Állítmány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az állítmány egyike a fő mondatrészeknek (a másik az alany). A hagyományos nyelvtan szerint az állítmány a következőket fejezheti ki:

  • az alany cselekvését: Mari nevet.
  • az alany által elszenvedett cselekvést: A kocka el van vetve.
  • az alany kilétét vagy milétét: Mari lány.
  • az alany állapotát: Mari boldog.
  • az alany tulajdonságát: Mari .

Az első funkció nem mindig tulajdonképpeni cselekvést jelent. Egyes igék, bár alaktanilag úgy viselkednek, mint a cselekvést kifejezők, mást fejeznek ki:

  • az alany létezését: Az csak volt.
  • az alanyhoz viszonyítva külső történés érzékelését: Mari zajt hallott.
  • az alany változását: Mari megnőtt.
  • történést: Esik az eső.

Ritka esetekben az alany hiányzik, például a Havazik. mondatban.

Más esetekben az állítmány hiányozhat: Halál az ellenségre!

Állítmányfajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományosan az állítmányt a következőképpen osztályozzák:

Igei állítmány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez az állítmánytípus főleg valamelyik igemódú igéből áll. A fenti példák közül ilyenek a Mari nevet., A kocka el van vetve., Az csak volt., Mari zajt hallott., Mari megnőtt., Esik az eső. mondatok állítmányai.

Igenév is lehet állítmány: Kinyitni!

Egyes nyelvek mondattanaiban (például a román nyelvében[1]) állítmányi funkciót betöltőnek tekintik a következőket is:

  • ige értékű szókapcsolat: Csütörtököt mondott a puska.

Névszói állítmány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez az állítmány egy kötőigéből (kopulából) és egy vagy több névszóból áll. Egyes magyar nyelvészek névszói-igei állítmánynak nevezik, még akkor is, ha a kopula nincs jelen szó alakjában.[3] Ez előfordul az orosz nyelvben és a magyarban is: Он больной. ’(Ő) beteg.’

Nem minden nyelv mondattana tekinti egységes mondatrésznek a névszói állítmányt. Ilyen a francia nyelvé, amelyben az ezen állítmánytípus névszói részének megfelelő attribut-ot külön mondatrészként tartják számon, mint a kopula alkotta állítmány bővítménye.[4] Igen elterjedt felfogás számos indoeurópai nyelv grammatikájában az, hogy névszói „állítmány” tehát voltaképpen nem létezik, a névszói rész az állítmány valamilyen szerepű bővítménye ilyenkor (például állapothatározó). Az úgynevezett „kopulá”-ról ez a nézet azt tartja, hogy egy efféle megkülönböztetés az állítmány szerepét betöltő ragozott igealakok között nem mondattani alapú, hanem szemantikai, és ezért annak a mondatrészek közötti viszony elemzésekor nincs szerepe (az elsődleges értelmi hangsúly ilyenkor ugyan valóban nem az állítmányon van, de az állítmány attól még állítmány). Példa: Nigra sum, sed formosa. ’Fekete vagyok, de szép.’ (Énekek éneke 1:1). Ebben a mondatban az elsődleges értelmi hangsúly a „feketé”-n van, de az állítmány ettől még a ragozott igealak, a sum ’vagyok’. A „fekete” szerepe a mondatban állapothatározó e szerint a nézet szerint: „fekete[ként] vagyok”.

A névszói állítmány névszói részét bármilyen névszó adhatja:

Nemcsak névszó vehet részt névszói állítmányban, hanem melléknévi igenév is: Ez a kérdés megfontolandó.

Speciális esetben nem is használatos a létige semmilyen személyben, hanem azt teljesen kiváltó predikatív személyragok jelenhetnek meg a névszón. Ez a török nyelvekre és egyes paleoázsiai nyelvekre jellemző. Például török: o küçük ’ő kicsi’; küçüktüm ’kicsi voltam’ (itt a múltidő jele is bennfoglalódik az alakban) Ebben az esetben a kopula tehát nem kötőige, hanem maga is kötött morféma.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Avram, Mioara [2001]: Gramatica pentru toţi (Nyelvtan mindenkinek). Humanitas, Bukarest.
  2. Kugler Nóra [2001]: Próbák és szempontok a módosítószók elhatárolásához. Magyar Nyelvőr, 2. szám (április–június).
  3. Lengyel Klára [2000]: Az állítmány. Magyar Nyelvőr, 1. szám (január–március).
  4. Grevisse, Maurice [1964]: Le bon usage. Grammaire française (A helyes nyelvhasználat. Francia nyelvtan). Éditions J. Duculot, S. A., Gembloux.