Anatole France

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anatole France
Anatole France young years.jpg
Anatole France
Élete
Született 1844. április 16.
Párizs
Elhunyt 1924. október 12. (80 évesen)
Saint-Cyr-sur-Loire
Nemzetiség francia francia
Pályafutása
Első műve Bonnard Szilveszter vétke
Irodalmi díjai Nobel-díj
Signature Anatole France.gif
Anatole France aláírása

Anatole France, eredeti nevén Jacques Anatole François Thibault (Párizs, 1844. április 16.Saint-Cyr-sur-Loire, 1924. október 12.) francia író, költő, kritikus, akadémikus. Franciaországban úgy tekintenek rá, mint a „harmadik köztársaság” egyik nagy irodalmi kritikusára, kora élő lelkiismeretére, aki a 20. század elején mélyen elkötelezte magát szociális és politikai ügyek mellett. 1921-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja könyvkereskedő volt a párizsi egyetemek közelében, vevői köre főként egyetemistákból és professzorokból tevődött ki. Anatole kisgyerek korától olthatatlan vágyat érzett az olvasás iránt, az iskola mellett ideje nagy részében a könyvesboltban inaskodott. A Collège-Stanislas-ban elvégzett középiskolai tanulmányait követően a könyvtárosi szakot vette fel az egyetemen, és később sokáig könyvtárosként is dolgozott a francia Szenátusban.

Az egyetemen a romantikával szembeforduló, és a klasszicizmushoz visszatérő költők vezéralakja, Leconte de Lisle volt a görögprofesszora, akinek nézetei nagy hatással voltak az ifjú Thibault-ra. A fiatal költők Lisle vezetésével megalapították a Parnasse Contemporain című folyóiratot, melynek közben az Anatole France írói álnevet felvevett ifjú is szerkesztője és publicistája lett. Kezdetben a gyorsan híressé lett irodalmi lap munkatársait nevezték „parnasszisták”-nak, mely jelzővel később a személyes hangot kerülő, tárgyilagosságra törekvő, politikát elutasító lírikusokat illették.

France saját verseit maga sem tartotta jelentősnek, politikaellenes, mindenben kételkedő nézeteit inkább műkritikákban és publicisztikában kamatoztatta. Első jelentős irodalmi sikerét csak 1881-ben, 37 éves korában érte el a Bonnard Szilveszter vétke című regényével, mellyel megalapozta sikerét, és ettől kezdve elismert író lett.

1877 áprilisában nőül vette Valérie Guérin de Sauville-t, aki még abban az évben életet adott Suzanne lányuknak. Nem túl boldog házasságának 1893-ban válással véget vetett. Ekkor kezdődött viszonya az 1887-ben megismert Léontine Lippmann-nal (Madame Arman de Caillavet), egy neves irodalmi szalon tulajdonosával, akivel kapcsolata a nő 1910-ben bekövetkezett haláláig tartott. Ő ihlette a Thais (1890) és A vörös liliom (1894) című regényeket.

1892-ben jelent meg a Lúdláb királynő című regénye, melynek főhőse, a 18. században élt Jérôme Coignard szabadgondolkodó apát figurája olyan népszerű lett, hogy alakját az író más regényeiben is megformázta.

France-ot egyre inkább a saját kora problémái kezdték izgatni. 1896 és 1901 között jelentette meg a Kortárs történetek ciklust. 1896. január 23-án a Francia Akadémia rendes, állandó tagjává választották, Ferdinand de Lesseps helyére.

A Dreyfus-ügyben az addig apolitikus, mélyen humanista Anatole France-ban felébredt a jelen iránti felelősségtudat és Émile Zola oldalára állt; annak Vádolom című publikációjának másnapján, aláírta a per felülvizsgálatát követelő petíciót. Mikor Zolát börtönbe zárták, a sajtóban és a népgyűléseken állt ki Dreyfus és Zola mellett. Miután Zola-tól visszavonták Becsületrendbeli tagságát, France is visszaadta saját tiszti fokozatát. Ezidőtájt került kapcsolatba a szocialistákkal, alapító tagja lett az Emberi Jogok Ligájának. A Dreyfus-per parafrázisának írta A pingvinek szigete című regényét, amelyben rengeteg közvetlen utalással és maró gúnnyal állította pellengérre a francia államgépezet (kiváltképpen a hadsereg és a igazságszolgáltatás) működését.

Anatole France
(T. A. Steinlen rajza)

Elkötelezett harcosa volt az állam és az egyház szétválasztásának, küzdött a szakszervezeti jogokért és a katonai büntetőintézetek ellen. Jeanne d'Arc élete című regényét a római katolikus egyház indexre tette, később – mivel kitűnő korrajz és a megírását alapos kutatás előzte meg – alapműként használta.

Az első világháború kitörése után, a pacifista „kisebbséghez” csatlakozva France szakított a szocialista párttal, elutasítva az „Union Sacrée”-t, a „szent” nemzeti egység politikáját. Elhagyta párizsi villáját és a Saint-Cyr-sur-Loire La Béchellerie negyedébe költözött. 1914. szeptember 22-én publikálta A szociális háború című cikkét, melyben tiltakozott a reims-i katedrális német bombázása ellen, és megjövendölte az időt, amikor „a francia nép barátságába fogadja a legyőzött ellenséget”. Cikkéből országos botrány kerekedett, France több halálos fenyegetést kapott. Látszólag „beállva a sorba” még publikált néhány hazafias cikket, majd hallgatásba burkolódzott.

A háború után ismét írni kezdett, rendszeresen publikált a l’Humanité című lapban. 1919-ben szembe helyezkedett a versailles-i békeszerződéssel, a l’Humanité 1919. július 22-i számában tiltakozott az I. világháborút lezáró „igazságtalan béke ellen”.

Indult az 1919. évi nemzetgyűlési választásokon. Gondolkodásban a Munkás Internacionálé francia szekciójához állt közel, erős kritikával illette a Francia Kommunista Pártot.

1920-ban kötött másodszor házasságot: feleségül vette élettársát, Emma Laprévotte-ot. Ugyanabban az évben az éppen megalakult Francia PEN Club elnökének választották.

„Briliáns írói pályafutásáért, letisztultan fennkölt stílusáért, lenyűgözően franciás szellemiségéért és mélységes humanizmusáért” 1921. december 10-én irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Noha üdvözölte Szovjet-Oroszországot, 1922-ben felszólalt az első szovjetunióbeli koncepciós perek ellen.

80. születésnapja alkalmából, a francia Baloldali Kartell győzelmének másnapján, 1924. május 24-én részt vett a tiszteletére rendezett tömeggyűlésen a párizsi Trocaderon. Októberben bekövetkezett halála után a fiatal szürrealistaíró, Louis Aragon, a „Pofoztatok már meg egy hullát?” című nekrológpamfletben fejezi ki örömét Anatole France halála felett: „Aki most megdöglött… váljon hát füstté ő is! Az emberből alig marad valami, de vele kapcsolatosan még elképzelni is felháborító, hogy akárhogy is, de volt” – írta.

Anatole France életének magyar vonatkozása is volt: az I. világháború előtt titkárnője Bölöni György felesége, a maga is művészi író és festőművész Márkus Ottilia volt, aki később több visszaemlékezést tett közzé a nagy íróról.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elmondom néktek, mi emlékeztet minden évben a mozgalmas őszi égre, az első lámpafényes vacsorákra és a reszkető fákon sárguló levelekre. Elmondom, mit látok október első napjaiban, keresztülvágva a Luxembourg parkon, amikor az szomorúbb és szebb mint valaha, mert ez az az időszak amikor levelek hullnak, egyik a másik után, a szobrok fehér vállaira. Egy kis emberkét látok, aki iskolatáskával a hátán és zsebre dugott kézzel indul az iskolába, szökdécselve, mint egy kisveréb…

Az idősebb franciák nosztalgiával emlékeznek a fenti szövegre, érzik a tinta illatát és hallják a toll sercegését… Valaha ugyanis az elemi iskolában Anatole France: Barátom könyve című műve volt a diktálások és szövegelemzések nagy kincsesbányája, míg át nem adta helyét Marcel Pagnol Gyermekkori emlékeinek. Ma már nem áll az oktatás homlokterében, és csak kevesen érdeklődnek a Nobel-díjas író művei iránt; idézetei viszont reneszánszaikat élik.

Fontosabb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul megjelent művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jocaste (1879), novella
  • A sovány kandúr (Le Chat maigre) (1879), novella
  • Bonnard Szilveszter vétke (Le Crime de Sylvestre Bonnard) (1881), mely megkapta a Francia Akadémia díját.
  • Barátom könyve (Le Livre de mon ami) (1885)
  • Balthazar (1889)
  • Thaisz (Thaïs) (1890)
  • Lúdláb királynő (La Rôtisserie de la reine Pédauque) (1892)
  • Coignard abbé véleményei (Les Opinions de Jérôme Coignard) (1893)
  • A vörös liliom (Le Lys rouge) (1894), regény
  • Epikurosz kertje (Le Jardin d'Épicure) (1895)
  • Szent Klára kútja (Le Puits de Sainte Claire) (1895)
  • Kortárs történetek (Histoire contemporaine) ciklus:
    • I. A szilfasoron (L’Orme du mail) (1897)
    • II. A próbabábu (Le Mannequin d'osier) (1897)
    • III. Az ametisztgyűrű (L’Anneau d'améthyste) (1899)
    • IV. Bergeret úr Párizsban (Monsieur Bergeret à Paris) (1901)
  • A Crainquebille-ügy (L’Affaire Crainquebille) (1901)
  • Színésztörténet (Histoire comique) (1903)
  • A fehér kövön (Sur la pierre blanche) (1905)
  • A pingvinek szigete (L’Île des Pingouins) (1908)
  • Jeanne d'Arc élete (Vie de Jeanne d'Arc) (1908)
  • Nyársforgató Jakab meséi (Les Contes de Jacques Tournebroche) (1908)
  • Kékszakáll hét felesége (Les Sept Femmes de Barbe bleue) (1909)
  • Az istenek szomjaznak (Les Dieux ont soif) (1912)
  • Angyalok lázadása (La Révolte des anges) (1914)
  • Virágzó élet (La Vie en fleur) (1922)

Egyéb fontosabb művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alfred de Vigny (1869)
  • Le Parnasse contemporain (1871)
  • Poèmes dorés (1873)
  • Les Noces corinthiennes (1876), antik dráma versben
  • Les Désirs de Jean Servien (1882)
  • Nos enfants (1887)
  • Les Fous dans la littérature (1887)
  • La Pureté de M. Zola (1888)
  • L’Étui de nacre (1892)
  • Idylles et légendes (1896)
  • Pierre Nozière (1899)
  • Opinions sociales (1902)
  • Vers les temps meilleurs (1906)
  • Le Génie latin (1913)
  • Sur la voie glorieuse (1915)
  • Filles et garçons (1915)
  • Le Petit Pierre (1918)
  • Albert Glatigny (1924)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Anatole_France című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Anatole France témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Anatole France témájú médiaállományokat.

Anatole France művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban