Gerhart Hauptmann
Gerhart Hauptmann (Obersalzbrunn, (ma Szczawno-Zdrój) 1862. november 15. – Jagniatkow, 1946. június 6.) német drámaíró, a német naturalizmus „legnagyobb neve”.[1]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Gerhart Hauptmann Sziléziában született egy porosz hoteltulajdonos fiaként. Nagybátyja nevelte fel, szigorú pietista szellemben. 1880-ban szobrászatot kezdett tanulni, de tanulmányait nem fejezte be. 1885-ben, huszonkét évesen nősült először, felesége a szép és gazdag Marie Thienemann lett. Felesége vagyona lehetővé tette a független életet, így Berlinben politikai, teológiai és irodalmi téren folytatta tanulmányait. 1901-ben elköltözött feleségétől és Margarete Marschalk színésznővel élt, akit 1904-es válása után feleségül vett. A fasizmus hatalomra jutása után Hauptmannt több írótársa, így Thomas Mann is hívta külföldre, de ő otthon maradt, és egyesek szerint ezzel hallgatólag támogatta a náci rendszert.[2]
Hauptmannt a világháború után nem vonták felelősségre azért, hogy Németországban maradt, és a nácik felhasználták propagandacélokra. Politikai értetlenségének legeklatánsabb példája, hogy ezután Johannes R. Becher hívására az NDK irodalmát is nekiállt „újjászervezni”, de ebben korai halála megakadályozta.
[szerkesztés] Pályafutása
Első drámája, a Vor Sonnenaufgang (1889), amely egy német parasztcsalád életét ábrázolta, a bemutatón óriási siker és botrány lett. Hauptmann az Arno Holz-féle következetes naturalizmus híve maradt ezután is, ebben a stílusban írta Das Friedenfest (1890), valamint Einsame Menschen (1890) című darabjait. Ezek még részben Ibsen-utánérzések. Die Weber (A takácsok) című 1892-es drámája szintén botránnyal ötvözte a sikert. Hauptmann ugyanebben az évben a naturalista komédiával is megpróbálkozott: College Crampton (1892). Die Biberpelz (A bunda, 1893) kitűnő tolvajkomédia, a nagynémet eszme kigúnyolása. Hanneles Himmelfahrt(Hannele mennybemenetele, 1894) álomköltemény kis szimbolista beütéssel. Az 1896-ban írt Geyer Flórián (1896) naturalista hangvételű történelmi dráma. Szimbolista-neoromantikus mesedrámáját, a Die versunkene Glocke (Az elsüllyedt harang, 1896)címűt első házasságának csődje ihlette. Egyik legjobb naturalista drámája a Fuhrmann Henschel (Henschel fuvaros, 1898).
Lukács György szerint Hauptmann pályája ezután egyértelműen felfelé tartott a Michael Kramer (1900), Rose Bernd (1903) és Gabriel Schillings Flucht (1905-06) egy sor kitűnő realista darab. Ebben az időszakban már egyre több volt az újromantikus, szimbolista, neoklasszicista dráma is, például a Schluck und Jau (1900), Der arme Heinrich (1902), Und Pippa tanzt! (És Pippa táncol!, 1906).
Ezt követően Hauptmann már néha kapkodott, a darabok színvonala több elemzője (Egon Friedell, Halász Előd) szerint is egyenetlenné vált. Hauptmann pályájának zenitje az 1911-es Die Ratten (A patkányok). Ezután kapta meg az 1912-es irodalmi Nobel-díjat.
Az első világháború alatt Hauptmann hazafiként érzett, de saját kis világába zárkózott, ekkoriban csomó véres, de pár évszázaddal azelőtt, vagy a mitológiai időkben játszódó klasszicizáló darabot írt: Magnus Garbe (1914, 2. változat: 1942), Der weisse Heiland (1912-17), Winterballade (1917), Indipohdi (1915-18, megjelent: 1920). Az 1920-as évek elején Németországban a Hauptmann-kultusz egyre nagyobb méreteket öltött, de a művek minősége romlott. A 20-as évek színdarabterméséből kiemelkedik a Dorothea Angermann (1926). 1928-ra fejezte be Till Eulenspiegel című eposzát, ami Halász Előd véleménye szerint a háború utáni európai világvégehangulatot tükrözi.
Utolsó nagy műve az 1932-es Vor Sonnenuntergang (Naplemente előtt): az öregedő férfi és a húszéves lány szerelmét a férfi korrupt környezete hiúsítja meg, öngyilkosságba kergetve az öregembert.
A következő évek drámái: Die goldene Harfe (1933), Ulrich von Lichtenstein (1939), Die Tochter der Kathedrale nem a legsikeresebbek. A második világháború alatt írta a Goethe-ihlette Atriden-Tetralogie-t (1941-44), amely alatta maradt egyéb műveinek.
[szerkesztés] Művei
[szerkesztés] DrámáiHauptmann negyvenöt darabot írt, nagyjából ez teszi ki munkásságának felét. Ezek közül nyolcat-tízet még ma is helyenként játszanak. Általában az első világháború előtti darabjait tartják a legjobbaknak.
|
[szerkesztés] Regényei
[szerkesztés] Novellái
[szerkesztés] Verses regényei, eposzai
|
[szerkesztés] Jegyzetek
[szerkesztés] Források
- Világirodalmi lexikon 4. kötet Grog-Ilv
- Szerb Antal: A világirodalom története, Magvető Kömyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-14-1484-1
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Bródy Miksa. „Gerhart Hauptmann: Károly császár túsza”. Nyugat 1908 (3). Hozzáférés ideje: 2009. február 22.
- Feleky Géza. „Az új Hauptmann”. Nyugat 1911 (4). Hozzáférés ideje: 2009. február 22.
- Havas Géza. „Gerhart Hauptmann: Der bogen des Odysseus”. Nyugat 1914 (7). Hozzáférés ideje: 2009. február 22.
- Rédey Tivadar. „Gerhart Hauptmann: Der Ketzer von Soana”. Nyugat 1919 (2). Hozzáférés ideje: 2009. február 22.
- Hevesi András. „Gerhart Hauptmann”. Nyugat 1932 (24). Hozzáférés ideje: 2009. február 22.
|
||||||||
