Gerhart Hauptmann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gerhart Hauptmann
Gerhart Hauptmann.jpg
Élete
Született 1862. november 15.
Obersalzbrunn, ma Szczawno-Zdrój
Elhunyt 1946. június 6. (83 évesen)
Jagniatkow
Nemzetiség német
Szülei Robert és Maria Hauptmann
Felesége Marie Thienemann
Gyermekei Ivo (1886–1973), Eckart (1887–1980), Klaus (1889–1967)
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) dráma, regény
Irodalmi irányzat naturalizmus
Első műve Vor Sonnenaufgang (1889)
Irodalmi díjai Irodalmi Nobel-díj (1912),
Frankfurti Goethe-díj (1932)
Hauptmann Signature.jpg
Gerhart Hauptmann aláírása

Gerhart Hauptmann (Obersalzbrunn, (ma Szczawno-Zdrój) 1862. november 15.Jagniatkow, 1946. június 6.) irodalmi Nobel-díjas német drámaíró, a német naturalizmus „legnagyobb neve”.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gerhart Hauptmann Sziléziában született egy porosz hoteltulajdonos fiaként. Nagybátyja nevelte fel, szigorú pietista szellemben. 1880-ban szobrászatot kezdett tanulni, de tanulmányait nem fejezte be. 1885-ben, huszonkét évesen nősült először, felesége a szép és gazdag Marie Thienemann lett. Felesége vagyona lehetővé tette a független életet, így Berlinben politikai, teológiai és irodalmi téren folytatta tanulmányait. 1901-ben elköltözött feleségétől és Margarete Marschalk színésznővel élt, akit 1904-es válása után feleségül vett. A fasizmus hatalomra jutása után Hauptmannt több írótársa, így Thomas Mann is hívta külföldre, de ő otthon maradt, és egyesek szerint ezzel hallgatólag támogatta a náci rendszert.[2]

Hauptmannt a világháború után nem vonták felelősségre azért, hogy Németországban maradt, és a nácik felhasználták propagandacélokra. Politikai értetlenségének legeklatánsabb példája, hogy ezután Johannes R. Becher hívására az NDK irodalmát is nekiállt „újjászervezni”, de ebben korai halála megakadályozta.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első drámája, a Vor Sonnenaufgang (1889), amely egy német parasztcsalád életét ábrázolta, a bemutatón óriási siker és botrány lett. Hauptmann az Arno Holz-féle következetes naturalizmus híve maradt ezután is, ebben a stílusban írta Das Friedenfest (1890), valamint Einsame Menschen (1890) című darabjait. Ezek még részben Ibsen-utánérzések. Die Weber (A takácsok) című 1892-es drámája szintén botránnyal ötvözte a sikert. Hauptmann ugyanebben az évben a naturalista komédiával is megpróbálkozott: College Crampton (1892). Die Biberpelz (A bunda, 1893) kitűnő tolvajkomédia, a nagynémet eszme kigúnyolása. Hanneles Himmelfahrt(Hannele mennybemenetele, 1894) álomköltemény kis szimbolista beütéssel. Az 1896-ban írt Geyer Flórián (1896) naturalista hangvételű történelmi dráma. Szimbolista-neoromantikus mesedrámáját, a Die versunkene Glocke (Az elsüllyedt harang, 1896)címűt első házasságának csődje ihlette. Egyik legjobb naturalista drámája a Fuhrmann Henschel (Henschel fuvaros, 1898).

Lukács György szerint Hauptmann pályája ezután egyértelműen felfelé tartott a Michael Kramer (1900), Rose Bernd (1903) és Gabriel Schillings Flucht (1905-06) egy sor kitűnő realista darab. Ebben az időszakban már egyre több volt az újromantikus, szimbolista, neoklasszicista dráma is, például a Schluck und Jau (1900), Der arme Heinrich (1902), Und Pippa tanzt! (És Pippa táncol!, 1906).

Ezt követően Hauptmann már néha kapkodott, a darabok színvonala több elemzője (Egon Friedell, Halász Előd) szerint is egyenetlenné vált. Hauptmann pályájának zenitje az 1911-es Die Ratten (A patkányok). Ezután kapta meg az 1912-es irodalmi Nobel-díjat.

Az első világháború alatt Hauptmann hazafiként érzett, de saját kis világába zárkózott, ekkoriban csomó véres, de pár évszázaddal azelőtt, vagy a mitológiai időkben játszódó klasszicizáló darabot írt: Magnus Garbe (1914, 2. változat: 1942), Der weisse Heiland (1912-17), Winterballade (1917), Indipohdi (1915-18, megjelent: 1920). Az 1920-as évek elején Németországban a Hauptmann-kultusz egyre nagyobb méreteket öltött, de a művek minősége romlott. A 20-as évek színdarabterméséből kiemelkedik a Dorothea Angermann (1926). 1928-ra fejezte be Till Eulenspiegel című eposzát, ami Halász Előd véleménye szerint a háború utáni európai világvégehangulatot tükrözi.

Utolsó nagy műve az 1932-es Vor Sonnenuntergang (Naplemente előtt): az öregedő férfi és a húszéves lány szerelmét a férfi korrupt környezete hiúsítja meg, öngyilkosságba kergetve az öregembert.

A következő évek drámái: Die goldene Harfe (1933), Ulrich von Lichtenstein (1939), Die Tochter der Kathedrale nem a legsikeresebbek. A második világháború alatt írta a Goethe-ihlette Atriden-Tetralogie-t (1941-44), amely alatta maradt egyéb műveinek.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drámái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hauptmann negyvenöt darabot írt, nagyjából ez teszi ki munkásságának felét. Ezek közül nyolcat-tízet még ma is helyenként játszanak. Általában az első világháború előtti darabjait tartják a legjobbaknak.

  • Vor Sonnenaufgang (1889)
  • Das Friedenfest (1890)
  • Einsame Menschen (1890)
  • Die Weber (A takácsok, 1892)
  • Kollege Crampton, 1892)
  • Der Biberpelz (A bunda, 1893)
  • Hanneles Himmelfahrt (Hannele mennybemenetele, 1894)
  • Geyer Flórián (1896)
  • Elga (1896)
  • Die versunkene Glocke (Az elsüllyedt harang, 1896)
  • Fuhrmann Henschel (Henschel fuvaros, 1898)
  • Schluck und Jau (1900)
  • Michael Kramer (1900)
  • Der rote Hahn (1901)
  • Der arme Heinrich (1902)
  • Rose Bernd (1903)
  • Gabriel Schilings Flucht (1905-06)
  • Und Pippa tanzt! (És Pippa táncol!, 1906)
  • Die Jungfer von Bischofsberg (1907)
  • Kaiser Karls Geisel (1908)
  • Griselda (1909)
  • Peter Brauer (1910)
  • Die Ratten (A patkányok, 1911)
  • Der Bogen des Odysseus (1907-12, megjelent 1914)
  • Festspiel in deutschen Reimen (1913)
  • Magnus Garbe (1914)
  • Winterballade (1917)
  • Der weiße Heiland (1912-17)
  • Indipohdi (1915-18, megjelent 1920)
  • Herbert Engelmann (1921-26, befejezetlen)
  • Veland (1925)
  • Naplemente előtt (Vor Sonnenuntergang, 1932)
  • Die goldene Harfe (1933)
  • Hamlet in Wittenberg (1935)
  • Ulrich von Lichtenstein (1939)
  • Die Tochter der Kathedrale (1939)
  • Atriden-Tetralogie (1941-44)
    • Iphigenia in Delphi (1941)
    • Iphigenia in Aulis (1944)
    • Elektra (1944, megjelent 1947)
    • Agamemnons Tod (1944, megjelent 1948)

Regényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Der Narr in Christo Emanuel Quint (1910)
  • Atlantis (1912)
  • Phantom (1923)
  • Wanda, der Dämon (1926)
  • Die Insel der grossen Mutter (1928)
  • Um Volk und Geist (1932)
  • Im Wirbel der Berufung (1936)
  • Der Abenteuer meiner Jugend (1937)

Novellái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bahnwähter Thiel (1888)
  • Die Ketzer von Soana (1924)
  • Marginalien (töredékek: 1887-1927)
  • Sonnen (1938)
  • Der Schuss im Park (1939)

Verses regényei, eposzai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Promethidenlos (1885)
  • Anna (1921)
  • Die blaue Blume (1924)
  • Till Eulenspiegel (1927)
  • Mary (1936)
  • Der grosse Traum (1912-1942)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szerb Antal i.m., 749. oldal
  2. „Mi emigráltunk, a férjemnek nem volt rá lehetősége, hogy el ne különítse magát a náci-Németországtól. Hauptmann ott maradt.” (Katia Mann: Megíratlan emlékeim, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974, 44. oldal)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi lexikon 4. kötet Grog-Ilv
  • Szerb Antal: A világirodalom története, Magvető Kömyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-14-1484-1
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gerhart Hauptmann témájú médiaállományokat.