Giosuè Carducci

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Giosué Carducci
Carducci.jpg
Született 1835. július 27.
Valdicastello
Elhunyt 1907. február 26. (71 évesen)
Bologna, Olaszország
Foglalkozása író
költő
szerző

Giosué Carducci (Valdicastello, 1835. július 27.Bologna, 1907, február 26.) olasz költő, klasszika-filológus, az olasz irodalom első Nobel-díjas alkotója (1906).

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Falusi orvos fiaként született. Diákéveiben egy szabónál lakott kosztosként és beleszeretett a házigazda tizenöt éves, Elvira nevű leányába, akit, miután Pisában (1856) oklevelet szerzett, feleségül vett (1859).

Mint az Itália egyesítéséért küzdő Szárd Királyság hívét, politikai érdemeiért Bolognában egyetemi tanárnak nevezték ki (1860), és itt tanított több mint negyven éven át.

1859-ben Garibaldit versben köszöntötte. Örült a Nemzetközi Munkásszövetség, későbbi nevén I. Internacionálé megalakulásának, ezzel kapcsolatban 1865. június 25-én a következőket írta egyik barátjának: "Alig várom, hogy valami politikai földrengés jöjjön, ami alapjaiban rázza meg ezt az Európának nevezett vén bordélyházat, s vele együtt az egész társadalmat."[1]

Az 1860-as és az 1870-es években írta legtöbb versét, ekkor keletkezett a Himnusz a Sátánhoz (1863) című vers és a Barbár ódák versciklus (1877). Tökéletes versformákban, szabályos rímekben, ritmusban jelentkező lelkes progresszivitása lenyűgözte a korabeli közönséget, a Barbár ódákban görög mértékkel ad új ízt és hangot szabadság témájú modern verseinek.[2]

Az élet hétköznapi témáit is klasszikus erővel dolgozta fel, mintaszerű példája ennek Az ökör című vers (1872).

Carducci mint politikus egyre inkább kapcsolódott az uralkodóház politikájához, progresszivitása fokozatosan csökkent. Úgy vélte, hogy Itália kivívott egységét az adott körülmények között csak mint monarchia őrizheti meg. Kiváló tudású tanár hírében állt, de költői vénája fokozatosan elapadt. 1890-ben szenátorrá választották.

A századfordulón már alig írt, de az a néhány tucat öregkori verse, melyeket magyarul – mások mellett – Kosztolányi tolmácsolásában is ismerünk, változatlanul bizonyítja talentumát (Alpesi dél, Szent Abbondius és egyik utolsó, háromsoros verse, a Búcsú, 1895).

Carducci erősen hatott a 20. század első évtizedében fellépett magyar költői nemzedékre.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Opere complete,[3] 1-30. (1939-1941)
  • Carducci válogatott versei (szerk. Nemeskürty István). Budapest, Európa Könyvkiadó. 1961; 143 o.
  • Carducci válogatott versei (szerk. Kardos Tibor). Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1965
  • Barbár ódák - Odi barbare. Ford. Simon Gyula.[4] Budapest : Eötvös József Könyv Kiadó Bt., 1996. 156 o. ISBN 963-85465-7-3[5]

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Giosuè Carducci témában.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Giosuè Carducci témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Giosuè Carducci témájú médiaállományokat.
  • Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. 200–201. o. ISBN 963-280-285-3
  • Nemeskürty István Utószó. Carducci válogatott versei (szerk. Nemeskürty István). Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. 200–201. o. ISBN 963-280-285-3
  2. Babits Mihály: Az európai irodalom története. Budapest, Nyugat Kiadó, 1936; Hasonmás kiadás 1991. 637. o. ISBN 963-7780-11-4
  3. Összes művei.
  4. Élő Költők Társasága, köztük Simon Gyula.
  5. Az Odi barbare c. gyűjteményes kötet első legteljesebb magyar fordítása.