Giosuè Carducci

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Giosué Carducci
Született:
1835.
Meghalt:
1907. Olaszország

Giosué Carducci (1835-1907) olasz költő, klasszika-filológus, az olasz irodalom első Nobel-díjas alkotója (1906).

Diákéveiben egy szabónál lakott kosztosként, s beleszeretett a házigazda tizenöt éves, Elvira nevű leányába, akit, miután Pisában (1856) oklevelet szerzett, feleségül vett (1859).

Mint az Itália egyesítéséért küzdő Szárd Királyság hívét, politikai érdemeiért Bolognában egyetemi tanárnak nevezték ki (1860).

1861. június 25-én Garibaldit versben köszöntötte.

Ezek az esztendők legtermékenyebb évei: ekkor keletkezik a Himnusz a Sátánhoz (1863), a Barbár ódák (1875). Tökéletes versformákban, szabályos rímekben, ritmusban jelentkező lelkes progresszivitása lenyűgözte a korabeli költészet művelőit.

Az élet hétköznapi témáit is klasszikus erővel dolgozta fel: mintaszerű példája ennek Az ökör című vers (1872).

Carducci, mint politikus azonban egyre inkább kapcsolódott az uralkodóház politikájához, progresszivitása fokozatosan csökkent, s végül költői vénája is elapadt. Udvari költővé, szenátorrá (1890), megcsontosodott, bár kiváló tudású tanárrá vált.

A századfordulón már alig írt, de az a néhány tucat öregkori verse, melyeket magyarul Kosztolányi tolmácsolásában ismerünk, változatlanul bizonyítja talentumát. (Alpesi dél, Szent Abbondius, és egyik utolsó, háromsoros verse, a Búcsú, 1895)

Carducci erősen hatott a század első évtizedében fellépett magyar költői nemzedékre, a két világháború között azonban minden érdeklődés megszűnt iránta.

[szerkesztés] Forrás

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!