Bjørnstjerne Bjørnson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bjørnstjerne Bjørnson
Bjørnstjerne Martinus Bjørnson.jpg
Élete
Született 1832. december 8.
Kvikne
Elhunyt 1910. április 26. (77 évesen)
Párizs
Pályafutása
Jellemző műfajok vers, dráma, próza
Bjørnstjerne Bjørnson signature.png
Bjørnstjerne Bjørnson aláírása

Bjørnstjerne Bjørnson (Kvikne, 1832. december 8.Párizs, 1910. április 26.) norvég író, költő, újságíró, Norvégia nemzeti függetlenségének szószólója. 1903-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ősei parasztok voltak, apja evangélikus lelkész. Anyai nagyapja Richard Nordraak, aki Bjørnson 1856-ban írt versét megzenésítette, mely 1864-ben vált a norvégok nemzeti himnuszává. Középiskolai tanulmányait késve, csak 1854-ben fejezte be. A kristianiai (ma Oslo) egyetemen tanult, tanulmányait azonban félbehagyta. Újságíróként, színikritikusként hívta fel magára a figyelmet. Indulatos cikkeiben síkra szállt az önálló norvég színjátszás és a Svédországtól való függetlenség mellett. 1857-ben átvette nagy vetélytársától, Henrik Ibsentől a bergeni színház vezetését, és 1859-ig maradt a színház élén. 18601863 között Európában utazgatott. 1865-ben a kristianai színház igazgatója lett, ezt a tisztségét 1867-ig töltötte be. 1873-tól Németországban és Olaszországban élt. Botrányoktól sem mentes közéleti pályafutása miatt felségsértési pert akasztottak a nyakába, azonban mint a norvég himnusz szerzőjét, később felmentették. 1880-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött. 1882-ben hazatért és Aulestadban telepedett le. Az 1905-ös norvég függetlenséget végül megérhette. 1910-ben agyvérzésben halt meg.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bjørnstjerne Bjørnson a norvég nemzeti romantika kiemelkedő egyénisége Ibsennel együtt. Kiállt az európai, idegen hatalmak uralma alatt élő népek védelmében, így sok cikkében ír a lengyelekről, finnekről, románokról, leggyakrabban a szlovákokról. A magyarországi nemzetek ügyében vitatkozott Apponyi Alberttel.

Műveiben elsősorban a norvég parasztságnak állít emléket, ezzel szemben a városi polgárság életének erős kritikusa. Történeti munkáinak fő célja a norvég nemzeti öntudat felélesztése. Az 1856-ban írt Ja, vi elsker dette landet című verse lett a norvég nemzeti himnusz.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar cím melletti évszám a magyar kiadás időpontját jelöli, ahol ez nincs feltüntetve, az eddig nem jelent meg magyarul.

  • Synnøve Solbakken (1857)
  • Mellem Slagene (Csaták között) (1857)
  • En glad gut (Egy víg legény története, 1956) (1860)
  • Kong Sverre (Sverre király) (1861)
  • Sigurd Slembe (1862)
  • Maria Stuart I Skotland (Stuart Mária Skóciában) (1863)
  • De Nygifte (Az újházasok) (1865)
  • Fiskerjenten (A halászleány, 1956) (1868)
  • Arnljot Gelline (1870)
  • Digte og sange (Versek és dalok) (1870)
  • Sigurd Jorsalfar (1872)
  • Brudeslaatten (Nászmenet) (1872)
  • Redaktøren (A szerkesztő) (1875)
  • En fallit (A csőd, 1876) (1875)
  • Kongen (A király) (1877)
  • Magnhild (1877)
  • Kaptejn Mansana (Mansana kapitány) (1879)
  • Leonarda (1879)
  • Det nye System (Új rendszer)(1879)
  • En hanske (Egy kesztyű) (1883)
  • Det flager i Byen og paa Havnen (Város és kikötő zászlódíszben)(1884)
  • Geografi og Kærlighed (Földrajz és szerelem) (1885)
  • Paa Guds Veje (Isten nyomai, 1895) (1889)
  • Fred (Béke) (1891)
  • Nye fortällinger (Új elbeszélések) (1894)
  • Lyset (Fény) (1895)
  • Paul Lange og Tora Parsberg (Paul Lange és Tora Parsberg) (1898)
  • Laboremus (1901)
  • På Storhove (1902)
  • Daglannet (1904)