Szófaj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hagyományos nyelvtan értelmezésében a szófaj szavak osztálya, amelybe a szavakat általános lexikális jelentésük vagy ennek hiánya, valamint alaktani és mondattani jellegzetességeik alapján sorolják.

A szófajokat több módon osztályozzák:

  • fogalmi tartalom vagy lexikális jelentés megléte vagy hiánya szerint:
– meghatározott (konkrét vagy elvont) fogalmi tartalmúak: főnév, melléknév, számnév, névmás, ige, határozószó
– meghatározott fogalmi tartalom vagy lexikális jelentés nélküliek: névelő, elöljárószó (ez utóbbi egyes nyelvekben, mint az indo-európai nyelvek), névutó (egyes nyelvekben, mint a magyar nyelv), kötőszó, partikula, indulatszó. Az idetartozó szavak, az indulatszókon kívül, viszonyszók, azaz kizárólag nyelvtani viszonyokat fejeznek ki.
  • alakuk változó vagy változatlan jellege szerint:
– nyelvtani viszony kifejezése céljából változtatható alakúak: főnév, melléknév, számnév, névmás, ige, névelő (ez utóbbi egyes nyelvekben, mint az újlatin nyelvek)
– változatlan alakúak: határozószó, elöljárószó, névutó, kötőszó, indulatszó, partikula, névelő (ez utóbbi egyes nyelvekben, mint a magyar)
  • mondattani funkció megléte vagy hiánya szerint:
– meghatározott mondattani funkcióval rendelkezők az egyszerű mondat keretében: főnév, melléknév, számnév, névmás, ige, határozószó, indulatszó
– meghatározott mondattani funkció nélküliek az egyszerű mondat keretében: névelő, elöljárószó, névutó, kötőszó
  • egyéb osztályozás szerint:
– ige
névszók: főnév, melléknév, számnév, névmás
– egyéb önálló szófajok: határozószó, igenév, indulatszó
– nem önálló szófajok: igekötő, névutó, névelő, kötőszó, módosítószó

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyelvtudomány indulásakor két kategóriát különböztettek meg a mondatban: az onomát és a rhémát. A mondat ilyen jellegű felosztása szorosan köthető a filozófiához, tulajdonképpen nem is szófaji bontásról, hanem a logikai kijelentés két részéről beszélhetünk: "az amiről állítok" volt az onoma (ma főnévnek nevezzük), "amit állítok" volt a rhéma (ma igének nevezzük). Vagyis megállapíthatjuk, hogy kategória és funkció nem vált el egymástól.
Az arisztotelészi bontás három kategóriát különböztetett meg a kijelentésben: az onomát (főnév), a rhémát (ige) és a szündeszmoszt (kötőszó). Később a görög grammatikákban megjelent a nyolcas szófaji osztás, amelyet a latin grammatikaírók is adaptáltak (némi változtatással):

Görög megnevezés Latin megnevezés Magyar megnevezés
Onoma Nomen Főnév
Rhéma Verbum Ige
Methoké Participium Melléknévi igenév
Arthron - Névelő
Antonümia Pronomen Névmás
Prothesis Prepositio Elöljárószó
Epirrhéma Adverbium Határozószó
Szündeszmosz Coniunctio Kötőszó
- Interiectio Indulatszó

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Constantinescu-Dobridor, Gheorghe [1980]: Mic dicţionar de terminologie lingvistică (Nyelvészeti terminusok kisszótára). Albatros, Bukarest
  • Rácz Endre; Takács Etel [1990]: Kis magyar nyelvtan. Gondolat, Budapest