Melléknévi igenév
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A melléknévi igenév vagy – latin szóval – participium (bár ez valamivel tágabb fogalmat jelöl) – az ige egyik személytelen alakja (a főnévi és a határozói igenév mellett), amely a mondatban általában melléknévi szerepet tölt be. Különböző nyelvekben többféle melléknévi igenév is létezhet.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Kétarcúsága
Egyszerűen fogalmazva a melléknévi igenév az ige és a melléknév tulajdonságait ötvözi, de kétféle arculata valójában elkülöníthető: „felfelé”, a felette álló elem felé melléknévként viselkedik, amennyiben jelzői szerepű (pl. olvasó fiú vö. csendes fiú), de „lefelé”, a neki alárendelt elem szempontjából igeként, amennyiben tárgya és határozója lehet (pl. könyvet olvasó vö. könyvet olvas).
[szerkesztés] Fajtái
A mai magyar nyelvben hagyományosan háromféle melléknévi igenevet szoktak megkülönböztetni: a folyamatos (egyidejű), a befejezett (előidejű) és a beálló (utóidejű) melléknévi igenevet. A folyamatos melléknévi igenév képzője az -ó/ő, a befejezetté a múlt idő jelével többnyire megegyező alakú -(O)t(t), a beállóé az -andó/endő. (A befejezett melléknévi igenévi jele olykor eltér a múlt idő jelétől, pl. a pohár eltört vagy eltörött, de törött pohár.)
[szerkesztés] Jelentése
Fontos észrevenni, hogy a folytonos melléknévi igenév aktív, míg a befejezett és a beálló melléknévi igenév általában passzív jelentésű:
- az olvasó fiú – a fiú, aki olvas
- az olvasott könyv – a könyv, amelyet olvasnak
- az olvasandó könyv – a könyv, amelyet olvasni kell.
Rendszerszerű kivételek az intranzitív igéből képzett igenevek: világgá ment királyfi, eljövendő évek. Más típusú kivétel, ritka strukturális homonímia a sokat látott ember:
- 'az ember, aki sokat látott',
- 'az ember, akit sokat látnak'
amely az ige tranzitivitásával és a sokat szó poliszémiájával magyarázható.
[szerkesztés] Mondatbeli szerepe
A melléknévi igenév mondatbeli szerepe a melléknévéhez hasonló:
- lehet jelző (az olvasó fiú),
- valamint – elsősorban a befejezett és a beálló melléknévi igenév – névszói állítmány (ez a példa jól ismert).
Névszói állítmányi használata a nyelvművelő szakirodalom megbélyegző gyakorlata ellenére (Szathmári István elnevezésével „tötö” nyelv) terjedőben van, pl. *Ez a probléma megoldott., ehelyett: Ez a probléma meg van oldva. – A beálló melléknévi igenévre hasonló (folklorizálódott) nyelvhelyességi szabály vonatkozik, „az -andó/-endő a magyarban nem használandó”, de ez a szerkesztésmód a magyarban nem is jellemző.
[szerkesztés] Megkülönböztetése a melléknevektől
A melléknévi igenevekből melléknevek, valamint főnevek válhatnak, pl. tanító.
A létrejött melléknév vagy főnév olykor élesen eltérő jelentésre tesz szert:
- kiváló: pl. (a vízből) kiváló (anyagok) (melléknévi igenévként), ill. kiváló (melléknévként, 'nagyszerű' jelentésben), hasonlóképp kitűnő
- ápolt: pl. ápolt (haj) (melléknévi igenév vagy melléknév, 'gondozott, tiszta' jelentésben) és ápolt (főnév, 'kórházi beteg' jelentésben)
- áruló: újságot áruló férfi (melléknévi igenév), áruló (’hűtlen’, főnév)
A melléknévi igenevet a közönséges melléknevektől az igei tőre jellemző vonzatok megtartása különbözteti meg: sokat látott, jól ismert stb.
[szerkesztés] A -ható/-hető kérdése
A hagyományos elemzés szerint nem tartoznak a melléknévi igenevek közé a -ható/-hető képzővel ellátott alakok. Ez részben azzal magyarázható, hogy latin mintára a kategorizáció implicit szempontja a nyelvtani idő (előidejűség, egyidejűség, utóidejűség), amiből három – és nem több – alosztály adódik. A latinban a beálló melléknévi igenévnek valóban van utóidejű jelentésű aktív alakja: amaturus jelentése 'szeretni készülő', és mint láttuk, a magyarban is előfordul külön aktív alak híján az -andó/-endő ilyen használata: eljövendő évek 'évek, amelyek el fognak jönni'. Azonban tárgyas igék esetében nem utóidejűséggel, hanem a kell-nek megfelelő modális jelentéssel találkozunk, amivel jól párhuzamba állítható volna a lehet jelentését implikáló, ugyancsak passzív -ható/hető. Az alternatív osztályozás tehát modális jelentés nélküli és modális jelentésű passzív melléknévi igeneveket különböztetne meg (olvasott, illetve olvasható/olvasandó), az időviszony és az aspektus szerepét pedig jellemzően az aktív particípiumokra korlátozná.
[szerkesztés] Más nyelvekben
A melléknévi igenévnek más nyelvekben több alakja is lehet, többféle jelentéssel.
[szerkesztés] Latin
A latinban négyféle melléknévi igenév létezik, két cselekvő (aktív) és két szenvedő (passzív). A cselekvő melléknévi igenév lehet jelen (pl. laudans, -ntis ’dícsérő’), illetve jövő idejű (pl. laudaturus, -a, um ’dícsérni készülő’); a jelen idejű a magyarban a folyamatos melléknévi igenévnek felel felel. A szenvedő melléknévi igenévnek múlt (pl. laudatus, -a, um ’a dícsért’), valamint jövő idejű (pl. laudandus, -a, -um ’dícsérendő’) alakja van; az utóbbit latinul gerundivumnak is nevezik és a magyar beálló melléknévi igenévnek felel meg.
[szerkesztés] Újlatin nyelvek
Az újlatin nyelvek legfeljebb két melléknévi igenév alakot őriztek meg: a latin jelen idejű cselekvő alakból származó jelen idejűt vagy aktívot, valamint a szenvedő múlt idejűt, azonban több újlatin nyelvben, mint például a spanyolban, az előbbi már nem tartozik szorosan az igeragozási rendszerhez, mivel melléknévként önállósult. Példák: olasz parlante ’beszélő’ és parlato, -a ’a beszélt’ ugyanez a spanyolban hablante és hablado, -a, stb.
[szerkesztés] Germán nyelvek
Az angolban szintén egyetlen, szenvedő múlt idejű alakja van a melléknévi igenévnek (past participle), ez – szabályos igéknél – az -ed hozzáadásával képződik: pl. viewed ’a látott’.
[szerkesztés] Szláv nyelvek
Ismeri a melléknévi igenév (причастие) fogalmát az orosz nyelvtan is.
[szerkesztés] Eszkimó-aleut nyelvcsalád
Az egyébként is gazdag alaktanú eszkimó nyelvek közül pedig több is igen sok melléknévi igenevet ismer, ezek megválasztásával finom jelentésbeli megkülönböztetéseket lehet tenni (például szükségesség, lehetőség kifejezése). Ilyen a szirenyiki eszkimó [1] és a csaplini eszkimó nyelv is.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Menovscsikov, G.A.: A szirenyiki eszkimók nyelve. Fonetika,morfológia, szövegek és szótár. Szovjet Tudományos Akadémia, Moszkva • Leningrád, 1964. Eredeti cím: Г.А. Меновщиков: Язык сиреникских эскимосов. Фонетика, очерк морфологии, тексты и словарь. Академия Наук СССР. Институт языкознания. Москва • Ленинград, 1964
