Ion Creangă
Ion Creangă (Humulești, 1837. március 1. – Jászvásár, 1889. december 31.) a román irodalom egyik legnagyobb klasszikusa. A román irodalom panteonjába mint mesemondó és író, de főként Gyermekkorom emlékei (Amintiri din copilărie) című önéletrajzi írása révén lépett be.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Ion Creangă, a román nemzet legnagyobb mesemondója, falusi ember volt, akár Ioan Slavici. A különbség kettejük közt az, hogy Creangă életkörülményei szegényesebbek voltak. Creangă olyan író volt (ahogy a franciák mondják, "qui sent le terroir"), aki a maga őszinteségében és egyszerűségében mutatja be a falusi világot, az ottani tájszólásokat beiktatva a szövegbe.
Creangă életét elsősorban a Gyermekkorom emlékei című önéletrajzi jellegű művéből ismerhetjük közelebbről. Apja Ștefan a lui Petrea Ciubotariul, anyja Smaranda Creangă volt. 1847-ben kezdte az elemi iskolát szülőfalujában, Vasile a Ilioaei tanító kezei alatt. Később Botoșaniban tanult, majd Fălticeniben kadétoskodott. Amikor már majdnem befejezte az iskolát, megszüntették az összes papneveldét a megyében, így Creangă Socolába került tanulni.
Nehezen vált meg a falusi élettől, mint ahogyan ezt maga is mondja: „Kedves volt nekem apám és anyám, a fiú- és lánytesvéreim és a falu fiúi, gyerekkorom bajtársai, a szekerek, a tél, a nehéz napok, korcsolyáztam és szánkóztam, és nyáron főleg ünnepekkor énekelve és kurjongva, bejártam az erdőket és a mezőket, a szántásokat, a virágos mezőket és a dombokat, amikor a hajnal rámmosolygott. Ugyanúgy kedves volt nekem a fonó, a kalákák, a hórák, és a falu összes ünnepélye, amelyeken igen jó kedvvel vettem részt.”
1855 és 1859 között a papnevelde diákja maradt, majd ennek elvégeztével visszatért szülőfalujába. Jászvásáron megházasodott és itt lett pap a „Negyven szent templomában”. Azonban a papi hivatás nem igazán tetszett neki, ezért beiratkozott a jászvásári Vasile Lupu gimnáziumba. Miután elvégezte az iskolát, tanárként dolgozott Moldva fővárosában.
1871-ben a papi erkölcs és öltözék tiszteletben nem tartásával vádolták (kalapot hordott, és állítólag a templom tornyáról puskával lőtte le a varjakat) és kitiltották a papi közösségből. Ennek következményeként elveszítette tanári állását is. A következő években kereskedőként dolgozott, majd egy jászvásári magániskola tanára lett. Később Titu Maiorescu visszadta neki a tanítói jogait. Összebarátkozott Mihai Eminescuval, ennek következményeként tagja lett a Junimea mozgalomnak, aminek a vezetője Titu Maiorescu volt. A Convorbiri literare című folyóiratban meséket és elbeszéléseket közölt.
1887-ben felhagyott a tanítói pályával és nyugdíjba vonult. 1889 szilveszter éjszakáján halt meg egy epilepsziás roham következtében.
Munkássága [szerkesztés]
Creangăt a román irodalom legnagyobb mesemondójaként tartják számon. Sok mesét írt népies nyelven, de írt rövid anekdotákat és elbeszéléseket is. Fő műve a Gyermekkorom emlékei, amelyben a szülőfaluját és az ott élő embereket mutatta be. Ez rövidebb, többnyire vicces tartalmú történetekből áll, bemutatván a falu egyedi tárgyait és szokásait is.
Mesék [szerkesztés]
- Capra cu trei iezi (1875), (A kecske és a három gidó, magyarra fordította Sütő András, 1954)
- Dănilă Prepeleac (1876), (Karó Dani, magyarra fordította Sütő András, 1963)
- Fata babei și fata moșneagului (1877), (Az öregasszony lánya és a vénember lánya)
- Făt Frumos, fiul iepei
- Harap-Alb (1877), (Fehér Szerecsen, magyarra fordította Sütő András, 1953)
- Ivan Turbincă (1878)
- Povestea lui Ionică cel prost, (Buta Ionică meséje)
- Povestea lui Stan-Pãțitul (1877), (Stan-jólmegjárta meséje)
- Povestea porcului (1876), (A disznó meséje, magyarra fordította Sütő András, 1973)
- Povestea poveștilor (1877-1878), (A mesék meséje)
- Povestea unui om leneș (1878), (Egy lusta ember meséje)
- Punguța cu doi bani (1875), (Kukuriku, nagy bojár!, magyarra fordította Sütő András, 1960); A kiskakas két krajcárja címen is ismert.
- Soacra cu trei nurori (1875), (Anyós három mennyel)
Anekdoták és elbeszélések [szerkesztés]
- Acul și barosul (1874) (A tű és a kalapács)
- Cinci pîini (1883) (Öt kenyér)
- Inul și cămeșa (1874) (A len és az ing)
- Ioan Roată și Cuza-Vodă (1883)
- Moș Ion Roată și Unirea (1880) (Ion Roata és az egyesülés)
- Păcală (1880)
- Prostia omenească (1874)(Az emberi butaság)
- Ursul păcălit de vulpe (1880)(A medve által becsapott róka)
Novellák [szerkesztés]
Emlékek [szerkesztés]
- Amintiri din copilărie (Gyermekkorom emlékei)
