Oszét nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az oszét nyelv (Oszétul Ирон ӕвзаг, Iron ævzhag vagy Иронау, Ironau, perzsául: آسی) az iráni nyelvek közé tartozó nyelv, amelyet főképp az Oroszország és Grúzia nemzetközileg elismert határán elterülő kettéosztott Oszétiában beszélnek.

Az oszét beszélők száma mintegy hétszázezer. Mintegy hatvan százalékuk az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia-Alániában, mintegy 20%-uk a jogilag Grúziához tartozó, de facto független Dél-Oszétiában él. (A 2008 augusztusában kirobbant dél-oszétiai háború során azonban sokan északra menekültek, ami átrendezhette az arányokat.)

Rokonai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kaukázusi régió etnolingvisztikai térképe, középen sötétsárgával az oszétok

Az oszét az alán nyelvből származik. Az alánok az ókortól ismert szarmaták közé tartozó nép volt

Az iráni nyelveken belül a kelet-iráni nyelvek csoportjához tartozik, így rokona például a pastu és a jagnobi. Az egyik fő mai iráni nyelv a Kaukázusban a kurd, a tati és a talis mellett.

A Tádzsikisztánban beszélt jagnobi – a legközelebbi rokona – mellett az egyetlen túlélő nyelv az északkeleti iráni nyelvek, vagy más néven szkíta nyelvek közül. Ezek közé tartozhatott például a szkíták, a masszagéták, a szakák, szarmaták, alánok és a roxolánok. Közeli rokonai közé tartozhatott a jóval keletebbre élt hvárezmiek és szogdok nyelve.

A jagnobi nyelvhez hasonlóan az oszét a -ta toldalékkal képzi a többes számot és ez közös vonása a már kihalt szogd nyelvvel. Többek közt ennek alapján feltételezik, hogy az ezen rokon nyelveket beszélő iráni népek valamikor hatalmas folytonos területen élhettek Közép-Ázsia sztyeppéin.

Nyelvtana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vaszilij Abajev oszét nyelvész a következőt írta az oszét nyelvről:

A kaukázusi nyelvekkel való sok évszázados közelség és érintkezés hozzájuk hasonlóvá alakította az oszétot néhány vonásban, különösen a fonetikában és a szókincsben. De megőrizte nyelvtani struktúráját és alapszókincsét: rokonságához az iráni családdal számos egyedi vonása ellenére nem férhet semmi kétely.

Az Encyclopedia Britannica 2006[1] szerinrt az oszét az óiráni nyelv sok archaikus vonását megőrizte, mint példáaul a nyolc eset és az igei prefixumok. Az esetek azonban nem egyeznek meg az eredeti indoiráni esetekkel, amelyeket a kiejtési változások erodáltak. A mai esetek, kivéve a nominativust mind egy eredeti casus generalis esetből származnak, amely aztán hét különálló esetre vált szét a használat folyamán.

Középkori oszét[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oszét nyelv legkorábbi ismert emléke egy a 10-12. századból származó felirat, amelyet Arhüznél, a Bolsoj Zelencsuk folyó közelében találtak. A szöveg görög ábécével íródott, speciális digráfokat használva:

ΣΑΧΗΡΗ ΦΟΥΡΤ ΧΟΒΣ
ΗΣΤΟΡΗ ΦΟΥΡΤ ΠΑΚΑΘΑΡ
ΠΑΚΑΘΑΡΗ ΦΟΥΡΤ ΑΝΠΑΛΑΝ
ΑΝΠΑΛΑΝΗ ΦΟΥΡΤ ΛΑΚ
ΑΝΗ ΤΖΗΡΘΕ

Árírva:

Saxiri Furt Xovs
Istori Furt Bæqætar
Bæqætari Furt Æmbalan
Æmbalani Furt Lakani čirtī

A szöveg a következőt jelenti: „K., S. fia, I fia, B. fia, A. fia, (ez) az ő emlékművük”

Az 1923 és 1938 közt használt latin betűs oszét írással készült könyvrészlet 1935-ből: A könyv az oszét néprajzról szól, a részlet közmondásokat tartalmaz.
A "Ræstdzinad" című oszét újság első számának első oldala, Sjögren cirill ábécéjében, 1923.

Nyelvjárásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két fő nyelvjárása van: az iron és a digor. Ezek közül az iron a sokkal elterjedtebb és ezen alapul az oszét irodalmi nyelv is, amelynek megteremtője Koszta Hetagati (1859 - 1906), az oszétok nemzeti költője volt.[2]

Az oszét nyelvjárása volt a korábban Magyarországon beszélt jász is.

Az oszét írott szöveg azonnal felismerhető az æ használatáról - ezt a betűt egyetlen más nyelv cirill betűs írása sem használja.

Az oszét írásbeliség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orosz hódítás előtt oszétul ritkán írtak. Az orosz hódítást követően az oszétok a cirill írást kezdték használni. Az első cirill betűkkel írt oszét könyv 1798-ban jelent meg. Ugyanakkor a Kaukázustól délre a grúz ábécét is használták: 1820-ban I. Jalguzidze közölt egy módosított grúz ábécét, amelyhez három speciális betűt adott hozzá. Ezt a grúz alapú ábécét Dél-Oszétiában használták is 1937 és 1954 között.

Miután rövid ideig a latin ábécével is kísérletet kezdtek a szovjet hatóságok végül visszatértek az Andreas Sjögren által kidolgozott modern cirill íráshoz, amelyben a legtöbb diakritikus jelet digráfokkal helyettesítettek.

Az 1937 óta használt cirill ábécé:

А Ӕ Б В Г Гъ Д Дж Дз Е Ё Ж З И Й К Къ Л М Н О П Пъ Р С Т Тъ У Ф Х Хъ Ц Цъ Ч Чъ Ш Щ Ъ Ы Ь Э Ю Я
a ӕ б в г гъ д дж дз е ё ж з и й к къ л м н о п пъ р с т тъ у ф х хъ ц цъ ч чъ ш щ ъ ы ь э ю я

Az 1923 és 1937 között használt latin ábécé::

A Æ B C Č D E F G H I J K L M N O P Q R S Š T U V X Y Z Ž
a æ b c č d e f g h i j k l m n o p q r s š t u v x y z ž

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikipedia
Tekintsd meg a Wikipédia
oszét nyelvű változatát!