Latin ábécé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Latin írás
Latinul abece pelda.png
Típus ábécé
Nyelvek Majdnem minden ma beszélt nyelvhez létezik változata, számos hivatalosan is használja
Időszak i. e. ~400-tól máig
Irány balról jobbra
Felmenő írásrendszerek ugariti
   föníciai
    görög
     etruszk
Rokon írásrendszerek ókánaánita
ISO 15924 Lat

A latin ábécé:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, X,

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A latin ábécé használata világszerte.

██ Csak latin ábécé

██ Más írásrendszerek mellett

A latinság valószínűleg kétféle irányból, etruszk közvetítéssel és dél-itáliai közvetítéssel ismerte meg a föníciai ábécét. A kétféle eredeztetés közötti pontos viszony megállapítása körül évszázados szakmai vita folyik. Hammerström szerint (Jensen, 521 o.) a B, D, O, X betűk egy olyan dél itáliai görög betűs írásból származnak, ami etruszk befolyás hatására tartalmazta ezeket a betűket (Sampson, 108 o.). Rix (203 o.) állítása szerint a latin nyelvben ezen betűk hangértéke görög nyelvi hatásra utal, maguk a betűk már mind léteztek, mikor Rómában használatba vették az etruszk ábécét (Wachter, 33 o.)

A kompromisszumos álláspont bizonyos betűk esetén tehát etruszk, más betűk esetén görög hatást feltételez. Az etruszkban nem volt zöngés zárhang, ezért a C a görög gamma átvételeként vált a zöngétlen [k] hanggá mind az etruszkban, mind a latinban. Jensen (521 o.) szerint a C, K, Q betűk használata a latinban megegyezett az etruszk használattal, azaz [e, i] előtt C-t, [a] előtt K-t, [u, o] előtt pedig Q-t írtak. (Ez utóbbi csak a latinra igaz, mert az etruszkban nem volt [o] hang.) A betűk elnevezés is e módszer szerint alakul: gamma/gemma, kappa, qoppa/quppa (Wachter, 15 o.). Az Y és Z betűket később, szintén a görögből kölcsönözték. A G-t Spurius Carvilius Ruga (ie. 230 körül) alkotta a C-ből (Sampson, 109 o.). F (digamma) [w] hangot jelölt eredetileg, később az [f] hang jelévé egyszerűsödött. A [w, j] félhangzókat és az [u, u:, i, i:] magánhangzókat V-vel és I-vel jelölték.

Latin nyelv
szerkeszt

Az eredeti latin ábécé i. e. 7. sz. körül: A B C D E F Z H I K L M N O P Q R S T V X

Összehasonlításhoz:

Lásd még:

Használat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelem folyamán a latin ábécét átvette számos újonnan kifejlődött nyelv is saját használatára. Természetesen ezen nyelvek hangrendszerét nem fedte le teljesen a latin írás, ezért ezek néhány új betűt alkottak és számos mellékjelet készítettek, pl:

  • a cedilla (franciásan cédille) a ç-ben (eredetileg egy kis z a c alatt), mely az sz-es ejtést szimbolizálja: az óspanyolból származik, majd számos újlatin nyelv átvette, de a török és az albán nyelvbe is bekerült cs hangértékkel; érdekesség, hogy a modern spanyolban már nem használják (helyette z-t írnak ma).
  • a haček a szláv nyelvekben, egyes betűk lágyítását jelölik vele, pl: č
  • a tilde a spanyol ñ-ben, és néhány portugál magánhangzón (eredetileg egy kis N a betű fölé írva), mely az egykori n kiesését, ezzel együtt a hang nazalizációját is jelöli.
  • az ă, â, î, ş és ţ a román nyelvben
  • és természetesen a magyar nyelv hosszú hangjait jelölő ékezetes betűk: á, é, í, ó, ö, ő, ú, ü, ű

A teljes listát lásd: Latin eredetű ábécék.

A W két V egybeírásából keletkezett. A késő római korban került az ábécébe, germán nyelvek hatására. Az U-t és a J-t eredetileg nem különböztették meg a V és I betűktől. Az óangolban három – rúna eredetű – betűt adtak az ábécéhez: a þ-t (thorn), az ð-t (edh) és a ƿ-t (wynn) – az izlandi nyelvben az első kettő még ma is használatos. A német nyelvben négy, egykor ligatúraként használatos betűkapcsolatból alakult ki új betű: ae → ä, oe → ö, ue → ü; és ſsß. A francia nyelvben használatos tetős ékezet (circumflex) a korai formákból eltűnt mássalhangzókat (elsősorban s-et) jelöli (ezek eredeti formái megtalálhatóak más nyelvekben, például az angolban is): ófrancia hostel → francia hôtel = angol hotel vagy késő latin pasta → középfrancia paste → francia pâte = angol paste.

A szláv nyelvek a latin és a cirill ábécét is használják. Az ortodox egyházhoz tartozó országok általában a cirill írást használják, a többiek pedig a latint. A legtöbb speciális betűt tartalmazó nyelv a lengyel, mely jelöli egyes betűk lágyságát, a kétféle l-et stb. A többi latin írású szláv nyelvben is találhatunk számos – főként hačekkel módosított – mellékjeles betűt. A hausza nyelv három különleges mássalhangzót használ, ezek: ɓ, ɗ és ƙ.

Rendezési szempontok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Latin eredetű ábécék rendezési szempontjai:

  • A franciában és az angolban a trémával ellátott betűket ugyanúgy kezeljük, ha két egyforma szót csak a tréma különböztet meg, akkor az ékezetes szó áll hátrébb.
  • A német nyelvben az umlautos (Ä,Ö,Ü) betűket nem kezeljük külön alapváltozatuktól, – kivéve a telefonkönyvekben, ahol az ae, oe, ue kapcsolatok között találhatók –, a ß-et mindig az ss között találjuk.
  • A svédben és a dánban a W csak változata a V-nek, nem különálló betű. A svéd nyelv három különleges betűje a normál latin ábécé végén található: …, X, Y, Z, Å, Ä, Ö. Ezzel megegyező a finn betűrend is. Ugyanezeket a hangokat a dán és norvég nyelvben más sorrendben rendezzük: …, X, Y, Z, Æ, Ø, Å. Az Aa változata az Å-nak, ezért ide rendezzük.
  • 1997-ig a spanyol betűrendben különálló betű volt a CH és az LL is (CINCO, CREDO, CHISPA és LOMO, LUZ, LLAMA). 1997-ben a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) változtatott e szabályozáson, azóta ezeket a betűkapcsolatokat tartalmazó szavakat tagonként (tehát: c+h és l+l) rendezzük sorba. Az Ñ (eñe) önálló betűként kezelendő mindkét szabályozás szerint.
  • A holland betűrendben az IJ-t egykoron az Y változatának tartották és a betűrendben az ilyen szavakat vagy az y-ként, vagy az y utáni betűként kezelték. Manapság tagonként, tehát az i-s szavak közé sorolva rendezzük őket. Fontos, hogy az IJ-jel kezdődő szavakban mind az I-t, mind a J-t nagybetűvel írjuk (pl: IJssel)!
  • A magyar nyelvben az ékezetes betűket többnyire nem kezeljük külön alapváltozatuktól – az ö, ü külön betűnek számít, de itt sem különböztetjük meg a rövid és a hosszú formákat. Az úgynevezett szoros ábécében viszont az ékezetes betű az ékezettelen után következik.
  • Az izlandi nyelv az ábécé végére illesztette a Þ-t és a D után az Ð-et.
  • A lengyel nyelv számos speciális betűt tartalmaz: A, Ą, B, C, Ć, D, E, Ę, …, L, Ł, M, N, Ń, O, Ó, P, …, S, Ś, T, …, Z, Ź, Ż.
  • A cseh nyelv ékezetes magánhangzókat nem különböztetjük meg alapváltozatuktól, a hačekkel módosított mássalhangzók mindig alapváltozatuk után állnak. Fontos, hogy a CH mindig a H után rendeződik!
  • Az eszperantó nyelvben a tetős ékezettel (circumflex) ellátott betűk és a félhangzós u (Ĉ, Ĝ, Ĥ, Ĵ, Ŝ, Ŭ) különálló betűként kezelendő: …, c, ĉ, d, e, f, g, ĝ, h, ĥ, i, j, ĵ, k, …, s, ŝ, t, u, ŭ, v, z.
  • A románban a speciális betűket az alapváltozatuk után rendezzük, különálló betűként: A, Ă, Â, …, I, Î, …, S, Ş, T, Ţ, …, Z.
  • A tatár nyelv speciális betűit az alapbetűk után rendezzük.
  • A latin betűvel író déli szláv nyelvekben (horvát, szlovén stb.) a mellékjeles és az összetett betűk az alapbetűk után állnak: …, C, Č, Ć, D, Dž, Đ, E, …, L, LJ, M, N, NJ, O, …, S, Š, T, …, Z, Ž.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jensen, Hans. 1970. Sign Symbol and Script. London: George Allen and Unwin Ltd. Transl. of Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart. VEB Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1958, as revised by the author.
  • Rix, Helmut. 1993. „La scrittura e la lingua” In: Cristofani, Mauro (hrsg.) 1993. Gli etruschi – Una nuova immagine. Firenze: Giunti. S.199-227.
  • Sampson, Geoffrey. 1985. Writing systems. London (etc.): Hutchinson.
  • Wachter, Rudolf. 1987. Altlateinische Inschriften: sprachliche und epigraphische Untersuchungen zu den Dokumenten bis etwa 150 v.Chr. Bern (etc.): Peter Lang.
  • Biktaş, Şamil, 2003, Tuğan Tel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]