Kis- és nagybetűk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Williamsburgi 18. századi nyomda betűi

A tipográfiában és a helyesírásban megkülönböztetett kisbetűk és nagybetűk (miniszkulák és majuszkulák, angol nyelvterületen lower case és upper case) az írásrendszer betűinek két karakterkészletét alkotják.

A latin írás nagybetűi az A, B, C stb., kisbetűi az a, b, c stb.

A legtöbb nyugati nyelv (legalábbis azok, amik a latin, cirill, görög, örmény vagy kopt írásrendszert használják) megkülönböztet egymástól kis- és nagybetűs írásmódokat. Sok más írásrendszerben viszont nincs ilyen megkülönböztetés, például a grúz, héber és dévanágari írásokban. Ha egy ábécé ismeri a kis- és nagybetűk fogalmát, az összes vagy csaknem az összes betűjének létezik mindkét formája. A kis-nagybetű páros mindkét tagját ugyanazon betűnek tekintik: megegyezik a nevük, kiejtésük és az ábécé szerinti rendezésük is. Nagybetűs alakkal nem rendelkező betűre példa a német ß („sárfesz esz” vagy „eszcett”)[1]. Nagybetűs formában általában két betűvel írják („SS”), mivel eredetileg a „ſs” (egy hosszú s és egy s) ligatúrája volt, és mindkettőnek S a nagybetűs alakja. Később önálló betűvé fejlődött. A ß-t néha az „sz” ligatúrájának is tekintik, ami utal ezen mássalhangzó régi kiejtési módjára egyes középkori nyelvi dialektusokban. Az „sz” eredeti ejtésmódját a magyar nyelv is őrzi.

Az egyes nyelvekben különböző helyesírási szabályok határozzák meg, hogy milyen helyzetben kell kis- vagy nagybetűket használni.

Az angol nyelvben például nagybetűvel kezdik a mondat első szavát, a tulajdonneveket, a tulajdonnévből képzett mellékneveket, nagybetűvel írják a monogramokat és mozaikszókat, az egyes szám első személyű „I” névmást, egyéb esetekben kisbetűt használnak. Nyomatékosításra is használnak nagybetűket, például főcímek és rovatcímek esetén (ilyenkor gyakran kiskapitálissal). Egyes szavak kis- és nagybetűs alakjának jelentése is eltérhet.

A német nyelvben minden főnév nagybetűvel kezdődik. A magyar nyelvben viszont a hetek, hónapok nevei, a népnevek, vallások nevei és az ünnepek nevei is csupa kisbetűvel íródnak.

Összehasonlító táblázat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Íme a magyar nyelvben használt (egyjegyű) kis- és nagybetűk összehasonlítása. A pontos megjelenés függ a használt betűkészlettől.

Nagybetűk: A Á B C D E É F G H I Í J K L M N O Ó Ö Ő P Q R S T U Ú Ü Ű V W X Y Z
Kisbetűk: a á b c d e é f g h i í j k l m n o ó ö ő p q r s t u ú ü ű v w x y z

A többjegyű betűk (cs, dz, dzs stb.) jegyeit csupa nagybetűs írás esetében teljesen nagybetűsítik (CS, DZ, DZS), címek, tulajdonnevek, mondatkezdő pozíció esetében csak az első jegyét (Cs, Dz, Dzs).

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Codex Ebnerianus (c. 1100) részlete, minuszkulákkal

Az első ábécéket egyenletes méretű („kétvonalas”), gondosan kidolgozott nagybetűkkel írták. Ezek a majuszkulák a tollal való gyors lejegyzés során fokozatosan kerekebb, egyszerűbb formákká, például unciálisokká alakultak. Az unciális írásból kifejlődött minuszkuláris betűalakok, mint a félunciális és kurzív minuszkulák már nem maradtak meg a vonalpáron belül („négyvonalasak”).[2] Ezek voltak az előképei a Nagy Károly udvarában Alcuin által használt karoling minuszkulának, ami gyorsan elterjedt Európa-szerte.

Az európai nyelvek – az ógörög és a latin kivételével – kb. 1300-ig nem különböztettek meg kis- és nagybetűket. A latin esetében találtak olyan, i. sz. 79 előttről származó herculaneumi papiruszokat, melyekben előfordultak az a, b, d, h, p és r kisbetűk – Knut Kleve papirológus szakértő szerint „hibásnak tűnik az a feltételezés, hogy a kisbetűk az ötödik századi unciálisokból és a kilencedik századi karoling minuszkulákból alakultak ki”.[3]

Betűegységesítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A betűegységesítés vagy case folding, azaz egy string átalakítása csupa kis- vagy nagybetűssé számítógépes alkalmazások által gyakran alkalmazott technika. Általában a kis- és nagybetűkre érzéketlen (case insensitive) összehasonlítások végzésére használják (pl. aLMa = AlmA). A magas szintű programozási nyelvek gyakran tartalmaznak beépített eszközt a betűegységesítésre, legalábbis az ASCII karakterkészleten belül.

Unicode-betűegységesítés és script-azonosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Unicode szabvány a betűegységesítést a karakterek három case-mapping (megfeleltetési) tulajdonságán keresztül határozza meg: nagybetű, kisbetű, illetve címben szereplő betű (titlecase). Ezek a tulajdonságok minden kis- és nagybetűket elkülönítő Unicode scriptben (kb. írásrendszerben) összekötnek minden egyes karaktert a megfelelő (lower case, upper case, title case) párjaival.

Speciális esetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A német ß csak kisbetűs formában létezik, nagybetűsítve általában „SS”-ként írják.
  • A görög Σ két kisbetűs formával is rendelkezik: szóvégi helyzetben „ς”, egyébként „σ” a helyes írásmód.
  • A kaukázusi nyelvek írásakor használt cirill Ӏ (палочка) kis- és nagybetűs formája megegyezik (és írógépen mindkettőt 1-esként szokás leírni).
  • A legtöbb latin nyelvtől eltérően, ahol az „I” kisbetűs alakján pont van „i”, a török nyelv megkülönböztet pont nélküli és pontos i betűket, tehát létezik a kis ı és a nagy İ is (érdekes módon a j-J párosra ez nem terjed ki, a J kis alakja nem ȷ, sem pedig a j nagy alakja sem J̇). A török ábécét mintául vevő gagauz ábécében is létezik a megkülönböztetés.

Kapcsolódó jelenségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néhány orto- és tipográfiai jelenség, ami szintén alkalmas lehet kiemelésre:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. valójában 2008. április 4-én U+1E9E LATIN CAPITAL LETTER SHARP S néven bekerült a Unicode 5.1 szabványba
  2. David Harris. The Calligrapher's Bible. 0764156152
  3. Kleve, Knut. "The Latin Papyri in Herculaneum" in Proceedings of the 20th International Congress of Papyrologists, Copenhagen, 23–29 August 1992. Copenhagen: Museum Tusculanum Press (1994) 

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Letter case című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]