Oszétok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
18. századi észak-kaukázusi oszét viselet

Az oszétok (oszétul irættæ) az iráni népek csoportjához tartozó etnikum, amely a Kaukázus hegyeiben lévő Oszétiában él.

Becsült számuk mintegy hétszázezer. Zömük,mintegy ötszázezren az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia-Alánia köztársaságban él, mintegy 65 ezren a Grúziától elszakadt Dél-Oszétiában (1989-es adat), és mintegy 38 ezren Grúzia más részeiben. A grúz-oszét konfliktus miatt 1989 óta nincsenek új adatok Dél-Oszétiából, amelyet azóta sok oszét elhagyott. Jelentős, mintegy százezres oszét kisebbség él Törökországban.

Az oszétok a szarmata alánok leszármazottai. Az iráni nyelvek közé tartozó oszét nyelvet beszélik. A cirill ábécét használják.

Többnyire ortodox keresztények, de sok köztük a muzulmán. Velük rokon törzs volt a Magyarországra a 13. században betelepült jászoké (az oroszok eredetileg jaszoknak nevezték az oszéteket, az oszét név grúz eredetű.)[1] Az oszétok legközelebbi rokonai a magyarországi jászok és a tádzsikisztáni jagnobi nép. A Magyarországra a 13. században betelepült jászok az oszét nyelv egyik dialektusát beszélték a 16. századig.

Nevük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetközi nevük, az oszét grúz eredetű. Az oroszok a 14. század előtt jaszoknak nevezték őket. Nem csak a később a magyarokba beolvadó jász nép neve hasonló, hanem az ugyancsak az iráni népek közé tartozó és egy ideig ugyancsak a Kárpát-medencében lakó jazigoké is.

Történetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai források a Kr. e. 1. századtól említik az oszétok őseit, az alánokat. 200 körül az alánok voltak az egyedüliek a szarmaták közt, akik a gótok beözönlését követően megőrizték önállóságukat. Az alánok erős királyságot hoztak létre a Don és a Volga között. Ezt azonban 350 és 374 közt a hunok lerombolták, szétszórva az alánokat. Maradékaik egy része a Kaukázusba került, ők a mai oszétok. A 12. században lettek keresztények, grúz és bizánci befolyásra. Akik közülük az iszlám vallást vették át, azok leszármazottai többnyire az iszlám szunnita ágához tartoznak.

A 8. században jött létre a Kaukázusban Alánia királyság, nagyjából a későbbi Cserkeszföld és a mai Észak-Oszétia helyén. Virágkorában jelentős katonai erővel bíró központosított monarchia volt, amely jövedelmeket húzott a Selyemútból. A mongolok inváziója a 13. században még beljebb szorította a Kaukázus hegyei közé a Dontól délre eső középkori szállásterületeikről az alánokat, akik ezek után három különálló területi egységben éltek:

  • Nyugaton Digor a szomszédos, mozlim kabardok befolyása alá került. Digor két fő kerülete a mai Észak-Oszétiában Digora (központja Digora város) és Iraf (központja Chikola). Digora keresztény, Iraf részben mozlim. A Digorban beszélt nyelvjárás neve Digor, ez az oszét nyelv legarchaikusabb változata.
  • Északon Iron, amely Digorral együtt a mai Észak-Oszétiát alkotja, amely már 1767 óta orosz fennhatóság alatt áll. Az iron az oszét nyelv fiatal változata, az oszétok irodalmi és írott nyelve.
  • Délen Kudar, Grúzia központi Sida Kartli régiójában. Miután Oroszország 1801-ben bekebelezte Grúziát, ebből a területből jött létre a tifliszi kormányzóságon belül 1846 és 1859 közt fennállt oszét okrug (körzet). 1922-ben a grúz szovjetköztársaságon belül Dél-Oszétia néven a terület autonómiát kapott.

Legújabb kori történelmük során az oszétok részesei voltak az oszét-ingus konfliktusnak (1991 - 1992) és a grúz-oszét konfliktusoknak (1918 - 1920, az 1990-es évek eleje. 2004-ben Észak-Oszétia volt a helyszíne a beszláni tragédiának, amelynek során 2004 szeptemberében egy iskolában 334 polgári áldozatot szedett - köztük 186 gyermek - az 1100 embert túszul ejtő csecsen fegyveresek és az orosz biztonsági erők közti összecsapás.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]