Lettek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lettek
Latvieši
Janis Cakste.jpg
Jānis Čakste, múltszázadban élt lett politikus
Teljes lélekszám
kb. 2 millió fő
Lélekszám régiónként
Régió
 Lettország 1 338 682 (2010)
 Egyesült Királyság 30 000 - 200 000
 USA 94 341
 Oroszország 28 520
 Kanada 37 000
 Brazília 25 000
 Új-Zéland 20 000
 Ausztrália 18 938
 Írország 14 000
 Németország 9 100
 Ukrajna 5 079
 Svédország 4 000
 Litvánia 3 000
 Norvégia 2 856
 Észtország 2 300
 Fehéroroszország 2 239
 Kazahsztán 1 900
 Üzbegisztán 1 600
 Spanyolország 1 440
 Franciaország 956
 Svájc 736
 Belgium 679
 Türkmenisztán 500
 Venezuela 400
 Moldova 400
 Grúzia 200
 Argentína 200
 Chile 100
Nyelvek
Lett
Vallások
keresztény (evangélikus, katolikus, ortodox) és dievturi

A lett (lettül latvieši) egy balti népcsoport. Szomszédságban élnek az észtekkel, a litvánokkal és az oroszokkal. Országuk Lettország, az Európai Unió egyik tagállama. Lettországon kívül nagy számban élnek lettek az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Oroszországban is. A lett nép ősei balti törzsek voltak: Lettország keleti részén a latgalok (Latgale lakói) éltek, a nyugati részén a kurok laktak, a Rigától északra levő terület (Livónia lakói) a finnugor lívek, a Kurzeme és a Daugava közé eső terület (Zemgale) lakói a szelek vagy szemigalok voltak. E törzsek soha nem egyesültek egységes államba, aminek oka a földrajzi széttagoltságon kívül a 13. században a dán és német hódítás volt.

Három nyelvjárás alakult ki: a keleti vagy felső-lett, a nyugati vagy alsó-lett (ezek összefoglaló neve „tamsi”), a központi vagy közép-lett. A lett irodalom hordozója a gazdag folklór volt, amelynek kiemelkedő műfaja a daina (dal).

A lettek többsége keresztény evangélikus, katolikus és ortodox vallású. Vannak akik egy természeti vallásban hisznek, a Dievturiban.

A lettek történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország mai területén finnugor vadászok éltek a Kr. e. 3000 és 2000 közötti időszak óta. A balti törzsek az i. e. 1700-as években vándoroltak be a térségbe. A régészek találtak azonban olyan tárgyi leleteket, melyek bizonyítják, hogy a régióban már a Kr. e. 9000-es években is éltek emberek. A Krisztus utáni első századokban a terület lakosai a germán törzsekkel és a Római Birodalommal kereskedtek, majd a vikingekkel és az oroszokkal is gazdasági kapcsolatokat létesítettek. Az itt élő finnugor és balti népcsoportok a 12. században még természeti vallásúak voltak. A pápa küzdelmet hirdetett az északi pogányok megtérítésére: előbb dán, svéd, majd a 13. század elején német hittérítők, lovagok, kereskedők és szerencsevadászok érkeztek a térségbe. A lívek földjén létrejött a Kardtestvérek rendje, amely évtizedekig harcolt a lettek ellen, csakhogy földjeiket megszerezze. A kardtestvér lovagok a lettektől, litvánoktól és oroszoktól elszenvedett vereségeik hatására beolvadtak a déli Teuton Lovagrendbe. 1290-re a lakosokra kényszerítették a keresztény hitet. A Teuton Lovagrend elűzésével a kardtestvérek újból szuverénné nyilvánították magukat, de nem sokáig tartottak ki az oroszok fokozódó nyomása miatt. Eleinte úgy tűnt, hogy a letteket teljesen az oroszok igázzák le, de velük szemben a protestáns Svédország és a katolikus LengyelországLitvánia seregei is 1592-ben az ország területére érkeztek, hogy megvívjanak a balti országért. Kelet-Lettország nagyobb része (beleértve Rigát is) svéd uralom alá került. Ez az időszak mégis kedvezően hatott az ország fejlődésére. A 17. század svéd királyai felszabadították a lett parasztokat a jobbágyság alól. Átfogó oktatási reformokat vezettek be. A jobbágyfelszabadítás egyben nemzeti felemelkedést jelentett. Lettország politikai egysége lassan helyreállt, az ország kezdte visszanyerni jogait. A 19. század végén az oroszok próbálták hatalmukat az egyre dinamikusabban fejlődő ország területére kiterjeszteni. Az első világháború alatt Lettország (miként Litvánia is) német megszállás alá került. 1918. november 18-án, a német vereséget követően egy parasztokból, középosztályból és szocialistákból álló csoport kinyilvánította az ország függetlenségét. Karlis Ulmanis, a Parasztpárt vezetője kormányt alakított. 1920-ban Szovjet-Oroszország békeegyezményt kötött Lett Köztársasággal a nacionalisták, bolsevikok és balti németek közötti ellenségeskedés miatt. Szovjet-Oroszország ekkor elismerte Lettország „örökös függetlenségét”.

A két világháború közötti rövid időszakban Lettország független állam volt. Az 1930-as évek végére Lettországban felülkerekedett az önkényuralom, és 1939. augusztus 23-án Harmadik Birodalom és a Szovjetunió megnemtámadási egyezménye szerint Lettország a szovjet érdekszférába került. 1940. augusztus 21-én a Szovjetunió foglalta el. Függetlensége 1991-ben, a Szovjetunió szétesése után újra helyreállt. 1994-ben az utolsó orosz csapatok is kivonultak Lettországból. Az orosz kisebbség aránya a csapatkivonás évében kb. 30% volt. Lettország 2004 tavaszán a NATO-hoz és az Európai Unióhoz is csatlakozott.

Híres lettek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Latvian people című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • HBMK eu25