Lettország történelme

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lettország történelme
Knight livonia.png

Kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Lettország területén már az i. e. 3. évezredben lakott terület volt. A balti törzsek az i. e. 1700-as években vándoroltak be a térségbe. A 9. században a terület a varégok fennhatósága alá került, a 11. században újra önállósodott. Kikötői 1180-ban a Hanza tagjai lettek, így a térítést is német papok kezdték meg. 1201-ben Albert püspök megalapította Rigát.

A Német Lovagrendtől az Orosz Birodalomig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1227-re a Német Lovagrend a Baltikum jelentős részét meghódította, így jött létre a mai Lettország teljes területét is magába foglaló Livónia (Ó-Livónia). A 16. század első felében a lettek többsége áttért az evangélikus hitre. A livóniai háborúban (1558-83) a vidék hadszíntérré vált. A lovagrendi állam felbomlott, a mai Lettország déli és nyugati része Kurföldi Hercegség néven 1561-ben, az északi pedig az 1582. évi orosz-lengyel béke értelmében Lengyelország fennhatósága alá került. Az 1621-29. évi lengyel-svéd háborúban Livóniát Svédország, a nagy északi háborút lezáró nystadi békében (1721) Oroszország szerezte meg, II. Katalin cárnő Lengyelország harmadik felosztásakor (1795) Kurlandot is birtokba vette.

Az Orosz Birodalomtól a függetlenségig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1816-19. évi reformok a jobbágyokat bérlővé tették, az eddig zömmel német lakosságú városokba egyre több lett és orosz költözött. A 19. század második felében erőteljesen fejlődött az ipar, vasútvonalak épültek. A még mindig erős német városi polgársággal és földbirtokosokkal, valamint az orosz hadsereg és adminisztráció elnyomásával szemben a 19. század végére kibontakozott a reformokért és a nemzeti érdekekért küzdő ifjú lettek mozgalma. Az I. világháború alatt 1915-ben Lettország jelentős része német megszállás alá került, 1917-ben Rigát is elfoglalták. 1917 novemberében az orosz kézen lévő Valkában létrehozták a lett szovjetköztársaságot, de 1918. februárra az északi részek is német uralom alá kerültek. Németország háborús veresége után 1918. november 18-án Rigában kikiáltották a független Lett Köztársaságot.

Függetlenségtől a függetlenségig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új köztársaságban Karlis Ulmanis vezetésével polgári kormányzat alakult. Az új lett hadsereg kezdeti súlyos vereségek után a balti német szabadcsapatok és az észtek segítségével az ország egész területét felszabadította. Az 1921. augusztus 11-i moszkvai békében a szovjet-orosz kormány Lettország függetlenségének elismerésére kényszerült. Az új állam területe 65 791 km², lakossága 1,9 millió fő (73% lett, 10% orosz, 4% német) volt, alkotmányát 1922. februárban fogadták el. 1934 májusában Ulmanis elnöki puccsal átvette a hatalmat és tekintélyuralmi rendszert vezetett be. Az 1939. évi Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében Lettország a szovjet érdekövezet része lett, az év végén a külső nyomásnak engedve támaszpontokat bocsátott a Szovjetunió (SZU) rendelkezésére. 1940. június 17-én szovjet csapatok szállták meg az országot, a megalakuló új parlament kikiáltotta a Lett SZSZK-t, amely 1940. augusztus 5-én a SZU tagköztársasága lett. A következő hónapokban kb. 34 ezer embert deportáltak politikai okokból Szibériába. 1941 júliusában az országot német csapatok szállták meg. A lakosság egy részét besorozták a Wehrmachtba, vagy németországi kényszermunkára vitték, de sok önkéntes is akadt a kommunizmus elleni harcban. Az országot a Vörös Hadsereg súlyos harcok árán 1944 végén foglalta vissza, de a délnyugati területeken még az 1945. májusi fegyverletétel idején is maradtak harcoló egységek. A szovjet hatóság a németekkel való kollaborálás vádjával 100 000 embert deportált Közép-Ázsiába, azonban a szovjetellenes ellenállási mozgalmat azonban csak 1950-re tudták felszámolni.

Az erőteljes oroszosítás, a kötelező kollektivizálás és jelentős orosz népesség betelepítése a lakosság ellenállását váltotta ki. 1986. augusztusban szovjetellenes tüntetésekre is sor került. Az 1988 októberében Rigában megalakult Népfront a nemzeti önrendelkezés megteremtését tűzte ki célul. 1989 májusában a Lett Legfelsőbb Tanács a lettet nyilvánította az ország hivatalos nyelvévé. 1989-ben megalakultak az első pártok. 1990. május 4-én a parlament kikiáltotta Lettország „teljes politikai és gazdasági” függetlenségét. Az 1991. januári sikertelen szovjet akciók után, az 1991. március 3-i népszavazáson a lettek 73%-a a SZU-ból való kilépés mellett döntött. A moszkvai konzervatív kommunista puccs idején, 1991. augusztus 21-én a rigai parlament megerősítette a függetlenségi nyilatkozatott, amelyet 1991. szeptember 6-án a SZU Legfelsőbb Tanácsa is elfogadott. Még ugyanebben a hónapban az országot felvették az ENSZ-be. Az új köztársaság 1993 márciusában saját valutát vezetett be, valamint szoros kapcsolatot épített ki a két másik balti állammal, Észtországgal és Litvániával. A három ország 1993 szeptemberében szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról döntött. 1994 augusztusában végül az utolsó orosz katona is elhagyta az országot.

Lettország csatlakozott a NATO Partnerség a Békéért programjához, és 1998 őszétől az Európai Unió (EU) társult tagja. Az országon belül feszültséget keltett, hogy az ország szovjet megszállása után betelepült mintegy 520 ezer orosz, fehérorosz és ukrán lakos nem rendelkezett állampolgársággal. A 2003. szeptemberi népszavazáson a lakosság jelentős része az Európai Unióhoz való csatlakozás mellett döntött. Lettország 2004 márciusában a NATO, májusában pedig - Magyarországgal egy időben - az EU teljes jogú tagjává vált.