Jászok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Jászság

Lehelkurtje.PNG

A Jászság
Jászság
Jászok
Redemptio
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Kultúra
A Jász himnusz
Lehel kürtje
A Jászság települései
Alattyán
Jánoshida
Jászalsószentgyörgy
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászberény
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászfényszaru
Jászjákóhalma
Jászkisér
Jászladány
Jászágó
Jászboldogháza
Jászivány
Jászszentandrás
Jásztelek
Pusztamonostor

Jazygia.GIF

A jászok egy indoiráni nyelvű nép, az alánok leszármazottai. Legközelebbi rokonaik a Kaukázusban ma élő oszétok. A jászok Magyarországra a kunokkal egy időben, a 13. század közepétől települtek be, de a folyamat csak a 14. században fejeződött be. Nyelvük a 16. században kihalt, de jász identitásukat megőrizték.

Eredetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jászok neve az ókor végén a Szir-darja mellett élő, indoiráni nyelvet északi ágába tartozó nyelvet beszélő ásziktól ered. Az ászi népnév mint több törzset jelölő név a Kr. e. 3-2. században tűnik fel. Az ászi törzsek magas szintű földműves kultúrát teremtettek. Kr.e. 129-re Szogdiára és Baktriára is kiterjesztették uralmukat. Kr.e. 43-ban keletről a hiungnu (hun) törzsek támadása érte őket, de az Ászi Birodalmat ez véglegesen nem rendítette meg, néhány évtized múlva újra megszilárdult, s csak majd a 350-ben bekövetkező hun támadás söpörte el. Az ászik jelentős része a Kr.e. 1. században elhagyta a közép-ázsiai őshazát és egészen a Kaukázus vidékéig jutott, ahol az évszázadok során beolvadt a vele rokon alán népbe. Az alánokat is kezdték ászinak nevezni. Dzsajháni arab földrajzi művében, amely a 870-es évek körüli állapotokra vonatkozik, az alánok két nagy törzse duhsz-ász és tuval-ász néven szerepel. Később mohamedán forrásokban az ászi és alán nevek váltakozva szerepelnek, végül a mongol kor után az alán népnév végleg eltűnik a Kaukázus vidékére vonatkozó leírásokból.[1]

A magyar nyelvbe általános vélemény szerint valószínűleg orosz vagy délszláv közvetítéssel került az ászok neve, amely a szláv nyelvekre jellemző szó eleji „j” hangot kapott, és így születhetett a magyar „jász” név. Róna-Tas András szerint azonban egy csuvasos típusú török nyelvben is az ász alakból szabályosan jász lesz. A 'hermelin' jelentésű török ász szó a mai csuvasban jusz, ami közvetlenül egy jász alakra megy vissza.[2]

Mivel az ókorban a szintén indoiráni nyelvű jazigok egy része a Kárpát-medencében élt, egy korábbi népszerű elmélet a két népnév valószínű rokonsága alapján (jazig – jász) úgy tartotta, hogy a jászok a honfoglalás előtti kárpát-medencei jazig népesség egyenes leszármazottai. A mai kutatási eredmények azonban ezt a fentebbieknek megfelelően cáfolják.

Betelepülésük Magyarországra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közvetlenül a jászok magyarországi bejövetele előtt az alánok a kunok kelet-európai területeinek földművesei és katonai segédnépei voltak. 1116-ban ők védték a támadó oroszok ellen a kunok Don melléki városait. Egyes elméletek szerint ezekből az időkből származik a magyarországi jászok közös jelképe, az úgynevezett Lehel kürtje.

Korabeli források említik, hogy a mongol támadásokat az oroszokkal és a kunokkal szövetségben próbálták feltartóztatni, sikertelenül. Az első szórványos betelepülések a kunokkal együtt, a mongolok elől menekülve történt, IV. Béla idején. További betelepülésük fokozatosan zajlott.

A tatárjárást követően számottevő jász népesség volt a megsemmisült Kunország (latinul Cumania) keleti részén, a mai Moldva és Havasalföld területén. Nagy létszámukat mutatja, hogy 1283 körül a bizánci császár a birodalom határainak védelmére 10 000 jászt telepített le a Bizánci Birodalom határvidékére. Moldva egész területét Alani névvel jelöli Angelino Dulcert 1330-as években készített térképe. Más 14. századi források Moldva területét mint alán fejedelemségeket írják le. Ez az elnevezés I. Bogdán moldvai fejedelem 1342-ben történt beköltözése után eltűnt. (Tehát Moldvából eltűntek a jászok.) Jászvásár (Iaşi) városa azonban a mai napig is őrzi nevüket, jelezvén hogy a kunoktól eltérően tartós településeket hoztak létre és életmódjukban is különböztek tőlük.

Jászok Magyarországon a redempcióig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jászság

A magyarországi letelepedés fő helyszíne a mai Jászság területe, de találunk jász települést a Pilisben és Esztergom környékén is, ezek valószínűleg a király közvetlen kíséretéhez tartoztak. A jászokat, mint a kunoktól önálló népet először Károly Róbert 1323-ban kelt oklevele említi először, mint „jazonokat”. Az oklevélben fölsorolt 18 jász úr közül 11 keresztény, 7 pogány, de az apáik egyike sem viselt keresztény nevet. Nagy részük az alán-oszét személynevek közé tartozik, néhány török (talán kun) eredetű.

A kereszténység jelentősen megváltoztatta a korábbi pogány hitvilágot, de ennek nyomai megmaradtak, például a jászsági régészeti ásatások folyamán lovas amulettek kerültek elő. Szintén ásatások bizonyítják, hogy a jászok között a bizánci rítusú kereszténység volt elterjedt. Erre utalnak az áll alatt összekulcsolt kezek, illetve a bizánci kereszt ábrázolása gyűrűkön.

Az egykori jász nyelv egyetlen ismert írásos emléke az a szójegyzék, amelyet egy 1422-ben keltezett oklevél hátlapjára írtak. E fontos dokumentum a jász nyelv indoiráni származásának döntő bizonyítéka.

A jászok megőrizték nyelvüket és külön népiségüket egészen Mátyás koráig, amikor is 1474-ben a ferencesek kaptak jogot arra, hogy mint a jászokat katolikus hitre térítő rend, templomot és rendházat építhessenek Jászberényben. Ezt követően a jászok összeolvadtak a környező falvak magyar lakosságával, és alig egy évszázad alatt elveszítették nyelvüket is.

A Jászság a török uralom alatt rendkívül sokat szenvedett, de nem néptelenedett el. Amikor a török világ után az Alföld újranépesítése megindult, sok helyre jászokat telepítettek. A legtöbb jász telepest a Duna-Tisza Közén, a Kiskunságban találunk. A Kiskunságon élő katolikus vallású lakosság csaknem kivétel nélkül jász eredetű (például Kunszentmárton), a jász települések közül is csak a jászkisériek reformátusok többségükben.

A jászok székekbe szerveződtek, kapitányokat választottak. Legfőbb bírájuk a nádor volt. Az egy tömbben lakó jászok szervezeti kerete Berényszék volt, de voltak az országban szórványtelepüléseik is.

A jászokat latin nyelvű okleveleinkben leggyakrabban a jazones vagy jazini néven említették. Luxemburgi Zsigmond korától a 18. század elejéig ezenkívül a philistaeai, philistaei seu jazones néven is említették a jászokat, mivel a bibliai filiszteusok utódainak tartották őket. A 18. századtól pedig yazyges néven az ókori jazigokkal azonosították őket. A nép ugyanakkor a jász szót gyakran az „íjász” szavunkból származtatta.

A redempció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetektől létező autonóm jász igazgatási és bíráskodási gyakorlat 1696-tól kiegészült a kunokhoz hasonló önálló adózás gyakorlatával, így megteremtődtek a feltételei a Jászkun Kerület politikai egységének, törvényhatóságának létrejöttéhez. Ezután a Jászság 1876-ig a Jászkun Kerület része volt, mint vármegyei hatóság alá nem tartozó közigazgatási egység.

A „jászkunok” azonban nem sokáig örülhettek szabadságuknak. A koronabirtokon kialakult Jászkun Kerület tulajdonjogát I. Lipót király 1702-ben eladta a Német Lovagrendnek. A törvénytelen eladatás ellen tiltakozott a magyar országgyűlés, a nádor és maguk a jászok és kunok is. A tiltakozások ellenére, bár az országgyűlés 1715-ben kimondta, hogy az eladatás törvénytelen, csupán annyi változás történt, hogy 1731-től a Jászkun Kerület a Német Lovagrend földesuraságából a Pesti Invalidus Ház birtokába került, jobbágyi alávetettségük 1745-ig megmaradt.

Mária Terézia 1745. május 6-án kelt diplomája a jászkun redempcióról

1741-től Pálffy János nádor támogatásával a jászkunok szervezett mozgalmat indítottak régi szabadságuk visszaszerzéséért. Felajánlásaik és összefogásuk eredményeként 1745. május 6-án Mária Terézia királynő aláírta a kiváltságlevelet, amelyben engedélyezte a jászkunok megváltását (latinul redemptio). Ez a hatalmas anyagi áldozatok (570 000 rajnai forint) és katonai kötelezettségek teljesítése révén elnyert önmegváltás volt az úgynevezett jászkun redempció.

A redempció új jogrendet, földtulajdont és új társadalmi berendezkedést eredményezett. A jászkun szabadság birtokolója – a redemptus – mentesült a földesúri függéstől, szabadparaszti jogállást kapott.

A jászok története 1848 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1848-as áprilisi törvények következtében megszűntek a feudális jogintézmények. Ennek folytán a jászkunok elhagyták rendi vonásaikat, de ezután is tovább éltek a helyi hagyományok, az egykori törvények részben szokásjogként érvényesültek.

A szabadságharc leverése után a Jászkun Kerület addigi önállósága átmenetileg megszűnt, előbb hét, majd később öt járásra osztották, amelyek élén császári biztos állt. 1861-ben rövid időre ismét helyreállt a jászkunok önálló közigazgatási egysége, de a kiegyezés után, 1870-ben a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény megszüntette a Jászkun kerület sajátos jogállását, szervezetét a vármegyékével azonossá tette. Végül az 1876-os megyerendezés részeként az országgyűlés létrehozta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét, összevonva a Jászságot, a Nagykunságot és az egykori Külső-Szolnok vármegyét.

A Jászság beolvasztása az új vármegyébe a lakosság ellenállásába ütközött. A jász tudat, az évszázadokon át őrzött szabadság, a saját bíráskodás, a hagyományos gazdálkodáshoz való ragaszkodás elindított egy önállósodási folyamatot, a partikuláris mozgalmat. Jászberény követelte a jászok önállóságát, a jász megyét. A következő évtizedekre Jászberény és Szolnok rivalizálása a jellemző. Hiába volt azonban Jászberénynek előnye lélekszámban, épületekben, rendezettségben, Szolnok forgalmi helyzete a tiszai átkelés és a kialakuló fontos vasúti csomópont miatt sokkal jobb volt, ami a következő évtizedek fejlődésében meghatározó tényezőnek bizonyult. Jászberény vezetése Szolnokéval szemben nem tudott előnyt kovácsolni a kapitalista fejlődésből és nem tudta a jász községeket felsorakoztatni az önálló jász vármegye létrehozására. A kormány eközben egyértelműen Szolnok városát támogatta minden téren. Végül a partikuláris mozgalomban megbomlott a jász egység, ugyanis Jászapáti kifogásolta Berény vezető szerepét. A századfordulóra Szolnok megerősödik, Jászberény elveszíti versenyképességét a megyeszékhellyel szemben.

A jász nyelv kapcsolata az oszéttal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy 15. századból származó jász szójegyzék alapján bizonyították be a nyelvészek, hogy az egykori jász nyelv rokonságban áll az oszét nyelvvel. A hasonlóságot az alábbi összehasonlító táblázat szemlélteti. Az iron és a digor az oszét két dialektusa (az iront beszélik többen, ez az irodalmi nyelv).

Jász Iron Digor Magyar
Асса асс/ассæ vadkacsa
Ban bon nap
Baza bas/basæ leves
Ваh baех
Carif sarv/carv vaj
Cugan cigon fazék
Dan don don víz
Da tied
Dicega dusgæ/docgæ tehén
Fit fyd/fid hús
Fus fys/fus juh
Gal gal ökör
Gist ængezun «бродить», ængist túró
Hecav xisaw/xecaw gazda
Huvar xor/xwar ezer
Huvas xos/xwasæ kasza
Jaica ajk/ajka tojás
Карcеn kæf borsó
Каrак kаrk tyúk
Karbach kcervæz (вид ячменя) árpa
Kasa kash/kasæ kása
Kurajna kwyroj/kurojnæ malom
K’ever k’æbær nyílvessző
Manuona mænæw/mænæwæ búza
Na mienk
Odok — «ложка», осет. widyg/jedug kanál
Oras wæras sörféleség
Osa us/osæ asszony
Qaz qazh/qaz lúd
Sabar zab
Saka — «коза», осет. shægwyt kecske
Sana sæn/sænæ bor
Tabak tæbæg' tál
Vas wæss borjú

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://vfek.vfmk.hu/00000097/root/0004/0007-14d.html Selmeczi László utószava (1992) Gyárfás István jász-kun történetéhez (1870)
  2. Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 9635061404  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]