Pálffy János (nádor)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pálffy (V.) János
Pálffy János.jpg
gróf Pálffy János császári tábornagy
Született
1664. augusztus 20.
Vöröskő
Elhunyt
1751. március 24. (86 évesen)
Pozsony
Nemzetisége magyar
Szolgálati ideje 1681 – 1718
Rendfokozata tábornagy
Csatái Buda visszafoglalása
Szalánkeméni csata
Rákóczi-felkelés
Rokonai Pálffy család
Civilben 1709-től sárosi főispán
1731-től országbíró
1741-től nádor

erdődi gróf Pálffy V. János Bernard István (Vöröskő, 1664. augusztus 20.Pozsony, 1751. március 24.) magyar főúr, császári tábornagy, 1741-től halálig Magyarország nádora, a pozsonyi vár örökös kapitánya, Pálffy (IX.) Miklós nádor testvéröccse.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja gróf Pálffy IV. Miklós (1619–1679) koronaőr volt. Édesanyja, Mária Eleonóra von Harrach zu Rohrau grófnő (1634–1699) befolyásos osztrák főúri családból származott. Öten voltak testvérek (2 lány, 3 fiú). János a legfiatalabbként látta meg a napvilágot a mai Szlovákia területén fekvő Cseszte melletti Vöröskő várában.

Tanulmányait Magyarországon kezdte, majd Bécsben (1677–1679) és Parmában (1679–1681) végezte. 1681-ben katonai pályára lépett. Előbb mint önkéntes szolgált a neuburgi, majd azaz isenburgi német gyalogezredben, majd a Pálffy-ezredbe ment át zászlótartónak. Itt szolgált 1688-ig, unokabátyja, Pálffy János Károly (1645–1694) vértes ezredében. Az ezred 1683-ban részt vett Érsekújvár ostromkísérletében, majd Bécs ostrománál, ahol Pálffy János meg is sebesült. Minden valószínűség szerint itt ismerkedett meg Savoyai Jenő herceggel. Ugyanebben az évben jelen volt a párkányi és az esztergomi csatában, ahol a törökök katasztrofális vereséget szenvedtek, valamint a város visszafoglalásánál is vitézül megállta a helyét. 1684-ben Visegrád bevétele, a váci csata és az akkor még sikertelenül ostromolt Buda ezredének résztvevője volt, az évben kapitánnyá léptették elő. 1685-ben ott volt Érsekújvár bevételénél, Thököly csapatai ellen harcolt. Ott volt még Buda várának visszafoglalásánál, Lotaringiai Károly és Miksa Emánuel bajor választófejedelem parancsnoksága alatt, s Badeni Lajos őrgróf vezetése alatt Pécs visszafoglalásánál, és a nagyharsányi (második mohácsi) csatában.

1687-ben nősült. Október 4-én feleségül vette a nála négy évvel fiatalabb gróf Czobor Teréziát (1669–1733), Czobor Ádám tábornok és Erdődy Borbála lányát. Nyolc gyermekük született. Ezt követően az apósa által 1688-ban szervezett két huszárezred egyikének lett alezredese, majd 1691-ben – Czobor Ádám halála után – ezredparancsnokként folytatta katonai pályáját. 1688-tól, öt éven át Dél-Magyarországon és a Balkán harcterein szolgált: Belgrád bevételénél a bajor választófejedelem adjutánsa 1688-ban, majd Boszniában, Szerbiában és 1689-ben Niš elfoglalásánál tevékenykedett. Egynéhány évvel később a Temesközben, a szalánkeméni csatában és Belgrád sikertelen ostrománál harcolt. A hosszú diadalút meghozta gyümölcsét: 1693. április 3-án vezérőrnaggyá léptették elő.

1693. október 15-én Herrenbergnél párbajt vívott János Frigyes württenbergi herceggel. Pálffy könnyebben megsebesült, de a herceg életét vesztette. 1698-ban családja a Német Birodalomba küldte, ott harcolt 1700-as hazatértéig. Az év elején, január 26-án altábornaggyá nevezték ki. 1701 tavaszán a spanyol öröklődési háború észak-itáliai hadműveleteiben vett részt, Savoyai Jenő irányítása alatt. A herceg 1702 májusában Bécsbe küldte, hogy a Haditanács támogassa a hadjáratot. Az akkor még trónörökös I. József kérésére nyáron a rajnai frontra helyezték át.

1704. január 15-én horvát bánná, május 5-én lovassági tábornokká, 1709. április 24-én tábornaggyá, 1710. március 28-án Felső-Magyarország katonai főparancsnokává, szeptember 26-án a magyarországi hadak főparancsnokává nevezte ki I. József király. A Rákóczi-szabadságharc idején horvát, császári és szerb csapatokkal az élén harcolt a kurucok ellen. 1708. augusztus 3-án II. Rákóczi Ferenc serege ellen vett rész a trencséni csatában. 1709-ben – Rákóczi utódjaként – Sáros vármegye főispánja lett. 1711-ben fontos szerepet játszott a szatmári béke megkötésében. Katonai pályája 1718-ban ért véget, 55 éves korában.

Az 1716-tól 1718-ig tartó török elleni háborúban is a császári hadak egyik vezetője volt, parancsnoksága alatt rengeteg magyar szolgált, köztük sok kuruc. Jelentős szerepe volt a péterváradi csatában.

1722-ben nagy buzgalmat fejtett ki a Habsburg-ház leányági örökösödésének az országgyűléssel való elfogadtatásának érdekében (pragmatica sanctio), ezért III. Károly király gazdagon megajándékozta. 1724-től a Helytartótanács tagja, 1731-től országbíró.

1740-től az Aranygyapjas rend vitéze, 1740. december 15-től Mária Terézia belső titkos tanácsosa, 1741-től a Magyarországi Főhadparancsnokság főparancsnoka, június 22-én megválasztották nádorrá, valamint újból megnősült, Stubenberg Mária Juliannát vette feleségül. 1751. március 24-én hunyt el Pozsonyban. A Szent Márton koronázótemplomban temették el.

Életét valóságos tragédiák árnyékolták be: 1716-ban Péterváradnál elesett az unokaöccse, Pálffy (VI.) János, Miklós nádor fia, , 1717-ben Belgrádnál a fia, Pálffy (VII) János, 1733. október 3-án elhunyt a felesége. 1734-ben pedig a lengyel örökösödési háború során, Párma alatt elesett másik fia, Pálffy (VII.) Miklós is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar életrajzi lexikon
  • kuk-wehrmacht.de: Johann Bernhard Stephan, Graf Pálffy ab Erdöd (biográfia) (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. február 9.)
  • 1929 Umělecké sbírky hraběte Jánoše Pálffyho ze zámků v Králové, Pezinku a paláce v Bratislave - VII. Aukce Východoslovenského musea. Praha.
  • Mrva, I. 2013: Johann Pálffy - ungarischer Palatin und kroatischer Ban. In: Slovakia and Croatia I. Bratislava/ Zagreb, 381-389.