Pálffy János (nádor)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pálffy ( III.) János
Pálffy János.jpg
gróf Pálffy János császári tábornagy
Született 1664. augusztus 20.
Vöröskő vára
Meghalt 1751. március 24. (87 évesen)
Pozsony
Nemzetisége magyar
Szolgálati ideje 1681–1718
Rendfokozata tábornagy
Csatái Buda visszafoglalása
Szalánkeméni csata
Rákóczi-felkelés
Bajmóc vára
Belgrád
Rokonai Pálffy család
Civilben 1709-től sárosi főispán
1731-től országbíró
1741-től nádor

erdődi gróf Pálffy III. János Bernard István (Vöröskő vára, 1663. augusztus 20.Pozsony, 1751. március 24.) magyar főúr, császári tábornagy, 1741-től halálig Magyarország nádora, a pozsonyi vár örökös kapitánya, Pálffy ( V.) Miklós nádor testvéröccse.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja gróf Pálffy IV. Miklós (1619–1679) koronaőr volt. Édesanyja, Mária Eleonóra von Harrach zu Rohrau grófnő (1634–1699) befolyásos osztrák főúri családból származott. Öten voltak testvérek (2 lány, 3 fiú). János, Miklós öccseként és Ferenc ezredes bátyjaként látta meg a napvilágot a mai Szlovákia területén fekvő Cseszte feletti Vöröskő várában.

Tanulmányait Magyarországon kezdte, majd Bécsben (1677–1679) és Parmában (1679–1681) végezte. 1681-ben katonai pályára lépett. Előbb mint önkéntes szolgált a neuburgi, majd azaz isenburgi német gyalogezredben, majd a Pálffy-ezredbe ment át zászlótartónak. Itt szolgált 1688-ig, unokabátyja, Pálffy János Károly (1645–1694) vértes ezredében. Az ezred 1683-ban részt vett Érsekújvár ostromkísérletében, majd Bécs védelmében, ahol Pálffy János meg is sebesült és minden valószínűség szerint itt ismerkedett meg Savoyai Jenő herceggel. Ugyanebben az évben jelen volt a párkányi és az esztergomi csatában, ahol a törökök katasztrofális vereséget szenvedtek, valamint a város visszafoglalásánál is vitézül megállta a helyét. 1684-ben Visegrád bevétele, a váci csata és az akkor még sikertelenül ostromolt Buda ezredének résztvevője volt, ugyanennél az ezrednél kapitány lett. 1685-ben ott volt Érsekújvár bevételénél, Thököly csapatai ellen harcolt. 1686-ban részt vett Buda várának visszafoglalásában, Lotaringiai Károly és Miksa Emánuel bajor választófejedelem parancsnoksága alatt, s Badeni Lajos őrgróf vezetése alatt Pécs visszafoglalásánál, és a nagyharsányi (második mohácsi) csatában.

1687-ben nősült. Október 4-én feleségül vette a nála négy évvel fiatalabb gróf Czobor Teréziát (1669–1733), Czobor Ádám tábornok és Erdődy Borbála lányát. Nyolc gyermekük született. Ezt követően az apósa által 1688-ban szervezett két huszárezred egyikének lett alezredese, majd 1691-ben – Czobor Ádám halála után – ezredparancsnokként folytatta katonai pályáját. 1688-tól, öt éven át Dél-Magyarországon és a Balkán harcterein szolgált: Belgrád bevételénél a bajor választófejedelem Lotaringiai Károly herceg főhadvezér hadsegéde lett 1688-ban, majd Boszniában, Szerbiában és 1689-ben Niš elfoglalásánál tevékenykedett. Egynéhány évvel később a Temesközben, a szalánkeméni csatában és Belgrád sikertelen ostrománál harcolt. A hosszú diadalút meghozta gyümölcsét: 1693. április 3-án vezérőrnaggyá léptették elő.

1693. október 15-én Herrenbergnél párbajt vívott János Frigyes württenbergi herceggel. A herceg, mint kihívó lőhetett először. Pálffy kalapját lyukasztotta át a herceg golyója, de ő meg életét vesztette. Pálffy János a párbaj után Lengyelországba menekült. Nagy befolyású családja azonban csakhamar kieszközölte számára a kegyelmet, amit előmozdított az is, hogy a XIV. Lajos indított hadjáratok következtében, a hadsereg nem nélkülözhette. Lengyelországból visszatérve, a franciák ellen harcoló rajnai hadsereghez rendelték, hol 1700. január 26-án altábornagy lett és eddigi huszárezrede helyett vasas-ezredet kapott.

1701 tavaszán a spanyol örökösödési háború észak-itáliai hadműveleteiben vett részt. A herceg 1702 májusában Bécsbe küldte, hogy a Haditanács támogassa a hadjáratot. Az akkor még trónörökös kérésére nyáron a rajnai frontra helyezték át.

Pálffy még a franciák ellen küzdött, mikor 1703 nyarán Magyarországon kitört a Rákóczi-szabadságharc. A felkelés első sikereinek hatása alatt, II. Rákóczi Ferenc győztes zászlói már Bécs közelében lobogtak. A bécsi haditanács sietve hívta vissza Pálffyt, akit Lipót 1704. január 15-én horvát bánnak nevezett ki. Első feladatául azt tűzték ki, hogy a Dráván túli országrészekből hadat toborozzon s azokkal az Ausztriából előnyomuló Sigbert Heister fővezért támogassa.

Pálffy 1704 tavaszán a Dráva mellékéről előnyomulva, egy időre kiszorította ugyan Károlyi Sándor hadait a Dunántúlról, de a kuruc fegyverek további sikereit meggátolni már nem tudta. Ebben az évben (május 5-én) lovassági tábornok lett. Eközben a kuruc támadások szakadatlanul folytak.

1705 nyarán Ludwig von Herbeville grófot nevezték ki fővezérré, a gidrafai (pudmerici) győzelem után az Budának tartott, az ausztriai határszéleket pedig Pálffy őrizetére bízta.

Ezalatt azonban Ocskay László kuruc brigadéros Morvába és Ausztriába tört s onnan visszatérve, Vöröskő várát fogta ostrom alá. A kurucok első támadása némi sikerrel járt, a mennyiben a vár két külső udvarát hatalmukba kerítették; de Pálffy csakhamar értesült ősi várának szorongatott helyzetéről, felmentésére sietett, mire Ocskay, nehogy két tűz közé szoruljon, az ostrommal felhagyott.

Pálffyt ezután a Dunántúlra rendelték, hol Sopronnál ismét Ocskay lovasságával mérkőzött meg, majd a Muraközt foglalta vissza, mely után ismét a Csallóközben találjuk hadával. 1708 aug. 8-án,. II. Rákóczi Ferenc serege ellen – a kurucokra nézve szerencsétlen végű trencséni csatában – ő ösztönözte Heister fővezért a támadásra, míg ő maga a Pekry Lőrinc vezérlete alatt álló jobbszárnyra vetette magát, amivel a csata sorsát el is döntötte.

1709. április 24-én tábornagy – Rákóczi utódjaként – Sáros vármegye főispánja lett. 1710. március 28-án Felső-Magyarország hadainak főparancsnoka. Harcok idején Heister generális megbetegedett, a bécsi udvar őt akarta kinevezni helyére, de nem vállalta. Csak később, Savoyai Jenő unszolására engedett s 1710 őszén átvette a magyarországi császári hadak fővezényletét.1711-ben fontos szerepet játszott a szatmári béke megkötésében. 1710. év végén Károlyi Sándor az alkudozásokat Pálffyval megkezdte, azok eredményeként Pálffy János és II. Rákóczi Ferenc a vajai kastélyban (1711. január 31.) tárgyalt egymással. Mikor a személyes találkozásuknak Bécs a hírét vette Savoyai Jenő - Pálffy János legnagyobb pártfogója- fakadt ki a legjobban ellene. A bécsi haditanács azonban most nem hallgatott Savoyaira. Anglia közbenjárására, I. József király február 14-én megadta Pálffynak a békekötési tárgyalások folytatására a felhatalmazást, de most már Locher Károly haditanácsost adták mellé, nehogy a magyarokkal szemben túlságosan engedékeny legyen. A békés megoldás elé - I. József váratlan halálával - új akadályok kerültek. Bécsben felülkerekedett a törlesztés és a bosszú vágya, Pálffyt vissza akarták hívni, s helyébe Jakob Joseph di Cusani márkit akarták tenni; de Pálffy határozott hangvételű levelében figyelmeztette a bécsi udvart, hogy esetleges visszahívása milyen veszélyeket rejt. Eleonóra császárné régensként újból megerősítette Pálffyt a tárgyalásvezetői tisztében, melynek az 1711. április 29-én megkötött szatmári béke lett az eredménye. Pálffy János gróf a békekötés napján megtette írásos jelentését az új uralkodónak: III. Károly királynak, majd Bécsbe sietett az uralkodó fogadtatására.

A karlócai békét megszegő törökök miatt a háború 1715-ben kiújult. Károly király szövetségre lépett Velencével és az egész keresztény világot harcba hívta a törökök ellen. Savoyai Jenő fővezér Futakot jelölte ki gyülekezési helynek. Mellette első helyen ismét Pálffy János állt. A hadműveletek kezdetén már Pálffy gróf 1716. augusztus 2-án Karlócánál heves küzdelembe keveredett a benyomuló törökökkel s az augusztus 5-én Pétervárad alatt fényes győzelmet ért el az általa rohamra vezetett 21. lovasezreddel. A péterváradi csata után Jenő fővezér Temesvár bevételét tűzte ki feladatul, melynek első körülzárását szintén Pálffyra bízta, aki a vár felmentésére igyekvő, (Belgrád alól érkezett) török felmentőcsapatot is szétverte.

1717 tavaszán történt Belgrád visszafoglalása. Pálffy János könnyű lovassága augusztus 16-án nyitotta meg az összecsapást. Ez alkalommal megsebesült, de a merész támadásának eredményeként Belgrád megadta magát. A török hadjárat a pozsareváci békekötéssel fejeződött be. Pálffy odahagyta a katonaságot, s hivatalos pályára lépett. Mint horvát bán, rendkívüli szolgálatokat tett az uralkodónak a nőági örökösödésről szóló törvényjavaslat elfogadása érdekében. Előbb a horvát tartománygyűlésen fogadtatta el, majd Pozsonyban emelt szót mellette. Befolyásának köszönhető, hogy nemcsak Pozsony, hanem a többi szomszédos felvidéki vármegyék is az elfogadás mellett döntöttek.

Érdemei elismeréséül 1724. január 15-én királyi helytartótanácsossá, 1731. október 5-én, Koháry István helyébe országbíróvá, ugyanennek az évnek október 27-én a Hétszemélyes Tábla bírájává, 1732. március 14-én Pozsony vármegye örökös főispánjává nevezték ki. 1734-ben a családja által eddig zálogban bírt bazini és szentgyörgyi uradalmakat adományként megkapta.

Az 1736. évi török hadjárat alatti mellőzése sértette az önérzetét. Mindenki őt akarta fővezérnek, de a poszt mégis Lotaringiai Ferencé és Friedrich Heinrich von Seckendorff alvezéré (egykori berlini követé) lett. Pálffy Jánost mindez lesújtotta, de az uralkodó iránti hűségében nem ingatta meg. Kínos elégtételéül szolgált neki az idegen hadvezérek ügyetlen veresége, ami miatt Károly király a 1739-es belgrádi békekötésnél a Száván túl fekvő addig meghódított területekről kénytelen volt lemondani. Pálffy Jánossal szemben elkövetett méltatlanság ellensúlyozandó Károly király 1740. február 20-án az Aranygyapjas rendet adományozta neki. 76 évesen újranősült, Stubenberg Mária Juliannát vette feleségül.

Károly király 1740 októberében meghalt. A trón Mária Teréziára szállt, aki alig foglalta el azt, máris háború fenyegette. Pálffy nem maradt tétlenül.

1741. január 26-ára fegyverbe szólította az országot az ellenség ellen, kijelentve, hogy maga is táborba száll. Az országgyűlésben május 18-án megnyílt, a nádori poszt betöltése került napirendre. Négy jelölt (Esterházy József gróf, Révay Pál báró, Pálffy János gróf, Zay Imre) közül a rendek egyhangúlag Pálffy Jánost kiáltották ki nádorrá.

Ő koronázta meg június 26-án Esterházy Imre prímással Mária Terézia királynőt is.

Fegyveres haderőt szervezett, munkája eredményeként szeptember 11-én a rendek „Életüket és vérüket!” ajánlották fel az ingadozó trón megmentésére. Nádorként örömmel jelenthette az uralkodónak, hogy hű magyarjai felkészültek a védelemre.

1742 elején Mária Terézia királynő őt nevezte ki a magyarországi hadsereg fővezérévé. Ez a hadsereg becsülettel megállta a helyét és megmentette a trónt. A magyar sereg három nemzet előtt szerzett dicsőséget. Mária Terézia maga méltányolta legjobban a magyarok hősiességét és ennek az 1744. június 13-án Pálffyhoz intézett levelében meleg hangú köszönetet mondott.

Nagy Frigyes másodszor is betört Csehországba, Mária Terézia a főurak egy részét ismét Pozsonyba hívta. A második hadjáratban Pálffy személyesen kívánt részt venni és a királynő alig tudta a 80 éves aggastyánt szándékáról lebeszélni,

Gróf Pálffy János végre meghajolt a királynő kívánsága előtt, Mária Terézia egy gyémánttal kirakott kardot, egy nagy értékű gyémánt-gyűrűt és egy lovat küldött neki ajándékul, a követkenő sorok kíséretében:

"Mein Vater Pálffy! Ich sende Euch dieses Pferd, welches nur allein von dem Eifrigsten Meiner Unterthanen bestiegen zu werden würdig ist. Empfanget zugleich diesen Degen, um Mich wider Meine Feinde zu beschützen, und nehmt diesen Ring als das Kennzeichen Meiner gegen Euch tragenden Zuneigung an."

Pálffy Atyám! Küldöm ezt a harcedzett paripát,mely szilajságában önhöz méltó, a kardot, hogy ellenségtől megvédjen, gyűrűt pedig nagyrabecsülésem jeléül.

A második hadjáratból is becsülettel tért vissza a magyar sereg és Pálffy, aki röviddel az aacheni béke után, 1751. március 24-én, 87 éves korában Pozsonyban elhalálozott, azzal a tudattal hunyta le szemeit, hogy a miért egész életét, férfikora erejét és aggkora javát áldozta: a Habsburgok trónja biztosítva van.

Érdemeit érdemes összegezni:

1722-ben nagy buzgalmat fejtett ki a Habsburg-ház leányági örökösödésének az országgyűléssel való elfogadtatásának érdekében (pragmatica sanctio), ezért III. Károly király gazdagon megajándékozta. 1724-től a Helytartótanács tagja, 1731-től országbíró. Tisztségeiben magyarországi császári hadak főparancsnoka, nádor, Mária Terézia királynővé koronázója, szatmári béke mentesítő feltételeit biztosító békekötő.

A dicsőségnek ára is van:

Életét valóságos tragédiák árnyékolták be: 1716-ban Péterváradnál elesett az unokaöccse, Pálffy (VI.) János, Miklós nádor fia, , 1717-ben Belgrádnál a fia, Pálffy (VII) János, 1733. október 3-án elhunyt a felesége. 1734-ben pedig a lengyel örökösödési háború során, Párma alatt elesett másik fia, Pálffy (VII.) Miklós is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]