Osztrák örökösödési háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Osztrák örökösödési háború
Battle-of-Fontenoy.jpg
A fontenoyi csata
Dátum 1740-1748
Helyszín Európa, Észak-Amerika és India
Eredmény Aix-la-Chapellei béke
Casus belli A száli törvényre hivatkozva Bajorország, Spanyolország és Szászország uralkodói igényt támasztanak a Habsburg Birodalom örökségére. II. Frigyes porosz király, kihasználva a birodalom elszigeteltségét lerohanja Sziléziát
Területváltozások Szilézia porosz kézre kerül.
Harcoló felek
Flag of Prussia 1892-1918.svg Poroszország
Pavillon royal de France.svg Franciaország
Bandera de España 1701-1760.svg Spanyolország
Flag of Bavaria (lozengy).svg Bajorország
Flag of the Kingdom of the Two Sicilies 1816.gif Nápolyi Királyság
Flag of Sweden.svg Svédország
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Habsburg Birodalom
Union flag 1606 (Kings Colors).svg Nagy-Britannia
Hannoveri választófejedelemség
Prinsenvlag.svg Hollandia
Flag of Electoral Saxony.svg Szászország
Flag of the Kingdom of Sardinia.svg Szárd Királyság

Az osztrák örökösödési háború (1740–1748) VI. Károly német-római császár halála után, leányának, Mária Teréziának trónra lépését követően robbant ki. Bajorország, a Spanyol Királyság és a Szász Választófejedelemség uralkodói a száli törvényre hivatkozva elutasították a Pragmatica sanctióban kodifikált leányági öröklést, és igényt támasztottak a Habsburg Birodalom örökségére. A Porosz Királyság – a kedvező helyzetet kihasználva – osztrák területeket ragadott el katonai erővel. Anglia és Franciaország belépésével a konfliktus európai háborúvá szélesedett, amelyben az Egyesült Holland Tartományok, a Szárd-Piemonti Királyság, Svédország és az Orosz Birodalom is részt vett. A harcok kiterjedtek a gyarmati területekre is. A háború 1748-ban az aacheni békeszerződéssel zárult le. Francia történelmi munkákban ezt a háborút „a hercegségek háborújának” (guerre des duchés) is nevezik.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Poroszország története röviden[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Poroszországot a teuton lovagok katolizálták, de 1525-ben Brandenburgi Albert áttért protestáns hitre, és átalakította a hercegségét. Ehhez hozzákapcsolta Brandenburgot, és létrehozott egy olyan Poroszországot ahol az evangélikus hit volt hatalomban. Poroszország igazából a 18. századra vált országgá. I. Frigyes Vilmos 1713-1740-ig uralkodott. Fejleszteni kezdte a birodalmat: létrehozta a tömeghadsereget, és fejlesztette a gazdaságot, aminek következtében az ország növekedésnek indult. Létrehozta a híres Gárda Ezredet, ahová csak 190 cm feletti férfiakat válogatott be. Ezek után Poroszország nagyhatalommá vált.

A Pragmatica sanctio[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentése: Ünnepélyes formában kihirdetett, tartalmilag különböző kérdésekben határozó uralkodói rendelet. III. Károlynak 1712-ben meghalt egyetlen fia, ezért ettől kezdve egy dolog foglalkoztatta: hogy elismertesse a leányági örökösödést. Ennek érdekében egyre nagyobb erőket mozgósított a Pragmatica sanctio elfogadtatására. A törvényt Csehország és Erdély 1723-ban a magyar rendi országgyűléssel is elismertette. Egyedül Bajorország nem ismerte el a Pragmatica Sanctiót, de a Habsburg örökségre Poroszország és Spanyolország is igényt tartott. Angliát és Hollandiát az Osztrák Kelet-indiai Társaság feloszlatásával nyerte meg[forrás?], a Poroszokat Berg hercegség átadásával fizette le, és végül XV. Lajos francia királlyal is kiegyezett. A Pragmatica Sanctio elfogadása után úgy tűnt, hogy Károly minden akadályt elhárított az elől, hogy Mária Terézia elfoglalhassa a trónt.

Közvetlen előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután 1740-ben III. Károly meghalt, a Pragmatica Sanctio értelmében Mária Terézia került az osztrák trónra. Eközben Poroszországban I. Frigyes Vilmos után II. „Nagy” Frigyes lett az uralkodó, aki minden alkalmat megragadott a háborúhoz, és megpróbálta kitúrni Mária Teréziát az osztrák királyi székből. Mivel Frigyes nem vette figyelembe a Pragmatica Sanctiót, ezzel a felkiáltással vetette bele magát a háborúba: „Mit jelent a megállapodás a jó lehetőségekhez képest?” Mária Terézia a Pozsonyi Országgyűlésen kér segítséget a magyaroktól a nyolc hónapos Józseffel a karján. A királynőért negyvenezer újonc áldozta fel magát.

A háború menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Frigyes
Mária Terézia fiatalon

1740 októberében meghalt VI. Károly német-római császár. Leánya, Mária Terézia főhercegnő ekkor 23 éves volt, 1736 óta Lotaringiai Ferenc István herceg felesége. Bízott benne, hogy az öröklési törvényt mindenki tiszteletben tartja, ez azonban nem következett be.

Először Károly Albert bajor választófejedelem jelentette be trónigényét azon a jogcímen, hogy ő I. Ferdinánd császár egyik leányának leszármazottja. Őt követte II. Frigyes Ágost néven szász választófejedelem, akinek felesége Mária Jozefa főhercegnő, I. József császár leánya volt. V. Fülöp spanyol király szintén jelentkezett a Habsburg-örökségért.

Végül jelentkezett Poroszország is, ahol I. Frigyes Vilmos királyt ebben az évben váltotta fel a trónon II. Frigyes. A poroszoknak nem volt trónöröklési igényük, egy háború mégis számukra ígérte a legtöbb eredményt. Frigyes felajánlotta Mária Teréziának, hogy megvédi őt ellenségeivel szemben, cserébe pedig Sziléziát kérte, amely ebben az időben a Habsburg Birodalom leggazdagabb tartománya volt. A kiszolgáltatott helyzetben az udvari tanács végül mégis elfogadta az ajánlatot. Követük azonban még meg sem érkezett Berlinbe, amikor decemberben Frigyes csapatai már be is törtek Sziléziába. Mire mozgósították az osztrák hadsereget, a poroszok már elfoglalták a tartományt.

Mária Teréziát a bajorok is megtámadták. A franciák, akik 1741-ben szövetséget kötöttek Bajorországgal, majd Poroszországgal is, szintén beléptek a háborúba. Mária Terézia csak Anglia segítségében bízhatott, de ők csak közvetítést ajánlottak fel. A francia-bajor csapatok közben elfoglalták Csehországot, Felső-Ausztriát és Tirolt is, ahol Károly Albert saját kormányt hozott létre.

1741 szeptemberében a pozsonyi országgyűlésen Mária Terézia a magyar rendek segítségét kérte. Az országgyűlés megszavazta a segítséget, azaz a pénzt és a katonákat. Mária Terézia később sokszor kijelentette, hogy a magyar rendek mentették meg uralmát. Ellenfelei kétségkívül arra számítottak, hogy a rebellis magyarok majd megtagadják a segítséget, és felszabadítókat látnak a Habsburgok ellenfeleiben (ez történt ugyanis az elfoglalt Csehországban).

Október elején Mária Terézia beleegyezett abba, hogy átadja Nagy Frigyesnek Alsó-Sziléziát, ezzel ezen a fronton fegyverszünetet ért el. Az osztrák csapatok ezután visszafoglalták az osztrák területeket a bajoroktól, hamarosan már Bajorországot támadták. Károly Albertet ugyan cseh királlyá koronázták, majd 1742 januárjában VII. Károly néven német-római császárrá is választották, meg is koronázták, ekkorra azonban Bajorország területe osztrák megszállás alá került.

1742-től, a belpolitikai helyzet stabilizálódása után már Anglia is aktívabb szerepet játszott a háborúban. Angol közvetítéssel Frigyes és Mária Terézia megkötötték a berlini békét. 1743-ban angol csapatok Németalföldön partra szálltak és megverték a franciákat. Az osztrák csapatok közben már elérték a Rajnát, Franciaország határát.

Ekkor Poroszország ismét beavatkozott a háborúba. Nagy Frigyes csapatai benyomultak Csehországba, elfoglalták Prágát is, mert tartottak Ausztria túlságos megerősödésétől.

1745 januárjában meghalt Károly Albert bajor választófejedelem és császár. Özvegye (Mária Amália, aki I. József császár leánya, ezáltal Mária Terézia unokatestvére volt) rávette fiát, az új bajor választót, hogy mondjon le császári trónigényéről. Ezzel a Bajor Választófejedelemség megmenekült. Áprilisban megkötötték az osztrák–bajor békét, szeptemberben pedig a választófejedelmek I. Ferenc néven császárrá választották Mária Terézia férjét, Lotaringiai Ferenc herceget.

De a háború ezzel még nem ért véget. A franciák folytatták a harcot, elfoglalták Németalföld több tartományát, az angolok felvették ellenük a harcot. Végül Franciaország belátta, hogy egyedül nem győzheti le Angliát, ezért a francia fél javaslatára Aachenben összeült a békekongresszus.

Csaták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mollwitz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Frigyes 1741. április 10–én Mollwitznál megtámadta az osztrákokat. A két sereg egyaránt 20-20 ezer főből állt, lovasokból az osztrákoknak, tüzérekből és gyalogosokból a poroszoknak volt több. A véres csata, az osztrákok és a poroszok első nagy csatája, ebben a háborúban este hétig tartott, s a poroszok győzelmével végződött, pedig napközben még nem is remélték a győzelmet. A csata kedvezőtlen kimenetelétől tartva a király kisebb kísérettel elhagyta a harcmezőt. Távozása után a parancsnokság Schwerin kezébe került. A porosz gyalogságnak és tűzerejének köszönhetően fordulat állt be. Estére a csata eldőlt, s az osztrákok visszavonultak.

Chotusitz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lotaringiai Károly azt a parancsot kapta, hogy induljon Csehország ellen. Serege el is indult – ő maga Bécsbe ment, hogy a további hadműveletekről tárgyaljon. A fővezérnek nem voltak jók a kapcsolatai Lobkowitzcal, ezért egy idős hadvezért Königsegget adták mellé. Nem a legszerencsésebb döntés volt ugyan, hogy három különböző alkatú vezér állt a seregek élén: a fiatal herceg, a temperamentumos érett korú Lobkowitz és az idős, lassú Königsegg. A három vezér 1742. május 10. –én találkozott a morva–cseh határon. A tanácskozás eredményeképpen kiderült: a fő cél Prága visszahódítása. Ha II. Frigyes megpróbálná feltartani őket, vállalni kell vele a csatát. Erre május 17–én került sor. Egyesek szerint miután a harcmezőt az osztrákok hagyták el, az ütközetet a poroszok nyerték, de a valódi eredmény döntetlennek tekinthető.

Rocroux[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1746-os hadjárati évben is a németalföldi hadszíntéren folytak a legjelentősebb küzdelmek. A francia hadvezetés arra törekedett, hogy sorra elfoglalja az osztrák-németalföldi erődöket, és kerülte a csata vállalását. Erre végül késői időpontban, október 11-én, Rocroux mellett került sor. Október 11-én reggel 8 órakor még sűrű köd feküdt a tájon. Ennek jótékony leple alatt elsőként Estrées-nek a francia jobbszárny szélén elhelyezett csoportosítása indult meg a szövetséges vonalak ellen három hadoszlopban, mégpedig egészen jobbra 30 huszár- és más könnyűlovas-svadron, középen 8 gyalogzászlóalj 20 ágyúval, balra 14 vértessvadron. Támogatására négy hadoszlopban előrelendült Clermont 19 gyalogzászlóalja és 39 lovassvadronja is. Estrées csapataival ezután Ans falu felé fordult, hogy az egész ellenséges balszárnyat elvágja a többi köteléktől. Gyalogságával két vonalban indult meg a bal széle felől, míg könnyűcsapatainak a falutól jobbra kellett biztosítaniuk. Miután ez is kevésnek bizonyult, Szász Móric a tartalékcsoportosítás 29 gyalogzászlóalját is erre a terepszakaszra irányította. Este 7 óra tájban a sötétségben a kettészakadtan kétfelé, Visé, illetve Maastricht irányában menekülő szövetségesek üldözésének félbeszakításával ért véget a csata. A Lotaringiai Károly vezényelte szövetséges hadsereg vesztesége csak kerekített nagyságrendben ismert. A főparancsnok uralkodónőjének 1700 halott, 5300 sebesült és 3300 fogoly elvesztését jelentette. A szövetséges balszárny második vonalába tagolt és harcérintkezésbe alig került 5 magyar huszárezred vesztesége minimális volt. Összesen 29 halott, 63 sebesült és 12 fogoly, valamint 126 ló szerepelt veszteséglistájukon.

Az 1748. évi aacheni békeszerződés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aacheni békeszerződés értelmében Mária Terézia főhercegnő kénytelen volt lemondani Szilézia majdnem egész területéről a Porosz Királyság javára, a franciák által megszállt Dél-Németalföld viszont visszakerült Ausztria birtokába.

Az osztrák örökösödési háború tapasztalatai alapján a Habsburg Birodalomban számos jelentős politikai és hadszervezési reformot hajtottak végre, majd 1756-ban újabb háborút indítottak Szilézia visszafoglalására (Hétéves háború, 1756–1763).