Orosz–osztrák–török háború (1735–1739)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Orosz–osztrák–török háború (1735–1739)
Theatrum Belli Ao MDCCXXXVII. L'Isle.png
A háború dél-ukrajnai hadszíntere.
Dátum 17351739
Helyszín Krím-félsziget, Szerbia, Bosznia
Eredmény A Habsburg Birodalom elvesztette a pozsareváci békében nyert területeit, Oroszország a háborús fölénye ellenére csak Azovot tarthatta meg.
Casus belli Orosz beavatkozás a lengyel királyválasztásba
Terület-
változások
Az Oszmán Birodalom megkapta Belgrádot és a Temesi Bánságot, de elvesztette Azovot.
Harcoló felek
Standard of the Emperor of Russia (1858).svg Orosz Birodalom
Flag of the Cossack Hetmanat.svg Zaporozsjei kozákok
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Habsburg Birodalom
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Military flag of the Crimean Tatars.svg Krími Tatár Kánság
Parancsnokok
Standard of the Emperor of Russia (1858).svg Burkhardt von Münnich
Standard of the Emperor of Russia (1858).svg Peter von Lacy
Flag of the Cossack Hetmanat.svg Jakov Lizogub
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg  Lotaringiai Ferenc
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg  Dominik von Königsegg-Rothenfels
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg  Georg Olivier von Wallis
Ottoman flag.svg I. Mahmud
Military flag of the Crimean Tatars.svg I. Kaplan Giráj
Military flag of the Crimean Tatars.svg II. Mengli Giráj
Ottoman flag.svg Veli pasa
Haderő
Standard of the Emperor of Russia (1858).svg 80 000
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg 80 000

Az orosz–osztrák–török háború (1735–1739) egyik részről az Orosz Birodalom és osztrák szövetségese, másik részről az Oszmán Birodalom és vazallusa, a Krími Kánság között lezajlott fegyveres konfliktus. A háború kiváltó oka egyrészt Oroszország beavatkozása volt a lengyel trónutódlásba, másrészt a törökök Perzsia elleni hadjárata és a krími tatárok ukrajnai portyázásai. Ezenfelül az Orosz Birodalom megpróbálta érvényre juttatni régi törekvését, a kijutást a Fekete-tengerre.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orosz-török kapcsolatok I. Katalin és II. Péter cár idejében békésnek voltak mondhatók. A két hatalom viszonya Anna cárnő idejében éleződött ki, mikor Oroszország érvényesítette befolyását a megürült lengyel trón öröklését illetően, a Porta viszont hivatkozott az I. Péter idejében megkötött szerződésre, melyben a cár kötelezettséget vállalt, hogy nem avatkozik Lengyelország ügyeibe. Erős Ágost 1733-as halála után orosz és osztrák támogatással III. Ágost lett a lengyel király, ám a trónra igényt tartott Stanisław Leszczyński is, akinek XV. Lajos francia király ígért segítséget. Konstantinápolyban a francia követ, de Villeneuve márki minden befolyását latba vetette, hogy rávegye a szultánt is egy oroszellenes beavatkozásra. Sikerült megbuktatnia a nagyvezírt, Ali pasát, aki az oroszokkal való béke híve volt. Helyére a merész, de tapasztalatlan Iszmail pasa került.

A háború másik indoka az észak-kaukázusi kabardok kérdése volt, akik tárgyalásokat folytattak Szentpétervárral arról, hogy elszakadnak a Krími Kánságtól és a cárnak esküdnek hűséget.

A harmadik indok pedig az volt, hogy az éppen zajló török–perzsa háború során a krími tatárok orosz területen haladtak át és véres összetűzésekbe keveredtek a helyi lakossággal.

1734-ben a konstantinápolyi orosz követet, a háborúra való felkészülést sürgető Nyepljujevet visszahívták, 1735-ben pedig Ostermann gróf, a cár alkancellárja levelet intézett a nagyvezírhez, felsorolva benne azokat a tevékenységeket, mellyel szerinte az Oszmán Birodalom megsértette országaik békés viszonyának feltételeit. A levélre nem kapott kielégítő választ, mire Oroszország bejelentette a két ország közötti hadiállapotot.

Ausztria az 1735-ben végződő lengyel örökösödési háborúban elsősorban Itáliában komoly területi veszteségeket szenvedett, azért a presztízsén esett csorbát szerette volna a Balkánon való hódítással kiköszörülni, valamint viszonozni a lengyel háborúban a Rajna-vidéken kapott orosz segítséget. Másrészről azt is meg akarta akadályozni, hogy egy győztes Oroszország túl nagy befolyásra tegyen szert a Balkánon, így az 1726-ban kötött szövetségre hivatkozva 1737-ben belépett a háborúba az Oszmán Birodalom ellen.

A háború lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hadi események 1735-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadüzenettel egyidejűleg visszahívták a Lengyelországban állomásozó von Münnich marsallt, hogy dolgozza ki a déli hadjárat részleteit. A marsall betegsége miatt a kezdeti hadmozdulatokat Mihail Leontyjev tábornok vezette aki a nyár végére ért Dél-Ukrajnába és bár a határvidéken élő nogáj tatárokat legyőzte, a Krímig nem ért el, mert víz- és élelmiszerhiány miatt kénytelen volt visszafordulni Ukrajnába. Ezután a felgyógyult von Münnich vette át az orosz hadsereg parancsnokságát és elkezdte előkészíteni a következő év tavaszán indítandó hadjáratot.

Hadi események 1736-ban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azov ostroma 1736-ban.

Az orosz hadsereget két részre osztották, a fősereg a Dnyeper mentén a Krím felé indult, míg a kisebbik, keleti hadtest Azovot ostromolta meg. Von Münnich az utóbbi vezetését tartotta meg és meglepően gyorsan odaért a céljához, és kevés veszteséggel sikerült elfoglalnia az Azovot védő Ljutyik-erődöt. A marsall ezután átadta a parancsnokságot az erősítéssel megérkező Levasov tábornoknak, ő maga pedig visszatért a fősereghez. Bár a fő kontingens még nem volt teljes készültségben, az április 18-án megérkező von Münnich 62 000 emberrel megindult dél felé és május 28-án elérte a Krím-félsziget keskeny bejáratát védő Perekop erődjét, amit június 1-én rohammal elfoglaltak. A marsall ezután egy külön hadtesttel a félsziget belsejébe vonult ahol elfoglalta és kirabolta a kán székhelyét, Bahcsiszerájt, ám azután csapatai kimerültsége és a kitört járvány miatt július 17-én kénytelen volt visszafordulni Perekopba, majd augusztus 28-án az erőd lerombolása után visszatértek Ukrajnába. Bár döntő csatákat nem vívtak, a járványokban és a tatárok zaklatásainak következményeként az oroszok majd 30 000 embert veszítettek.

Eközben az Azovot ostromló kontingens élére májusban kinevezett Lacy marsall július 8-ra sikeresen elfoglalta a várost. Itt helyőrséget hagyott, majd a fősereg megsegítésére indult, ám útközben megkapta a hírt, hogy von Münnich visszavonult a Krímről. Az év őszén és telén a krími tatárok bosszúból fosztogató portyákat indítottak az ukrán határvidék lakossága ellen, ám az elhurcolt foglyokat a doni kozákok kiszabadították. Von Münnich 70 000 főre erősítette meg a hadsereget és előkészítette a következő évben indítandó hadjáratot Ocsakov erődjének bevételére.

Hadi események 1737-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ocsakov bevétele 1737-ben.

Ukrajna: Ez a hadjárat 1737 áprilisában indult és a 20 000 török által védett Ocsakovot július 2-ára foglalták el. Közben Lacy marsall a tatárok által sietve újból megerősített Perekopot megkerülve 40 000 emberrel átkelt a sekély, sásos-nádas Szivason át a Krím-félszigetre. Itt néhány kisebb települést elfoglalt, ám az újraéledő járvány miatt, és mert a tatárok utánpótlását fenyegették, Perekopon át októberre visszatért Ukrajnába.

Von Münnich további tevékenységét megakasztotta a törökök ellentámadása Ocsakovnál, amit sikeresen visszavertek ugyan, de az időveszteség miatt a marsall az év további részére visszatért a cári területekre. Akárcsak az előző évben, az orosz hadseregnek nagy károkat okozott a csapnivaló szervezés, hanyagság és korrupció ami lelassította az utánpótlás érkezését. A téli szállásra való visszavonulás közben a lovak elhullása miatt a tüzérség jelentős részét kénytelenek voltak Ocsakovban és a Bug-menti Andrejevszkij-erődben hagyni.

Balkán: A Balkánon az osztrák hadak (80 000 katona, 36 000 ló és 50 000 népfelkelő) Lotaringiai Ferenc (Mária Terézia férje) vezényletével július 12-én lépték át a török határt. A fősereg Friedrich Heinrich von Seckendorf marsall vezetésével augusztus elejére megszállta Nist, két kisebb kontingens pedig von Wallis marsall vezetésével Havasalföldre tört be, illetve von Hildburghausennel az élén Banja Lukát vette ostrom alá. Az utóbbi hamarosan visszavonult mikor a Száva mögött túlerőben levő török sereg tűnt fel. A fősereg Vidin elfoglalására küldött része is vereséget szenvedett a radojevaci csatában és visszavonult és egyesült a Havasalföldről visszatérő balszárnnyal. Az osztrákok nyugat felé vonulva elfoglalták Užicét és ostrom alá vették Zvornikot, ám időközben a törökök visszavették Nist és elvágással fenyegették az osztrák hadtesteket, így inkább visszatértek Szerbia osztrák fennhatóságú részére.

Hadi események 1738-ban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anna cárnő. Louis Caravaque festménye, 1730.

Ukrajna: A következő év balszerencsésnek bizonyult az orosz–osztrák szövetség számára. Von Münnich nem tudta feltölteni az előző évben megfogyatkozott létszámát. Ennek ellenére nagy nehézségekkel eljutott a Dnyeszterig, de ott megtudván, hogy a túloldalon erős török sereg állomásozik és Besszarábiában pestisjárvány is dúl, nem kockáztatta meg az átkelést és visszafordult. Vonulása során a víztelen, sivár terepen, tatár portyázók által zaklatva, érzékeny veszteségeket szenvedett el.

Eközben Lacy újból a Krím-félszigetet dúlta fel, ám a török flottának sikerült megakadályoznia, hogy megkapja utánpótlását, így augusztus végére ő is visszavonult.

Balkán: Az osztrák főparancsnokságot a bécsi Haditanács vezetője, Dominik von Königsegg-Rothenfels vette át. A császári csapatok ebben az évben defenzívára kényszerültek. A szultán hadseregét nem sokkal a háború előtt, többek között a török szolgálatba lépett francia tiszt, Claude de Bonneval segítségével megreformálták és az új típusú tüzérség segítségével sorra vették vissza a szerbiai erődöket. Májusra megszállták a Bánátot és ostrom alá vették Mehadiát. A Duna-menti erődök védelmére koncentráló Königsegg Pancsovánál és Račánál előnyre tett szert, de az év végére Mehadia, Orsova és több más város a törökök kezére került.

Hadi események 1739-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ukrajna: A járvány miatt gyorsan fogyatkozott az ocsakovi orosz helyőrség, ezért innen visszavonták a csapatokat. Von Münnich megkapta az erősítését de csak júniusban tudott átkelni a Dnyeperen és augusztus közepén újra a Dnyeszternél volt. A folyón átkelve augusztus 28-án Sztavucsaninál fényes győzelmet aratott egy kilencvenezres török hadtest fölött és elfoglalta Hotin erődjét. Szeptember 1-én az orosz csapatok megszállták Iasit.

Balkán: Az osztrák hadvezetésben újabb csere történt, ezúttal von Wallis marsall vette át a főparancsnokságot. Pancsovánál 60 000 emberrel átkelt a Dunán és dél felé nyomult. Július 22-én találkozott az oszmánok hadseregével és Grockánál súlyos vereséget szenvedett. Von Wallis ezután az őt üldöző törökökkel harcolva visszavonult a Duna mögé, a szultán hadserege pedig ostrom alá vette Belgrádot. A császár ekkor elkezdte a béketárgyalásokat, és szeptember 1-én előzetes különbékét kötöttek, amellyel nehéz helyzetbe hozták a sokkal sikeresebb orosz szövetségesüket.

A belgrádi béke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár az oroszok a saját hadszínterükön fölényben voltak, Ausztria komoly veszteségeket szenvedett. Hosszas előtárgyalások után 1739 szeptemberében Belgrádban békét kötöttek az Oszmán Birodalommal. Az oroszok megtarthatták Azovot, de annak erődítményeit le kellett rombolniuk, nem tarthattak flottát a Fekete-tengeren és kereskedelmüket csak török hajókon keresztül végezhették. A béke a török félnek kedvezett, Oroszország – Azov kivételével – minden hódítását elvesztette.

Ausztria elvesztett olyan jelentős területeket, amiket az 1718-as pozsareváci békében szerzett az Oszmán Birodalomtól: Olténiát (a Craiovai Bánságot), Bosznia északi határvidékét. De ami a legsúlyosabb csapás volt, át kellett adnia a Szerb Királyságot Belgráddal együtt és a Dunától délre fekvő bánsági területeket. Csak a Bánságot tarthatta meg, de Orsova nélkül.

A belgrádi béke orosz részről az 1774-es kücsük-kajnardzsi béke megkötéséig maradt érvényben. Orsova (és pár Likai, horvát-bosnyák határvidéki falu) az utolsó 1787-1791-es habsburg-török háborút lezáró Szisztovói békében kerül vissza a katonai határőrvidékhez.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Василенко Н. П.: Турецкие войны России, Энциклопедический словарь Брокгауза и Ефрона: В 86 томах (82 т. и 4 доп.). — СПб., 1890—1907.
  • Записка о том, сколько я помятую о Крымских и Турецких походах, Предисл. С. В. Сафонова, примеч. П. И. Бартенева // Русский архив, 1878. — Кн. 1. — Вып. 3. — С. 255—274.
  • История русской армии. М.: ЭКСМО, 2007. С. 88
  • Carl von Clausewitz: Feldmarschall Münnich, in: Hinterlassenes Werk des Generals Carl von Clausewitz, Bd. 9, Berlin 1837, S.15–28
  • Georg Heinrich von Berenhorst: Betrachtungen über die Kriegskunst, Bd.3, Leipzig 1799.
  • Heinz Duchhardt: Balance of Powers und Pentarchie – Internationale Beziehungen 1700–1785, Paderborn/München/Wien/Zürich 1997. (= Handbuch der Geschichte der internationalen Beziehungen, Bd. 4)
  • Ferenc Majoros/ Bernd Rill: Das Osmanische Reich 1300–1922, Augsburg 2002.
  • Melchior Vischer: Münnich – Feldherr, Ingenieur, Hochverräter, Frankfurt/Main 1938.
  • Bernhard von Poten (Hrsg.): Handwörterbuch der gesamten Militärwissenschaften, Bd. 9, Leipzig 1880.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Orosz–osztrák–török háború (1735–1739) témájú médiaállományokat.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]