Trencséni csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Trencséni csata
Pro Libertate, emléktábla a szlovákiai Tornyoson
Pro Libertate, emléktábla a szlovákiai Tornyoson

KonfliktusRákóczi-szabadságharc
Időpont1708. augusztus 3.
HelyszínTrencséntől délre, Turna, Hamri, Szoblahó községek határában
Eredménycsászári győzelem, kuruc vereség
Szemben álló felek
Kuruc haderőHabsburg császári hadsereg
Szerb vajdasági sereg
Parancsnokok
II. Rákóczi Ferenc
Bercsényi Miklós
Pekry Lőrinc (jobb szárny)
Sigbert Heister
Pálffy János
Szemben álló erők
kb. 14 000 gyalogos és lovasKb. 5200 lovas, 3 nehéz vértesezred, 2 dragonyosezred, 2 huszárezred
Veszteségek
kb. 3000 főkb. 160 fő
é. sz. 48° 51′ 24″, k. h. 18° 00′ 40″Koordináták: é. sz. 48° 51′ 24″, k. h. 18° 00′ 40″

A trencséni csata (1708. augusztus 3.) a Rákóczi-szabadságharc egyik legjelentősebb, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc sereg katasztrofális vereségével végződő csatája.


Előzmények[szerkesztés]

Az 1708. évi hadjárat megindítása előtt Rákóczi egy sziléziai expedíció tervét dolgozta ki. Ezzel lényegében az örökös tartományokba kívánta áthelyezni a főerők által uralt hadszíntért, s valószínűleg egy porosz–magyar együttműködés lehetőségében is reménykedett. (Az az elterjedt vélekedés azonban, hogy Frigyes Vilmos porosz trónörökös komolyan fontolgatta volna, hogy elfogadja Rákóczi meghívását a magyar trónra, s a hadjárat az ő útjának biztosítását szolgálta, nem igazolható.) A fejedelem a korábbi évek keserű tapasztalatai alapján (minden addigi csatáját elveszítette a császári főerőkkel szemben) kerülni kívánta az összeütközést a frissen kinevezett császári főparancsnokkal, Sigbert Heister tábornaggyal, s így indult meg seregével június 14-én egri főhadiszállásáról nyugat felé.

Alvezérei nem értették, hogy a fejedelem miért nem lép fel támadólag viszonylag jól felszerelt, pihent hadseregével. A Vágon túl operáló Ocskay László brigadéros és a Csallóköz visszafoglalásán munkálkodó Bottyán János generális egyaránt azt szerették volna, ha a kuruc fősereg az ő vállalkozásukat támogatja. Rákóczi csak a július 11–12-i érsekújvári haditanácson árulta el sziléziai haditervét, amely nem váltott ki osztatlan elismerést a főtisztek körében. A katonaság tétlenségre szorításának hibáját végül a fejedelem is belátta, és hozzájárult, hogy egy 7000 fős válogatott lovas különítmény Pekry Lőrinc tábornaggyal Ocskay segítségére siessen. Pekry azonban július 28-án a morva határon túl, Sztrázsnicénél vereséget szenvedett Peter Joseph de Viard császári tábornoktól. Pekrynek ugyan sikerült számottevő veszteség nélkül visszavonulnia, de a vereség morális hatása érezhető volt.

Ezután a kurucok által körülzárt és utánpótlás híján végóráit élő Lipótvár és Trencsén elfoglalásának terve körül robbant ki vita. Rákóczi az előbbit, alvezérei az utóbbit támogatták, s miután a Lipótvárért folytatott korábbi hadműveletek folytán Rákóczi már kétszer (1704-ben Nagyszombatnál és 1705-ben Pudmericnél) is vereséget szenvedett, végül engedett a nyomásnak.

Felvonulás a csatatérre[szerkesztés]

Eközben Heister tábornagy is értesült a kuruc fősereg előretöréséről. Pozsonyból július 27-én gróf Pálffy János lovassági tábornok a császári elővéddel, másnap pedig maga Heister is Viard megsegítésére indult. A MalackaSasvár útvonalon haladva július 29-én Szakolcán egyesültek a Pekryt megszalasztó Viard seregével. Heister egynapi pihenő után 31-én morva területen folytatta útját a Fehér-Kárpátokon keresztül, hogy erősítést és utánpótlást vigyen a kurucoktól szorongatott Trencsénbe.

II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, birodalmi herceg (Reichsfürst)
Bercsényi Miklós kuruc főgenerális
Sigbert Heister császári hadvezér

Rákóczi július 30-án este a francia de La Mothe[1] tüzérezredest küldte Trencsén alá, hogy a mellé adott gyalogsággal foglalja el a Vágon átvezető hidat, és a fősereg megérkeztéig tartóztassa fel a császáriakat. A főerőkkel pedig maga Rákóczi és Bercsényi Miklós indult meg. Előbbi a lovasságot, utóbbi pedig a gyalogságot vezette, és külön úton indultak Trencsén felé. A fejedelem kelletlenül, indokolatlanul lassú menetben haladt előre, s augusztus 1-jén még egy pihenőnapot is tartott.

Heister augusztus 1-jén Magyarbród morva faluban vette a hírt a kurucok Vág felé vonulásáról, s erre Viard-t küldte tovább Trencsénbe, maga pedig lovasságával 2-án hajnalban Vágújhely irányába sietett Rákóczi után. Estére odaérve azt jelentették kémei, hogy Rákóczi összeveszett Bercsényivel, és utóbbi a gyalogsággal elvonult, a fejedelem mellett pedig csak a lovasság maradt. Erre a téves hírre Heister még inkább elszánta magát a megütközésre.

Rákóczinak 2-án de La Mothe futárja jelentette, hogy nem sikerült birtokba venni a trencséni gázlót és hidat, mivel már Viard elővédje a vár alá érkezett, és estére Viardnak is biztosan sikerül az élelmiszer-szállítmányt célba juttatni. A fejedelem feladta Trencsén ostromának tervét, és előresietett, hogy táborhelyet jelöljön ki serege számára. La Mothe tanácsával ellentétben nem a Trencséni-medence legmélyebb részén, a Szoblahó és Bella között folyó patak völgyében, hanem Turna és Hamri községektől délre, a hegyek lejtőjén, valamint a barátlehotai országút két oldalán helyezte el csapatait.

Ez a hadrend részben a Barátlehotától délre, Bán községben lévő poggyásszal való összeköttetést biztosította, részben pedig ellenséges támadással szemben a terepviszonyokat kihasználó védekező harcálláspont volt. Ez utóbbi megfontolást azonban a létszámviszonyok nem indokolták: Rákóczi serege Trencsén alatt kb. 7000 gyalogosból, mintegy 7000 lovasból és 14 ágyúból állott. Heister seregének összlétszáma eredetileg is alig haladta meg a 8000 főt (ennek egy része vajdasági szerbekből állt), és ebből 3 ezredet Viard parancsnoksága alatt Trencsénbe küldött. Heister és Pálffy a málhát és az ágyúkat Vágújhelyen hagyva csupán 5200 fős haderővel közeledett, 3 vértesezred (a Hohenzollern, a La Tour és a Steinville ezredek), 2 dragonyos ezred (az Althann és a Wolfskehl ezred), továbbá 3 huszárezred, (Eszterházy József huszár ezrede (labancok), Demetri ezredes rác huszárezrede és Secula horvát-szlavón huszár ezrede, vettek részt.[2]

Mindezek alapján a leghelyesebb az lett volna, ha a kurucok a Trencséni-medencébe vezető völgyszorost zárják el, ehelyett észak felé néző arcvonallal délnyugati irányból – tehát a hátuk mögül – várhatták az ellenséget, melynek feltartóztatására, vagy inkább csak szemmel tartására Bercsényi Czelder Orbán gyalogezredének néhány századát hagyta hátra a Vöröshegyi-szorosban.

A küzdelem[szerkesztés]

Amikor Heister megpillantotta a Trencséntől délre, jól védhető harcállásponton felsorakozott kuruc sereget, elállt támadó szándékától. Egész seregével hátat fordított a kurucok arcvonalának, és megindult Trencsén irányába. Rákóczi, aki mindeddig kerülni akarta az összecsapást, felismerte a kedvező pillanatot, de ismét habozott, és nem indított általános támadást egész seregével, hanem csupán a jobb szárny parancsnokát, Pekry Lőrinc tábornagyot utasította, hogy tegyen egy próbát a császáriak ellen.

Pálffy János császári lovassági tábornok

Pekry egy halastó gátján keresztül indította meg csapatait, de amikor egyik beosztottja, Ebeczky István brigadéros figyelmeztette, hogy a szűk, legfeljebb kettesével járható útvonal egy esetleges visszavonulás alkalmával akadályozhatja menekülésüket, elbizonytalanodott. A már átkelt egységeket is visszarendelte, s az ekkor támadt zavar végzetesnek bizonyult a csata eredménye szempontjából. Heister helyettese, Pálffy János lovassági tábornok ugyanis felismerte a kínálkozó alkalmat, és Heister engedelmével rohamot indított.

Az első vonalban a szerbek rontottak rá Rákóczi erőire és ez a támadás már mindjárt az elején visszavetette a kurucokat. A továbbiakban a teljesen kibontakozó császári roham meghozta az eredményt és fokozatosan felbomlott a kurucok harcvonala. Rákóczi megpróbált személyesen beavatkozni a küzdelembe, de lovával felbukott, és csak testőrei, köztük a később fényes francia katonai pályát befutó Bercsényi László tudták megmenteni. A lovasság megfutamodása után az egyébként derekasan küzdő kuruc gyalogság is felmorzsolódott. Néhány órás harc után a kb. háromszoros túlerőben lévő kurucok megsemmisítő vereséget szenvedtek. 3000 kuruc és mindössze 160 császári katona maradt a csatatéren. A trencséni csata után általánossá váló katonai és erkölcsi válság előrevetítette a szabadságharc végső kimenetelét.

Irodalom[szerkesztés]

  • Bánkúti Imre: Néhány gondolat a trencséni csata (1708. augusztus 3.) előzményeiről és következményeiről. Folia Historica, A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Évkönyve, XIX. kötet. 1994–1995. Főszerk. Kovács Tibor. Bp., 1998. 63–85. o.
  • Markó Árpád: A trencséni csata. (1708 augusztus 3.) Hadtörténelmi Közlemények, 32. évf. (1931) 31–70. és 151–194. o. Modern újraközlése: Uő: II. Rákóczi Ferenc csatái. (Válogatott tanulmányok.) S. a. r. [a bevezető tanulmányt írta, kiegészítő jegyzetekkel, bibliográfiával és mutatókkal ellátta]: Mészáros Kálmán. Nap Kiadó. Bp., 2003. 162–256. o.
  • Thaly Kálmán: A trencsényi csatáról, 1708. (Újabb adatok.) I–II. közl. Hadtörténelmi Közlemények, 10. évf. (1897) 145–159., 313–331. o.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]