Sigbert Heister

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sigbert Heister
Sigbert Heister portréja
Sigbert Heister portréja
Született 1646
Kirchberg an der Raab (Stíria)
Meghalt 1718. február 22. (71 évesen)
Kirchberg an der Raab
Nemzetisége osztrák
Ország Habsburg Birodalom
Fegyvernem gyalogság
Szolgálati ideje 1683 – 1717
Rendfokozata tábornagy
Csatái Bécs ostroma (1683)
Zentai csata (1697)
Rákóczi-felkelés
Rokonai Gottfried Heister
Nem tévesztendő össze Donat Heissler (1648–1696) császári tábornaggyal.

Sigbert Heister, 1692-től gróf (Kirchberg an der Raab (Stíria), 1646. augusztus 6. – Kirchberg an der Raab, 1718. február 22.); osztrák gróf, császári tábornagy.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sigbert Heister az 1679-ben elhunyt Gottfried Heister bárónak, az Udvari Haditanács helyettes elnökének fia volt. 1664-től katonaként szolgált, 1682-ben már ezredes és egy gyalogezred tulajdonosa.

1683-ban részt vett Bécs védelmében, majd a törökök elleni visszafoglaló háborúban. 1686. október 15-én Heistert vezérőrnaggyá léptették elő.

1687-ben magyar honfiúsítást nyert, melyet csak az 1715. évi országgyűlésen cikkelyeztek be (CXXXI. tc.)

1691-ben Veterani altábornagy parancsnoksága alatt szolgált Erdélyben, 1691-ben Lippa közelében vereségre álló helyzetben csapatait újjászervezve a törököket Temesvárig űzte vissza.[1] 1692. július 3-án altábornaggyá lépett elő.

Az 1685-ös hadjárat kezdetén, 1695. június 11-én táborszernaggyá léptették elő. A haditanácsban Veterani tábornagyot támogatta, ellenezte a fősereg visszavonását. Lovasezredeivel Veterani felmentésére indult, de visszarendelték. A magára maradt Veteranit és csapatát a törökök a lugosi csatában megsemmisítették.[2]

Az 1697. szeptember 11-i zentai csatában Savoyai Jenő herceg vezérlete alatt a császári sereg jobb szárnyát irányította.

1700 körül a Belső-ausztriai Haditanács elnöke, 1703-ban pedig az Udvari Haditanács alelnöke lett. 1704. január 22-én a magyarországi császári-királyi csapatok főparancsnokává nevezték ki, s ez alkalomból (január 30-án) tábornaggyá léphetett elő. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc ekkorra már szinte az egész országban teret nyert, a felkelők éppen ezekben a hetekben foglalták el a Dunántúlt, s betöréseikkel veszélyeztették a morvaországi és alsó-ausztriai határszéleket is. Heister Bruckból kiindulva, a Fertő mellékén visszaszorította Károlyi Sándor kuruc csapatait, bevonult Győrbe, majd megszállta Pápát. Ezután Komáromnál átkelt a Dunán és Bercsényit szorította vissza a Vág folyó mögé. Ezek után az udvar megint a Dunántúlra küldte, amely május elején ismét a felkelők birtokába került. Heister május 24-én hajnalban Csíkvárnál meglepte és szétugrasztotta a frissen kuruccá lett Esterházy Antal és Babocsay Ferenc hadait, május 31-én pedig – katonáinak szabad rablást engedélyezve – feldúlta Veszprém városát, s még a székesegyház kincseit és a kanonokok életét sem kímélték. Amikor Veszprémből Győr felé vonult, Forgách Simon dunántúli kuruc főparancsnok június 13-án Koroncónál megtámadta seregét, ám számbeli fölényük és Forgách ügyes irányítása ellenére Heister súlyos vereséget mért a kurucokra.

A Dunántúl ismételt visszahódítása után Heistert újra a Vág vidékére rendelték, ahol 1704. december 26-án Nagyszombatnál az immár Rákóczi személyes irányítása alatt álló kuruc fősereget is legyőzte, bár sikereit nem tudta kiaknázni.

Mivel kegyetlenkedései nagy visszhangot keltettek, s határtalan gőgje és büszkesége miatt a többi császári vezér sem szívelte, 1705 májusában az udvar visszahívta Magyarországról, s Ludwig Herbeville tábornagyot nevezték ki utódává.

1708. március 30-án újra megbízást kapott a magyarországi főparancsnokságra. 1708. augusztus 3-án Trencsén mellett ismét legyőzte II. Rákóczi Ferenc seregét. Érsekújvárt ellenben eredmény nélkül ostromolta. 1710 szeptemberében végleg visszarendelték, és helyét Pálffy János foglalhatta el.

Utóbb részt vett az 1716. évi török hadjáratban, 1717-ben Győr parancsnokává nevezték ki, és Savoyai Jenő vezérlete alatt harcolt az 1717. augusztus 22-i győztes belgrádi csatában is. Itt esett el fia, s ezt feltehetőleg már nem tudta feldolgozni, mert a következő évben kirchbergi kastélyába visszavonulva elhunyt. A helyi templomban temették el, ahol latin nyelvű emléktáblája ma is hirdeti tetteit.

Mellszobra az alsó-ausztriai Heldenberg emlékhelyen.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]