Kahlenbergi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kahlenbergi csata
Bitwa pod Wiedniem Brandt.jpg
Józef Brandt: A kahlenbergi csata

Konfliktus A Szent Liga háborúja:
A török kiűzése Magyarországról
Lengyel–török háború (1683–99)
Időpont 1683. szeptember 12.
Helyszín Habsburg Birodalom, Alsó-Ausztria országrész, Bécs mellett Döbling közelében, a Kahlenberg hegyen
Eredmény keresztény győzelem az oszmán-törökök felett
Szemben álló felek
Dubbele Adelaar door Strohl.jpg Habsburg Birodalom
Herb Rzeczypospolitej Obojga Narodow.svg Lengyelország-Litvánia
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom
Coa Swabia.png Svábföld
Coat of arms of Bavaria.svg Bajorország
Coat of arms of Saxony.svg Szászország
War Flag of the Ottoman Empire (c. 1500–1793).svg Oszmán Birodalom
Military flag of the Crimean Tatars.PNG Krími Tatár Kánság
Havasalföld címere.PNG Havasalföld
Coat of arms of Moldavia.svg Moldva
Erdely-cimer.jpg Erdélyi Fejedelemség
Thököly címer.jpg Felső-Magyarországi Fejedelemség
Parancsnokok
Capuchin church in Warsaw (COA Janina).jpg III. (Sobieski) János lengyel király
POL województwo kijowskie IRP COA.svg Marcin Kątski kijevi vajda
Herb Jabłonowskich.PNG Stanisław Jan Jabłonowski hetman
Herb Leliwa.jpg Mikołaj Hieronim Sieniawski hetman
Armoiries Lorraine-Vaudémont.png V. (Lotaringiai) Károly herceg
Waldeck1-1--1-.jpg Georg Friedrich von Waldeck generális
Flag of the Ottoman Empire (1453-1517).svg Kara Musztafa nagyvezír
Gerae-tamga.png Murád Girej krími kán
Thököly címer.jpg Thököly Imre felső-magyarországi fejedelem
Icone Valachie.gif Șerban Cantacuzino havaselvei vajda
Icone Moldavie.gif III. György moldvai fejedelem
Szemben álló erők
Lengyel hadak:
16 300 gyalogos, 20 550 lovas, 28 ágyú (kötelékükben kozákok és ukránok is)
Osztrák hadak:
8100 gyalogos, 10 350 lovas, 70 ágyú
Birodalmi csapatok:
szászok: 7000 gyalogos, 2000 lovas, 16 ágyú
bajorok: 7500 gyalogos, 3500 lovas, 26 ágyú
svábok és frankok: 7000 gyalogos, 2500 lovas, 12 ágyú
Reguláris erők:
Kb. 12 000 janicsár, 15 000 szpáhi
Nem reguláris erők:
Kb. 60 000 fő
Hűbéresek:
Tatárok: kb. 15 000 fő
Moldvaiak és havaslaföldiek: kb. 6-10 000 fő
Erdélyiek és kurucok: 3-4000 fő
Tüzérség:
300 ágyú
Veszteségek
2000 halott, 2500 sebesült 10 000 halott, 5000 sebesült, 5000 fogoly

A kahlenbergi csata 1683. szeptember 12-én zajlott le a Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette lengyel–osztrák–német hadak és a Kara Musztafa nagyvezír vezénylete alatt Bécset ostromló török haderő között, a Bécs melletti Kahlenberg hegyen. A csata a Oszmán Birodalom súlyos vereségével végződött, mellyel el is indult a megállíthatatlan bukás útján. Az oszmán haderő ezt a vereséget többé nem tudta kiheverni, többé nem fenyegette a korabeli Európát.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1682-ben a Felvidéken felkelés tört ki az osztrák hatalom ellen. A felkelés élére Thököly Imre állt. A törökök ki akarták használni a kedvező alkalmat, és annak ellenére, hogy a felkelést a császári csapatok leverték, fegyverkezni kezdtek, és előkészületeket tettek egy újabb nagy háborúra. A fenyegető török hadjárat közeledtével az osztrák császár, I. Lipót 1683. április 1-jén szövetséget kötött a lengyel királlyal, III. Sobieski Jánossal, mely Törökország ellen irányult. Az egyezmény egyik pontja szerint amennyiben a szerződő felek egyikének fővárosát (Varsót vagy Bécset) támadás érné, a másik fél segítségére siet.

Sobieski attól félvén, hogy a csapás Podólia felől fogja érni Lengyelországot, sietve 36 ezer fős sereget gyűjtött Kis-Lengyelországban, megerősítette Lwówot és Krakkót. A törökök azonban áprilisban Ausztriát támadták meg, és kikerülve a megerősített pontokat, Kara Musztafa nagyvezír óriási hadserege (melyet egyes történészek túlzóan 230 ezer fősre becsülnek) ostromolni kezdte Bécset az osztrák birodalom fővárosát.

Az ostrom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korábbi becslésekkel ellentétben a török sereg nem volt túlzottan nagy. A reguláris hadai legfeljebb 30 ezer főt értek el (ebből 12 ezer volt janicsár gyalog), amely kiegészült a nem reguláris akindzsik és aszabok, valamint egyéb főleg várbeli katonák tömegével. Csatlakozásra kötelezték a hűbéreseket is. A Krími Tatár Kánság 40 ezer fővel csatlakozott a hadjárathoz, de ebből az ostromban kb. 15 ezer lovas vehetett részt, a többi Ausztriát, Csehországot és más tartományokat pusztított. A havasalföldi és moldvai vajdák is hozzájárultak a hadjárathoz (legaktívabban a moldvaiak). Thököly és I. Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is erre kényszerítették, akárcsak azokat a magyarországi területeket is, melyek meghódoltak a felvonuló oszmán seregnek, de az ostromban max. 4000 magyar vett rész, az sem közvetlenül a harcokban, hanem felderítésben és a terep ellenőrzésében.
Július elején tatár hordák érték el a város környékét. A kezdeti csatározások után Lipót császár 80 000 bécsi lakossal Linzbe menekült. A tényleges ostrom július 14-én kezdődött.

Bécs védelmét Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf vezette, akinek 370 ágyú, 11 000 katona, 5000 városi polgár, vagy önkéntes és kb. 30-40 magyar állt a rendelkezésére.

„Sobieski üzenetet küld XI. Ince pápának a győzelemről” (Jan Matejko képe)

A védők az egész júliust és augusztust végigharcolták. A védők sok házat leromboltak a várfalak körül, hogy szabad kilövést biztosítsanak az ágyúik számára arra az esetre, ha a törökök le akarnák rohanni a várost. Kara Musztafa erre megparancsolta, hogy ássanak árkokat egészen a városfalakig, melyek megvédik a gyalogságot a császári ágyúk tüzétől. Mivel a 300 török ágyú elavult volt és a várfalak korszerűek voltak és azokat jól karbantartották, a törökök a lőporukat inkább aknák készítésére használták fel. Ezen kívül a török sereg a védők minden élelmiszer utánpótlását meghiúsította, azok kénytelenek voltak még lovaikat is levágni és állítólag patkányhúst is ettek, annyira nem volt élelmük

A tatárok könyörtelenül elpusztították Alsó-Ausztriát, százezer embert gyilkoltak le, rengeteg foglyot ejtettek, német nemzetiségűek mellett elég sok horvátot is, akik még a 16. században települtek le. További véres támadásokat intéztek az akindzsik és a tatárok Stájerország, Felső-Ausztria, Morvaország és Csehország ellen.

A török haderő Bécset ostromolja.

Augusztusban a császári csapatok Lotaringiai Károly vezénylete alatt győzelmet arattak Bisambergnél, 5 km-re Bécstől északkeletre Thököly Imre kuruc-tatár seregén, aki személyesen részt vett az ostromban.

Szeptember elején az 5000 fős török aknász csapat több ponton is felrobbantotta a falakat: a Burg bástyát, a Löbel bástyát és a Burg ravelint (háromszögletű bástya) többek között, néhol 12 m széles rést vágva. A védők ellenaknák ásásával próbáltak védekezni. A törökök végül a Burg ravelint akarták megrohamozni, a védők felkészültek arra, hogy az ellenállást a városon belül folytatják.

A két hónapos ostrom alatt a védelem 5000 katonára apadt. Miután az osztrákok és a pápa is követelte, hogy teljesítse a szerződést, Sobieski Krakkóból 37 000 főnyi királyi katonaságot hozott el, melyből 25 ezred lengyel huszár volt, és nem várva be a litvánok érkezését, erőltetett menetben Bécs alá vonult. A sereg útja Szilézián, Morvaországon és Csehországon át vezetett.

Szeptember 3-án találkoztak az ellenfelek a Duna menti Tullnnál. Itt Sobieski átvette az összes német, osztrák és lengyel sereg feletti parancsnokságot, mely összesen 84 450 főt jelentett, amiből 38 350 ember volt gyalogos, 45 900 fő pedig lovas. A lengyel erők helyettes parancsnoka Marcin Kątski kijevi vajda volt, aki a sereg ukrán és kozák katonáit is irányította, valamint a tüzérség parancsnoka volt. A német erők alparancsnokságát Georg Friedrich von Waldeck herceg-generális látta el, aki brandenburgi volt és egykor harcolt lengyelek ellen is. Ő már részt vett a törökök elleni harcokban Magyarországon, a híres szentgotthárdi csatában a birodalmiak alvezére volt és később hollandiai parancsnok lett.

Ugyancsak elfogadta a haditanács a nyílt csata tervét is. Sobieski az összes hadat a Duna jobb partján vonta össze Tullnnál, 40 km-re északnyugatra Bécstől, miután a csapatokat szeptember 6 és szeptember 8 között átvitte a folyón. Ezalatt az osztrák és német sereg parancsot kapott arra, hogy támadja meg a török erőket a Duna jobb partján elterülő dombos tájon keresztül. Fő feladatuk az volt, hogy az ellenség fő erőit lekössék és az ostromgyűrűben védekező város felől elfordítsák. Ezzel szemben Sobieski a teljes lengyel királyi sereget, közöttük a gyalogság nagy részét (14 ezer embert) titokban, kihasználva a jó helyismerettel bíró magyar vezetők segítségét, kerülő úton a Bécsi erdőbe vitte. Ez a nehéz művelet, melynek során emberek és lovak tömegét és 26 szétszerelt ágyút kellett a sűrű erdőn és dimbes-dombos területen titokban átvinni, két napig tartott.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata szeptember 12-én reggel kezdődött. Kara Musztafa nagyon bízott csapataiban, ezért különösebb előkészületeket nem tett a védelemre, például nem erősítette meg a török tábort. Főképpen a Nussdorf és Schafberg falvak közötti szakaszt biztosította. Weinhaustól északra a Türkenschanz-nak nevezett gyengén összetákolt erődítést emelte. A németek és az osztrákok a balszárnyon harcoltak a Kahlenberg és a Leopoldsberg magaslatok között, közvetlenül a Duna mellett. A lengyelek továbbra is távolabb vonultak, a bécsi erdőből egy néhány kilométeres dombos, bozótos, szőlőskertekkel, mély bevágásokkal tarkított, ritkán beépített területre értek. Ezen a részen azonban a törökök nem akarták erősíteni a védelmet, mert nem tartottak támadástól.

A bécsi erdő széléről Sobieski serege csak késő délután jött ki. A lengyelek szeme előtt a Wien folyócska széles völgye terült el, mely enyhén lejtett Bécs felé, a távolban az ágyúk torkolattüzének felvillanása látszott. Közelebb látható volt a hatalmas török tábor és a török ütegek. A lengyel huszárok közel 6 km-es vonala az erdőre támaszkodott, mögöttük az alacsonyan fénylő nap csaknem láthatatlanná tette őket a törökök felől.

Sobieski első parancsa az volt, hogy egy csapat huszárt küldött Zygmunt Zbierzchowski vezényletével a terep felderítésére, hogy nincsenek-e árkok, hirtelen mélyedések stb.

A huszárok nagy ívben vágtattak a török állások között nagy riadalmat okozva, de egyúttal nagy veszteségeket is szenvedtek. Kara Musztafa nagyvezír, mivel azt hitte, hogy a főerők támadnak, saját hatalmas lovasságát küldte ellenük, akik a vakmerő lengyeleket az erdő széléig üldözték, ahol azután a lengyel ágyúk visszafordulásra kényszerítették őket.

Kihasználva a zavart, amit az okozott a török seregben, hogy a lengyel huszárok eltűntek az erdőben, Sobieski buzogányával jelt adott az általános roham megindítására. Délután 6 óra körül Stanisław Jabłonowski és Mikołaj Sieniawski hetmanok huszárjai, a király közvetlen parancsnoksága alá tartozó egységek és a német lovasság is támadásra lendült.

Először lassan, majd mindjobban felgyorsulva, végül fülsiketítő robogással és csatakiáltással a huszárok átszáguldottak a terepen az erdőtől a Wien folyóig mindent levágva, ami útjukba esett. Először a tatár lovasság, majd a táborok legénysége, a román segédcsapatok, majd a Bécset ostromló janicsár gyalogság, s végül a nagyvezír maga is fejveszett menekülésbe kezdett átúszatva a Wien folyócskán. Sobieski végül megállította csapatait a folyónál, mivel az ellenség üldözéséhez már túl késői óra volt. A győzelem teljes volt: Bécs megmenekült, a város lakói boldogan köszöntötték felszabadítóikat, és a törökök hatalmas táborát körülvették Sobieski katonái.

A csata után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emléktábla a Kahlenbergen

Éjszaka, a nagyvezírtől zsákmányolt sátorban Sobieski két levelet írt. Az egyiket XI. Ince pápának ezekkel a szavakkal: Venimus, vidimus et Deus vicit (Jöttünk, láttunk és Isten győzőtt), a másikat feleségének Marysieńkának, mely a következő szavakkal kezdődött: Urunk Istenünk nemzetünknek olyan győzelmet és dicsőséget adott, amilyenről a korábbi századok nem hallottak. A pápai levélhez a próféta zöld zászlaját is csatolta, Marysieńka levele mellé pedig Sobieski 400 szekeret küldött teli fegyverrel, nyergekkel, sátrakkal, szőnyegekkel, kelmékkel, ruhákkal és más értékes tárgyakkal, melyeket a huszárok zsákmányoltak a törököktől. Ezek egy részét a mai napig lehet látni a Wawelben.

A lengyeleknek a chocimi ütközet óta ez volt a legnagyobb győzelmük a törökök felett. Rövidesen a litván csapatok is csatlakoztak a szövetségesekhez és egyesült erővel nyomultak be Magyarországra, a párkányi csatában leverték a budai pasa seregét, és elfoglalták Esztergomot is.

A törökök mintegy 10 000 halottat, 5000 foglyot és 5000 sebesültet veszítettek a csatában, a szövetségesek összes vesztesége pedig 4500 fő volt. A török sereg jelentős része megmenekült a lemészárlástól, de eldobta fegyvereit, elhagyta összes ágyúját, és utánpótlását. A bécsi csatavesztés után a török sereg csak visszavonulni volt képes. Kara Musztafát a vesztes csata és a sikertelen hadjárat után a szultán parancsára zöld selyemzsinórral megfojtották, de ezzel nem segítettek a reménytelen helyzeten, mert a pápa megalakította a Szent Ligát, amelybe a Német-római Birodalomtól Oroszországig Európa legtöbb államát bevonta, hogy a török hatalmat teljesen megsemmisítsék.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kahlenbergi csata témájú médiaállományokat.