Georg Friedrich von Waldeck
| Waldecki György Frigyes | |
| Georg Friedrich von Waldeck-Eisenberg | |
 | |
| Waldeck-Pyrmont grófja, hercege 1682-től | |
| Uralkodási ideje | |
| 1664 – 1692 | |
| Elődje | Henrik Wolrad (1642–1664) |
| Utódja | Keresztély Lajos (1645–1706) |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Waldeck-ház |
| Született | 1620. január 31. Arolsen |
| Elhunyt | 1692. november 19. (72 évesen) Arolsen |
| Nyughelye | Korbach |
| Édesapja | IV. Wolrad |
| Édesanyja | Anna baden-durlachi őrgrófnő |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | nassau-siegeni Erzsébet Sarolta (1626–1694) |
| Gyermekei | Wolrad Kertesztély (1644–1650)
Albertine Erzsébet (1664–1727) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Waldecki György Frigyes témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Georg Friedrich von Waldeck teljes nevén Georg Friedrich von Waldeck-Eisenberg (Arolsen 1620. január 31. – Arolsen 1692. november 19.) német hadvezér, később hollandiai parancsnok.
Waldeck ősei 12. századi német grófok. Édesapja IV. Wolrad waldeck-eisenbergi gróf, édesanyja Anna baden-durlachi őrgrófnő. A családban a harmadik gyerek volt.
Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem seregében főgenerálisi tisztségig vitte, később a fejedelem egyik minisztere lett. Testvére Josias von Waldeck ezredesi rangban állt a brandenburgi hadseregben.
A brandenburgi hadakat irányított a lengyelek elleni északi háborúban (1655-60), amelyet Svédországgal szövetségben indítottak.
Lengyelország nagy részét megszállták, de a lengyelek Częstochowa alatt visszaverték a megszentelt kegyhelyet elfoglalni akaró svédeket. Ez felserkentette a csüggedt országot, amelynek oldalára állt az orosz cár, s segítségül jöttek a zaporozsjei kozákok és a krími tatárok.
Waldeck, Frigyes Vilmos és X. Károly Gusztáv svéd király vezette svéd-brandenburgi hadak legyőzték a háromnapos varsói csatában a lengyel-litván-tatár sereget. Ezzel szemben a lengyelek és a tatárok betörtek a hűbéres Hercegi Poroszországba (ugyanis az ország átállt a svédek oldalára). Waldeck vezette a svéd-porosz hadakat, melyek brandenburgi erőkkel és Bogusław Radziwiłł litván herceg néhány zászlóaljával egészültek ki. A lengyelek és a krími tatárok serege ellenben nagy győzelmet aratott Prostkennél Waldeck felett, kiküszöbölve a varsói fiaskót. Filipopównál ugyan Waldeck győzött, de ezzel nem ért el komolyabb sikert, mert eddigre már a svéd és német erőket Lengyelország jórészéről kiszorították.
1657-ben Brandenburg kiegyezett Lengyelország-Litvániával, ezért cserébe megkapta a Porosz Hercegséget. Waldeck ezután már a svédek ellen harcolt, s az osztrákokkal és a lengyelekkel közösen elűzte a svéd királyt Dániából.
Az északi háborút követően Magyarországon harcolt a törököken ellen. Raimondo Montecuccoli alatt Lipót Vilmos badeni őrgróffal a német-római sereget vezette. 1664. augusztus 1-jén részt vett a szentgotthárdi csatában. A csata során a Rába folyón át nyomuló törökök a hídfőállásukat biztosították, ami ellen Vilmos őrgróf támadásra adott parancsot. Az előrenyomuló németek azonban késve és eléggé rendezetlenül hajtották végre az ellentámadást, soraik összekeveredtek, ami miatt a törökök egy óriási rohammal szétverték őket. A birodalmi sereg így gyakorlatilag megsemmisült. Waldeck ellenben nem tétlenkedett, hanem összeszedte övéi maradékait és újra csatába irányította, amit végül megnyertek.
1683-ban ismét a török ellen harcolt, ezúttal részt vett az ostromlott Bécs felmentésében és a törökök vereségével végződött kahlenbergi csatában. Rövidesen III. (Orániai) Vilmos angol király szolgálatába állt aki Németalföld főkapitányává nevezte ki. Részt vett a franciák elleni fleurusi és walcourti ütközetekben, Leuzénél pedig Luxembourg marsalltól vereséget szenvedett.
Külső hivatkozás[szerkesztés]
- Perjés Géza: A szentgotthárdi csata; Szentgotthárd monográfia, 1964
