Országgyűlés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A magyar országgyűlésnek helyet adó épület az Országház

Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Budapesten, az Országházban ülésezik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Királyi Kamara épülete Pozsonyban. Ez volt 1802 és 1848 között a rendi országgyűlés (diéta) színhelye
Országgyűlés 1830-ban
Az 1848-as országgyűlés megnyitása

A magyar országgyűlés intézménye - a modern történettudomány álláspontja szerint - fokozatosan alakult ki az érett feudalizmus idején a királyi tanácsból. A romantikus történettudomány a honfoglaló magyarok népgyűlésére vezette vissza. (Ezt írott források nem támasztják alá, még ha a törzsi időszakban lehetett is valami hasonló gyűlés, a folytonossága megkérdőjelezhető.)

A 13. századtól a törvényhozás a király és az országgyűlés közös joga volt, ami később a kialakuló rendi társadalom alkotmányának egyik alapelvét alkotta. Az Árpád-ház kihalása után a királyt több esetben az országgyűlés választotta (szabad királyválasztás joga).

Az országgyűlést kezdetben a főurak és az egyház vezetői alkották, majd az ún. rendi országgyűlésben a főurak és egyházi vezetők mellett a magyar nemesség és a szabad királyi városok képviselői is helyet kaptak.

A 16. századtól alakult ki az országgyűlés két kamarája: a felsőtábla, amelyben az arisztokraták és a főpapok (érsekek és püspökök), illetve az alsótábla, amelyben a nemesi vármegye választott képviselői, illetve a szabad királyi városok küldöttei és a káptalanok képviselői üléseztek.

Az országgyűléseket az uralkodó hívhatta össze, aki megnyitó beszédében, illetve leiratokban körvonalazhatta kívánságait. Legtöbb esetben Pest mellett, a Rákos-mezőn tartották. Az ország három részre szakadása után a királyi Magyarország országgyűléseit a legtöbb esetben Pozsonyba, esetleg Sopronba hívták össze. Az Erdélyi Fejedelemségben, majd a 18. századtól a Habsburgok által külön kormányzott Erdélyben külön erdélyi országgyűléseket tartottak.

A rendi országgyűlést 1848-ban váltotta fel a népképviseleten alapuló országgyűlés. Az 1867. évi kiegyezés után két kamarából, a Főrendiházból és a Képviselőházból állt. 1885-től a protestáns egyházak egyes vezetői is hivatalból tagjai lettek a Főrendiháznak.

Az Országgyűlés az őszirózsás forradalom után, a Károlyi Mihály-kormány hivatali ideje alatt (1918-1919) nem működött (nem ült össze), feladatai a Magyar Nemzeti Tanács látta el. Károlyi bukásával és a Forradalmi Kormányzótanács hatalomra kerülésével az Országgyűlés egy helyi tanácsi választásokat (1919 április 7-8. körül) követően Tanácsok Országos Gyűlése néven működött (tagjait a városi és megyei tanácsok, valamint a szakszervezetek delegálták, tehát nem közvetlen választással jutottak be) de a körülmények miatt csak egyszer ülhetett össze (1919. június 14-23.), mielőtt a teljes Tanácsköztársaságot megbuktatták.

1918-tól 1927-ig az országgyűlés egykamarás volt, Nemzetgyűlés néven. Ekkor ismét visszaállították a kétkamarás működést azzal a különbséggel, hogy a Főrendiház neve Felsőházra változott, és tagjai nem csupán főrendek és főpapok voltak, hanem több köztestület (a Magyar Tudományos Akadémia, egyetemek stb.) is választhattak főrendiházi tagokat.

1944 decembere és 1945 ősze között Ideiglenes Nemzetgyűlés működött. Az Országgyűlés 1945 őszén ült össze ismét, azóta egykamarás. (Az 1945 óta működő intézményt nagy kezdőbetűvel írjuk, így különböztetve meg a történelmi országgyűlésektől.)

Az 1949. évi alkotmány létrehozta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amely az országgyűlést széles hatáskörben helyettesítette. Ezután az Országgyűlés szerepe 1990-ig háttérbe szorult, lényegében formálissá vált, évente mindössze négy, egyenként pár napos ülésszakot tartott. 1990 óta évente két, több hónapon át tartó ülésszakban működik.

A választójog története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országgyűlés tagjait 1848 óta a népesség egy szűkebb köre választotta. Nem volt választójoguk a nőknek, a férfiaké pedig vagyoni vagy képzettségbeli feltételekhez volt kötve. A választójog az ezt követő száz évben fokozatosan (néha visszaesésekkel) bővült. 1945 óta minden 18. évét betöltött magyar állampolgárnak, akit a bíróság nem tiltott el a politikai jogok gyakorlásától és nem áll gyámság alatt, választójoga van és országgyűlési képviselővé választható. (A hatályos választójogi törvény egyéb feltételeket, például magyarországi állandó lakhelyet is előír.)

Történelmi országgyűlések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1865-től 1902-ig a Képviselőház (alsóház), ma a Budapesti Olasz Kultúrintézet épülete a budapesti Bródy Sándor utcában

A fontosabb magyarországi és erdélyi országgyűlések és határozataik:

A modern parlament[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar parlament épülete (Országház)

A négy évre választott egykamarás Országgyűlés 386 tagból állt, amely szám a jogszabályi változások miatt 199 főre csökkent 2014-től[1].

Az Országgyűlés alkotja a törvényeket, valamint országgyűlési határozatot hozhat. Megválasztja saját tisztségviselőit, a Köztársaság elnökét, a miniszterelnököt, az ombudsmanokat, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a legfőbb ügyészt, az Állami Számvevőszék elnökét.

Az Országgyűlés alakuló ülése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A belső szervezet kiépítése a megalakulással kezdődik. Az Országgyűlés alakuló ülését a választásokat követő egy hónapon belül az államfő hívja össze és nyitja meg. A tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülést régi parlamenti szokás szerint a korban legidősebb képviselő mint korelnök vezeti (1990-ben Kéri Kálmán (MDF), 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben Varga László (KDNP, illetve Fidesz), 2006-ban és 2010-ben Horváth János (Fidesz) ) a jegyzői teendőket a négy legfiatalabb képviselő mint korjegyző látja el.

Az alakuló ülés lényegében három feladatot teljesít:

  • igazolja a képviselői mandátumokat,
  • létrehozza a parlament belső szervezetét (megválasztja tisztségviselőit és megalakítja az állandó bizottságokat),
  • megválasztja a miniszterelnököt és elfogadja a kormány programját (egy szavazással).
Az Országház ülésterme

Tisztségviselők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Országgyűlés tisztségviselői az elnök, az alelnökök és a jegyzők. Az elnöki és az alelnöki tisztség minden más munkaviszonnyal összeférhetetlen, e tisztségviselők más kereső foglalkozást nem folytathatnak és díjazást egyéb tevékenységükért (a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet leszámítva) nem fogadhatnak el.

Az Országgyűlés elnöke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Országgyűlés elnökének közjogi pozíciója közel áll az államfőéhez. A köztársasági elnöki jogkört az Országgyűlés elnöke gyakorolja az államfői megbízatás idő előtti megszűnése vagy az államfő akadályoztatása esetén. Az ideiglenes államfői jogkör korlátozott, nem illeti meg például a vétójog, illetve a feloszlatás joga. A „helyettesítés” idején az Országgyűlés elnöke képviselői jogait nem gyakorolhatja. A Magyar Köztársaságban 1989. október 23. és 1990. augusztus 3. között a Parlament elnöke mint ideiglenes köztársasági elnök gyakorolta az államfői jogokat.

Az elnök védi az Országgyűlés jogait, őrködik a Ház méltósága és tekintélye felett, ügyel a házszabályok helyes alkalmazására, szervezi az Országgyűlés belső életét.

Az elnöknek az Országgyűléssel mint munkaszervvel kapcsolatos további feladatai:

  • koordinálja a bizottságok tevékenységét (intézményes formája a Bizottsági elnöki értekezlet);
  • kapcsolatot tart a frakciókkal (intézményes formája a Házbizottság);
  • meghatározza az Országgyűlés hivatali szervének ügyrendjét, kinevezi vezetőit;
  • felelős az Országgyűlés költségvetésének összeállításáért és végrehajtásáért.

A Magyar Országgyűlés elnökei 1989. október 23. óta:

Alelnökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elnököt akadályoztatása esetén vagy megbízásából az egyik alelnök helyettesíti. A parlamenti mindennapokban s főként az ülésvezetési jogkörben az elnök és az alelnökök racionális munkamegosztásban dolgoznak. A helyettesítő alelnök jogai és kötelezettségei azonosak az elnökével.

Az Országgyűlés jegyzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jegyzők az elnök általános segítői, „őrszemei” s mindenekelőtt a tanácskozások vezetésében segítenek. A jegyzők ügyrendekben nem rögzített, mégis létező feladata az ülésteremben zajló események folyamatos figyelemmel kísérése, jelzése az elnöknek.

Az elnöki emelvényen lévő jobb és bal oldali jegyzői széken a kialakult parlamenti gyakorlat szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki soros jegyző foglal helyet. A jegyzők az elnök által megállapított sorrendben váltják egymást. A jegyzők olvassák fel az országgyűlési iratokat, előolvassák az esküszöveget, összeszámolják a szavazatokat, szerkesztik és hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit. A jegyzők a hozzászólási íven a jelentkezés sorrendjében feljegyzik a szólni kívánó képviselők nevét. Titkos szavazás esetén a jegyzők szavazatszámláló bizottságként járnak el, a bizottság elnöke a parlamenti szokásjog szerint a legidősebb jegyző.

A jegyzők az Országgyűlés hiteles helyei: a napirendnél közreműködő két soros jegyző hitelesíti aláírásával az Országgyűlés határozatait kihirdetésük előtt. A soros jegyzők hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit is.

Az Országgyűlés tanácskozásairól az Országgyűlési Napló számára vezetett szó szerinti jegyzőkönyvben az ülésen elhangzott minden nyilatkozatot, felszólalást és közbeszólást rögzíteni kell. Az Országgyűlési Naplók a magyar történelem és a történetírás rendkívül fontos dokumentumai. Az Országgyűlési Naplók a zárt ülések jegyzőkönyveinek kivételével nyilvánosak, minden állampolgár számára hozzáférhetők.

Házbizottság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb parlament testületként is intézményesíti a tisztikart, ismeri az elnökség intézményét, s nem ritkán hatáskörrel is felruházza. A magyar Országgyűlés Házbizottságot hozott létre, amelynek tagjai a házelnök, az alelnökök és a frakcióvezetők.

Szavazati joggal csak a frakcióvezetők – akadályoztatásuk esetén megbízottjuk – rendelkeznek. A Házbizottság állásfoglalásait a politikai megegyezés érdekében, fő szabály szerint egyhangúlag hozza meg. Egyhangú döntés hiányában vagy a parlament, vagy a házelnök dönt.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jónás Károly–Villám Judit: A Magyar Országgyűlés elnökei 1848–2002. Argumentum Kiadó 2002. ISBN 963 446 225 1

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 2011. évi CCIII. törvény
  2. Dr. Szili Katalin (magyar nyelven). Országgyűlés. (Hozzáférés: 2009. szeptember 29.)
  3. Dr. Katona Béla (magyar nyelven). Országgyűlés. (Hozzáférés: 2009. szeptember 29.)
  4. Az Országgyűlés 60/2010. (VII. 23.) OGY határozata. In.: Magyar Közlöny. 2010. évi 123. sz., 22191. p.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]