Torda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Torda (Turda, Thorenburg)
A tordai római katolikus templom
A tordai római katolikus templom
Torda címere
Torda címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Kolozs
Rang megyei jogú város
Polgármester Tudor Stefanie
Körzethívószám 0x64[1]
SIRUTA-kód 55259
Népesség
Népesség 47 744 fő (2011. okt. 31.)[2] +/-
Magyar lakosság 3905 (2011)
Népsűrűség 609 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 91,43 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Torda (Románia)
Torda
Torda
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 33′ 39″, k. h. 23° 47′ 01″Koordináták: é. sz. 46° 33′ 39″, k. h. 23° 47′ 01″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Torda témájú médiaállományokat.

Torda (románul Turda, németül Thorenburg, szászul Torembrich, római neve Potaissa volt) város, municípium Romániában Kolozs megyében. Az egykori Torda vármegye, majd Torda-Aranyos vármegye székhelye volt. A múltban Aranyospolyánt és Keresztest csatolták hozzá.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve az ősi magyar Turda személynévből ered, az pedig a török turdi (= megmaradt) szóból.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolozsvártól 32 km-re délkeletre a Rákos-patak és az Aranyos folyó összefolyásánál épült. Szomszédai: Szentmihályfalva és Aranyosgyéres.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népesség alakulása 1850-től[3]
Év Összesen Román Magyar Egyéb
1850 8743 1861 6287 595
1880 10 563 2417 7609 537
1890 12 370 2927 9045 398
1900 13 587 3469 9433 685
1910 15 167 4184 10 533 450
1920 16 692 5223 10 361 1108
1930 21 428 8332 10 602 2494
1941 32 170 22 670 7108 2392
1956 35 606 26 550 7338 1718
1966 44 980 36 544 7622 814
1977 55 294 46 258 7718 1318
1992 61 200 51 631 7114 2455
2002 55 887 47 442 5618 2827
2011 43 472 36 824 3906 2742

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római Potaissa romjai

Helyén egykor a dák Dierna, majd a római Potaissa állott. Már a rómaiak is bányásztak itt sót. A Magyar Királyság megalakulásának elején Torda sóbányászata előtérbe kerül. Az első oklevél, amelyben említésre kerül az erdélyi só I. Géza király 1075-ből származó oklevele, ahol név szerint említik az erdélyi Turda [Torda] várához tartozó sóvámot, mely az Aranas [Aranyos] folyó mellett van. Az oklevél érdekessége, hogy Torda város és az Aranyos folyó szavak is magyarul szerepelnek a latin nyelvű iratban. Később Torda lesz az összes erdélyi sóbánya adminisztratív, irányító központja, melyet sókamarának, később sóhivatalnak neveztek. Torda vára a 11. század elején már megvolt, és a mai Várfalva feletti magaslaton állott. Maradványai ma is láthatók. A tatárok 1241-ben elpusztították. A vár valószínűleg 1285-ben, a második tatár betöréskor pusztult el. 1289-ben IV. László a kézdi székelyeknek adományozta a vár Aranyos nevű földjét, és ezzel megalapította Aranyosszéket.

Ótorda nyugati részén egykor egy Szentmiklós nevű helység állott, ahol Mikud ispán 1275 körül várat épített, melyet 1285-ben a tatárok leromboltak. A 15. század elején újra felépítették, utoljára 1508-ban említik, ma már nyoma sincsen.

1463-ban tartották itt az első országgyűlést, majd 1505-ös országgyűlésen itt újították meg a három nemzet unióját. 1542. december 20-án az itt tartott országgyűlés ismerte el János Zsigmondot erdélyi fejedelemnek. Az 1557-es országgyűlésen ismerték el a protestáns egyházakat, majd az 1568-as a országgyűlésen hirdették ki – Európában elsőként – a vallásszabadságot. Újtorda gótikus református templomába menekültek a lakosok 1601-ben Basta serege elől, de az a falakat ágyúkkal szétlőve lemészárolta őket. A város mellett verte meg a császári sereg Vitéz Mihály vajda seregét, az eseményre a csata helyén 1974-ben felállított monumentális Vitéz Mihály emlékmű és emlékpark hívja fel a figyelmet.

1614-ben Bethlen Gábor sóvágóknak adományozta az elnéptelenedett települést, ekkor kezdődött el újra a sókitermelés.

1665-ben Torda és Dés városokat a gyulafehérvári országgyűlés nemes városokká nyilvánította. A tordaiak sajátos jogállásukat 1711-ig őrizték meg sértetlenül, attól kezdve kiváltságaikat rendre elveszítették. 1848-ban hivatalosan is megszűnt a nemes városok intézménye Erdélyben.

1714-ben Mikes Mihály gróf telepít be pálosokat.

1910-ben 13 455 lakosából 9674 magyar, 3389 román és 100 német volt. Magyar lakosságának nagy része a második bécsi döntés után Kolozsvárra költözött.

1944-ben véres csata (Tordai csata) zajlott le a magyar-német és szovjet-román seregek között, melyben a magyar-német csapatok egy hónapra megakadályozták a szovjetek előrenyomulását.

2002-ben 55 887 lakosából 47 442 román, 5618 magyar, 2703 cigány és 83 német volt.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az egykori Potaissa nevű római városban tartózkodó V. makedón légió számára épített katonai erődítmény romjai ma is láthatóak.
  • A város központjában a főtér két végén egy-egy gótikus templom áll, az alsót egykor fal is övezte.
  • Az egykori fejedelmi házban történeti múzeum van.
  • A város híres sóbányájával is büszkélkedhet. A bánya a 17. századtól 1932-ig működött. A második világháborúban légvédelmi búvóhelyként használták, később pedig sajtot érleltek a járatokban. Az 1990-es évek eleje óta látogatható turisztikai nevezetesség. Levegője jótékony hatású légúti betegségekben szenvedők számára.
  • A városnak sósfürdője is van.
  • A várostól nem messze található a Tordai-hasadék (7 km) és a Túri-hasadék (5 km).

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvértelepülései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]