Dés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dés (Dej, Deesch/Burglos)
Bis ref Dej night.jpg
A dési református templom
Dés címere
Dés címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Kolozs
Rang megyei jogú város
Beosztott falvak Désakna, Kissomkút, Oláhpéntek, Pestes
Polgármester Costan Morar
Körzethívószám 0x64[1]
SIRUTA-kód 55008
Népesség
Népesség 34 999 fő (2002) +/-
Magyar lakosság 5056
Község népessége 33 497 fő (2011. október 31.)[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 285 m
Terület 109,12 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Dés (Románia)
Dés
Dés
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 05′ 14″, k. h. 23° 48′ 19″Koordináták: é. sz. 47° 05′ 14″, k. h. 23° 48′ 19″
Dés weboldala
Désakna környéke (NY) 1769-1773 között
Dés környéke (K) 1769-1773 között

Dés (románul Dej, németül Deesch, korábban Burglos) város (municípium) Romániában Kolozs megyében. Belső-Szolnok, majd 1876-tól Szolnok-Doboka vármegye székhelye. A középkorban sóbányászati központ, bányászváros.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolozsvártól 57 km-re északkeletre a Kis- és Nagy-Szamos összefolyásánál fekszik. A város a Bakó, a Béla és a Rosza-dombokra települt.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyomány alapján őseink a város helyén pihentek meg és imádkoztak, miközben háromszor Deust kiáltottak. Ezzel szemben neve valójában puszta személynévből (Des) ered. A román és a német név a magyarból származik.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dést 1214-ben, Dees néven említették először oklevélben mint sószállítóhelyet.

1236-ban Deeswar, 1310-ben Deesvitta, 1351-ben Deés, Deéswár néven fordult elő. Német neve Burglos, latinul Dyonisiopolis volt.

Az 1214-ben még csak sószállítóhelyként említett Deés jelentősége csakhamar annyira megnőtt, hogy itt II. Endre király sókamarát is felállított élén egy kamaragrófsággal. Valószínűleg a II. András uralma alatt építették egykori várát is, a kolozsvári út melletti Rózsa-hegy tetejének északi részén. A vár 1236-ban már állt, mivel akkor Dést az oklevelek már Deesvárnak írták.

II. Endre Deeswart a szolnoki ispánság alá rendelte és ezzel egy időben szabad királyi városi rangra emelte.

1236-ban IV. Béla király ezt a szabadalmat - mindjárt uralkodása kezdetén - megerősítette és egyben egyszer s mindenkorra kivette a szolnoki ispánok fennhatósága alól. Ettől kezdve a város minden ügyében saját választott bírák ítélkeztek.

A fenti kiváltságokért cserébe a désaknaiak által kivágott sót minden tavasszal kötelesek voltak a Szamoson leúsztatva a király révjébe szállítani, útjukon azonban mindenhol csak fele vámot voltak kötelesek fizetni.

Később ezekhez a szabadalmakhoz járult még IV. Béla fia V. István Désnek tett privilégiuma, amelyben elrendelte, hogy a désieket mint vámmenteseket személyükben és vagyonukban senki ne háborgassa és csak saját bíráik előtt legyenek perelhetők.

1261-ben még új szabadalommal is gyarapodtak a régiek, ennek értelmében az aknában télen vágott sót Szent György napig saját hasznukra - vízen és szárazon - szabadon szállíthatták és szabadon adhatták el.

1291-ben III. Endre király is megerősítette a régi szabadalmakat és ezen felül még minden szerdán tartandó vásárszabadalmat is adott a désieknek.

E középkori privilégiumok voltak Dés város fejlődésének biztos alapjai.

Az oligarchák alatt, a 13. század végétől Dés városa is - az Erdélyben ekkor leghatalmasabb főúr - László vajda hatalmába került, s a király Déstől járó javadalmait is ő foglalta el. Ez az állapot még Károly Róbert trónra kerülése után is tartott, a király összes ereje árán sem tudta Erdélyben László vajda hatalmát annyira megtörni, hogy a királyi javakat erővel visszahódítsa.

1310-ben végül kölcsönös szerződés alapján adta vissza a maga jószántából. Ettől kezdve Dés újra szabad királyi város lett, szabadalmait Károly Róbert is megerősítette, és alapítványt tett az itteni Szűz Máriáról nevezett Ágoston rendű szerzetesek részére is, e szerint „minden Désre sót szállító szekér után 2 kősót adatni rendelt”.

A 13. század végétől majd' negyed századon át tartó zavaros időket Dés városa is megszenvedte, lakói szétszéledtek, s jóformán elnéptelenedett.

1320-ban Károly Róbert a város újranépesítése érdekében szászokat telepített ide, majd a szabad királyi városok jogaival ruházta fel őket.

1437-ben mellette győzte le a felkelő parasztsereg az erdélyi vajda seregét. A fejedelmek kedvelt tartózkodási helye volt.

1616. november 20-án határában verte szét Bethlen Gábor serege az Erdélyre törő Gombos András hajdúhadát.

1661-ben a török felégette, ezután palánkkal és sánccal erősítették meg.

1686-ban és 1689-ben a császáriak rabolták ki, 1697-ben tűz pusztította. 1703-ban és 1706-ban a labancok égették fel. 1717-ben a krími tatárok dúlták fel, ekkortájt szűnt meg a sóbányászat is. Ma sem a vár, sem a városfal nem látszik.

1848. november 22-én a császáriak itt verik meg Katona Miklós őrnagy seregét, majd december 23-án Bem egy császári hadosztályt, 1849. január 6-án itt ütközött meg Bem Wardener császári tábornokkal.

1910-ben 11 452 lakosából 7991 magyar, 2911 román és 445 német volt. 2002-ben 38 437 lakosából 32 678 román, 5433 magyar, 258 cigány és 21 német nemzetiségűt regisztráltak.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A főtéren áll a 15. századi hatalmas gótikus református templom, amelyet egykor kő körfal övezett, tőle északra áll az egykori fejedelmi ház. A templom boltozata az 1510-es évekből való. 1711-ben újjáépítették, a karzat virágmintáit Umling Lőrinc festette, szószékét Sipos Dávid faragta 1752-ben. 1880 körül renoválták, ekkor bontották le régi erődfalát és új, szerényebb fallal vették körül. Tornya 72 m magas, négy fiatornyos.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt született[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kádár JózsefSzolnok-Dobokavármegye monographiája III.: A vármegye községeinek részletes története (Deés–Gyurkapataka). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900. 5–110. o. Online elérés

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Romtelecom, 3–RDS
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dés témájú médiaállományokat.