Szásznyíres
| Szásznyíres (Nireș) | |
 |
|
| Református templom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Kolozs |
| Rang | falu |
| Községközpont | Mikeháza |
| Népesség | |
| Népesség | 1175 fő (2002)[1] +/- |
| Magyar lakosság | 624 |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 258 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 Szásznyíres
Pozíció Románia térképén
|
|
| é. sz. 47° 6′ 52″, k. h. 23° 58′ 51″ | |
Szásznyíres, 1911–18-ban és 1940–44-ben Nyíres (románul Nireș, népiesen Mniriș) falu Romániában, Erdélyben, Kolozs megyében.
Tartalomjegyzék |
Földrajz [szerkesztés]
A Mezőség északnyugati csücskében, Déstől tíz kilométerre délkeletre, a Bándó-patak (Sós-patak) völgyében fekszik. Szabó T. Attila szerint a falu legrégebbi, református templom körüli részének utca- és telekszerkezete a szász örökségre vall.
Nevének eredete [szerkesztés]
Szabó T. Attila szerint neve nem nyírfákra utal, hanem a nyíres szó ómagyar 'mocsár' jelentéséből való. Először 1330-ban említették Nyres alakban, szász telepesekre utaló előtagja pedig 1456-ban bukkant fel (Zaznyires).
Népesség [szerkesztés]
A népességszám változása [szerkesztés]
1713-ban 32 jobbágy, nyolc zsellér és hat nemes családfő lakta, ami kb. 250 főnek felel meg. 1785-ben népessége kb. 445 főből állt. 1850 és 57 között növekedett ezer fő fölé, csúcsát pedig 1977-ben érte el, 1491 fővel.
Etnikai és vallási megoszlás [szerkesztés]
A 2002-es népszámláláson 624 lakosa vallotta magát magyar, 540 román és 11 cigány nemzetiségűnek; 563 tartozott a református, 524 az ortodox és 49 az adventista felekezethez. 1760–62-ben 385 román lakosát írták össze, kik közül 250 volt görög katolikus és 135 ortodox vallású. Református egyháza 1766-ban 119 férfit és 115 asszonyt számlált. 1785-ben nagyjából 36 magyar, 27 román és két cigány jobbágy-, hat magyar és 18 román zsellércsalád lakta. Népességének enyhe többségét ekkor valószínűleg románok alkották, azonban a 19. század második harmadában a magyarok kerültek többségbe – Szabó T. Attila szerint a románok nagyobb arányú elvándorlása (szökése, ill. telepítése) és a magyarok nagyobb népszaporulata miatt. 1910-ben 836 fő volt magyar, 461 román és 45 cigány anyanyelvű; 740 református, 548 görög katolikus, 28 zsidó és 26 római katolikus vallású.
Története [szerkesztés]
Határában Kádár József szerint a rómaiak sót bányásztak, sőt a művelés az Árpád-korban is folyt, amit Szabó T. Attila valószínűtlennek tart. Egykori szász lakóira vonatkozóan alig maradt fönn forrás. 1330 körüli határjárásakor összeírt határnevei mind magyarok voltak. Szabó T. Attila rekonstrukciója szerint a középkor végén és az újkor elején a református templom körüli, központi falurészt lakhatták szászok, míg a keleti falurész lakossága a 16. század végén is magyar lehetett. (1599-ben már kimutathatóak a faluban a ma is itt élő Kovács család ősei.) 1553-ig a bálványosi, majd a szamosújvári uradalomhoz tartozott. Lakói a 16. század végén unitáriusok voltak, majd 1622-re visszatértek a református hitre. A 17. században többször átmenetileg, majd a 18. század legelején végleg a Kornis család szerezte meg. 1706-ban 39 háza közül 28 állt pusztán. Pusztulása és a népesség nagy részének elmenekülése után nem sokkal a Kornisok kezdtek betelepíteni román és magyar parasztokat, akiknek a falu keleti részén álló kúriájuk mellett szakítottak ki belső telkeket. A katolikus Kornis család támogatásával a katolikus egyház 1713-ban megkísérelte, hogy visszaszerezze a templomot, de a református asszonyok és lányok ezt meghiúsították. Kevés katolikus hívője számára 1745-ben kápolna épült. 1758 körül a falu teljesen leégett. 1766 körül keletkezett görög katolikus egyházközségét a Kornisok támogatták. A 19. század folyamán a patak folyása irányában terjeszkedett, ekkor jött létre a mai falu nyugati fele. Azon vegyes, magyar–román nemzetiségű erdélyi falvak közé tartozott, ahol a román családok nem elkülönülve, hanem a magyarok között szétszóródva éltek. 1876-ban Belső-Szolnok vármegyétől, ahová addig tartozott, az akkor létrehozott Szolnok-Doboka vármegyéhez csatolták.
Látnivalók [szerkesztés]
- Református temploma román kori eredetű, a 15. században gótikus stílusban átépítették. Mai deszkamennyezete 1753-ből való, tornya később épült.
- Bálványosváralja felé, a Bándó-patak partján sósziklák.
Kultúra [szerkesztés]
A faluban gyűjtött furulyadallamok több válogatáslemezen is megjelentek.[2]
Híres emberek [szerkesztés]
- Itt született 1933. november 12-én Szilágyi Zoltán helytörténetíró.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
- ↑ Pl. Csobánok nótái (Juhász Zoltán válogatása bálványosváraljai és szásznyíresi felvételekből)
Források [szerkesztés]
- Szabó T. Attila: Szásznyíres település-, népiség-, népesedés- és helynévtörténeti viszonyai a XIII–XX. században (1937) [1] PDF
- Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája IV.: A vármegye községeinek részletes története (Hagymás–Lápos). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901. Online elérés
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6 Online elérés
További információk [szerkesztés]
Kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]
|
||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
