Szabad királyi város

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szabad királyi város (latinul: libera regiae civitas, vagy egyszerűen civitas) várostípus volt a középkor második felében és az újkorban.

Kiváltságaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bártfa főtere

A szabad királyi városok csak a királynak voltak alávetve, a király tulajdonát képezték. A szabad királyi városok lakóinak kiváltságához tartozott a mezővárosokkal szemben, hogy joguk volt fallal bekeríteni a települést. A beköltözőknek polgárjogot adhattak. Plébánosaikat maguk választhatták. Fontos volt a vásártartás joga és az árumegállító jog. A polgárok szabadon végrendelkezhettek. Adóikat a királynak évente egy alkalommal, egy összegben fizették.

A tárnoki városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legfontosabb királyi városok az úgynevezett nyolc tárnoki város csoportját alkották, amelyeknek az önálló bíráskodás is a kiváltságaik közé tartozott. A 15. század végén ez a nyolc város Buda, Pest, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Kassa, Bártfa és Eperjes voltak. Tehát lényegében a leggazdagabb városok tartoztak ide.

A tárnoki városok a tárnoki szék vagy tárnokszék alá tartoztak. Ezekben a városokban az úgynevezett Budai Jogot alkalmazták, és a tárnokmester bíráskodott. A polgári perekben a fellebbezést a polgári ülnökökkel működő tárnoki székhez kellett benyújtani.

A személynöki városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A többi szabad királyi város a személynöki városok csoportját alkotta, amelyek a személynöki székhez fellebbezhettek peres ügyeikben. A személynöki szék élén a királyi személynök állt, mint az uralkodó személyének bírósági helytartója. A középkor legvégén Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Kisszeben és Szakolca tartoztak ide.

Szabad királyi jogú bányavárosok és szász városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabad királyi városok harmadik csoportjába tartoztak a Garamvölgy és környéke bányászattal foglalkozó városai: Korpona, Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Újbánya, Bakabánya, Libetbánya, Bélabánya, Breznóbánya. Ezenkívül szabad királyi jogállása volt az erdélyi szászok valamennyi városának ("erdélyi szász univerzitás" vagy szász egyetem), amelyek élén a királyi képviseleti joggal felruházott szebeni királybíró állt.

Sopron történelmi óvárosa

A szabad királyi városok története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár kialakulásuk már a 11-12. században megkezdődött, a 14- 15. század fordulóján vált külön a szabad királyi városok kategóriája a mezővárosoktól. A lényeges mozzanat az a törekvés volt, hogy e városok kikerüljenek a nemesi vármegye fennhatósága alól, és ahogy nevük is mutatja, csak a királynak legyenek alávetve.

A 17. században a magyar nemesség igyekezett elérni e kiváltságok szűkítését, illetve a király szabad királyi várossá nyilvánításra 1687-től csak a rendi országgyűlés jóváhagyásával volt jogosult. A 18. század végétől a nemesség még azt is elérte, hogy az összes szabad királyi város szavazatát az országgyűlésen egynek vegyék.

Ennek ellenére a szabad királyi városok száma fokozatosan növekedett: a 17. század végén 32, 1720-ban 36, 1787-ben 44 (Erdéllyel /9/ és Horvátországgal /8/ együtt 61), 1828-ban pedig összesen 51 szabad királyi város volt Magyarországon.

1848-ban a szabadságharc idején hozott törvény (1848:23.tc.) megszüntette a szabad királyi városokat és a városok jogi helyzetére három új kategóriát állított fel:

  • kisváros (12 ezernél kevesebb lakos)
  • középváros (12-30 ezer lakos)
  • nagyváros (30 ezernél több lakos).

A szabad királyi városok jogi különállása hivatalosan az 1876. évi XX. törvénycikkel[1] szűnt meg, amikor e városok nagy részétől megvonták a törvényhatósági jogot, ettől kezdve a korábbi rang puszta címmé vált. (Horvátországban az eltérő törvények miatt tovább fennmaradtak a szabad királyi városok, illetve újabbak is létrejöttek, például Belovár, Sziszek.)

Szabad királyi városok az 1870-es években[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbi felsorolás azokat a városokat tartalmazza, amelyek a törvényhatóságok jogállását rendező 1870. évi XLII. törvénycikk hatályba lépésekor szabad királyi városok voltak Magyarország szűkebb értelemben vett, vagyis Horvát-Szlavónország nélküli területén. E törvény hatálya nem terjedt ki a Királyföldre, az ott fekvő hét szabad királyi város nem alakult önálló törvényhatósággá sem ekkor, sem az 1876-os megyerendezés során, amikor a Királyföldet az ország többi területéhez hasonlóan megyékre osztották. Szintén nem terjedt ki az 1870-es törvény hatálya Buda és Pest fővárosokra, melyek egyesítéséről és az így létrejött Budapest főváros különleges jogállásáról 1872-ben született törvény. Az egyesített város jogosult volt ugyan a szabad királyi város cím használatára, azonban eltekintett ettől, mivel a nagyobb jelentőségű főváros, illetve 1892 után a fő- és székváros, majd székesfőváros címet használta.

1876 után tovább viselhették címüket azok az egykori szabad királyi városok, melyek rendezett tanácsú várossá alakultak.

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r Az 1876-os rendezés után is törvényhatósági jogú város maradt.
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab Az 1876. évi XX. törvénycikk megfosztotta törvényhatósági jogától.
  3. ^ a b c d e f g A Királyföldön fekvő szabad királyi városok soha nem alakultak önálló törvényhatósággá.
  4. ^ a b Buda és Pest az 1872. évi XXXVI. törvénycikk alapján egyesült Budapest néven.
  5. Fiumének a törvényhatóságokra vonatkozó általános szabályoktól eltérő önkormányzati berendezkedését Magyarországhoz tartozása alatt mindvégig érintetlenül hagyták.

Szabad királyi városi rangjukat korábban elveszített települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabad királyi városi kiváltságot nem csak megszerezni lehetett, számos város el is veszítette azt a történelem során. Az alábbi felsorolásban olyan városokra találhatók példák, melyek történetüknek csak egy szakaszában birtokolták e címet.

A szűkebb történelmi Magyarországon:

Horvátországban, Szlavóniában és Dalmáciában:

Erdélyben:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar történelmi fogalomtár, szerk. Bán Péter, Bp., Gondolat, 1989. ISBN 9632822021
  • Bácskai Vera – Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Budapest, 1984.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyvárad hiábavaló küzdelme az önkormányzati jogokért és a szabad királyi városi rangért a XVIII. században