Eperjes (Szlovákia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eperjes (Prešov)
Prešov1.JPG
A Szent Miklós-székesegyház
Eperjes címere
Eperjes címere
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Eperjesi
Járás Eperjesi
Turisztikai régió Sárosi
Rang regionális központ
Első írásos említés 1247
Polgármester Pavel Hagyari
Irányítószám 080 01
Körzethívószám

+421-51

,650
Népesség
Teljes népesség 91 782 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 1 304 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 250 m
Terület 70,40 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Eperjes (Szlovákia)
Eperjes
Eperjes
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 59′ 53″, k. h. 21° 14′ 22″Koordináták: é. sz. 48° 59′ 53″, k. h. 21° 14′ 22″
Eperjes weboldala
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
Történelmi házak és a Szt. Miklós-székesegyház
A reneszánsz stílusban épült Rákóczi-ház
A Mária-szobor
A ferencesek temploma
A görög katolikus templom
Eperjes - Church.jpg
A Jonáš Záborský színház

Eperjes (szlovákul Prešov, németül Preschau, latinul Fragopolis vagy Eperiessinum) város Kelet-Szlovákiában. Az Eperjesi kerület (Prešovský kraj) és az Eperjesi járás székhelye. Alsósebes, Németsóvár, Savanyúvíz, Sebeskellemes, Sebessalgó, Sóbánya és Tótsóvár tartozik hozzá.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kassától 33 km-re északra, a Tarca (szlovákul Torysa) partján fekszik. (é. sz. 49° 00′, k. h. 21° 15′)

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a magyar eper növénynévből származik, amely olyan helyre utal, ahol sok földieper terem.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város környékén már a hallstatt korban voltak települések. Helyén már a 8. században szláv település állt. A monda szerint a mai Eperjest II. (Vak) Béla alapította 1132-ben és a környéken jellemző eperről nevezte el. Az eper a városcímerben is látható.[forrás?] II. Géza alatt flamand telepesek érkeztek. Először 1233-ban említik. 1288-ban a karmelita szerzetesek alapítottak itt monostort. 1299-ben kapott városi jogot.

Károly Róbert király 1324-ben emelte szabad királyi város rangjára, amely azt is jelentette, hogy polgárai várfallal vehették körül. Önállóságát jellemzi, hogy az egyik tárnoki város volt. 1395-ben itt állította meg a Kanizsai János kancellár és Ilsvai Leusták nádor vezette magyar sereg II. Ulászló lengyel király seregét. A 16. században virágkorát élte, 1514 óta van országos vásártartási joga. A reformáció egyik központjává vált. 1531-ben a város iskolája evangélikus intézetté alakult, 1656-ban már könyvnyomda is működött a városban. 1667-ben megnyílt az evangélikus kollégium.

A virágzó várost többször feldúlták története során: 1441-ben a lengyelek, a 17. század elején Basta és Belgioioso, 1672-ben Thököly Imre hadai, egy évre rá Wolkra gróf martalócai. 1673-ban I. Lipót megfosztotta városi jogaitól, falait leromboltatta. Ettől kezdve a város szabadsága megszűnt. 1683-ban lengyel támadást vert vissza. 1684. szeptember 17-én Schulz tábornok a város mellett verte szét a kurucok táborát, a várost pedig hétheti ostrom után megegyezéssel megszállta, majd szavát szegte. 1687-ben Caraffa tábornok kegyetlenkedett a városban: több mint 300 embert kínoztatott meg és 24 gazdag polgárt nyilvánosan kivégeztetett, hogy vagyonukat megszerezhesse. Ezután 1696-ban tűzvész pusztított. 1701-ben II. Rákóczi Ferencet, miután Solari császári tábornok a sárosi várban elfogta, bebörtönzése előtt Eperjesen őrizték. 1704-ben a kurucok 17 havi ostrom után foglalták el. Ekkor játszotta át a várost Fleischer János tanácsúr (az eperjesi Fleischer család őse) a magyaroknak. A vitézlő fejedelem visszaadta a város jogait.

1710-ben pestisjárvány tört ki, minek során a zömmel magyar és német lakosság nagy része elhunyt. A protestáns lakosság életét nagyban megnehezítette az erőszakos rekatolizáció. Újabb szláv elemek betelepülése morva és lengyel területekről a 18. század közepétől erősödött fel.[2] 1751-ben hadifelszerelését elszállították, majd erődítményeit fokozatosan lebontották, csak néhány falszakasz és egy torony maradt meg. 1831-ben itt volt a koleralázadás egyik központja. 1849-ben itt bontott zászlót Hurban vezetésével a szlovák felkelők csapata Kossuth ellen. A szabadságharc téli hadjáratának végén a branyiszkói ütközet után itt csaptak össze Görgey Artúr hadai a császári csapatokkal. 1887-ben újra tűzvész pusztított, a város majdnem teljesen leégett. A trianoni békeszerződésig Sáros vármegye székhelye volt.

Az első világháború során 1915-ben az oroszok megközelítették a várost. 1919. június 16-án a magyar Tanácsköztársaság hadserege visszafoglalta Csehszlovákiától, és még aznap itt kiáltották ki a Szlovák Tanácsköztársaságot, amelyet az intervenciós csapatok rövidesen levertek. Az Első bécsi döntés nem érintette. 1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta Kassát: a támadás után lépett be Magyarország a Szovjetunió elleni háborúba. Alkalmasint Eperjest akarták bombázni az oroszok, az itt működő német rádióátjátszó miatt. Nem provokáció, hanem navigációs tévedés lehetett... [3] Az 1944. augusztus 31-én kezdődött német megszállás alól a duklai csata után 1945. január 19-én szabadult fel.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1880-ban 10139 lakosából 5705 szlovák, 1963 magyar, 1889 német, 162 ruszin, 5 szerbhorvát, 2 román, 30 idegen és 132 egyéb anyanyelvű lakosa volt. Ezen felül 251 csecsemő volt a városban.
  • 1910-ben 16 323 lakosából 7976 magyar, 6494 szlovák, 1404 német és 170 roma, 47 ruszin, 4 horvát, 2 szerb és 226 fő egyéb volt.
  • 1930-ban 21 775 lakosából 16 525 csehszlovák, 1702 zsidó, 947 német, 937 magyar, 557 ruszin és 1107 fő egyéb volt.
  • 1991-ben 87 765 lakosából 83 057 szlovák, 1218 ukrán, 1094 roma, 889 cseh, 842 ruszin, 188 magyar, 87 morva, 2 sziléziai és 388 fő egyéb volt.
  • 2001-ben 92 786 lakosából 86 910 szlovák, 1323 roma, 1111 ruszin, 1107 nem kiderített, 1039 ukrán, 777 cseh, 208 magyar, 52 orosz, 45 morva, 43 lengyel, 42 bolgár, 42 német, 9 szerb, 7 zsidó, 5 horvát és 66 fő egyéb volt.
  • 2011-ben 91 782 lakosából 74 469 szlovák, 1562 roma, 1455 ruszin, 643 ukrán és 443 cseh volt.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt található Szlovákia egyetlen sóbányászati vállalata, melynek éves termelése az 1990-es évek végén megközelítőleg 100 ezer tonna, alkalmazottainak száma 220 fő volt.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Szent Miklós-kegytemplom (a Kassai Főegyházmegye társszékesegyháza) háromhajós késő gótikus csarnoktemplom. 1330-ban kezdték építeni, de csak 1515-ben fejezték be. Tornya 1750 körül épült, 1903-ban Schulek Frigyes tervei szerint átépítették. Szárnyas főoltára 1490-ből való. Búcsújáróhely.
  • Itt van a görög katolikus egyház felvidéki központja. A görög katolikus Keresztelő Szent János székesegyház 1754-ben gótikus alapokon épült.
  • A karmelita templom a 17. századból való, 1719-től a ferencesek temploma és kolostora, ekkor barokkizálták.
  • Evangélikus temploma 1642-ben épült mai formájában, 1913-ban leégett. 1930-ban ide helyezték Caraffa áldozatainak csontjait.
  • Evangélikus kollégiumát 1667-ben építették, 1673-ban a katolikusoké lett, az evangélikusok 1783-ban kapták vissza. 1887-ben emeletet húztak rá. Komoly könyv-, természetrajzi és éremgyűjteménnyel rendelkezett.
  • Alexander Nyevszkij Ortodox temploma 1950-ben épült.
  • A városházát 1424-ben építették.
  • Caraffa vérpadja helyén 1751-ben készített Mária-szobor áll.
  • Az egykori vármegyeházát 1783-ban építették copf stílusban.
  • A 17. század elején épült reneszánsz Rákóczi-házban kötötte meg 1633-ban I. Rákóczi György a császár követeivel az eperjesi egyezményt.
  • A város műemlékekben rendkívül gazdag, környéke ásványvízforrásokban bővelkedik.
  • Az 1994-ben felszentelt német katonai temető a második világháborúban e környéken elesett 1450 német katonának állít emléket.

Testvérvárosa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eperjesi panoráma
Eperjesi panoráma

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Divald Kornél 1912: Eperjes műemlékei. Idegenforgalom - A Felsőmagyarországi Idegenforgalmi Szövetség hivatalos közlönye II/ 9-10.
  • Gömöry János 1938: Eperjes. In: Tamás Mihály (szerk.): Tátra-almanach - Szlovenszkói városképek. Pozsony, 137-188.
  • E. Toranová 1965: Prešovský zlatnícky cech v 16.-19. storočí, Sborník Slovenského národného múzea LIX - História 5, 51-76.
  • Gömöry János 1994: Eperjes és az Evangélikus Kollégium története.
  • Szekrényessy Attila: Eperjes története képekben-História Presova v obrázkoch (szlovák.magyar) 2013. ISBN 978-80-8062-481-1 (Eperjes város eddigi legteljesebb magyar nyelvű leírása)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]