Antonio Caraffa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Antonio Caraffa
Antonio Carafa.jpg
Született 1642. augusztus 8.
Ugento
Meghalt 1693. március 6.
Bécs
Rendfokozata tábornok

Gróf Antonio Caraffa (Ugento, 1642. augusztus 8.Bécs, akkori Habsburg Birodalom, 1693. március 6.) itáliai zsoldosvezér, a Szent Liga seregeinek egyik tábornoka.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régi nápolyi családból származott. Fiatalkorában a Máltai Lovagrend seregében harcolt a török kalózok ellen. Fivére (más források szerint unokafivére) Carlo Caraffa bécsi pápai nuncius segítette abban, hogy a Habsburgok szolgálatába álljon. 1665-ben kamarásként került a bécsi udvarba, és rövidesen ezredes, belső titkos tanácsos és az Udvari Haditanács tagja lett. 1672-től egy vértesregiment élén részt vett a Magyar Királyságnak a töröktől való visszafoglalásáért folyó hadműveletekben. 1680-ban Nyitrán táborozott seregével.[1] 1683-ban Lipót császár Varsóba küldte, hogy rábeszélje a lengyeleket a katonai segítség nyújtására.

1686-ban kinevezték a felső-magyarországi császári hadak parancsnokává. Caraffa tudományosan képzett tiszt volt, aki szerepet játszott Magyarország török uralom alóli felszabadításában, a magyar történelembe azonban elsősorban kegyetlenkedéseivel írta be a nevét. 1686 elején minden katonai szükségszerűség nélkül feldúlta Debrecent és számos ártatlan városlakót megöletett, megkínoztatott, majd súlyos hadisarcot vetett ki a városra. 1686–1687 telén Lipót császár Erdélyben akarta elhelyezni a seregeket téli szállásra; az erdélyi udvar Caraffát 2000 arannyal és hat lóval próbálta rávenni, hogy álljon el ettől.

1687-ben ő állíttatta fel az eperjesi vésztörvényszéket, melynek célja Thököly híveinek megbüntetése és a lakosság megfélemlítése volt. 1687 március eleje és május közepe között hamis vádak és kínzással kicsikart vallomások alapján huszonnégy módos eperjesi polgárt és környékbeli nemest végeztetett ki.[2] A kivégzettek birtokait részben a törvényszék magyar tagjai kapták.[3] A vésztörvényszék működése néhány hónapig tartott. Az eseményekről a kortárs Rezik János eperjesi iskolamester kéziratos műve, a Lugubre theatrum Eperjesiense sub regimine Leopoldi imperatoris et regis Hungariae erectum anno 1687. die 5. Marti számol be részletesen.[4]

1687. december 17-én Caraffa csapatai előtt tette le a fegyvert Eger török helyőrsége. Kegyetlenkedése azonban már olyan méreteket öltött, hogy Esterházy Pál nádor és a magyar főurak követelésére I. Lipót kénytelen volt őt Bécsbe visszarendelni. Caraffa nem lett kegyvesztett, kitüntették, és ezután is fontos feladatokat bíztak rá. 1688-ban ő volt a Zrínyi Ilona által védett Munkács várát elfoglaló seregek vezére, majd Erdélybe rendelték.

Feladata Erdély Habsburg-tartományokba való beolvasztásának előkészítése volt. Hírhedtsége közrejátszott abban, hogy 1688. május 9-én kényszerítésére Apafi nyilatkozatban ismerte el a Habsburg fennhatóságot Erdélyben. Az ellenszegülő Brassó várát május 26-án ostrommal vette be, és a várost kegyetlenül megbüntette. Nem ismervén a helyi viszonyokat és hagyományokat, reformtervezetei kivitelezhetetlennek bizonyultak. 1690-ben tért vissza Bécsbe, és Erdély meghódolásáról emlékiratot adott át a császárnak. Emlékiratában Erdély esetében a Felső-Magyarországon alkalmazott nyílt erőszak helyett enyhébb eszközöket javasolt az udvarnak, valamint a társadalmi és etnikai ellentétek tudatos életben tartását, Erdély alkotmányos önállóságának megszüntetését az a Habsburg örökös tartományok közé való betagolását. A Caraffa által vázolt kormányzati módszer hosszú ideig vezérelve lett a Habsburgok erdélyi politikájának. (Bár ennek oka a hadi helyzet átmeneti rosszabbra fordulásában is kereshető). Nándorfehérvár bevételénél tanúsított érdemeiért az aranygyapjas renddel tüntették ki, és uradalmat kapott Verőce vármegyében.

1690 után Caraffa részt vett a Franciaország elleni háborúban. A Magyar Királyságba már nem tért vissza.

Első életrajzát Giambattista Vico írta meg.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Óváry Lipót: A nyitrai központi bizottság jelentése. In: Századok 1875, 530.
  2. Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország rövid története, Budapest, 1992.
  3. Filep Tamás Gusztáv: Az eperjesi teátrum. Kortárs. 2004. 48. évf. 6. On-line elérés
  4. Maczák Ibolya: Adalékok Dobai Székely Sámuel forrásgyűjtő tevékenységéhez. In: Magyar Könyvszemle. 124. évf. (2008.) 3. sz. On-line elérés.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Wilhelm Edler von Janko: Caraffa, Anton. in: Allgemeine Deutsche Biographie 3. Leipzig: Dunckler&Humblot. 1876. 777-778. o. On-line elérés
  • Erdély története II. Szerk. Makkai László és Szász Zoltán. Budapest: Akadémiai. 1988. 874-881 o. ISBN 963 05 4885 2.
  • Giambattista Vico: The Deeds of Antonio Carafa. [sic!] New York: Peter Lang Publishing Inc. 2004.