II. Ulászló magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Ulászló
Vladislaus II. of Bohemia and Hungary.gif
II. Ulászló a trónon (metszet)

Ragadványneve Dobzse László
Magyar Királyság királya
II. Ulászló
Uralkodási ideje
1490. július 15. – 1516. március 13.
Koronázása Székesfehérvár
1490. szeptember 18.
Elődje I. (Hunyadi) Mátyás
Utódja II. (Jagelló) Lajos
Cseh Királyság királya
Vladislav V. Jagellonský
Uralkodási ideje
1471. május 27. – 1516. március 13.
Koronázása Prága
1471. augusztus 22.
Elődje I. (Podjebrád) György
Utódja I. (Jagelló) Lajos
Életrajzi adatok
Uralkodóház Jagelló-ház
Teljes neve Jagelló Ulászló
Született 1456. március 1.
Krakkó
Elhunyt 1516. március 13. (60 évesen)
Buda
Nyughelye Székesfehérvár
1516. március 19.
Házastársa 1. Brandenburgi Borbála glogaui hercegnő (1464–1515)
Házastársa 2. Aragóniai Beatrix nápolyi királyi hercegnő (1457–1508)
Házastársa 3. Candale-i Anna grófnő (1484–1506)
Gyermekei 3. feleségétől:
Anna (1503–1547)
Lajos (1506–1526)
Édesapja IV. Kázmér lengyel király (1427–1492)
Édesanyja Habsburg Erzsébet magyar királyi hercegnő (1437–1505)
II. Ulászló 1509-ből való freskón a prágai Szent Vitus-székesegyház Szent Vencel-kápolnájában a Litoměřicei Oltárkép festőjétől (a kép jobb oldalán a királyné látható, lásd Candale-i Anna)

II. Ulászló (lengyelül: Władysław II Jagiellończyk, csehül Vladislav Jagellonský; Krakkó, 1456. március 1.Buda, 1516. március 13.). Uralkodói mellékneve: Dobrze (Dobzse) László. Magyarország és Csehország királya.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Út a cseh koronáig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lengyelországban is uralkodó litván származású Jagelló-dinasztia tagja, IV. Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet magyar hercegnő elsőszülött fiaként Albert magyar király és Luxemburgi Erzsébet unokája és Zsigmond magyar király és Cillei Borbála dédunokája, II. Lajos apja. Nőági Árpád-házi rokonsága távoli. Dédnagyanyja Cillei Borbála volt, akinek szépnagyanyja Árpád-házi Katalin szerb királyné. Anyja jogán tartott igényt a magyar és a cseh trónra, aki aktívan támogatta mindkét trónigényét. 1469-ben III. Frigyes német-római császár biztatására fellépett Podjebrád György cseh király ellen, de ezt követően tétlenül figyelte Mátyás magyar király és Podjebrád küzdelmét, noha Podjebrád a béke biztosítása érdekében őt jelölte ki utódául. 1471 márciusában a Mátyással történő alkudozások ideje alatt Podjebrád meghalt, és a cseh főnemesek Kuttenbergben május 27-én Ulászlót cseh királlyá választották. Augusztusban a koronázásra is sor került, ám akkor Ulászlónak többek között a Mátyás elleni fegyveres fellépést is meg kellett ígérnie. A fiatal király három évig húzta-halasztotta a hadjáratot, és csak 1474-ben szánta rá magát, hogy Csehországból kiszorítsa Mátyás csapatait. Döntésében bizonyára nagy szerepet játszott apja, IV. Kázmér lengyel király beígért fegyveres segítsége. 1474-ben a közös sereg azonban Boroszlónál súlyos vereséget szenvedett, s Mátyás csapatai Csehországban maradtak. 1477-ben III. Frigyes császár nekiajándékozta a cseh hűbért, s rá két évre, 1479-ben Mátyással is sikerült békét kötnie: megegyeztek, hogy mind a ketten viselhetik a cseh királyi címet. 1487-ben a pápa is elismerte Ulászlót cseh királynak, de az országot Mátyás csapatai miatt nem tudta egyesíteni. Ténylegesen Ulászló Csehországot birtokolta, míg Mátyás Sziléziát és Morvaországot.

A magyar trónon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mátyás halála után, 1490-ben a magyar főnemesek nagy része Ulászlót kívánta látni a magyar trónon Mátyás fia, Corvin János herceg és a Habsburgok helyett. Ennek oka a várható cseh-lengyel szövetség mellett elsősorban Ulászló gyenge jellemvonásai voltak, mely tulajdonságok királyként valóban jellemezték, hiszen gyenge akaratú, kevés tehetséggel megáldott uralkodó volt. Kortársai szerény képességűnek tartották, amit a rendszeres „ökör” jelző igencsak nyomatékosított. Hamar ráragadt a „Dobzse” (lengyelül „Jól van!”) gúnynév is, hiszen kegyencei bármit kérhettek tőle, ő azt válaszolta: dobzse. A magyar főurak természetesen nem bízták a véletlenre a választást: koronázási feltételként feleségül kellett vennie a király köztudottan meddő özvegyét, Aragóniai Beatrixot (tőle csak 1500-ban sikerült elválnia), el kellett törölnie Mátyás újításait (Decretum Maius), köztük a hadiadót; vissza kellett helyeznie a nemeseket az ősi jogaikba, valamint el kellett fogadnia, hogy a fontosabb ügyekben a királyi tanácsnak van fenntartva a döntés joga. Jellemző az akkori magyar főurak ravaszságára, hogy az országgyűlés által a hadiadókat és egyéb, Mátyás király uralma idején bevezetett, a jobbágyokat sújtó terheket eltöröltették, de azokat ők továbbra is beszedték, igaz törvénytelenül, csakhogy a saját zsebükre, nem adták tovább a királynak. Ez is egyik kiváltó oka lett a Dózsa-féle megmozdulásoknak.

Harc a koronáért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulászlónak a koronázás előtt vetélytársai akadtak az elhunyt Mátyás fia, Corvin János, saját öccse, János Albert és III. Frigyes fia, a Habsburg-nagyhatalmat megalapozó Miksa német király személyében. Corvin Jánostól és öccsétől, Kinizsi Pál és Báthori István erdélyi vajda csapatai segítségével szabadult meg. A jóval nagyobb fegyveres erővel rendelkező Miksa azonban megoldhatatlan problémát jelentett a már megkoronázott (a koronázási szertartásra 1490. szeptember 18-án Székesfehérvárott került sor, melyet a kiskorú esztergomi érsek helyett Laki Thúz Ostvát zágrábi püspök végzett) Ulászló számára, s az 1491-ben megkötött, megalázó pozsonyi békében kénytelen volt lemondani Mátyás király ausztriai hódításairól, vállalta 100 000 aranyforint kártérítés megfizetését, valamit beleegyezett abba, hogy amennyiben fiú örökös nélkül halna meg, úgy Csehországot és Magyarországot a Habsburgok öröklik.

Gyengülő királyi hatalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Ulászló Budán rendezte be udvarát, ahol Beatrix, akit a király már a titokban, szándékos formai hibával megkötött házassági ceremónia után elhagyott, nemkívánatos személynek számított. A tekintély halvány szikrájával is alig rendelkező Ulászló helyett a királyi tanács tagjai kormányozták az egyre súlyosabb válságba sodródó országot. Mátyás korában kezdődött meg, hogy tehetséges, de szegény emberek egészen magas hivatalig tudtak emelkedni, ám a Jagelló-korban többen már meg sem álltak a királyi tanácsos rangjáig. Bakócz Tamás esztergomi érsek egy kerékgyártó fia volt, s több pénze volt, mint a magának a királynak. Szathmári György egyszerű kassai polgárként kezdte pályafutását, Szalkai László egy mátészalkai varga fia volt. Ez a tény önmagában nem is jelentett volna problémát, azonban köztudottá vált, hogy a főemberek kizárólag a saját hatalmukat építgetik, illetve alkotó energiájukat (például Szapolyai Istvánnál) a bárók és a köznemesek közötti harc köti le.

II. Ulászló uralkodásának legfőbb jellemvonása a gyenge királyi hatalom volt. A központi kormányzat szétesett, Mátyás reformjainak nagy része megsemmisült, pénz híján szélnek eresztették a „fekete sereget”, melynek a Délvidéket pusztító maradékát Kinizsi Pál szétverte. Általánossá vált a bárók és a köznemesek közötti küzdelem, de rosszabbodott a parasztság és a korábban fejlődésnek indult mezővárosok helyzete a rájuk erőszakolt jobbágyi kilenced miatt (nem véletlen, hogy az 1514-es parasztfelkelés bázisát a mezővárosban élők alkották). A világgazdasági viszonyok alakulása sem kedvezett térségünknek, mivel az Anjouk korától meginduló fejlődés – melynek alapját a magyar arany és a cseh ezüst képezte – a földrajzi felfedezések eredményei miatt a 15. század végén megtört, ennélfogva Közép-Európa elvesztette gazdasági jelentőségét. A köznemesség pedig védekezni próbált a király (valójában annak kapzsi tanácsadói, Brandenburgi György) törvénytelen intézkedései ellen, jelesül ez az 1504. évi I. törvénycikkben öltött testet, amely cikk kimondja, hogy a királyi parancsnak (különösen adó ügyben) törvénytelenül engedelmeskedő alispánt a legközelebbi megyegyűlésen le kellett váltani s ha nem váltanák le, akkor az egész megye nemessége megszűnik nemesnek lenni és birtokát veszti.

Dózsa-féle parasztfelkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fokozódó problémákat – melyeknek oka a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer működési zavara volt – jelezte az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés is, melyet a nemzeti történelmi emlékezet jellemzően pozitív eredményként tartott számon. A magyar nép életerejét adó paraszti-falusi-mezővárosi társadalom feletti zsarnokoskodás káros voltát és veszélyességét, valamint a megmerevedő társadalmi rend felfrissülésének kísérletét látták benne. A parasztfelkelés vezetői nem „klasszikus” értelemben vett jobbágyok voltak, hanem fegyverforgatók és papok. Az említetteken kívül részt vettek félszabad, félkatonai elemek is. A felkelésnek két célja volt: a szolgáltatás normalizálása (azaz nem a hivatalos rend elleni harc), illetve a vallási reformmozgalom kiteljesedése. A parasztfelkelést Szapolyai János erdélyi vajda verte le, ám annak társadalmi és gazdasági hatása évszázadokra visszavetette Magyarországot, hiszen az addig többé-kevésbé nyugati típusú fejlődés az 1514. októberi országgyűlés által hozott törvények és a Hármaskönyv joggyakorlata miatt nemcsak hogy megtorpant, hanem visszafejlődött, s ezek a viszonyok konzerválódtak.

Habsburg-Jagelló szövetség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Ulászló pénze

1492 júniusában meghalt Ulászló apja, IV. Kázmér lengyel király. Jog szerinti örököse Ulászló lett volna, ám ő öccse, János Albert javára lemondott a lengyel trónról, és ezzel a Jagelló-dinasztia cseh-magyar és lengyel ágra szakadt. A két testvér eleinte szövetséges volt, mely szövetség a Habsburgok ellen irányult. Idővel azonban nyilvánvalóvá lett, hogy a két ország közös érdekeinél – elsősorban a török fenyegetés miatt – erősebb a Habsburgokkal való megegyezés érdeke. 1506-ban megújították az 1491-es szerződést, amit kiegészítettek azzal, hogy az időközben újra megnősült (1502-ben feleségül vette Foix-i Annát, Candale grófnőjét, XII. Lajos francia király rokonát) Ulászló leánya, Anna férjhez megy Miksa német-római császár egyik unokájához, míg a király születendő fia (a későbbi II. Lajos) majdan egy Habsburg főhercegnőt kap feleségül. A Habsburg-Jagelló házassági szerződést 1515-ben Bécsben megújították, s meglétét a térségben erősödő Habsburg-befolyás eredményeként lehet értékelni, hiszen Zsigmond lengyel király – aki szintén Ulászló öccse volt – is elismerte a Habsburgok jogait, cserébe Miksa többé nem támogatta ellenségeit, a Német Lovagrendet és a Moszkvai Nagyfejedelemséget. A magyar rendek viszont nem akartak Habsburgot a magyar trónon, s a maguk jogának tartották a szabad királyválasztást (1498-as, 1505-ös törvény). 1505-ben még azt is kinyilvánították, hogy Ulászló fiának halála után nemzeti királyt választanak. A királynak 1506. július 1-jén született meg örököse, a későbbi II. Lajos, azonban a gyermekáldás örömét beárnyékolta, hogy Anna királyné néhány héttel később, a szülést követő gyermekágyi lázban meghalt. Ulászlót olyannyira megviselte felesége halála, hogy letargikus állapotba került (valószínűleg agyvérzést kapott számos történész véleménye szerint), melyben élete végéig szenvedett. 1504-ben szélütés érte, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányozásába. Helyette Szapolyai János, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Perényi Imre nádor és Szathmári György kancellár kormányzott.

Török kérdés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulászló uralkodása idején a központi kormányzat rohamos gyengülése ellenére nem érte komolyabb erejű támadás az országot, mivel a törökök figyelmét Perzsia és a Földközi-tenger partvidéke kötötte le. A Mátyás idejében, 1483-ban kötött békét rendszeresen megújították (1495, 1498, 1503, 1511).

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Ulászló 60. születésnapja után két héttel, 1516. március 13-án halt meg Budán. Temetésére hat nappal később, március 19-én került sor Székesfehérvárott. Fiát, az ekkor tízéves Lajos herceget még 1508-ban magyar, 1509-ben cseh királlyá koronáztatta, hogy biztosítsa számára mindkét ország koronáját. Halálos ágyán, 1516. március 12-én a maga elé hívatott országnagyok jelenlétében Bakócz Tamás esztergomi érseket, Bornemissza János budai várnagyot és Hohenzollern György brandenburgi őrgrófot (Ulászló első feleségének, Brandenburgi Borbálának az unokaöccsét) nevezte ki kiskorú fia gyámjaivá. Egy szétzüllött országot és 403 000 forint adósságot hagyott maga után.

Házasságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulászló háromszor nősült, azonban csak a harmadik házasságát tekinthetjük ténylegesen létrejött, törvényes, formai hibáktól mentes házasságkötésnek.

Első házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulászló mint cseh király a glogaui örökség révén figyelt fel 1476-ban a Piast-házból származó IX. Henrik glogaui herceg fiatal özvegyére, a 12 éves Brandenburgi Borbálára, és 1476. augusztus 20-án az Odera menti Frankfurtban házassági szerződést kötöttek. Glogaut azonban Brandenburg kebelezte be, így Ulászló egyre csak halogatta a tényleges házasságkötést. Miután Borbála nem tudta érvényesíteni jogait Glogauban, Ulászló egyre jobban kihátrált az egybekelés elől, újabb, előnyösebb házasságot azonban nem tudott kötni, mert házassága nem vesztette el teljesen érvényét. I. Mátyás magyar király halála után Ulászló a magyar korona elnyerése érdekében kénytelen volt színlegesen házasságot kötni Mátyás özvegyével, Aragóniai Beatrixszal, miközben Borbála még a jogait követelte. Hosszas huzavona után, 1500. április 7-én végül VI. Sándor pápa felbontotta házasságukat.

Második házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ulászló a magyar királlyá koronázás feltételeként arra kötelezte magát, hogy feleségül veszi Mátyás özvegyét, Aragóniai Beatrixot. Bakócz Tamás 1490. szeptember 4-én titokban összeeskette őket Esztergomban, azonban a szertartás szövegében szándékosan formahibát ejtett, ennélfogva a királynak e házassága is érvénytelen volt. A házasság pápai felbontására 1500. április 3-án került csak sor.

Harmadik házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1502-ben Ulászló harmadszor is megnősült: XII. Lajos francia király rokonával, Candale-i Annával kötött házasságot. Ő volt az egyetlen cseh királyné, aki Csehországban sohasem járt. Korai halála megakadályozta ebben, így gyermekei nem is születhettek Prágában.[Mj. 1] Egy leány- és egy fiúgyermeket szült a királynak: 1503-ban Anna hercegnőt (†1547), a későbbi I. Ferdinánd magyar király feleségét, majd 1506-ban Lajos herceget (†1526), a trónörököst. Második gyermeke születése után néhány héttel, gyermekágyi lázban halt meg. Ulászlót olyannyira lesújtotta szeretett feleségének halála, hogy apátiába süllyedt, melyben élete végéig szenvedett.

Vitatott megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai történészek egy része nem látja olyan negatívan II. Ulászló szerepét. Sőt van, aki úgy véli, hogy Dobzse László politikáját nemcsak hogy béke és igazságosság jellemezte, hanem a gazdasági és kulturális élet is fejlődött a korban. Hahner Péter történész szerint semmi okunk, hogy II. Ulászló korát a romlás és hanyatlás időszakának tekintsük.[1]

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A néphagyomány Ulászló nevéhez kapcsolja a „lacikonyha” elnevezést, pedig jóval régebbi hagyománya van. Az elszegényedett udvar viszonyait jól illusztrálja az a legenda, hogy a királyi éléskamra kiürültével a király kénytelen volt a pórnéphez fordulni ennivalóért. A királyt kiszolgáló, korabeli „gyorsétkezdét” nevezték gúnyosan Ulászló, azaz „Laci konyhájának”.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sok életrajzi adatközlőben tévesen mégis Prága szerepel gyermekei születési helyéül.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fógel József: II. Ulászló udvartartása (1490–1516), MTA, Budapest, 166 pp., 1913
  • Fraknói Vilmos: II. Ulászló királlyá választása, Századok 19, 1-20, 97-115 és 193-211, 1885
  • Neumann Tibor: II. Ulászló koronázása és első rendeletei (Egy ismeretlen országgyűlésről és koronázási dekrétumról). in memoriam Andreae Kubinyi, Századok 142, 315-337, 2008
  • Wenzel Gusztáv: II. Ulászló magyar és cseh királynak házas élete, Századok, 631-641, 727-757 és 816-840, 1877
  • Királyok könyve. Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 963-208-894-8)
  • Szendrei László: Uralkodók – Magyar királyok és erdélyi fejedelmek

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ulászló magyar király témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
Hunyadi Mátyás
Magyarország uralkodója
1490 – 1516
A Szent Korona
Következő uralkodó:
II. Lajos
Előző uralkodó:
Podjebrád György
Csehország uralkodója
1471 – 1516
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. Lajos