Lacikonyha

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Deák-Ébner Lajos: Lacikonyha

A lacikonyha szabad ég vagy sátor alatt működő – olykor állandó, máskor alkalmi, gyakran piaci – kifőzőhely. Szélesebb értelemben szegényes, olcsó, alsóbb rendű vendéglő.

Nevének eredete a 15. századra nyúlik vissza. Egyesek Dobzse László nevével hozzák összefüggésbe. Állítólag a király annyira elszegényedett, hogy konyháját az utcai kifőzdékből látták el. Ennél azonban valószínűbb, hogy régebben a vidéki háztartásokban László-naptól (június 27.) kezdve kihelyezték a konyhát a házból a szabad ég alá (nyárikonyha).

A korabeli, soknemzetiségű Pest minden szegény embere a lacikonyhán találkozott, ha engedte ideje. A tudósítások szerint a magyarok főleg sült húst, a szlovákok kását, krumplilevest, a németek tésztát, a cigányok pedig pacalt fogyasztottak leginkább. Az 1850-es években Pesten huszonhat lacikonyha működött, 16 keresztény, 10 pedig zsidó tulajdonban. A zömük a Szénapiacon vagy a Duna-parton volt.

A lacikonyhák világa gyakran jelenik meg a sajtóban, a szépirodalomban és a képzőművészetben is.

Mindjárt elől víg tűz szikrája pattog,
Táncos betyárok érc tenyere csattog;
Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,
Éhes gyomornak bűbájos zene.
(Arany János: A lacikonyha)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
A lacikonyha témában.