Candale-i Anna magyar királyné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Candale-i Anna
Anne de Foix 2.jpg
Pierre Choque a beszámolójában képeket is készített Candale-i Annáról, melyek közül egy miniatúra őt ábrázolja kíséretével útban Magyarország felé, így a kép hiteles és egykorú ábrázolásnak tekinthető a királynéról, hogy hogyan is nézhetett ki valójában. A királyné a kép középpontjában foglal helyet.

Ragadványneve a Signoria leánya
Magyar Királyság királynéja
Candale-i Anna
Uralkodási ideje
1502. szeptember 29. – 1506. július 26.
Koronázása Székesfehérvár
1502. szeptember 29.
Elődje Brandenburgi Borbála
és
Aragóniai Beatrix
Utódja Habsburg Mária
Cseh Királyság királynéja
Anna z Foix a Candale
Uralkodási ideje
1502. szeptember 29. – 1506. július 26.
Koronázása nem koronázták meg
Elődje Brandenburgi Borbála
és
Aragóniai Beatrix
Utódja Habsburg Mária
Horvát Királyság királynéja
Ana od Foixa
Uralkodási ideje
1502. szeptember 29. – 1506. július 26.
Koronázása nem volt külön koronázás
Elődje Brandenburgi Borbála
és
Aragóniai Beatrix
Utódja Habsburg Mária
Szlavón Királyság királynéja
Ana od Foixa
Uralkodási ideje
1502. szeptember 29. – 1506. július 26.
Koronázása nem volt külön koronázás
Elődje Brandenburgi Borbála
és
Aragóniai Beatrix
Utódja Habsburg Mária
Életrajzi adatok
Uralkodóház Foix-ház (Foix-Grailly-ház)
Teljes neve Candale-i Anna
Született
1484
Elhunyt
1506. július 26. (22 évesen)
Buda
Nyughelye 1. Szent Zsigmond prépostsági templom, Buda
1506
2. Székesfehérvár
1516. március 19. (újratemetése férjével)
Házastársa II. (Jagelló) Ulászló magyar, cseh és horvát király (1456–1516)
Gyermekei 1. Anna (1503–1547)
2. Lajos (1506–1526)
Édesapja II. Gaston János, Candale (Kendal) grófja (1448 körül–1500)
Édesanyja Foix Katalin navarrai királyi hercegnő (infánsnő) (1460 után–1494 előtt)

Candale-i Anna (1484Buda, 1506. július 26.) vagy hagyományosan Candalei Anna, franciául: Anne de Foix, occitánul: Ana de Fois-Candala, baszkul: Ana Kandalakoa, csehül: Anna z Foix a Candale, spanyolul: Ana de Foix-Candale, angolul: Anne of Foix-Candale (Kendal), candale-i (kendali) grófnő, magyar, horvát és cseh királyné. II. Ulászló harmadik felesége, II. Lajos anyja. A Foix-Grailly-házi II. Gaston János, Candale (Kendal) grófja és Foix Katalin navarrai királyi hercegnő (infánsnő) lánya volt. Anna a Magyarország és Franciaország között kötött szövetség következtében lett Magyarország királynéja 1502-ben. Anna királyné Magyarországon rendkívüli népszerűségnek örvendett mind szépsége, mind pedig határozott fellépése következtében, amelynek révén egyszerre királya és királynéja lett az országnak, hiszen férjére, II. Ulászlóra erős befolyást gyakorolt, és a nagy korkülönbség ellenére is az Ulászlónál 28 évvel fiatalabb Anna volt a domináns személyiség a kapcsolatukban. Anna azzal is nagy tekintélyt szerzett, hogy hosszú idő után, 1326, azaz I. (Nagy) Lajos születése óta a magyar történelemben a férjét még annak életében életképes és törvényes fiú örökössel, a leendő II. Lajossal ajándékozhatta meg, akit vitathatatlanul elfogadott az egész ország apja utódaként.[1] Ezt a sikert viszont már csak rövid ideig élvezhette, hiszen három héttel a fia születése után gyermekágyi lázban elhunyt, így nagy veszteség érte ezzel a királyt, a gyermekeit és az egész országot.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja a Foix-Grailly-házi II. Gaston János, Candale (Kendal) grófja, anyja a szintén Foix-Grailly-házból származó Foix Katalin navarrai királyi hercegnő (infánsnő) volt. Anyja révén a navarrai királyoktól származik. Születésekor, 1484-ben a Navarrai Királyság trónöröklési listáján a 10. helyen állt. Ekkor Navarra királya, az ő elsőfokú unokatestvére, a szintén a Foix-Grailly-házból származó I. Katalin (14701517; ur.: 14831517) volt. Anna rövid életében (14841506) mindvégig elsőfokú unokatestvére, I. Katalin uralkodott Navarrában.[2]

Anna szülei másod-unokatestvérek voltak. Mindketten a Foix-Grailly-házból származtak, de csak az édesanyja, Foix Katalin volt az uralkodóház királyi ágának tagja. Grailly urai házasság révén szerezték meg a Foix grófságot, ezért használják mindkét megjelölést külön-külön, vagy éppen a kettőt kombinálva az új uralkodóház megjelelésére. Az uralkodócsalád birtokaiknak dél-franciaországi elhelyezkedése miatt az occitán nyelvterülethez is erősen kötődtek, így a családtagok mindenképpen kétnyelvűek lehettek. Éppen ezért Anna a francia udvarban használatos francia mellett már gyermekkorában el kellett, hogy sajátítsa az occitán nyelvet is, és valószínűleg ez volt az első nyelv, amelyet megtanult, az anyanyelve, csak másodikként a francia, amelyet később, már magyarországi tartózkodása kezdetén is még használt, amíg meg nem tanulta a magyar királyi udvar nyelvét, a magyart.

Anna tízéves sem volt, mikor elvesztette édesanyját, majd apja újranősült, de néhány év múlva, 1500-ban, amikor Anna 16 éves lett, az édesapja is meghalt. Ekkor a szintén korán árvaságra jutó elsőfokú unokatestvérével, Foix Germánával együtt, akinek az apja, Foix János Anna édesanyjának a bátyja volt, a francia udvarba kerültek. Franciaországnak a közös unokatestvérük, I. Anna, Bretagne uralkodó hercegnője volt a királynéja, akinek az anyja, Foix Margit (1458 körül–1486) hercegnő (II. Ferenc breton herceg második felesége) pedig Anna édesanyjának a nővére volt. A francia trónon ekkor XII. Lajos ült. II. Ulászló Anna és Germána közül választotta az előbbit.

A Kendal grófja cím földbirtok nélküli üres titulus volt, melyet több alkalommal is felélesztettek Angliában, többnyire a királyi családdal kapcsolatban levő vagy azzal kapcsolatba kerülő egyének számára. Foix-Candale-i Jánosé, Anna apai nagyapjáé volt a harmadik ilyen létrehozása. VI. Henrik 1461-es angliai trónfosztása után a kendali grófi címet viselő nagyapa a „másik” francia király, XI. Lajos (14231483) szolgálatába állt, és neki tett hűbéresküt 1462-ben. Ennek következtében végleg elvesztette angol alattvalói státuszát és címeit, de ő továbbra is használta a Kendal grófja címet, most már francia helyesírással Candale formában, és továbbörökítette azt utódaira, így fiára, II. Gaston Jánosra, Anna apjára, akik a Candale-i ágat képviselték a Foix-Grailly-házon belül. Anna az angol nagyanyja, De la Pole Margit kendali grófnő révén az angol királyi házzal is rokonságban állt, és Annán keresztül a de la Pole rokonság Magyarországra is eljutott. De la Pole Richárd (–1525) angol trónkövetelő Magyarországon is megfordult, hiszen Budán[3] keresett és kapott is menedéket magyar királyi rokonainál. II. Ulászló VII. (Tudor) Henrik (14571509) angol király többszöri határozott követelésére sem adta ki felesége unokatestvérét Angliának, aki így megmenekült attól, hogy bátyái sorsára jusson.[4]

Foix vára

Anna királyné dédapja, II. (Hitetlen) János, Navarra, Aragónia és Szicília királya, kasztíliai (spanyol) királyi herceg (infáns) kétszer nősült: az első házassága I. Blanka navarrai királynővel, III. Károly navarrai királynak és Trastámarai Eleonóra kasztíliai infánsnőnek a lányával történt, melyből I. Eleonóra navarrai királynő származott, aki Anna királyné anyai nagyanyja volt. A második házassága Enríquez Johanna királynéval jött létre. Ebből a frigyből II. Ferdinánd, Aragónia királya született, aki I. Ferdinánd magyar és cseh királynak, német-római császárnak, valamint Habsburg Mária magyar és cseh királynénak volt az anyai nagyapja. Anna királyné az ő másod-unokatestvérük volt, gyermekei, II. Lajos és Jagelló Anna így közeli rokonságban álltak házastársaikkal, és a generációs eltolódás abból fakadt, hogy I. Eleonóra navarrai királynő az anyja lehetett volna öccsének, II. Ferdinándnak, hiszen a korkülönbség köztük 26 év volt. Candale-i Anna közeli rokoni kapcsolatban volt Aragóniai Beatrix (14571508) nápolyi királyi hercegnővel, II. Ulászló második feleségével is, dédapján, II. (Aragóniai) Jánoson keresztül, aki Beatrix királyné apai nagyapjának, V. Alfonznak (13961458), Aragónia, Szicília és Nápoly királyának volt az öccse.

Királynénk az Árpád-házi uralkodóktól is le tudta vezetni családfáját, hiszen az Árpádok Aragónia, Szicília és Nápoly uralkodóházaival közeli rokoni kapcsolatban álltak. Nem meglepő tehát, hogy Anna királyné V. István (12391272) magyar király 10. generációs leszármazottja volt annak lánya, Árpád-házi Mária (12571323) nápolyi királyné és férje II. (Sánta) Károly (12541309) nápolyi király révén, akiknek Blanka (12801310) nevű lánya II. Jakab (12671327) aragón király felesége lett, míg Eleonóra (12891341) nevű lányuk II. Frigyes (12721337) szicíliai királyhoz ment feleségül. Mindkét ágon eljuthatunk II. (Hitetlen) János, navarrai, aragón és szicíliai királyhoz, aki az ő leszármazottjuk (szépunokájuk) és Anna királyné dédapja volt.

Anna királyné és II. Ulászló (14561516) között a legközelebbi rokonsági fok a negyedfokú unokatestvérség volt két generációnyi eltéréssel. Anna királyné anyai nagyanyja, I. Eleonóra (14261479) navarrai királynő volt II. Ulászlónak negyedfokú unokatestvére a Luxemburgi-házon keresztül.[5] A közvetlen felmenőjük Luxemburgi János (12961346) cseh király. II. Ulászló az ő fiának, IV. Károly (13161378) német-római császárnak és cseh királynak volt az ükunokája annak másodszülött fia, Zsigmond (13681437) király révén. Anna királyné anyai nagyanyja, I. Eleonóra királynő pedig Luxemburgi János cseh király lányának, Juditnak (13151349), aki Franciaországban Bona néven volt ismert, a későbbi II. János (13191364) francia király feleségének volt az ükunokája lányuk, Valois Johanna (13431373) révén, aki II. Károly (13321387) navarrai királyhoz ment feleségül. A két generációnyi eltérés abból is adódik, hogy Zsigmond király az apja negyedik házasságából származott, aki ekkor már 52 éves elmúlt, és Zsigmond király lánya, Luxemburgi Erzsébet (14091442) királyné, aki II. Ulászló anyai nagyanyja volt, is már apja 41. életévében született.[6]

Közvetlenül grófnőből lett királyné, és sohasem volt ténylegesen hercegnő, még ha sokszor, tévesen, annak is címezték. A grófi címe nem jelentette azonban, hogy II. Ulászló „alacsonyabb rangú” feleséggel volt kénytelen beérni, mint uralkodótársai, hiszen Anna származását tekintve eléggé előkelő ősökkel rendelkezett, ha nem is volt közvetlenül királyi hercegnő.[7]

Közvetlen felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyapja
Armoiries Foix-Béarn-Bigorre.svg Foix-Grailly-házi
I. János
Kendal (Candale) grófja
Bénauges grófja
Nagyanyja
England Arms 1340.svg De la Pole Margit
Kendal grófnője
Nagyapja
Armoiries Foix-Béarn-Bigorre.svg Foix-Grailly-házi
IV. Gaston
Foix grófja
Béarn algrófja
Andorra társura
Languedoc tartomány főkapitánya
Nagyanyja
Blason Royaume Navarre.svgAragóniai
I. Eleonóra
Navarra királya
Apja
Armoiries Navarre Foix.svgFoix-Grailly-házi
II. Gaston János
Candale (Kendal) grófja
Bénauges grófja
Anyja
Armoiries Navarre Foix.svgFoix-Grailly-házi Katalin
navarrai királyi hercegnő (infáns)
Armoiries Navarre Foix.svg Candale-i (Kendali) Anna
Magyarország királynéja
Csehország királynéja
Candale (Kendal) grófnője

Ősei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XII. Lajos francia király erőteljes velencei támogatás mellett a török elleni szövetség fejében házassági ajánlatot tett az épp frissen elvált II. Ulászlónak, miután a pápa 1500. április 7-én felbontotta II. Ulászló mindkét házasságát hathatós velencei támogatással. A szövetség a magyar, a francia és a lengyel király között 1500. július 14-én Budán köttetett meg.[8] A tárgyalások folytatásaként II. Ulászló 1500. július 30-án követséget küldött a francia királyhoz menyasszonynézőbe Cseh György nevű cseh kamarása személyében[9], aki szeptember végén érkezett Blois-ba, ahol a francia király tartózkodott. II. Ulászló követe megtekintette a király két nőrokonát,[10] a két eladó lányt, Candale-i Annát és Foix Germánát, és magával vitte azok arcképeit.[11] II. Ulászló hosszas habozás után, mert a leírások szerint mindkét lány nagyon csinos volt, végül Annát választotta, valószínűleg csak az életkora miatt, hiszen Anna ekkor már a 18. életévébe lépett, míg Germána[12] még a 14. életévét sem töltötte be, bár már 12 éves korától eladósorba került, viszont Annától várhattak hamarabb trónörököst, ami az előnyös politikai kapcsolatok mellett szintén fontos tényező volt egy ideális menyasszonyjelöltnél. 1501. szeptember 16-án II. Ulászló Tolnán ratifikálta a francia királlyal kötött szövetséget.[13] A magyar király ezután Bácskai Miklós nyitrai püspököt és Telegdi István királyi tanácsost, későbbi kincstartót[14] a már fent említett Cseh Györggyel együtt küldte követségbe a francia királyhoz. A magyar követség 1501. december 5-én érkezett Orléans-ba. Onnan Blois-ba mentek, ahol a francia király is ratifikálta a szerződést. A házassági szerződés Anna és II. Ulászló között 1502. március 23-án lett kiállítva a Blois-i kastélyban.[8] Hozománya 40 .000 arany volt.[15] A per procuram útján létrejött házasságot ezután kötötték meg. Foix Anna, Candale grófnője ettől a pillanattól kezdve magyar királynénak számít már. A királyné 1502. június 21-én indult el Blois-ból Magyarországra. A Magyar Királyság felségterületére 1502. augusztus 23-án lépett Zengg kikötőjének érintésével.[16] Innen Zágrábon keresztül Székesfehérvárra szeptember 27-én érkezett meg.[16] 1502. szeptember 29-én ment férjhez II. Ulászló magyar királyhoz, és ugyanaznap, 1502. szeptember 29-én koronázta meg Bakócz Tamás esztergomi érsek Székesfehérvárott magyar királynévá.[17]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A blois-i kastély XII. Lajos-szárnya

Anna akkor került a figyelem középpontjába, amikor XII. Lajos házassági ajánlatot tett a magyar királynak, és felesége, Bretagne-i Anna királyné erőteljes befolyására a francia udvarban nevelkedő elárvult unokahúgaikat, köztük Annát javasolta feleségjelöltként II. Ulászlónak. Anna a francia királyné mellett, Blois-ban nevelkedett. Amíg a magyar király meg nem kérte hivatalosan Anna grófnő kezét, addig a francia király unokaöccsével, II. Ferenccel (14781513), Longueville hercegével, Dunois grófjával[18] szeretett volna házasságra lépni, akibe a források szerint szerelmes is volt, és az elválást nagyon fájdalmas élményként élte át. Sírás és jajgatás tört ki belőle, mikor elbúcsúzott a szerelmétől. A nagypolitika másként döntött, és egy nála 28 évvel idősebb férfihoz kellett feleségül mennie. A francia udvarban Bretagne-i Anna felügyelete alatt kiválóan felkészítették királynéi hivatására, és a művészet- és tudománykedvelő francia királyné, a humanizmus és reneszánsz kultúra pártfogója hatása alatt Candale-i Anna művelt és tudománypártoló asszonnyá vált. Latinra is megtanították, ennek következtében Magyarországra megérkeztével az irodalmi élet újraföllendült az udvarban, és maga köré klasszikus képzettségű embereket választott. Anna házasságának diplomáciai lebonyolítása idején a francia udvarban tartózkodott III. János navarrai király is, de Anna királyné unokatestvére, I. Katalin navarrai királynő nélkül.[19] Ez azzal is összefüggésben lehetett, hogy Anna a Navarrai Királyság alattvalója és a navarrai királyi család, a Foix-ház tagja is volt, valamint a navarrai trónöröklési listán is szerepelt. A navarrai király 1502. április 8-ától május 23-áig Blois-ban időzött.[20] A sikeres házasságkötés alkalmából XII. Lajos a magyar diplomatákat megtisztelő módon megjutalmazta. Telegdi Istvánt[21] abban részesítette 1502. május 24-én Blois-ban, hogy a címerében használhatta francia Szent Mihály-rend jelvényét.[22] A francia király ezután elhagyta Blois-t. Az újdonsült magyar királyné pedig francia kíséretével június 21-én utazott el Blois-ból. Kíséretében volt a francia udvar részéről többek között a testvére, Foix Ferenc, Doazit bárója, apjának egyik, házasságon kívül született fia, a magyar királyhoz akkreditált francia követ, a II. Ulászlóval egyidős François de Tournemine, la Guerche ura és Pierre Choque, a francia királyné fegyverhírnöke, aki megörökítette a magyar királyné útját Magyarországra, házasságkötését, koronázását a francia királyné és az utókor számára, magyar részről pedig többek között a házassági szerződést megkötő követek, így Bácskai Miklós, Telegdi István és Cseh György.

Velencében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blois-ból Lyonon és Grenoble-on keresztül mentek, majd a Francia Királyság felségterületét elhagyva Észak-Itáliában, Savoyán és Piemonton keresztül folytatta útját új hazájába a magyar királyné. Rokonlátogatóban megálltak Saluzzóban, ahol a kiterjedt Foix-Grailly-család egyik tagját üdvözölték, nevezetesen Anna nagynénjét, Foix-Candale-i Margitot, aki apjának a húga, és II. Lajosnak (14381504), Saluzzo őrgrófjának a neje volt. Ekkor megismerkedhetett unokatestvéreivel, nagynénje gyerekeivel is. Ezután nagynénje is csatlakozott a kíséretéhez egészen Velencéig. Felizzanóban Jean d’Auton francia krónikaíró búcsúverseket tartalmazó iratot adott át Annának, és XII. Lajosról szóló krónikájában szerepel az a vers, melyet a szerelmesétől elszakadt királynénak olvasott fel, melynek hatására könnyek lepték el szemét, de sikerült eltitkolnia fájdalmát. A vers első két sora így hangzik:

Elle s'en va, Françoys, a ceste foys
Celle royne de Hongrie, Anne de Foix[23]

Milánón keresztül érkezett meg a Velencei Köztársaságba. Leonardo Loredan dózse ünnepélyesen fogadta, amelyhez foghatót nem láttak a kortársak. A lagúnák városában július 31-étől augusztus 21-éig tartózkodott. A hivatalos programja augusztus 1-jén kezdődött, és csak pár naposra tervezték. Díszszónoklatok, lakomák, hangversenyek, ünnepi játékok, lovagi tornák váltották egymást határtalan fényben és pompában. Anna királyné, aki királynéként szívesen nevezte magát a Signoria leányának, maradandó élményekkel gazdagon emlékezett vissza mindig az itt-tartózkodásáról. Férje Újlaki Lőrinc (1459/601524) herceget, Újlaki Miklós "bosnyák király" fiát küldte a fogadására és hazahozatalára, mely 400 lovasból állott. Eleinte bőven volt pénzük, így visszautasították a részükre utalványozott forrást. Össze is vásároltak mindenfélét, de hamar elfogyott a magukkal hozott összeg, így mégis kérniük kellett Velencétől a Magyarországnak évente folyósított segély[24] számlájára 8.000 dukátot, melyet megkaptak. Ezután Anna királyné került kellemetlen helyzetbe a pénz miatt. A hozománya körül támadt vita a franciákkal, mert a magyar küldöttség addig nem akart továbbindulni, míg az ígért 40.000 arany hozományt meg nem kapják. Az összekülönbözés után a franciák és a magyarok egy része is hazatért. Anna pedig 60–70 emberből álló kíséretével mindaddig kénytelen volt Velencében maradni, annak nagy bosszúságára, míg meg nem oldódott a helyzet. Végül augusztus 21-én este Piero Lando kapitány kíséretében elhajóztak Velencéből. Ez szintén nem az előírt menetrend szerint történt, hiszen Annának szárazföldi úton kellett volna érkezni, ami miatt a magyarországi fogadásánál némi módosítást kellett végrehajtani, ugyanis sokan a kíséretéből, akik szárazföldön hagyták el Velencét, még nem érkeztek meg, illetőleg a szlavón és horvát főurak sem tudtak az előírt létszámban jelen lenni királynéjuk fogadásán Zenggben.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szeptember 27-én érkezett meg Székesfehérvárra, és két nappal később megkoronázták. II. Ulászló magyar király egyik oklevelében így fogalmaz az Annával való házasságkötése alkalmából 1502-ben. (a következő szöveg korabeli, XX. század eleji nyelvi stílussal és helyesírással íródott, így némileg eltér a mai változattól):

Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország stb. királya ezennel adjuk tudtára mindenkinek, hogy midőn az isteni Gondviselés intézkedése folytán ő felségét, a Foixi királyi családból származó Candalle Annát a római anyaszentegyház szertartásai szerint feleségül vettük és városunkban, Székesfehérvárott, ahol meghívásunkra számos fejedelmi követ, az összes főpapok, bárók, nemesek és főurak, nemkülönben a vármegyék kiküldöttei megjelentek, az ország régi szokása szerint megkoronáztattuk, [...].[25]

Koronázása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pierre Choque, Bretagne-i Anna királyné fegyverhírnöke francia nyelven megörökítette a magyar királyné koronázását is, mely Szamota István közlésében magyarul is olvasható (a következő szöveg korabeli, XIX. század végi nyelvi stílussal és helyesírással íródott, így némileg eltér a mai változattól): „Szerdán megérkezett a korona, melyet az e czélból tartott és fizetett egyének, a visegrádi (Visigrade) erős várban őriznek. [...] A koronát, az országos szokás szerint díszbe öltözött 500 fegyveres kísérte. Csütörtökön, azaz szept. 29-én ment végbe a koronázás és az esküvő. A király czobolyprémes violaszínű szatén-ruhában és ugyancsak violaszínű kalpagban jelent meg menyasszonya lakásán. A felséges hölgy hasonló öltözetet viselt. A király jobbján haladt a királyné, kit a király fivére, az oppelni és glogaui herczeg vezetett, ezután következtek a többi főurak. Elől mentek Lőrincz herczeg, a nádor, Quercy ura,[26] a velenczei és a többi követek. A menyasszony czímere a középen volt, ebből kiviláglott, hogy két királysággal állott rokonságban. Némelyek az angolországi rokonságról tudakozódtak, továbbá Candale grófságot is fölemlítették. Végre a templomba értünk, a közepén három lépcsőnyi magas emelvényen, két díszpad volt elhelyezve; az emelvényt, padokat, párnákat stb. aranynyal átszőtt karmazsin bársony borította. A király padja jobbról, a királynéé pedig balról állott. Körülöttök foglaltak helyet a pápai, a velenczei, a német birodalmi követek, a többi herczegek és főurak. A másik oldalon pedig a király fivére, az angol követ, Quercy (Guerche) ura, stb. helyezkedtek el. Mindezeknek székei csupa aranyszövetekkel voltak letakarva. A misét az esztergomi érsek, nyolcz püspök segédlete mellett mondta. A püspöksüvegek és pásztorbotok csak úgy ragyogtak a sok drágakőtől és gyöngytől. Az oltárt mintegy hatvan ezüstkép diszítette, ezek szent királyok, vértanúk és püspökök fejeit ábrázolták. A mise kezdete előtt, a király az oratóriumba lépett be és ott feltette a koronát, mely fekete hajfürtjeihez igen jól illett. A jogart a nádor, a kettős kereszttel diszített országalmáját pedig Lőrincz herczeg vitte előtte. A mise elején a király jobb kezébe vette a kormánypálczát, baljába pedig az országalmáját. Erre a király az oltárhoz ment, a királynét Quercy ura vezette oda. Az esketési szertartás befejezése után, a felséges hölgyet előbbi helyére vezették vissza. Ezután két püspök ismét az oltárhoz vezette a királynét; az esztergomi érsek erre hangosan kérdé: van-e valaki a herczegek, bárók, főurak és egyéb rendek közt, ki a felséges hölgy koronázását bármi okból ellenezné; mindnyájan fölkiáltottak: «coronetur», azaz koronáztassék, akarjuk és óhajtjuk, hogy királynénkká legyen, erre mély csend állott be. A királyné fejére gyönyörű koronát, jobb kezébe kormánypálczát, baljába pedig országalmát tettek. A királyné ezután visszatért helyére, mindeme uralkodói jelvények kitűnően illettek neki. Jóllehet a magyarok és a többiek nem győzték magasztalni szépségét, midőn franczia ruhában az országba érkezett, megkoronázva azonban még elbájolóbbá lett. Az isteni tisztelet alatt, a királynak Lőrincz herczeg és a nádor, a királynénak pedig Tamás gróf es Báthory (Balicort) szolgáltak. A szertartás befejezése után, az előbbi rendben tértek vissza, az országalmáit és a jogarokat a király és királyné előtt vittek. Végre a nagy terembe értek, hol már óriási előkészületek tétettek a díszebédre. A hosszú asztal közepén a királyné foglalt helyet, tőle jobbra a király, azután a király fivére, a nádor és a többi főurak. A királynétól balra a pápai követ, az esztergomi érsek és a többi főpapok; az asztal jobboldali vegén ült Quercy és a velenczei követek. Az asztal túlsó végénél, a franczia követtel szemben, az angol és német követek. Az étteremben a világ lehető legszebb pohárszékét láttam, ennek kilencz polcza majd leszakadt a sok csésze, findzsa, tányér, palaczk és csemegetál alatt, ugyanis mindez színaranyból és ezüstből volt. Ebéd után mindenki tisztelgett a királynál és a királynénál, azután következett a táncz és a zene. A király ezután elbúcsúzott feleségétől és lakosztályába vonult vissza, mivel rosszul volt.”[27]

Az ország fővárosában: Budán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anna királyné pecsétje rajta a latin nyelvű felirat: Anna Dei Graci(a) Regina Hungarie, Bohemie et C(roatie) (Anna, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország és Horvátország királynéja).[28] A pecsét tartalmazza Anna királyné egyesített címerét, amely két négy osztatú címerrészt tartalmaz: a bal oldali a házasságával szerzett országokat (balra fölül és jobbra lent a Magyar Királyság címere, jobbra fölül és balra lent a Cseh Királyság címere, középen a Lengyel Királyság címere), a jobb oldali a születése jogán őt megillető területeket (balra felül a Navarrai Királyság, jobbra felül a Foix Grófság, balra lent a Béarni Algrófság és jobbra lent az Évreux-ház címere, középen pedig a Bigorre Grófság címere) jeleníti meg. Az egyesített címer bal oldalán a férje, II. Ulászló latin nyelvű mongramja: W(ladislaus), míg jobb oldalt Anna királyné nevének kezdőbetűje, egy A látható.

Október 3-án vonulnak be II. Ulászlóval Budára, és október 6-án kezdődnek meg a hivatalos ünnepségek, melyek két hétig tartanak. A cseh királynéi koronázását kezdettől fogva tervezik, de mindig közbejött valami, a terhességei, II. Ulászló komoly betegségei, valamint a súlyos magyarországi belpolitikai helyzet, amik miatt mindig el kellett halasztani, végül a korai halála nem tette ezt lehetővé. Ennek következtében sohasem járt Csehországban, így cseh királynévá sem koronázták meg, és egyes életrajzi adatközlőkkel ellentétben ebből kifolyólag egyik gyermekét sem szülhette Prágában. Anna királyné rendkívül népszerű volt Magyarországon, és ezt annak is köszönhette, hogy 1326 óta ő volt az egyetlen magyar királyné, aki még férje életében fiú örököst tudott szülni,[29] és a trónöröklés kérdését az 1505-ös rákosi végzésre adott méltó válaszként megnyugtatóan rendezni tudta, bár ez utóbbit már csak rövid ideig élvezhette.

Első gyermekének, Anna hercegnőnek a születése előtt 1503 nyarán anyósa, Habsburg Erzsébet lengyel királyné és magyar királyi hercegnő latin nyelvű levelet intézett fiához, II. Ulászlóhoz, melyben tanácsokkal látja el a leendő szülőket, melyet Uhlárik János fordított magyarra és tett közzé (a következő szöveg korabeli, XIX. század végi nyelvi stílussal és helyesírással íródott, így némileg eltér a mai változattól):Erzsébet, Lengyelország királynéja, az ő kedves fiának, Ulászló magyar és cseh királynak Üdvöt az Úrban. Hallom szeretett fiam, hogy a te feleséged, Anna királyné a legközelebbi napokban gyermeket szülend. Hogy mily nagy örömemre és vigasztalásomra szolgált e hír, már az is bizonyságul szolgálhat előtted, hogy nem tudtam magam visszatartani attól, hogy nehány, a gyermek nevelésére üdvös intelmet ne intézzek hozzád s Annádhoz. Mert mily jótéteményben részesíthetne bennünket a halhatatlan Isten, mely óhajtandóbb s kedvesebb volna előttünk, mintha tégedet fiúgyermekkel áld meg, ki hivatva lesz téged hanyatló korodban a gondoktól megszabadítani, Annát biztos reménynyel eltölteni s az én aggkoromat felvidámítani: s így bennünk a halhatatlanság reményét felébreszteni. [...] Azért semmi sem lephetne meg engem kellemetesebben, mintha neked fiúgyermeked születnék, ki egy részről őseinek hírneve, másrészt saját erényei és kimagasló jó tulajdonai által méltónak bizonyulna két hatalmas országnak kormányzására. [...] Én tehát, amennyire az anya egészségének veszélyeztetése nélkül történhetik, azt akarnám, hogy a gyermeket Anna maga szoptassa; mert ezt tartom én a legjobbnak és legegészségesebbnek. Általános vélemény, hogy a csecsemőre semmi sem hasznosabb, mintha az az anya tejével tápláltatik”[30]

1504. január 10-én II. Ulászlót súlyos szélütés érte a nyelvén és a karján: több hétig fekvő beteg volt, februárig nem tudott felkelni, nehezen tért magához, állapota komoly aggodalomra adott okot,[31] és a trónöröklés megoldatlansága fiúörökös hiányában Corvin János reményeit erősítette egy esetleges királyválasztáson. A király egészsége már az előző évben is komoly aggodalomra adott okot, de akkor még csak szűk körben tudtak erről, és persze eltitkolták. Erre utalnak Bretagne-i Anna aggódó levelei és a Budára küldött futárja ez ügyben. Ulászló 1503. november 23-ai válaszában biztosította a francia királynét, hogy mind ő, mind pedig felesége a legjobb egészségnek örvendenek.[4] A király állapotának aggasztó volta miatt 1504. január 23-án Anna királyné fogadalmat tett, hogy gyalog elzarándokol az óbudai Boldogasszony Fehéregyházába, ha férje felgyógyul. Ulászló csak nagy nehezen tudta lebeszélni, hogy ne mezítláb menjen, ahogy megfogadta, így végül cipőben tette meg az oda-vissza utat.[31] A királyné ugyanis, ha Ulászló fiúörökös nélkül halna meg, akkor magyarországi tartózkodás esetén a birtokai és jövedelmei haszonélvezetét kapja csak, ha újra férjhez menne vagy elhagyná az országot, pénzbeli megváltást élvezne,[32] ami természetesen nem elégíthette ki Anna reményeit, kívánságait és ambícióit.

A népszerűségét annak is köszönhette, hogy rendbe tette a kincstár zilált pénzügyeit, és tekintélyt szerzett az udvarban. Király és királyné is volt egyszemélyben, ahogy a velencei követ jellemezte. Miközben férje életéért aggódott, ő maga "az anyaság áldozatává vált". Második terhességét sokkal nehezebben viselte az elsőhöz képest, és többnyire annyira gyenge volt testileg, hogy az ideje nagy részét ágyban volt kénytelen tölteni, de ekkor sem hanyagolta el az államügyeket, és bár a Habsburg-házzal ellenséges Velencei Köztársaságnak megígérte, hogy születendő fiát a signoria „szolgájaként” fogja nevelni,[33] de a királyné nem emelt kifogást a Habsburg–Jagelló házassági szerződés előzetes megkötése ellen, ami 1506. március 20-án Bécsújhelyen végbe is ment Miksával, így miután március 27-én a király aláírta, a királyné is külön okiratban jóváhagyta,[34] és ellátta pecsétjével. Terhessége alatt osztrigát kívánt és rendelt Velencéből, apai nagynénjét, Foix-Candale-i Margitot kérette maga mellé Budára, aki Velencéig kísérte az esküvői menetben, valamint egy velencei bábát óhajtott a szülést levezetni. Gyermeke, Lajos születése után három héttel halt meg gyermekágyi lázban, névnapján, 1506. július 26-án vasárnap, délután fél 4-kor Budán.[35] Először Budán temették el, majd csak II. Ulászló halála után helyezték végső nyugalomra férjével együtt 1516-ban Székesfehérvárott.[8]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emléktábla a budai Szent Zsigmond-templom maradványai mellett.

II. Ulászló érzéseiről felesége halála kapcsán egy velencei követjelentés számolt be, melyet Wenzel Gusztáv ismertet (a következő szöveg korabeli, XIX. század végi nyelvi stílussal és helyesírással íródott, így némileg eltér a mai változattól): „Sajtságos találkozása a körülményeknek ez alkalommal azon eset is volt, hogy – miután a követség julius 2-kán a velenczei signoriát a kis Lajos herczegnek szerencsés születéséről tudósította, s julius 14-kén kereszteléséről tett jelentést – a signoria ennek folytán üdvözlő levelet intézvén a királyhoz és a királynéhoz, melynek személyes átadásával a követségi titkár bizatott meg, ez már csak akkor érkezett Budára, mikor a királyné már meghalt volt, s holtteste a ravatalon feküdt. A titkár ily viszonyok közt nem tudván magát elhatározni, hogy megbizatásában mi módon járjon el, ez iránt Bakács Tamás[36] bibornok tanácsát óhajtotta kikérni, ki akkor Thurzó Zsigmond váradi püspökkel épen a királynál volt. Midőn azonban e közben a király megtudá, hogy Velenczéből levele érkezett, a velenczei titkárt azonnal maga elé hivatá, s tőle a levelet átvevé; ez pedig szemtanuja lett azon jelenetnek, hogy a király Thurzóval egy ablak mélyébe vonúlt vissza, itt magának a levelet halkan felolvastatta s egészen más helyzetnek szánt tartalmára keserves sirásnak fakadt. A királynénak halála a legsúlyosabb csapás volt, mely akkor a királyt és a nemzetet érhette. A király ugyanis nemcsak szeretett nejét vesztette, hanem legjobb barátját, legbiztosabb tanácsadóját, és az akkori idők nehéz viszonyai közt uralkodásának hű társát és segédjét is. [...] De sírba szállt a királynéval a nemzetnek és az országnak jó angyala is, s halála után Magyarország sorsában azon szomorú fordulat állt be, mely fennállását is mindinkább veszélyeztette, s elvégre Mohácsnál érte el a katastrófát. [...] Benedetti János Ferencz velenczei kövétségi titkár a királyné emlékét azon nyilatkozattal tisztelte meg, hogy benne a köztársaságnak is egyik biztos barátja halt meg, hogy mint királyné bölcsességénél fogva nagy tekintetben állt, s hogy kimultát Magyarországban, melynek érdekeiért Anna királyné életének legjobb tetterejét feláldozni minden perczben kész volt, azok közűl, kik a történelem körében a tudományt és művészetet képviselik, még senki érdemeit elismerőleg nem méltatta;”[37]

Újratemetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Candale-i Anna 1509-ből való freskón a prágai Szent Vitus-székesegyház Szent Vencel-kápolnájában a Litoměřicei Oltárkép festőjétől (a kép bal oldalán a király látható, lásd II. Ulászló)[38]

Brandenburgi György, II. Ulászló kedvenc unokaöccse, aki a király haláloságya mellett tartózkodott mindvégig, majd pedig az elhunyt uralkodó kisfiára, II. Lajosra vigyázott, beszámolót készített a történtekről és a temetésről, amikor is II. Ulászló végső nyughelyre helyezésével egyidejűleg a néhai királyné újratemetése is zajlott 1516-ban (a következő szöveg korabeli, XIX. századi nyelvi stílussal és helyesírással íródott, így némileg eltér a mai változattól): „épen 7 órakor: ő felsége nagyot sóhajtott és kimult, legyen neki Isten irgalmas, kegyelmes. Azután bebalzsamozták és (byxena)-kendőkbe göngyölték és magas ravatalra kiterítették, hogy mindenki láthassa s énekeltettek felette, a mint illik. – Virágvasárnapján [ márcz. 16-án ] a szt.-János templomába vitték nagy processióval s ott letették. Másnap [ márcz. 17. ] nagy tisztességgel kivitték a városból; én vittem több urral együtt; a vajda [ Zápolya János ] nem akarta vinni. A boldogúlt királynét is kiásták és egy fekete kocsira helyezték. Erre megindúlt a menet, elől a követek az érsekkel és a püspökökkel; azután a megboldogúlt király kocsija, utána a néhai királynéé; mindkettőjöket Székesfejérvárra vitték át; az urak mindnyájan velök mentek a temetésre. Nekem itt kellett maradnom, uram Lajos király mellett, vele vagyok éjjel-nappal. Azt is meg akarom írni, hogy ment végbe a temetés Fejérvárt [ márcz. 19-én ]. Bár nem voltam ott, de értesülést szereztem mindenről. Az összes papság elibe vonúlt processióval, átvették ő fgét,[39] bevitték a városba, a templomba letették s egész éjjel énekeltek felette. Másnap reggel elkészítették a sírt. Találtak egy régi sírt, a melybe száz év előtt egy királynét temettek el[40] és Károly király leányát, meg egy Lengyelországban született királyt is megtaláltak. Uram királyomat aztán feleségével és a talált királynéval együvé temették.”[41]

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ellentétben I. Mária királynő és Zsigmond fiával, aki a születése után anyjával együtt meghalt 1395-ben, vagy Albert és Luxemburgi Erzsébet utószülött fiával, V. Lászlóval, aki már csak apja halála (1439) után jött a világra 1440-ben, vagy Mátyásnak és első feleségének, Podjebrád Katalinnak a fiával, aki röviddel a világra jöttét követően az édesanyjával együtt szintén elhunyt 1464-ben, vagy Mátyás házasságon kívül született fiával, Corvin Jánossal, akit a gyermektelen mostohaanyja, Aragóniai Beatrix nem fogadott el nevelt fiának, amikor is I. Lajos uralkodásától (1342) kezdve a trónöröklés kérdése többnyire gyenge lábakon állt. I. (Nagy) Lajos csak 1329-ben háromévesen lett trónörökös, hiszen volt egy bátyja, László (13241329) herceg, de ő az 5. életévében meghalt. I. Lajosnak ugyan nem született fia, de két öccsének is volt fia: Andrásnak Martell Károly (13451348), Istvánnak János (13541363), akik viszont mind kisgyermekként meghaltak, ugyanakkor csak lehetséges örökösök voltak, hiszen ha nagybátyjuknak, I. Lajosnak fia született volna, ő automatikusan átvette volna tőlük a trónörökösi címet. II. (Kis) Károly fia, Nápolyi László ugyan az apja életében született 1376-ban, feltételezhetően Dalmáciában, de miután Károly erőszakkal szerezte meg a trónját, ezért a fiát csak az ország egy része tekintette a magyar trón jogos örökösének, és Nápolyi László 1403-as trónfoglalási kísérletét sem övezte általános és egységes rokonszenv Magyarországon.
  2. L. Anthony (1931: 10).
  3. 1507. április 14-én még Budáról keltezi egyik levelét.
  4. ^ a b L. Kropf (1895).
  5. Vö. Kšír (2001).
  6. L. Kšír (2001).
  7. L. Wenzel (1887), Kropf (1895) és Kšír (2001).
  8. ^ a b c Lásd Kropf (1895)
  9. Latinul II. Ulászló megbízólevelében: Georgius Beschiin, Vö. Kropf (1895), csehül: Jiří Běšín z Běšin, Vö. Kšír (2001). A magyar elnevezésére l. Fógel (1913).
  10. XII. Lajosnak ebben az időben még csak egy egyéves lánya volt, Klaudia (14991524), későbbi francia királyné és anyja révén Bretagne uralkodó hercegnője, valamint a ringló gyümölcs névadója. Francia királyi hercegnő pedig épp egy sem volt eladósorban, így kerültek a figyelem középpontjába a francia király és királyné unokahúgai.
  11. Ez a kép nem maradt fenn, így nem azonos az oldalon található képpel, mely nem is egykorú, és egyáltalán nem tekinthető hiteles ábrázolásnak.
  12. Germána navarrai királyi hercegnőt 1505-ben, mikor 13–17 éves lehetett, eljegyezték az 1504-ben, első felesége, Katolikus Izabella királynő halálával megözvegyült nagynagybátyjával, Katolikus Ferdinánddal, a nagyanyjának, I. Eleonóra navarrai királynőnek az öccsével, és a rá következő évben, 1506-ban kötötték meg a tényleges házasságukat.
  13. Vö. Wenzel (1877) és Kropf (1895).
  14. A magyar főurak neveinek helyesírása körül némi ingadozás tapasztalható a forrásokban is, főleg hogy latinos illetve franciás alakban szerepelnek, sokszor eltorzítva. A nevek Fógel (1913) szerint szerepelnek.
  15. L. Fógel (1913).
  16. ^ a b Vö. Wenzel (1877) és Marczali (1877).
  17. A veszprémi püspöknek kellett volna a királynét megkoronáznia, de Frangepán Gergely, az új veszprémi püspök ekkor még nem volt felszentelve (Kollányi 1901).
  18. Ferenc herceg a Valois-Orleans-i ház természetes (fattyú) ágából származott. Apja, I. Ferenc (14471491) herceg XII. Lajos francia király első unokatestvére volt, vö. Kšír (2001). Kropf (1895) elszegényedett nemesi sarjadékként jellemzte, és csak Dunois grófjaként utalt rá, nem említve a királlyal való rokonságát.
  19. L. Jean d’Auton krónikája (Jacob 184: 105-7) és Adot Lerga (1999: 485).
  20. L. Adot Lerga (1999: 485)
  21. A Dózsa György vezette parasztfelkelés idején elfogták, és embertelen módon kivégezték 1514-ben.
  22. Lásd Fógel (1913).
  23. Magyarul: Ezennel elmegy, Françoys, a magyar királyné, Anne de Foix. A versben a Françoys szójátékként is felfogható, hiszen nem csak egy nevet jelöl, hanem a korabeli, XVI. századi franciában így írták a francia nép nevét többes számban, tehát jelentése: franciák, így azzal, hogy a franciák figyelmét felhívja honfitársnőjük távoztára, Anna szerelmét, Ferenc herceget is megszólítja. Anna könnyei ez utóbbinak szóltak inkább. Idézi Kropf (1895: 706) és Birkás (1948: 26), akinél a fordítás így hangzik: „Franciák, ezúttal távozik Foix Anna, Magyarország királynéja,”.
  24. A Velencei Köztársaság 1500-tól kezdve kezdetben évente 100.000, majd 30.000 Ft-nyi segélyt fizetett Magyarországnak, melyből Anna királyné is többször eszközölt ki magának kisebb-nagyobb összeget. 1504-ben már külön pénzsegélyt kért azon a címen, hogy ő a Signoria leánya. Vö. Fógel (1913).
  25. Lásd Kollányi (1901: 85). Ez latin eredetiben így hangzik: „Nos Uladislaus Dei Gratia Rex Hungariae &c. Memoriae commendamus tenore praesentium significantes universis, quibus expedit. Quod cum nos Divina dispotente clementia Illustrissimam Dominam Annam de Candalle, ex vetusta stirpe Regia Fuxiorum oriundam, nobis in conjugem ritu Sanctae Romanae Ecclesiae copulari, ac tandem adduci fecissemus, curassemusque eam in Civitate nostra Alba Regali, quo ex nostra invitatione multorum Principum Oratores, ac universi Domini, Praelati, Barones, Nobilique, Proceres, & universorum Comitatuum Regni nostri Electi convenerant, pro veteri consuetudine huus Regni, coronari, [...].” (Pray és Millisits 1776: 289–290).
  26. Szamota tévesen azonosítja a breton Guerche helységet a dél-franciaországi guyenne-i Quercyvel.
  27. L. Szamota (1891: 137–140).
  28. A latin szövegben a zárójelezés azt jelenti, hogy ott a szövegrész hiányzik.
  29. Luxemburgi Erzsébet királyné már csak férje, Albert halála után tudta világra hozni fiát, V. Lászlót, a várva-várt trónörökös születése azonban mégis az ország megosztottságához vezetett.
  30. Lásd Uhlárik (1893: 3–6).
  31. ^ a b L. Wenzel (1877).
  32. Lásd Fraknói (1921: 143).
  33. Lásd Fraknói (1921: 149).
  34. Lásd Fraknói (1921: 149).
  35. Vö. Wenzel (1877), Kropf (1895), Fógel (1913).
  36. A Bakács Tamás elnevezés Bakócz Tamás régebbi, alternatív megjelölése.
  37. L. Wenzel (1877: 838–839).
  38. A kép nem hiteles kép a királynéról, amely a halála után készült, és ráadásul Prágában, ahol nem is járt.
  39. Értsd őfelségét.
  40. Nagy valószínűséggel csakis Luxemburgi Erzsébet magyar királynéról, II. Ulászló anyai nagyanyjáról lehet szó, akit 1442-ben temettek ide.
  41. Névtelen szerző (1884: 178–179).

Irodalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korabeli források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Andronico, Matteo: Epithalamium in nuptias Vladislai Pannoniarum ac Bohemiae regis et Annae Candaliae reginae (Esküvői ének Ulászló magyar és cseh király és Candale-i Anna házasságára) / Matthaeus Andronicus Tragurinus (1502), In: Juhász László: Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum : saecula XV–XVI., 18 pp., Teubner, Lipcse, 1933.
  • Angelus Chabriel: Libellvs Hospitalis Mvnificentiae Venetorvm Excipienda Anna Regina Hvngariae per Angelvm Chabrielem Compositvs (Könyvecske Anna magyar királyné nagylelkű és vendégszerető fogadásáról Velencében), Bernardino dei Vitali, Velence, 1502. (Lelőhely: OSZK Röpl. 11) URL: L. További információk
  • d'Auton, Jean: Chroniques, Mémoires et Documens de l'Histoire de France. Seizième Siècle., Jean d'Auton krónikája Paul L. Jacob kiadásában, Silvestre, Párizs, 1834. URL: L. További információk
  • Choque, Pierre: Candalei Anna (II. Ulászló felesége) útazása Zenggből Budára 1502 in Szamota István szerk.: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten 1054–1717, Franklin-Társulat, Budapest, 131–146, 1891. URL: L. További információk (a francia szöveg magyar fordításban)
  • Marczali Henrik: Candalei Anna II. Ulászló neje, magyarországi útjának és a menyegzői ünnepélyek leírása (Közlemények a párisi Nemzeti könyvtárból 1448–1596, 83–122), Magyar Történelmi Tár, 97–113, 1877. (Pierre Choque krónikája francia nyelven)
  • Uhlárik János (ford.): Erzsébet lengyel királynénak a királyi gyermek neveléséről fiához II. Ulászló Magyar- és Csehország királyához irt könyve (De Institutione Regii Pueri Helisabetha Poloniae Regina Wladislao Pannoniae Bohemiaeque Regi Filio Carissimo), (1503), A Bécsi Császári és Királyi Udvari Könyvtárnak 10573. sz. XVI. századi kódexéből, különnyomat, Stampfel Károly Kiadása, Pozsony, 1893.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Adot Lerga, Álvaro: Itinerario de los reyes privativos de Navarra: Juan III de Albret – Catalina I de Foix (1483–1517), Príncipe de Viana 60, Pamplona, 459–492, 1999. URL: L. További információk
  • Anthony, Raoul: Identification et Etude des Ossements des Rois de Navarre inhumés dans la Cathédrale de Lescar, Masson, Párizs, 1931. URL: L. További információk
  • Bárány Attila – Györkös Attila: A Fehér Rózsa Magyarországon. Egy angol trónkövetelő viszontagságai és a Jagelló-kori diplomácia, Századok 146, 416–442, 2012. URL: Lásd További információk
  • Birkás Géza: Francia utazók Magyarországon, Acta Universitatis Szegediensis: Sectio philologica, 16. Tomus, Szeged, 228 pp., 1948.
  • Dobosy Tibor: Pierre Choque, Anna magyar királyné francia kísérője, Budapest, 1940.
  • Fógel József: II. Ulászló udvartartása (1490–1516), MTA, Budapest, 166 pp., 1913.
  • Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története, Athenaeum, Budapest, 1921.
  • Györkös Attila: II. Ulászló házassága és a francia diplomácia, In: Makai János (szerk.): Acta Academiae Agriensis Nova Series. Sectio Historiae 39, Eszterházy Károly Főiskola, Eger, 89–102, 2012. URL: Lásd További információk
  • Kollányi Ferenc: A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története, Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém, 1901.
  • Kropf Lajos: Anna királyné, II. Ulászló neje, Századok 29, 689–709, 1895.
  • Kšír, Josef: K původu české královny Anny (Anna cseh királyné származásához), Genealogické a heraldické listy (GaHL) (Genealógiai és Heraldikai Füzetek) 21, Prága, 40–47, 2001. URL: L. További információk
  • Macek, Josef: Tři ženy krále Vladislava (Ulászló király három felesége), Mladá fronta, Prága, 1991.
  • Magony Imre: Társa az országnak. Királynék koronázása Székesfehérváron, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Székesfehérvár, 2007.
  • Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig, (főszerk.: Benda Kálmán), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.
  • Wenzel Gusztáv: II. Ulászló magyar és cseh királynak házas élete, Századok 11, 631–641, 727–757 és 816–840, 1877.
  • Névtelen szerző: II. Ulászló utolsó órái, Századok 18, 177–179, 1884.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korabeli források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Genealógia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Candale-i Anna magyar királyné témájú médiaállományokat.
Előző
Brandenburgi Borbála
és
Aragóniai Beatrix
Magyar királyné Hungary Arms.svg
1502 – 1506
Következő
Habsburg Mária
Horvát királyné Croatia, Historic Coat of Arms, first white square.svg
1502 – 1506
Szlavón királyné Coa Slavonia Country History.svg
1502 – 1506
Cseh királyné Blason Boheme.svg
1502 – 1506