Szekfű Gyula

Szekfű Gyula (Székesfehérvár, 1883. május 23. – Budapest, 1955. június 29.) történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja.

Családja

Katolikus polgári családban született, édesapja Szekfű Ignác ügyvéd. Több testvére volt, megnősült, de gyermeke nem született.

Élete

A ciszterci rend főgimnáziumában érettségizett Székesfehérváron, 1900-ban. A budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte egyetemi tanulmányait történelem, német, valamint francia nyelv és irodalom szakon. Tagja volt állami ösztöndíjasként az Eötvös József Kollégiumnak. 1905-től 1906-ig dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd 1908-tól 1910-ig pedig gyakornok volt az Országos Levéltárban. Ezzel párhuzamosan munkatársa volt 1907-től a bécsi Császári és Királyi Házi, Udvari és Állami Levéltárnak, 1908-tól gyakornoki, 1910-től fogalmazói, 1912-től pedig allevéltárosi beosztásban. Tizenhét évet töltött összesen Bécsben. 1916-ban a 16–18. századi magyar történelemből a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1924-ben a rendkívüli tanári címet nyerte el. Egy évvel később kinevezték egyetemi tanárnak a budapesti egyetem újkori magyar történeti tanszékére. Magyar Tudományos Akadémiának 1925-től levelező, majd 1941-től rendes tagja.

Három nemzedék című 1920-ban megjelent munkájában alapozta meg az 1918–1919-es forradalmak után hatalomra került rendszer hivatalos ideológiáját. 1927 szeptemberétől 1939 decemberéig a Magyar Szemle szerkesztője volt, mely Bethlen István politikáját támogatta. A második világháború során mint a Bethlen-csoport tagja, csatlakozott a függetlenségi és népfrontmozgalomhoz. 1939-től 1944-ig vezető publicistája volt a németellenes, ellenzéki Magyar Nemzetnek. Kiállt a független, szabad Magyarország mellett mind szóban, mind írásban. Cikket írt A szabadság fogalma címmel a szociáldemokrata Népszava 1941. karácsonyi számába, mely a németellenes nemzeti összefogást példázta. A Magyar Történelmi Emlékbizottság létrehozását célzó tárgyalások résztvevője volt, eleinte betöltötte az elnöki tisztét, majd később visszalépett, nem írta alá az emlékbizottság nyilvánosságra hozott felhívását sem. 1942 szeptemberében a Schönherz-perben a kommunisták mellett tanúskodott. 1943 januárjában fővédnökként tevékenykedett a Petőfi születésének százhuszadik évfordulóján rendezett ünnepségeken. A Valahol utat vesztettünk című cikksorozatában, melyet 1943–1944-ben közölt a Magyar Nemzet, bírálta az ellenforradalmi rendszer hivatalos politikáját, és felidézte a reformkor polgári demokratikus eszményeit figyelmeztetés gyanánt. A német megszállás idején visszahúzódott, majd a nyilas hatalomátvétel után bujdosni kényszerült. A fővárosban élte át az ostromot.

Hamarosan a kialakuló demokratikus közéletbe is bekapcsolódott. Elfogadta a politikai helyzetet, hogy a régi rendszer szétesett, a hatalomba a kommunisták és a szociáldemokraták is bekerültek, valamint a Szovjetunió beleszólást kapott az ország ügyeibe a fegyverszüneti egyezmény értelmében. Nem lépett be egyetlen pártba sem, viszont bár 1945 tavaszán a katolikus pártalakítási kísérleteket figyelemmel kísérte, s szóba jött, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztét betölthetné. 1945. április 2-án Budapesten nyolc másik közéleti személyiséggel egyetemben beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe.

1945. október 15-én rendkívüli követté és meghatározott miniszteri rangban moszkvai követté nevezték ki – mindezt a koalíciós pártok megállapodása alapján –, 1948 májusától pedig nagykövet lett. Eme tevékenységének idején vette kezdetét a két ország között a gazdasági, államközi és kulturális kapcsolatok kialakulása, 1948 februárjában pedig sor került a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírására. 1948. szeptember 10-én, a Kommunista Párt hatalomátvétele után felmentették, 1949 áprilisában a Külügyminisztérium nyugállományba helyezte. Országgyűlési képviselő volt 1953. májusától, 1954. január 21-étől az Elnöki Tanács tagja egészen haláláig.

Szekfű Gyula sírja Budapesten. Farkasréti temető: 20. körönd-1-31/32. Pátzay Pál alkotása.

Kitüntetései

• Corvin-koszorú (1930)
• Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (1948)

Főbb művei

• A száműzött Rákóczi (Budapest, 1913)
• Három nemzedék (Budapest, 1920)
• Magyar történet I–VIII. (Hóman Bálinttal közösen; Budapest, 1929–1934)
• Három nemzedék és ami utána következik (Budapest, 1934)
  Reprint: Három nemzedék és ami utána következik (Előszó: Glatz Ferenc; Budapest, 1989)
• Forradalom után (Budapest, 1947)
• Nép, nemzet, állam. Válogatott tanulmányok (Vál.: Erős Vilmos; Budapest, 2002)
• Mi a magyar? (Szerk. Szegfű Gyula – Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1939, 555 o.) – Repr. kiad.: Helikon, Budapest, 1992 – ISBN 963-208-249-4 – Hozzáférés ideje: 2012. február 17. 14:45

Források

• Magyar életrajzi lexikon
• Kislexikon az 56-os intézet sulinetes oldalán

Külső hivatkozások

• A Wikimédia Commons tartalmaz Szekfű Gyula témájú médiaállományokat.
• Blog (A három nemzedék egy részének összefoglalója)

További irodalom

• Szilágyi Ágnes Judit (2007): Érdekes személyiségek, emlékezetes viták a magyar történetírásban, 27 történészportré, Budapest, Palatinus, 64-69.