Hóman Bálint

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hóman Bálint
Hóman Bálint.jpg
Hóman Bálint díszmagyarban.
Életrajzi adatok
Született
1885. december 29.
magyar 1867-1918 Budapest
Elhunyt
1951. június 2. (65 évesen)
magyar 1949-1956 Vác
Nemzetiség magyar
Pályafutása
Szakterület történész, kultúrpolitikus
Akadémiai tagság Magyar Tudományos Akadémia

Hóman Bálint (Budapest, 1885. december 29.Vác, 1951. június 2.) történész, egyetemi tanár, kultúrpolitikus, az MTA tagja (levelező 1918, rendes 1929, igazgató 1933–1945).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Budapesten született, középosztálybeli családban. Apja Hóman Ottó klasszika-filológus, egyetemi tanár, később tankerületi felügyelő, majd minisztériumi osztályvezető. Hóman Bálint a budapesti Tudományegyetemen 23 éves korában szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét Magyar városok az Árpádok korában c. munkájával. Első munkahelye az Egyetemi Könyvtár volt, ahol már 1915-ben igazgatóvá nevezték ki. 1916-ban a pesti egyetem magántanára. Ekkor jelent meg Magyar pénztörténet 1000-1325 c. könyve. 1922-ben az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, majd 1923-tól a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Gazdaságtörténeti munkái, pl. Károly Róbert gazdaságpolitikájáról írt értekezése ebben az időben született. A hun-magyar rokonságról szóló tézisei nem maradtak időtállóak.[1] Kutatásaival egyidőben oktatott az akkor már Pázmány Péterről elnevezett pesti egyetemen. Szekfű Gyulával együtt, akivel közösen írta a Magyar történet c. összefoglaló jellegű munkát (1938-1941), az akkori történettudomány jelentős alakja lett. A magyar történetírás új útjai c. művében jeles tudósok szólalnak meg tudományáguk kérdéseiről. 1929-ben A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, majd 1930-ban a Corvin-koszorú birtokosa lett. A Corvin-láncot 1935-ben kapta meg. Az 1920-as évek végétől a Magyar Numizmatikai Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Történelmi Társulat elnöke.[1]

Politikai pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Politikusként az 1930-as évek elejétől mindinkább a németbarát orientációt képviselte. 1932. október 2-ától 1938. május 13-áig a Gömbös-és Darányi-kormányban, majd 1939. február 16-ától 1942. július 3-áig a Teleki-, Bárdossy- és Kállay-kormányban volt vallás-és közoktatásügyi miniszter. E minőségében nevéhez fűződik az állami és egyházi befolyást erősítő és az érettségizők szelekcióját is célzó egységes középiskolai törvény (az 1934. évi XI. törvénycikk) megalkotása. Az addigi eltérő tantervek szerint működő humán és reálgimnáziumokat egységes középiskolákká alakította, ezeken belül gazdasági középiskolákat, azaz szakközépiskolákat alakított ki, amelyekben a tanulmányi idő egységesen négy év volt.[2]

Elődjéhez, Klebelsberg Kunóhoz hasonlóan az oktatást kiemelt nemzetpolitikai ágazatként kezelte és jelentős támogatásokat szerzett tárcája részére. A húszas évek végén az állami költségvetésből a kultusztárca mintegy 9-10 százalékban részesült, míg a harmincas évek elején 11-13 százalékban kapott támogatást.

A szegény, de tehetséges gyermekek felkarolását az oktatási stratégia fontos feladatának tekintette. A Horthy Miklós-ösztöndíj keretében évi ezer nehéz sorsú tanuló (középiskolás, egyetemista) előmenetelét támogatta. Pártolta a Bolyai Kollégium és a Győrffy Kollégium megalakulását. Ezek a kollégiumok tandíjmentesek voltak a szegény parasztfiatalok számára.[1] Oktatáspolitikájában kihangsúlyozta az iskolákban elsajátított törzsanyag nemzeti jellegének fontosságát, a magyar életre való felkészülés jegyében a „valláserkölcsi és nemzeti alapon nyugvó egészséges magyar világszemlélet kialakítását”.[1] 1941-ben, az általa kezdeményezett oktatási reform keretében elindította a nyolcosztályos tantervű általános iskolai képzést (az addigi négy elemi és négy polgári helyett), de ennek elterjedése a háború miatt már nem lett általános.

1938 januárjától a Nemzeti Egység Pártja pártvezérhelyettese (mai értelemben „elnökhelyettese”) volt annak Magyar Élet Pártjává alakulásáig.

1941. június 26-án megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést, ez háború utáni büntetőperének egyik vádpontja lett. Politikai döntéseit több írásában is megerősítette, amelyekben kihangsúlyozta a német-magyar szövetség fontosságát, amelyben Magyarország szerepét „...a németek védőbástyájaként a keleti erőkkel vívott küzdelemben” jellemezte.[1]

A zsidótörvények előkészítésében és megszavazásában is részt vett. A zsidóság asszimilációját nem tartotta lehetségesnek, mivel véleménye szerint „a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemiségük” valamint „felforgató mozgalmakban és romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepük” azt megakadályozza.[1]

Hevesen ellenezte az 1943-as béketárgyalásokat a nyugati szövetségesekkel. A törvényhozás munkájában az ország 1944. márciusi német megszállása, majd az októberi nyilas hatalomátvétel után is részt vett. 1944 végén Szálasiékkal együtt visszavonult a Dunántúlra, később német területre menekült tovább. Amerikai fogságba került, ahonnan a magyar hatóságok 1945-ben hozták haza. 1946-ban a Népbíróság mint háborús bűnöst életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte. A per során Szekfű Gyula és Kosáry Domokos kiálltak mellette.

A büntetést a váci fegyházban töltötte, ahol szervezete nehezen viselte a megpróbáltatásokat. A jól megtermett férfi a beszámolók szerint rövid idő alatt 60 kilogrammra fogyott. 1951. június 2-án hunyt el.

Történészi tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkori magyar történelem volt fő kutatási területe. Szekfű Gyulával közösen több jelentős történelmi tanulmány, könyv szerzője. Kedvenc kutatási területe az éremtan volt.

1943–1944-ben írt Ősemberek – Ősmagyarok című munkájában – feladva korábbi álláspontját – azt a véleményt képviselte, hogy az ősi magyar szavak elemzésekor figyelembe kell venni „a szumir és hatti–hurri nyelvemlékeket”.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hóman Bálint sírja Tasson (bal oldali sírhely)
  • A magyar városok az Árpádok korában (Budapest, 1908)
  • Magyar pénztörténet 1000–1325 (Budapest, 1916)
  • A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában (Budapest, 1921)
  • A Szent László-kori Gesta Ungarorum és a XII–XIII. századi leszármazói (Budapest, 1925)
  • A magyar hun hagyomány és hun monda (Budapest, 1925)
  • A forráskutatás és forráskritika története (Budapest, 1925)
  • Magyar történet (1458-ig, a továbbiakat Szekfű Gyula írta; Budapest, é. n. )
  • Egyetemes történet (I–IV. Szerk.: H. B., Szekfű Gyula, Kerényi Károly; Budapest, 1935–1937)
  • Ősemberek – Ősmagyarok (Atlanta, 1985)
  • A történelem útja. Válogatott tanulmányok (Vál.: Buza János; Budapest, 2002)

Művei online[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f Romsics Ignác: Egy miniszter a „tévesztett úton”: Hóman Bálint. Élet és tudomány, (2000. ápr.) 966. o.
  2. Gyakorlatilag ezek voltak a háború utáni technikumok és szakközépiskolák közvetlen elődei.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hóman Bálint témájú médiaállományokat.
  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 734. o.  
  • Teljes életrajza az Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]