Dohnányi Ernő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dohnányi Ernő
Ernő Dohnányi.jpg
Született
1877. július 27.
Pozsony
Elhunyt
1960. február 9. (82 évesen)
New York

Dohnányi Ernő (Pozsony, 1877. július 27.New York, 1960. február 9.) zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus.

A fiatal Dohnányi

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dohnányi Ernő 1877. július 17-én született Pozsonyban.

Családi háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dohnányi nevet először 1697-ben említi egy hivatalos irat, amelyben I. Lipót nemesi címet adományozott Dohnányi Györgynek. A család felvidéki eredetű. Édesapja Dohnányi Frigyes, a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnázium tanára volt, de erősen érdeklődött a művészetek iránt. Tehetséges csellista volt, rendszeresen és elismerten szerepelt a pozsonyi polgárság zenei igényeit kielégítő koncerteken és házi muzsikálásban egyaránt. Még Liszt Ferenccel is játszott együtt egy pozsonyi koncert alkalmával. Édesanyja Szlabey Ottilia volt. Egy húga volt, a nála egy évvel fiatalabb Mária.

Pozsonyi évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyermek Dohnányi körül folyton muzsika szólt, így nem csoda, hogy a hangszerjáték hamar felkeltette az érdeklődését. Édesapja kezdi zongorára tanítani 6 éves korában. Első kompozícióját is zongorára írja 1884-ben Gebet címmel. Kilencévesen 1886-ban szerepel először nyilvánosan és ebben az évben íratják be a Pozsonyi Gimnáziumba is. Itt ismeri meg a nála négy évvel fiatalabb Bartók Bélát is. Szülei irányítása mellett a gimnáziumi évei alatt első feladata a tanulás, a gyakorlás, komponálás csak ezután következhetett. Azonban a zene iránti korai elkötelezettsége és rendkívüli tehetsége olyan mértékű fejlődést eredményez, hogy apja belátja, fiából hivatásos zenész kell hogy legyen.

Korai szerzeményei zongoradarabok, zongorakíséretes hegedű- és csellódarabok, valamint vonós kamaraművek. Később, 14 éves korától már vokális műveket is ír: kórusműveket iskolai alkalmakra, dalokat, sőt még az opera műfajával is megpróbálkozik 1891-ben.

1894-ben érettségizik. Egyértelmű, hogy a zenei pályát választja, viszont hosszas fontolgatás után dönt úgy, hogy a Bécsi Zeneakadémia helyett, az akkor még mindössze két évtizedes múlttal rendelkező Magyar Királyi Zeneakadémiát választja tanulmányai színhelyéül. 1894 szeptemberében felveszik a zongora és a zeneszerzés tanszakra.

Pályakezdés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Zeneakadémia két tanszakára is felvételt nyert: zongorából a 3. évfolyamba Thomán Istvánhoz, zeneszerzésből pedig 2. évfolyamba Koessler Jánoshoz kerül. Ezenkívül még a bölcsészkar német–magyar szakára is beiratkozik, de ezt rövidesen abbahagyja, mivel a Zeneakadémia minden idejét leköti. 1895-ben írja 1. opus-számmal ellátott művét a c-moll zongoraötöst, amit Koessler közbenjárására Johannes Brahms is megismer és előadat Bécsben, még 1895-ben. Brahms állítólag annyit fűzött hozzá a darabhoz, hogy: "Magam sem tudtam volna jobban megírni". Budapesten is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Zeneszerzőként pedig az eddigi kamara- és zongoraművek mellett egy szimfónia megírásának ötlete kezdi el foglalkoztatni. 1897-ben ez a szimfónia (F-dúr) és a Zrínyi-nyitány elnyeri a millennium alkalmából meghirdetett Királydíjat. Még ez év júniusában kitüntetéssel diplomázik mind zongorából, mind zeneszerzésből. Nyarát Eugen d'Albert-nek, a kor egyik legavatottabb Beethoven-játékosának társaságában tölti, hogy felkészüljön őszre tervezett berlini bemutatkozására. Azonban Berlin mégsem hozza meg a kívánt koncertsikereket, de a jövőbeni művészi karrierjéhez vezető legfontosabb esemény mégis itt éri: Richter János meghívja a Budapesti Filharmóniai Zenekar szólistájának 1897 novemberére. Richter János révén mutatkozik be Londonban, 1898-ban, amivel megveti világhírnevének alapjait. Londonban fergeteges sikere van, egyre újabb és újabb koncerteket követelnek tőle, és az újságok is oldalakat szentelnek méltatására. 1899 márciusában megnyeri a bécsi Bösendorfer zongoragyár által meghirdetett zeneszerzői versenyt az op.5-ös e-moll zongoraverseny egytételes változatával. Az 1899/1900-as évad során lép be a világutazó koncertzongoristák körébe.

Sírja Floridában

1903-1905-ig Bécsben, 1905-1915-ig Berlinben volt a Zeneakadémia professzora, majd 1915 végétől Budapesten működött. 1919-1944 között a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagya, 1931-1944 között a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatója, majd 1934-től a Zeneakadémia főigazgatója lett. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal is elismerték.

A 2. világháború beköszöntével élete legfordulatosabb és egyben legkeservesebb szakaszához érkezett. A sorsforduló magánéletében kezdődött: ebben az esztendőben ismerkedett meg későbbi harmadik feleségével, az akkor mindössze 27 esztendős Zachár Ilonával, akinek személye több szempontból is döntő befolyással volt a zeneszerző sorsának alakulására. Akkor is például, amikor 1944 őszén közösen úgy döntöttek, hogy Ilona gyerekeivel együtt végleg elhagyják Magyarországot. Ezt követően három éven át egy ausztriai faluban várták a háború végét és a koncertélet rendeződését – kétségbeejtő anyagi körülmények között. Innen egyéves argentínai kényszerkitérő és számtalan nehézség után 1949-ben érkezett meg a család az Egyesült Államokba, ahol a Florida State University zongora- és zeneszerzés professzori állást kínált Dohnányinak. Ő örömmel fogadta el az ajánlatot, s 1949 novemberétől haláláig, 1960-ig egy egzisztenciális aggodalmaktól ugyan nem mentes, de a háborús éveknél összehasonlíthatatlanul harmonikusabb, nyugodtabb periódust töltött Florida fővárosában, Tallahassee-ben. Másrészről azonban a hányattatásoknak ekkor még nem szakadt vége: művészi és anyagi érvényesülését ugyanis csaknem teljesen lehetetlenné tette az a politikai rágalomhadjárat, mely még 1945 tavaszán indult el Magyarországon, s jó tíz éven át meghatározta az életét a bolyongás évei alatt, s még Amerikában is. Mint ismeretes, Dohnányit háborús bűnösséggel vádolták meg, s annak ellenére, hogy a hivatalos minisztériumi vizsgálat minden kétséget kizáróan felmentette őt előbb Magyarországon, majd később, amikor a vizsgálat lefolytatását kérték, az Egyesül Államokban is, a vádaskodás kiirthatatlannak bizonyult. Ennek köszönhetően – bár Dohnányi mindvégig aktívan hangversenyezett országszerte kisebb városokban – az igazán jelentős kulturális központokban nem tudott érvényesülni, New Yorkban például csupán egyetlen alkalommal sikerült hangversenyt szervezni neki, így a szimbolikus rehabilitációra tulajdonképpen haláláig nem került sor. 83 éves korában halt meg New Yorkban, ahol lemezfelvételt készített. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.

Három házasságából három vér szerinti és három nevelt gyermeke volt. Dohnányi először a zongoraművésznővel, Elisabeth Kunwalddal élt házasságban. Ebből a frigyből két gyermek született, Hans von Dohnányi (1902–1945) és Grete (1903), akik később a Bonhoeffer-családba házasodtak be. 1919-töl 1949-ig Dohnányi második felesége az énekesnő, Elza Galafrés; 1949-töl egészen haláláig Zachár Ilonával élt házastársi kapcsolatban. Hans fiának gyermekei közül Klaus von Dohnányi politikus, Hamburg egykori polgármestere, míg Christoph von Dohnányi világhírű karmester lett. Dèdunokája a népszerű német szinész Justus von Dohnányi.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(bővítés alatt)

Fiatalkori művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zrínyi-nyitány /1896/ A művet a nagyközönség számára először 1996-ban a Zeneakadémián a Műegyetemi Zenekar mutatta be, a mű keletkezésének és a zenekar alapításának 100 éves évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen. Első lemezfelvétele is a Műegyetemi Zenekar előadásában került rögzítésre 2002-ben.

Zongoradarabok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gebet (1884, Pozsony)
  • Etűd, D-dúr (1886, Pozsony)
  • Etűd, C-dúr (1886, Pozsony)
  • Bagatella, cisz-moll (1887, Pozsony)
  • Bagatella II, D-dúr (1887, Pozsony)
  • Bagatella, a-moll (1887, Pozsony)
  • Tarantella, e-moll (1887, Pozsony)
  • Mazurka, C-dúr (1888, Pozsony)
  • Impromtu, A-dúr (1888, Pozsony)
  • Scherzo, A-dúr (1888, Pozsony)
  • Walzer, cisz-moll (1888, Pozsony)
  • Pastorale, a-moll (1888, Pozsony)
  • Tarantella, e-moll (1888, Pozsony)
  • Scherzino, a-moll (1888, Pozsony)
  • 2 Kleine Scherzandos (1888, Pozsony)
  • Mazurka, b-moll (1889, Pozsony)
  • Mazurka, B-dúr (1889, Pozsony)
  • 6 Fantasiestücke (1890, Pozsony)
  • Zongoraszonáta, A-dúr (1890, Pozsony)
  • Zongoraszonáta, G-dúr (1890, Pozsony)
  • Bagatelle, D-dúr (1890, Pozsony)
  • Tarantella, c-moll (1890, Pozsony)
  • Zongoraszonáta, B-dúr (1890, Pozsony)
  • Canon, C-dúr (1890, Pozsony)
  • Romance, a-moll (1891, Pozsony)
  • Fantasiestücke, A-dúr (1891, Pozsony)
  • Heda, 6 zongoradarab (1891, Kisherestyén)
  • Novelette, E-dúr (1891, Budapest)
  • Impromptu, f-moll (1892, Pozsony)
  • Romance, fisz-moll (1894, Pozsony)

Opusz-számmal ellátott művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Opus-szám Cím Megjegyzés
Op.1 Zongoraötös (1895, Budapest) Erről mondta Brahms, mikor Pesten meghallgatta, hogy: "Én sem tudtam volna jobban megírni."
Op.2 4 zongoradarab (1897)
Op.3 Walzer négy kézre (1897)
Op.4 Variációk és fúga G(rúber).E(mma). témájára (zongora, 1897, Berlin)
Op.5 Zongoraverseny, e-moll (1897-98, Budapest, Bécs)
Op.6 Passacaglia (zongora, 1899, London)
Op.7 Vonósnégyes, A-dúr (1899, London)
Op.8 Gordonka-zongora szonáta, b-moll (1899, London)
Op.9 Szimfónia, d-moll (1900-01, Manchester)
Op.10 Szerenád (hegedű, brácsa, gordonka, 1902, Bécs)
Op.11 4 rapszódia (zongora, 1904, Bécs)
Op.12 Konzertstück, D-dúr (gordonka, zenekar, 1903-04, Budapest)
Op.13 Winterreigen. 10 Bagatellen (zongora, 1906, Bécs)
Op.14 Sechs Gedichte von Victor Heindl (énekhang, zongora, 1907, Berlin)
Op.15 Kvartett, Desz-dúr, no.2. (1907, Berlin)
Op.16 Im Lebenslenz. Sechs Gedichte von W.C. Gomoll (énekhang, zongora, 1907)
Op.17 Humoreszkek szvit formában (1907, Bergen)
Op.18 Pierette fátyola. Pantomim 3 képben (1910, Drezda)
Op.19 Szvit nagyzenekarra (1910, Budapest)
Op.20 Tante Simona. Vígopera 1 felvonásban (1913, Simrock)
Op.21 Hegedű-zongora szonáta, cisz-moll (1912, Bécs)
Op.22 Három dal énekhangra és zenekarra (1912)
Op.23 3 darab zongorára (kiad. 1913)
Op.24 Szvit régi stílusban (zongora,1913, Berlin)
Op.25 Gyermekdal variációk (zenekar, zongora, 1914, Berlin)
Op.26 esz-moll zongoraötös (1914)
Op.27 Hegedűverseny, No. 1, d-moll (1915)
Op.28 6 koncertetűd zongorára (1916)
Op.29 Változatok egy magyar népdalra (1917, Budapest)
Op.30
Op.31
Op.32a Ruralia Hungarica 1923
Op.33 a-moll, hármas számú vonósnégyes
Op.34
Op.35
Op.36
Op.37
Op.38
Op.39a Keringő szvit két zongorára 1945
Op.39b Limping keringő zongorára 1947
Op.40
Op.41 Hat darab 1945
Op.42 2. zongoraverseny, b-moll 1947
Op.43 2. hegedűverseny, c-moll 1950
Op.44 Három különös darab 1945
Op.45 Concertino hárfára és kamarazenekarra (1952, Florida, Tallahassee)
Op.46 Stabat Mater (1953)
Op.47 Amerikai rapszódia
Op.48 No.1 Fuvola-zongora ária(1958) No.2 Passacaglia szóló fuvolára (1959)

Zongoraművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Variációk Erkel Ferenc Himnuszára (1896, Budapest)
  • 4 Zongoradarab op.2 (1896-97, Budapest és Berlin)
  • Variációk G.E. témájára (1897, Starnberg)
  • Intermezzo, g-moll (1898, Budapest)
  • Gavotte és Musette (1898, Pozsony)
  • Passacaglia op.6 (1899, London)
  • Albumblatt (1897-1900, Budapest)
  • Négy rapszódia (1904, Bécs)
  • Winterreigen, 10 Bagatell (1905, Berlin)
  • Humoresken in Form einer Suite op.17 (1907, Berlin)
  • Der Schleier der Pierette: Nászinduló a pantomimből (átírva 1909-10)
  • 3 Stücke op.23 (1912, Bécs)
  • Suite nach altem Styl op.24 (1913, Berlin)
  • Hat koncertetűd op.28 (1916, Budapest)
  • Változatok egy magyar népdalra op.29 (1917, Budapest)
  • Ruralia Hungarica[1] (zongorára), 7 darab op.32/a (1923-24, Budapest)
  • Változatok Bókay bácsinak egy témájára (1927, Budapest)
  • 6 Piano Pieces op.41 (1945, Neukirchen-am-Walde, Ausztria)
  • Three Singular Pieces op.44 (1951, Tallahassee, USA)

Operák, színpadi művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oratorikus művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szegedi mise[2] (1930) (A Mátyás-templom kórusa Tardy László vezényletével Szegeden és Budán is előadta. Az utóbbiról videofelvétel is készült, de CD-n máig sem jelent meg.)
  • Cantus vitae[3] (1941) (Az ember tragédiája filozofikus szövegeire komponálta a szerző. Egy zenekari közjátékba a szerző beleszövi a "munkás-marseillaise", az Internacionálé témáját is. Hungaroton CD-n megjelent.)
  • Stabat Mater[4] (1956)

Zenekari művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 2 szimfónia (d-moll:1901, E-dúr: 1944/1956)
  • Szvit (1909)
  • Zrínyi-nyitány (1896)
  • Ünnepi nyitány (1923)
  • Szimfonikus percek (1933)
  • Amerikai rapszódia (1953)

Versenyművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kamarazene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szerenád (vonóstrió, 1902)
  • 3 vonósnégyes (A-dúr: 1899, Desz-dúr: 1906, a-moll: 1926)
  • 2 zongoraötös (c-moll: 1895, esz-moll: 1914)
  • Gordonka-zongora szonáta (1899)
  • Hegedű-zongora szonáta (1912)

Egyéb művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica Op.32/a (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2013. június 27.)
  2. Pallós Tamás: Szegedi mise, Dohnányi művének első CD-felvétele (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2013. június 27.)
  3. Dohnányi Ernő: Cantus vitae - szimfonikus kantáta (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2013. június 27.)
  4. Kusz Veronika előadása Dohnányi Ernő: Stabat Materéről (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2013. június 27.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dohnányi Ernő témájú médiaállományokat.
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap