Kodály Zoltán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kodály Zoltán
Zoltán Kodály 2009.jpg
Született
1882. december 16.
Kecskemét
Elhunyt
1967. március 6. (84 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Házastársa Sándor Emma[1]
Péczely Sarolta[2]
Foglalkozása zenetudós, zeneoktató, népzenekutató
Halál oka szívinfarktus
Zenei pályafutása
Aktív évek 1898–1967
Díjak Kossuth-díj (1948, 1951, 1957)
Kossuth-érdemrend (1948)
Corvin-koszorú (1930)

Kodály Zoltán az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kodály Zoltán témájú médiaállományokat.

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16.Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn- édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. [3]

A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892–1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, s beiratkozott Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint lakója lett az Eötvös Kollégiumnak, ahol Balázs Béla volt szobatársa. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zeneszerzéstanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták c-moll nyitányát (1899) és Esz-dúr trióját (1899). Erről később megjelent legelső (igen jó) kritikája egy pozsonyi lapban. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.

Bartók Béla és Kodály Zoltán, a Zeneakadémia két ifjú tanára

Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogramgyűjteményét, és ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután fél éves bonni és párizsi tanulmányútra indult. Itt ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.

1910. március 17-én, első szerzői estjén, hangszeres kompozíciókkal állt a nagyközönség elé. Augusztus 3-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Sándor (Schlesinger) Emmát, Schlesinger Móric és Deutsch Sarolta lányát.[4]

1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-cselló Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.

Az első világháború kitörése nemcsak műveinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyűjtések folytatását is. Kodály ezért ismeretterjesztő és tudományos közleményeket írt az Ethnographia és a Zenei szemle című folyóiratok számára. 1919-ben a Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. Bartók társaságában tagjai lehettek a Reinitz Béla vezette zenei direktóriumnak. 1920–1923 között nem írt új műveket. 1923-ban, két hónap alatt készítette el a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Kodály pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.

A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. A Háry János daljáték (1925–27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus Társaságban már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938–39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: előbbi az amszterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötven éves jubileumára.

A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből, s ebben jelentős szerepet vállalt néhány kitűnő magyar énekművész.

A nagy változást a Székelyfonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt.

Kodály Zoltán második feleségével, Péczely Saroltával és Tardos Bélával a Zeneakadémián

A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), és felvetette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937–1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben a Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak.

1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni. 1944–45 fordulóján végül Kodály is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült, itt keletkezett békéért könyörgő, zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje, a Missa brevis (ennek 1942-ben már galyatetői pihenése alatt elkészült orgonaszóló-változata, az Organoedia, melyhez az ostrom alatt orgona-kórus, illetve zenekar-kórus faktúrát adott), amelyet végül az 1945 februári ostrom utáni a főváros első bemutatójaként, 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.

Első felesége, Sándor Emma (sz. Schlesinger Emma, zeneszerző és műfordító) halála után (1958. november 22.), 1959. december 18-án házasságot kötött a 19 éves Péczely Saroltával.

A második világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. Az 1945-ös választásokat követően az alakuló Nemzetgyűlés, mint kiemelkedő közéleti szereplőt kilenc másik személlyel együtt külön törvény alapján meghívta képviselőnek a parlamentbe, amit el is fogadott. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét töltötte be, 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választották.

1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt. 1965-ben két hónapot töltött Amerikában, és olyan régi és új emigránsokkal találkozott, mint Serly Tibor zeneszerző és Würtzler Arisztid hárfaművész. Külföldi útjain népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957). Az 1956-os forradalom idején a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. Kodály Zoltán 1967. március 6-án, reggel ¾ 6-kor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.

Kodály Zoltán sírja Budapesten. Farkasréti temető: 20. körönd-1-17/18. Pátzay Pál alkotása

Zenepedagógiai munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kodály Zoltánról elnevezett Általános Iskola Győrben, ahol ének-zene szakosított tantervű oktatás is folyik
Legyen a zene mindenkié!
– Kodály Zoltán

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.

Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. … Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész[5]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Budapesten a korábbi Körönd viseli a nevét (Kodály-körönd).
  • Nevét számos oktatási intézmény viseli szerte a Kárpát-medencében.
  • 2012. december 16-án a Google keresője a magyarországi felhasználók számára egy ún. Google doodle-el emlékezett meg Kodály 130. születési évfordulójáról.[6]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emléktáblája Budapesten, az Andrássy-úton
A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet

Színpadi művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zenekari művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nyári este (1906), átdolgozás (1929)
  • Fölszállott a páva (variációk egy magyar népdalra) (1939)
  • Marosszéki táncok (1930) (zongorára is)
  • Galántai táncok (1933)
  • Concerto (19391940)
  • Szimfónia (1930-as évek–1961)

Kórusművek (a cappella)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kb. 147 mű:

  • 24 a cappella férfikari mű (Karádi nóták, Huszt, Felszállott a páva, Esti dal, Rab hazának fia stb.)
  • 45 vegyeskari mű (Mátrai képek, Öregek, Jézus és a kufárok, Liszt Ferenchez, Norvég leányok, Békesség-óhajtás, Zrínyi szózata, Miserere stb. kánonok: A magyarokhoz);
  • 78 gyermekkari és nőikari mű (gyermekkarok: Villő, Túrót eszik a cigány, Gergelyjárás, Juhásznóta, Pünkösdölő stb., nőikarok: Két zoborvidéki népdal, Hegyi éjszakák, 4 olasz madrigál stb.)

Pedagógiai művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

333 olvasógyakorlat, Bicinia Hungarica I–IV, Tricinia, 77/66/55/44/33/22/15 kétszólamú énekgyakorlatok, Énekeljünk tisztán!, Kis emberek dalai (saját kompozíciójú gyermekdalok óvodai tanításra), Ötfokú zene I–IV. V–X. stb.

Hangszerkíséretes kórusművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kodály Zoltán domborműve Szegeden

Kamarazenei művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szólóhangszerre írott művek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Romance Lyrique (1898)
  • Szonáta, op. 8 (1915)
  • Prelúdium (orgonára) (1931) (a Pange lingua c. ciklushoz)
  • Organoedia ad missam lectam – Csendes mise (1942)

Misék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csendes mise (1942)
  • Missa brevis (orgonaváltozat–1942; zenekari változat–1948)
  • Magyar mise (1966)

Dalok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Négy dal (19071917)
  • Énekszó, op. 1 (19071909)
  • Két ének, op. 5 (19131916) (zongorára is)
  • Megkésett melódiák, op. 6 (19121916)
  • Öt dal, op. 9 (19151918)
  • Három ének, op. 14 (1918–1923)
  • Himfy-dal (1925)
  • Epithaphium Ioannis Hunyadi (1965)
  • Epigrammák
  • Magyar népdalok I–XI. ének-zongorára. Összkiadásuk 2009-ig nem jelent meg.
  • Úttörő induló

Kodály zeneművei között hangsúlyos szerepet töltenek be a kórusművek és a pedagógiai művek. (Lásd még: Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga.

Írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zoborvidéki népszokások (Ethnographia, 1909);
  • Ötfokú hangsor a magyar népzenében (Zenei Szemle, 1917);
  • Béla Bartók (La Revue Musicale, 1921);
  • Erdélyi magyarság. Népdalok (Bartókkal együtt, Budapest, 1923);
  • Gyermekkarok (Zenei Szemle, 1929., 2. sz.);
  • Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében (Pécs, 1935);
  • A magyar népzene (Budapest, 1937; Vargyas Lajos példatárával: 1952);
  • A folklorista Bartók (Új Zenei Szemle, 1950. 4. sz.);
  • Arany János népdalgyűjteménye (Gyulai Ágosttal együtt, Budapest, 1953);
  • A zene mindenkié (Szőllősy András szerkesztésében, Budapest, 1954);
  • Visszatekintés (Bónis Ferenc szerkesztésében, Budapest, 1965).

Kép és hang[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sándor Emma, Schlesinger, Kodály Zoltánné
  2. Kodály Zoltán (1886-1967) fényképei
  3. Kodály Zoltán (1882-1967), filharmonia.com
  4. A házasságkötés bejegyezve a Budapest VI. kerület polgári házassági akv. 972/1910. folyószáma alatt.
  5. Ki a jó zenész? (1953)
  6. Zoltán Kodály's 130th Birthday

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erkölcs és művészet törvényhozója (szerk: Tandi Lajos) Kodály és Szeged Bába Kiadó, Szeged 2007.
  • Bónis Ferenc (szerk.) 1997: Kodály emlékkönyv.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kodály Zoltán témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kodály által gyűjtött népdalok:

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap