Würtzler Arisztid
Würtzler Arisztid (későbbi nevén: Aristid von Würtzler, más írásmóddal: Wurtzler) (1925. szeptember 20., Magyarország - 1997. november 30., Debrecen) magyar-amerikai hárfaművész, zeneszerző, zenetanár, az első amerikai hárfaverseny megszervezője, a New York Harp Ensemble hárfaegyüttes alapítója és vezetője.
Életútja [szerkesztés]
Középosztálybeli családból származott. Apja hegedűs, zeneesztéta és zeneszerző volt, aki zenei nevelésére nagy figyelmet szentelt. Bátyja, Béla Würtzler szintén muzsikus lett. Tanulmányait az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban és a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta. Kezdetben zongorázni és csellózni tanult, hárfázni 12-13 éves korában kezdett. Tanára Rohmann Henrik volt, mivel az először felkért Tournier-tanítvány, Gémes Irén a tanítását nem vállalta. Az akadémián Rékai Miklós volt a professzora, akivel többször is szembekerült. Egy ízben az akadémiáról eltanácsolták, mivel nem látogatta a marxizmus előadásokat. Zathureczky Ede igazgató közbenjárására vették vissza. Tanárai közül Kodály Zoltánra emlékezett vissza szívesen, vele az Egyesült Államokban is találkozott. Utolsó magyarországi fellépésére 1956. november 22-én került sor az Operaházban, az éppen beteg Rékait helyettesítette. 1956/57 telén Bélával együtt emigrált Magyarországról. Bár az 1956-os magyar forradalom eseményeiben nem vett részt, félt az általános megtorlástól és úgy gondolta, hogy hárfás pályafutása csak egy szabadabb világban teljesedhet ki.
Először Bécsbe, majd az Egyesült Államokba ment. Nyelvismeret híján alkalmi fizikai munkákból élt, még hulladéküveg gyűjtésével is foglalkozott. Egy ideig prostituáltakkal lakott egy házban, tőlük kért kölcsön, hogy első hárfáját megvehesse. Hamarosan Bélával együtt bekerült a Detroiti Szimfonikusokhoz, 1958-ban pedig második hárfásként a New York-i Filharmonikusokhoz. A próbajátékon Leonard Bernstein zenei igazgató hallgatta meg, többek között Smetana Moldva, Debussy Egy faun délutánja és Bartók Concerto című műveit játszotta. Béla Detroitban maradt, csak évekkel később ment át a bostoni filharmonikusokhoz.
1959-ben Pierre Jamet francia professzor megalakította az első hárfa-világszövetséget, az izraeli kormány pedig megrendezte az első hárfa-világversenyt. Ez neki is ösztönzést adott az amerikai hárfaélet szervezésére. 1963-ban megpályázta és elnyerte a Hartfordi Egyetem tanári állását, amit szólókoncertek mellett vitt. Az egyetem mesterkurzusaira neves külföldieket hívott meg, így Jametet, Hans Joachim Zingelt, a hárfairodalom neves kölni szaktekintélyét, Mireille Flourt belga és Vera Dulova szovjet hárfásokat, valamint Hacsaturján szovjet zeneszerzőt. 1969-ben megszervezte az első amerikai nemzetközi hárfaversenyt, de elsőségét vitatják.
A szervezés közben számos emberrel került szembe. 1970-ben átment a New York Egyetemre és megalapította saját együttesét, a New York Harp Ensemble-t. Az együttesben rajta kívül négy nő játszott, felesége, a lengyel születésű Barbara Pniewska szintén alapító tag volt. A hárfaegyüttes a fénykorát a 70-es és 80-as években élte. A világ 52 országában több ezer koncertet adtak, Carter elnök meghívására 1980-ban, Bush elnök meghívására 1982-ben a Fehér Házban is, de játszottak Ronald Reagan és Bill Clinton meghívására is. A Vatikánban II. János Pál pápa előtt 1985-ben léptek fel. Az együttes negyedévszázados működése alatt több mint 20 hangfelvételt adott ki.
Magyarországra a hetvenes évek közepétől rendszeresen visszatért. Ugyan a hárfaoktatás helyzete és a nyugatitól elszakadt zenei élet egyes megnyilvánulásai elkeserítették, Budapesten, Szombathelyen és a keszthelyi Helikon Kastélyban koncertet adott és nemzetközi mesterkurzust is szervezett. Együttesének néhány felvételét a Hungaroton adta ki, Marton Évával többször is együtt szerepeltek.
Oktatói munkája mellett a hárfairodalom bővítésén is dolgozott. Neves szerzőket kért fel hárfás művek alkotására, és ő maga is több átiratot, feldolgozást és saját művet alkotott.
Magyarországon, a Kerepesi úti temetőben nyugszik. Egykori hartfordi tanítványa, Carl Swanson hárfakészítő írt nekrológot róla. Ő egy írásában megjegyezte, hogy varázslatos bisbigliandoja olyan tökéletes volt, amilyet senki más sem tudott.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
Irodalom [szerkesztés]
- Juhász Előd-Kaposi Kis István: Beszélő hárfa. Aristid von Würtzler. Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, Budapest, 1990.
- Dr. Géczy Károly: Vándorévek muzsikája. Kézirat. Würtzler Arisztiddel kapcsolatos részletek.
