Hungaroton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hungaroton
Információk
Alapítás éve 1951
Aktív évek napjainkig
Alapító(k) Magyar Népköztársaság
Ország  Magyarország
Székhely Budapest
Státusza független
Terjesztő(k) Qualiton (USA)
Műfaj(ok) különböző
Honlap
http://www.hungaroton.hu/

A magyar állam a Népköztársasági Tanács határozatával 1951-ben alapította a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), amely a korábbi – előbb hazai, majd világcégek által tulajdonolt – magánkiadók helyébe lépett, hivatalosan jogelődjének a Tonalit Vállalat számított.

A kezdetekkor összesen tíz főt foglalkoztatott, két év múlva huszonnégyet. Stúdió céljára – Kodály Zoltán közbenjárása – a VII. kerület, Rottenbiller utca 47. szám alatti lakóház földszintjén lévő Odeon mozi nézőterét kapta meg a cég, s a mai napig ezt használja. Évtizedeken át csak felvételeket tudtak készíteni, mert saját gyártókapacitásuk nem volt. A lemezek préselését a Kábelgyár Rt. egy részlege végezte gőzgépekkel hajtott gyártósoron, itt csak mellékes tevékenységnek számított ez, folyamatosan késtek a szállítással vagy egyszerűen nyersanyag nem volt a gyártáshoz. Pl. 1952–54-ben az MHV 1 570 000 (gramofon)lemezt rendelt a gyártól, de az csak 1 172 500-at tudott szállítani. A cseh(szlovák) Supraphon cég maga ajánlkozott lemezek bérgyártására, igy 1952-ben kb. 20 000, 1955-ben már 221 821 magyar pluszlemez készült a „baráti országban”. Az ötvenes évek első felében egy-egy lemez példányszáma 900–2000 darab között mozgott.

1953-tól kísérleteztek mikrobarázdás lemezek gyártásával, ehhez nyugat-európai szakembereket is hívtak, 1957-től – még mindig a Kábelgyárban – meg is indult a gyártás, párhuzamosan a normállemezekkel.

1960-tól a komolyzenei felvételek sztereóban készültek, de térhatású lemezek gyártása csak 1965-ben kezdődött.

A Hungaroton központja a Budapest, VII. kerület Rottenbiller utca 47. sz. alatt

Ebben az évben lett Bors Jenő az igazgató, aki fokozatosan átalakította a kiadáspolitikát. Minimalizálta az '51-es alapításkor fő feladatnak megjelölt „népművelő” jellegű kiadványokat (pl. népszerű operák magyar fordításban való kiadását, „munkásmozgalmi” összeállítások megjelentetését), s igyekezett a vállalat működését nyereségérdekelt „tőkés” vállalatokéhoz közelíteni. Ennek eredményeként megerősödött az export. „Labelt” is váltott a cég. A Qualiton helyett a Hungaroton márkanevet kezdték használni a komoly- és népzenei, valamint irodalmi lemezeknél, a korábbi márkanév az operett-, nosztalgia-, kabaré- és „magyarnóta”-felvételeké maradt. Az 1970-es évek megindították a Hungaroton nemzetközi megbecsültségének ugrásszerű növekedését. Ennek legfőbb tényezője – Bors menedzsmentelvei mellett – egy rendkívül tehetséges zongorista- (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő) és operaénekes-nemzedék (Sass Sylvia, Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kalmár Magda, B. Nagy János, Sólyom-Nagy Sándor, Miller Lajos, Kováts Kolos, Polgár László) megjelenése és a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulása. Az ő felvételeik korlátlanul eladhatók voltak a jól fizető nyugat-európai, észak-amerikai és Japán piacon, szinte kizárólagos „eltartói” voltak a hazai lemezkiadásnak. Ennek eredménye lett az „aranykor”, az 1980-as évek, amikor „díjeső” zuhogott a Hungaroton-lemezekre, koprodukciók sorozata kezdődött tekintélyes cégekkel (pl. CBS Masterworks, Philips, Erato), az időközben felépült világszínvonalú dorogi gyártóüzem bérmunkát is tudott vállalni a legnevesebb márkáknak. Bors Jenő óriási tekintélyre tett szert a nyugati konkurensek vezetőinél, aminek olyan eredménye is volt, hogy meg tudta szerezni számtalan nagyszerű felvétel magyar licenckiadásának jogát.

A vállalat fellendülésében nagy része volt az 1976-ban Dorogon megindult saját üzem, amerikai gépsorral, BASF-alapanyagból. Többé nem függött a cég a Kábelgyár gyártási „kedvétől” és a műszaki minőség is azonossá vált a vezető „nyugati” cégek termékeivel. A következő évben ugyanitt a műsoros kazetták gyártása is elkezdődött. Néhány év alatt a termelés 10 millió darab hanghordozóra futott fel, ennek 70%-a nagylemez (LP) volt.

A vállalatra „veszteségtermelő ágazatként” csak a cégnél Erdős Péter által felügyelt magyar pop- és rockzene maradt. Ettől próbáltak szabadulni némi belső piacosítás jegyében, a cégen belül önálló könnyűzenei márkák jöttek létre (Pepita, Bravó, Krém), amik csupán belföldön eladható, szinte kizárólag magyar nyelvű produkciókat tudtak piacra dobni. Csak a Neoton együttessel volt esély a komolyzeneihez hasonló nemzetközi siker elérésére, amivel a Borsot jól értő Erdős nagy energiával foglalkozott.

A rendszerváltás táján Bors legfőbb célja volt, hogy a popzenei kolonctól megszabadított vállalatot „bevigye” egy nagy nyugati cégcsoportba (az EMI-nál, ill. a Harmonia Mundinál volt erre a legnagyobb esély), ami a terjesztést és még nagyobb elismertetést segítette volna, de 1990-es puccsszerű, politikai indíttatású eltávolítása ebben meggátolta.

Privatizálták a céget, új vezetője Hollós Máté lett. A '90-es évek óta a kis márkáknál szokásos, ritkaságokra specializálódott műsorpolitika uralkodik, kiegészítve az „aranykor” egyes felvételeinek CD-formátumban való újra kiadásával. Az azóta indult magyar tehetségek már minél nagyobb nyugat-európai labelekhez szerződnek.

2001-ben négy albumban, tizenhárom CD-n válogatás jelent meg az első ötven év komolyzenei felvételeiből (HCD 32074–77, HCD 32088–90, HCD 32091–93, HCD 32096–98).

Források és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [1] Hungaroton hivatalos honlap
  • [2] Nádori Péter Bors-nekrológja a Muzsikában
  • [3] Életútinterjú Bors Jenővel
  • [4] Csatári Bence: A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája (doktori disszertáció)
  • [5] Oldal Gábor írása a Hungarotonról a Gramofonban
  • Iratok a magyar zeneélet történetéhez. 1945–1956. Összeáll. Berlász Melinda és Tallián Tibor. 2. köt. Budapest, 1986. MTA Zenetudományi Intézet.
  • Oldal Gábor–Uhrman György: Hanglemezkiadás in Kulturális kisenciklopédia. Szerk. Kenyeres Ágnes. H.n., 1986. Kossuth K. pp.219–221 ISBN 9630927837