Trefort Ágoston

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Trefort Ágoston
Trefort Ágoston Ellinger.jpg
Trefort Ágoston
A Magyar Királyság közoktatási és vallásügyi miniszter
Hivatali idő
1872. szeptember 4.1888. augusztus 22.
Előd dr. Pauler Tivadar
Utód Baross Gábor közmunka-
és közlekedésügyi miniszter

Született 1817. február 6.[1]
 Magyarország, Homonna
Elhunyt 1888. augusztus 22. (71 évesen)
Budapest
Párt Deák, majd Szabadelvű Párt

Foglalkozás művelődéspolitikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Trefort Ágoston témájú médiaállományokat.

Trefort Ágoston, teljes nevén: Trefort Ágoston Ádám Ignác (Homonna, 1817. február 6.[1]Budapest, 1888. augusztus 22.) magyar művelődéspolitikus, reformer, publicista, közoktatási és vallásügyi miniszter, az MTA tagja, később igazgatója, majd pedig elnöke volt.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zemplén vármegyében született, vallon eredetű, katolikus családban. Dédapja Belgiumban volt ügyvéd, katonaorvosként dolgozó nagyapja jött Magyarországra az 1770-es évek elején. Édesapja Trefort Ignác (Eperjes, 1770 – Homonna, 1831. júl. 26.) neves sebészorvos, édesanyja Beldovics Tekla († Homonna, 1829. szeptember 6.), Beldovics Ádám homonnai sótárnok lánya volt. Trefort Ignácot 1798-ban választotta meg Zemplén vármegye tisztiorvosnak. Első felesége halálát követően 1816. február 25-én esküdtek egymásnak örök hűséget Beldovics Teklával. A házasságból három gyermekük született: Ágoston, Antal (1820) és István (*1825).

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gimnáziumi tanulmányai idején már beszélt németül, szlovákul és latinul is. Az 1831-es kolerajárvány idején elvesztette szüleit, és Csáky Petronella grófnő gyámsága alá került. Tanult az egri líceumban, majd Pestre került. A pesti tudományegyetem jogi karán kezdte meg az 1833/1834-es tanévet. Kitűnő nyelvtehetségének köszönhetően megtanult angolul, olaszul, és franciául. Az egyetemi tanulmányait már 18 éves korára befejezte. Ezután Eperjesen a kerületi táblánál végezte jurátusi gyakorlatát.

Az apai örökség és a Csákyak jóvoltából 1836 áprilisában megkezdte első nagy nyugat-európai körutazását, amelyről 1837 februárjában tért vissza. 1837. december 22-én dicséretes eredménnyel tette le ügyvédi vizsgáját, majd állami szolgálatba állt, és a budai udvari kamaránál ingyenes gyakornokká nevezte ki Keglevich Gábor kamaraelnök 1837. április 17-én. Tagja lett a Nemzeti Kaszinónak, ami fontos baráti kapcsolatokat hozott számára. Itt ismerkedett meg többek között Eötvös Józseffel is 1837 őszen, akivel életre szóló barátságot kötöttek.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trefort érdeklődése az irodalom irányába fordult ebben az időben. 1839-ben sajtóba javasolta a magyar képzőművészet ápolására egy „Művészeti Egylet” alapítását. Ez volt első fellépése a nyilvánosság előtt, és ennek eredménye lett a Műegylet, amelynek első elnöke is lett. Ezekben az időkben bontakozott ki a centralista csoport (Eötvös, Trefort, Szalay stb.). Az évtized végén kilépett állami hivatalából. Történeti vonatkozású cikkei, majd komoly közgazdasági tanulmányai elismerése révén 1841-ben, alig 24 évesen az MTA tagjává választották. Részt vett az Iparegyesület és a Magyar Kereskedelmi Társaság munkájában. Zólyom szabad királyi város követeként részt vett az 1843/44. évi országgyűlésen, és egy, a kereskedelmi ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjává választották. Az aktuális politikai kérdésekről (hitelbank, örökösödési jog, adó, iparosítás stb.) a Pesti Hírlapban publikált. 1847. március 14-én feleségül vette Rosty Ilonát, Rosty Albert Békés vármegyei földbirtokos és alispán lányát, így Eötvös József sógora lett, mivel annak felesége Rosty Ágnes Ilona testvére volt.

1848. március 16-án kinevezték a helytartótanács ideiglenes sajtórendészeti osztályába, tiszti rangot kapott a pesti nemzetőrségben.

A Batthyány-kormányban 1848. április 27. és szeptember 28. között Klauzál Gábor mellett a földművelés-, ipar-, és kereskedelemügyi minisztérium államtitkári tisztségét vállalta el, egyidejűleg a minisztérium ügykezelését is vezette (1848. szeptember 12. – 1848. szeptember 28.).

Centralista lévén Lamberg Ferenc Fülöp meggyilkolása után emigrált, a forradalmi események elől Bécsbe, majd Münchenbe menekült családjával, s csupán 1850 szeptemberében tértek haza. Békés megyében, elzárkózva élt, majd az 50-es évek végén bekapcsolódott a megyei közügyekbe. Megalapította a Békés megyei Gazdasági Egyesületet.

1860. december 11-én tisztújítás alkalmával a megye első alispánjává, 1861. március 18-án lemondott. Ugyanebben az évben országgyűlési képviselővé választották. Részt vett továbbá az alföldi Vasútbizottmány munkájában is. Bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő politikai körbe. 1867 után meglazultak Békés megyei kapcsolatai, felesége halála után végleg Pestre költözött. 1872-ben már Sopronban választották meg országgyűlési képviselővé. 1871-ben meghalt Eötvös József, akiben igen közeli barátját veszítette el. Azonnal felajánlották neki a vallás és közoktatásügyi miniszteri pozíciót, ám ezt csak 1872-ben, másodszori felkérés után fogadta el, így a Lónyay-kormány tagjaként kezdte meg működését. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott (1876. augusztus 21-étől 1878. december 5-éig). A Szlávy-, Bittó-, Wenckheim- és Tisza-kormányokban egészen haláláig, 1888-ig ült a miniszteri székében.

Trefort a művelődésügy korszerűsítésében az Eötvös által kijelölt úton haladt tovább, de gyakorlatiasabban folytatta a polgári közoktatási rendszer kiépítését. Ekkor még persze nem rendelkezett kész programmal, de hangsúlyozta a népnevelés fontosságát, és a felsőoktatás problematikáit, viszont meg sem említette a vallás és az egyházügyi kérdéseket. Ennek az lehetett az oka, hogy ezek terén a korban kevesebb probléma merült fel, mint más kérdésekben.

Az 1872. szeptember 4-én kinevezett Trefort a nyilvánosság elé csak fél évvel később lépett, ez alatt az idő alatt minisztériumi ügyek tanulmányozásával foglalkozott. Igen jó érzékkel választotta ki munkatársait, a kulcspozíciókban foglalkoztatott gárda igen magas színvonalúvá vált. A minisztérium osztályai közül az I. a katolikus egyházzal, a II. a Protestáns egyházzal és a népműveléssel foglalkozott. 1875-ben átszervezés következtében ez az ügyosztály már csak a népnevelési ügyekkel foglalkozott. A III. A felsőoktatással a IV. A középiskolákkal, míg az V.-VIII. ügyosztályok a nem római katolikus hitfelekezetekkel és az alapítványok ügyeivel foglalkoztak. Trefort ideje alatt jött létre a kilencedik osztály, amely az építési ügyekkel foglalkozott.

Pollák Zsigmond 1862-es metszete Trefort Ágostonról

A kapitalizmus fejlődésének következtében konkrétabbá vált a közoktatással szembeni igény. A hangsúly a népoktatással szemben az új, ipari-kereskedelmi oktatási formák felé tolódott el. A közoktatás politikájának jellemzője lett, hogy előnyben részesítette azokat az iskolatípusokat, amelyek nem humán pályákra, hanem iparra, mezőgazdaságra, kereskedelemre neveltek. Trefort miniszterségének második felében többek között arra törekedett, hogy a közoktatást összhangba hozza a társadalom szükségleteivel. Például a felsőoktatás terén szükségét érezte egy harmadik egyetem vagy legalább egy harmadik orvosi fakultás felállításának. Eötvös és Trefort sokoldalú politikája a modern magyar felsőoktatás megszületését eredményezte. Ezzel együtt járt a tőkés gazdasági fejlődésnek megfelelő társadalmi-politikai átalakulás, s a gazdasági érdekek nyomása. Ezzel összefüggésben a társadalom is felállította a felsőoktatással szembeni igényeit. Mindezek következtében új intézmények, tanszékek, laboratóriumok szervezésére, tananyag változtatására, a szakmai színvonal emelésére került sor.

1872-ben a Politechnikum Műegyetemmé vált, és megnyílt az ország második egyeteme Kolozsváron, bár ezek még Eötvös munkásságához tartoztak. Ezeken túlmenően új tanszékek jöttek létre, felépültek a természettudományi és orvoskari épületek, kialakultak a művészeti felsőoktatási intézmények. A folyamat egyik magyarázata az is, hogy Trefort figyelme a felsőoktatásra összpontosult. Vonzalommal viseltetett az orvosi és természettudományi szakok iránt. Rendkívüli jelentőséget tulajdonított az orvostudománynak, az orvosképzésnek és a közegészségügynek.

Új épületek emelésével, új tanszékek alapításával, a laboratóriumok számának gyarapításával, felszerelésük korszerűsítésével emelte (általában) a felsőoktatás, különösen az orvosképzés színvonalát. Ekkor készültek el a Műegyetem Múzeum körúti épületei, az Egyetemi Könyvtár, az Orvostudományi Kar, s az Üllői út mentén a „Klinikai negyed” épületei. Az oktatás kérdésének terén végzett munkája során szaporította a tanszékek számát is. Új tanulmányi és vizsgarendet, fegyelmi szabályzatot hozott létre, amelyekkel egységesítette az egyetemek szervezetét. Fontos intézkedése volt, hogy kiterjesztette az egészségtan oktatását a jogi és bölcsészeti karokra, s megszervezte a középiskolai egészségtan-tanári és iskolaorvosi tanfolyamokat is. Trefort szerint döntő tényező a tanár személye ezért a személyi kérdésekben elfogulatlanul döntött felülkerekedve a felekezeti szempontú gondolkodáson. Továbbá biztosította az iskolateremtő, kiemelkedő tudású professzorok működését. A bölcsészkar történetében kevés olyan időszak volt, mikor egy időben annyi valóban kiváló professzor működhetett, mint Trefort alatt. A bölcsészkar fejlődésére nézve fontos eredmény a szemináriumok intézményének megalkotása és a tanulmányi idő háromról négy évre emelése. Az egyetemen az előadások látogatásán kívül a tudomány alaposabb elsajátítására kevés lehetőséget biztosított. Ugyanakkor Európa több felsőoktatási intézményében a század második felére már általánossá vált ez a gyakorlat. A szemináriumi rendszer célja a diákok és tanárok folytonos érintkezése, útmutatás és gyakoroltatás által a tudomány módszerébe annyira beavatni, hogy idővel maguk is művelni tudják azt.

A tanárképzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1873-ban újjáalakították ezt a rendszert is. Egyesítette a gimnáziumi és reáliskolai tanárok képzését. A színvonal javítása érdekében újraszervezte a tanárvizsgáló bizottságot, biztosította a külföldi ösztöndíjakat. A tanítási módszerek tökéletesítése érdekében elrendelte az iskolákban a módszertani értekezletek rendszeres tartását is. Az 1883. évi középiskolai törvény rendelkezett a tanári képesítés feltételeiről és a vizsgálatok általános követelményeiről. Előírta a szakjukhoz tartozó tárgyak négyéves tanulmányozását. Az egyéves nevelői gyakorlatot, továbbá a képesítő vizsga tételét vizsgáló bizottság előtt. Tanítás terén a rendszeres módszertani értekezletek mellett a szemléltetés és a kísérletezések útján való tanítást is bevezette. A Műegyetemmel kapcsolatban továbbfejlesztette Eötvös kezdeményezéseit. 1882-ben készült el a Múzeum körúti épület, amely a technikai oktatáshoz biztosított megfelelő feltételeket. Az orvostudományi kar is számos épülettel bővült az Üllői úton. Továbbá a kolozsvári egyetem is neki köszönheti az új vegytani, bonctani és élettani intézetek létesítését.

Középiskolai képzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gimnázium és a reáliskola az ő korában a magasabb tanulmányokra, a szellemi pályára készítette elő az uralkodó osztályok és a középrétegek gyermekeit. A szabadságharc leverése után a 8 osztályos gimnázium, mint az osztrák tanulmányi rendszer vált kötelezővé Magyarországon. A kiegyezést követően a kapitalista termelés igényei megkívánták a középiskolai oktatás átalakítását. Eötvös 1870-es törvénytervezetében leírja, hogy a középiskoláknak egyaránt biztosítaniuk kell az általános műveltséget, és a felsőbb tanulmányokra történő felkészítést. Trefort átdolgozta ezt a tervezetet, és próbálta elfogadtatni a diétával. Közben 1879-ben bevezettette a Kármán Mór által előkészített gimnáziumi tanrendet. Ebben a humán tárgyak, a klasszikus stúdiumok továbbra is nagy óraszámot birtokoltak. A reál tárgyaknak mintegy 30% jutott. Nagy eredmény az 1883. évi XXX. törvénycikk, a középiskolai törvény. Ez biztosította a középiskolákban és a felekezeti gimnáziumokban az állam felügyeleti és ellenőrzési jogát. Továbbá a tanárképzésben is érvényesítette az állam vezető szerepét. A törvény a dualizmus időszakának középiskolai alaptörvénye volt. A középfokú oktatást egységesen szabályozta, 8 osztályosnak ismerte el a gimnázium mellett a reáliskolát is. Egységesítette a tanórák számát. Ezen rendelet több mint 40 éven keresztül érvényben maradt. Megkönnyítette a reáliskolákban a gimnáziumba történő átlépést. Például a latin nyelvet bevezette az előbbi iskolatípusban, felemelte az évfolyamok számát 6-ról a már említett 8-ra, és az érettségit is bevezettette. A felsőbb osztályokban lehetővé tette az ipari, gazdasági, vagy kereskedelmi szakképzést.

Trefort rendeleteiben szabályozta a polgári iskolák, középiskolák és a szakiskolák közötti átmenetet. Szabályozta a kereskedelmi iskolák szervezését. Javasolta az ipartanuló-iskolák és központi ipartanoda felállítását. 1880-ban nyílt meg a Budapesti Állami Középipartanoda, amely 3 évfolyamos volt, és építőmestereket előmunkásokat, művezetőket képzett. 1884-ben megszületett az iparostanonc-oktatást szabályozó XVII. törvénycikk is.

Trefort utolsó éveire mintegy negyvenezerre emelkedett az ipartanulók száma, vagyis megtette az első lépést a szakoktatás hálózatának kiépítésére. Ezekben az időkben javultak a népiskolák munkájának tárgyi feltételei is, emelkedett a tanintézmények és a tanulók száma is.

Trefort szerint a népoktatás feladata „a nép erkölcsi, és értelmi, egészségi és gazdasági állapotának javítása”. Az 1884 évi V. tc. előírta a népiskolai hálózat fejlesztését. Ezáltal gyarapodott az elemi iskolák, a tantermek, a tanítók száma. Az iskolákba járó diákság mintegy félmillióval nőtt. Az általános tankötelezettség mégsem valósult meg teljesen a gyakorlatban. A tankötelesek 20-25%-a egyáltalán nem járt iskolába. Továbbá nyomasztó volt a tanítók tudatlansága, tehát a szakképzettség hiánya. A nők számára is igyekezett lehetővé tenni a tanítói, ipari és kereskedelmi pályákon való elhelyezkedést. Létrehozta az első lányközépiskolát, valamint az állami polgári iskolai tanítónőképző intézetet. Trefort biztosította a tanárok önművelését. Intézkedett a tanítók nyugdíjáról és ötévenkénti 10%-os korpótlék bevezetéséről. Elősegítette tankönyvek írását, megalapozta a szemléltető oktatást. 1877-ben alapította az Országos Tanszermúzeumot, ahol modelleket, találmányokat mutattak be.

A művészetek fejlesztésére irányuló működéséből a legjelentősebb a Zeneakadémia megalapítása, amelyet 1875. november 14-én nyitottak meg, vezetője Liszt Ferenc lett. A képzőművészetet is pártfogolta, ugyanis megalapította az első festészeti mesteriskolát, amelynek vezetője Benczúr Gyula lett. Továbbfejlesztette az Országos Mintarajztanoda Rajztanárképezdét is. A képzőművészeti tárlatok forgalma megnőtt, a művészek egyre sűrűbben kaptak megrendeléseket a közintézményektől. A műemlékvédelem terén is tevékenykedett. Elérte, hogy törvény intézkedjen műemlékeink megóvásáról, például a budavári Mátyás-templom, a kassai Szent Erzsébet-dóm, a bártfai Szent Egyed-templom, a jáki apátság, pécsi székesegyház, a vajdahunyadi vár, a visegrádi Salamon-torony rendbehozataláról. Az ipar és iparművészet érdekében megalapította az Iparművészeti Múzeumot. Az 1880-as évek elején pedig a Technológiai Iparmúzeumot.

A nemzeti kérdés kapcsán a magyarosító politikai vonalvezetés jellemzi, amely halála után továbberősödve vált igazán retrográddá.

Gyakran érték támadások a felekezetek részéről és a parlament bal szárnyáról. Trefort igyekezett egyformán felkarolni és fejleszteni tárcájának minden területét. Hármas jelszava: „közegészség, közgazdaság, közoktatás” volt. Világosan látta a kultúra fejlődésének összefüggését a gazdasági és társadalmi kérdések megoldásának szükségességével. Még irodalmi működése is kultúrpolitikai céljait szolgálta.

Akadémiai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyar Tudományos Akadémiának 1841-ben levelező, majd 1867-ben rendes tagja lett. 1874-től igazgatói tisztet töltött be. 1885-ben Lónyay Menyhértet követte az elnöki székben. (Kultuszminiszteri elfoglaltsága erősen korlátozta akadémiai tevékenységét.)

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trefort Ágoston sírja Budapesten. Fiumei úti Nemzeti Sírkert: 29-1-5.
  • Emlékét az ELTE-n elhelyezett szobra és Budapest VIII. kerületében a nevét viselő utca is őrzi.
  • Nevét őrzi a Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Középiskola Kispesten, valamint az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskola a VIII. kerületben.
  • Trefort Ágoston-díj
  • A magyar nyelv finnugor rokonságát elutasítók gyakran hivatkoznak Trefort Ágoston egy állítólagos felszólalására, amely azt bizonyítaná, hogy politikai okokból, állami támogatással sorvasztották el az alternatív nyelvelméletek kutatásait. Az idézet eredetiségét a legtöbben tagadják; idézői pontos helyét képtelenek megjelölni, első ismert említése Hary Györgyné 1976-os, a Valóság című folyóíratban megjelent cikkében található.[2]

Nyomtatásban megjelent munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bankügy. Pest, 1842
  • Simonyi Lajos és Trefort Ágoston 1861. máj. 22. tartott országgyűlési beszédei. Pest, 1861
  • Emlékbeszéd Fellmerayer J. Fülöp felett. Pest, 1863
  • Előterjesztése a gazdasági tanintézetek fejlődése és állásáról. Bp., 1878
  • Két beszéd és harmadik beszéde a választások után Zalaegerszegen és Sopronban. Bp., 1881
  • Emlékbeszédek és tanulmányok. Bp., 1881
  • Kisebb dolgozatok az irodalom, közgazdaság és politika köréből. Bp., 1882
  • A felsőház reformjáról. Bp., 1882 (kny. Budapesti Szemle)
  • Eötvös József "XIX. század uralkodó eszméi" c. munkájáról. Bp., 1883
  • Emlékbeszéd Mignet François felett. Bp., 1885
  • Emlékbeszéd Thiers Lajos felett. Bp., 1885
  • Emlékbeszéd Guizot François felett. Bp., 1885
  • Emlékbeszéd Lónyay Menyhért felett. Bp., 1885
  • Újabb emlékbeszédek és tanulmányok. Bp., 1887
  • Beszédek és levelek. Bp., 1888
  • Emlékbeszéd Lukács Móricz felett. Győr, 1888
  • Szemelvények emlékbeszédeiből. Bp., 1888

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b A Magyar életrajzi lexikon február 6-át jelöli meg, a Békés Megyei Levéltár weboldalán február 7-i dátum olvasható
  2. Töriblog.hu - Hamis-e a nemzetvesztő Trefort-idézet?

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mann, Miklós: Trefort Ágoston élete és működése. Akadémia Kiadó, Budapest, 1982
  • Kultúrpolitikusok a dualizmus korában. Országos Pedagógiai Könyvkiadó és Múzeum, Budapest, 1993.
  • Trefort Ágoston Magyar életrajzi lexikon
  • Trefort Ágoston
  • Trefort Ágoston önéletleírása Sátoraljaújhely: Kazinczy Ferenc Társaság; Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 1991. (Kazinczy könyvtár) Fordította: Barsi János. ISBN 963-7241-38-8, ISSN 0237-434 X

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Trefort Ágoston témájú médiaállományokat.