Vajda János (költő)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vajda János
Vajda János 1897-4.jpg
Született 1827. május 7.
Pest
Elhunyt 1897. január 17.. (69 évesen)
magyar 1867-1918 Budapest
Foglalkozása költő
Vajda János fiatalkori arcképe

Vajda János (Pest, 1827. május 7.Budapest, Erzsébetváros, 1897. január 17.[1]) magyar költő, hírlapíró, a Kisfaludy Társaság rendes tagja.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja, Vajda Endre 1828-tól a váli uradalmi birtok főerdésze lett, így ideköltöztette családját. Édesanyja Velenczei Lidia. Vajda költészetében később rendszeresen visszatérő motívumként jelentkezett a váli erdészlak, mint a gondtalan, boldog élet szimbóluma.

A gimnáziumot a székesfehérvári cisztercieknél végezte 1836 és 1847 között. Ezután Pestre került, ahol nagybátyjánál, Vajda Péter írónál, a korszak neves panteista művészénél lakott, de magasabb iskolai végzettséget nem szerzett.

Ezekben az időkben már próbálkozott a versírással, Petőfit tekintette példaképének, ezért is vonzotta a vándorszínészi pálya. Hét hónapig járta az országot, de 1846 nyarán felhagyott a színészi pályával. Ekkor Alcsútra került (ma Fejér megyében található település), ahol gazdatiszti gyakornokként dolgozott József főherceg mintauradalmában.

1848-ban a Pilvax törzsvendégeként részt vett a pesti forradalomban, augusztusban önként jelentkezett honvédnek. A hadi szolgálatot közlegényi ranggal kezdte és a hadnagyi rangig jutott el. A délvidéki fronton harcolt, de két hosszú betegsége távol tartotta a nagyobb csatáktól.

A szabadságharc bukása után néhány hónapig szüleinél, a váli birtokon húzta meg magát, majd ezután – mint volt honvédtisztet – besorozták az osztrák császári hadseregbe és közel 1 évig közlegényként szolgált az olaszországi Padovában. 1850 végén bocsátották el.

1850 után Kiskunhalasra, majd más kiskunsági településekre, később Szegedre, majd Budára kerül, mint földbecslő hivatalnok. Ezután ismét Pestre került és különböző lapoknál dolgozott újságíróként. Politikailag teljesen elszigetelődött. Világos után úgy gondolta, hogy az újabb forradalom kivitelezése már lehetetlen, ezért a 48-as eszmék árulójának kiáltották ki és szinte teljesen kiközösítették.

Megélhetése is veszélybe került, így 1863-ban elhagyta az országot. Pártfogói Bécsben találtak számára jelentéktelen irodai munkát.

Miután 1866-ban visszatért Pestre, ismét újságíróként dolgozott. Megélhetését nehezítette, hogy ismét szembekerült a domináns politikai irányvonallal, ezúttal a Deák-féle párttal. Nem támogatta a kiegyezést.

Idős korában, 1880-ban megnősült. Az akkor 19 éves Bartos Rozáliát vette feleségül. Fény derült felesége múltjára, ezért kétévi házasság után kiutasította házából.

Vajda János arcképe

Ezután élete végéig szegényen és szinte teljes magányban élt. Gyomor -és bélhurut kínozta, amit a rendszeres gyógykezelés ellenére is nehezen tűrt.

Költészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vajda életműve sokoldalú, gazdag. Számunkra legjelentősebb a költészete. Vajda keserűségének egyik oka az volt, hogy kenyérgondjai újságírói robotra kényszerítették, elvonták a lírától, s hogy verseit értetlenség, közöny fogadta. Mindez, ami annak idején idegenkedést kelthetett, ma legfőbb erényének bizonyul.

Közéleti, s még erőteljesebben szerelmi, természeti, filozófiai költészete élesen eltér korának uralkodó ízlésétől. A valláserkölcsi megfontolások idején megteremtette a felfokozott érzéki vágy líráját; az egzaltációig (hevesség, szenvedélyesség) merészkedett, álmokat, látomásokat festett. Feltárja útkeresését a keresztény, pozitivista, materialista, panteista felfogások között, s mindezeken túllépve, vívódva végző kételyeivel. Nyelve, képei eredeti személyiségre vallanak, aki vállalta a túlzást, a szélsőséges megfogalmazást, nagyarányúságot. A romantika eszközeit úgy alkalmazta, hogy egyéni világa már a szimbolizmus előfutárának bizonyult. Ady joggal látta benne elődjét.

Az 1850-es évektől kezdve sorsa az ún. kiátkozott költők kelet-európai típusával egyezik (a lengyel Norwid, a román Eminescu), akik az átmeneti időszakban – melyet a polgárosodás és a régi eszmékhez való hűség egyszerre jellemez – nem találják helyüket. Az '50-es évektől a magyar kultúrában a népnemzeti iskola esztétikai törekvései és uralma jellemző, s az ettől való eltérés nem csupán művészi-esztétikai, hanem egzisztenciális következményeket is maga után vont. Az ettől a platformtól eltérő költők légüres térbe kerültek, s ennek ellenhatásaként tudatosan irritálták környezetüket, a magánéletbe menekültek, de ott is csak a semmit, a hiányt tapasztalták.

Vajda az átmenet költője a magyar lírában. Eszmei értelemben a Petőfi-féle polgári radikalizmus következetes hirdetője, a személyesség szintjén a schopenhaueri életfájdalom megfogalmazója. Átéli a XIX. század második fele centrumnélküliségének következményeit, és többnyire jelentős művészi szinten tolmácsolja is azt. Stilisztikai-poétikai szinten a Petőfi-féle népdal egyszerűségétől jut el a szimbolisztikus-allegorikus ábrázolásig („Híd Petőfi és Ady között”).

Szerelmi költészetének meghatározó részét a Kratochwill Georginához / Ginához írt két ciklus (Szerelem átka ciklus 1854; Gina emléke ciklus 1856), illetve a visszaemlékezés költeményei teszik ki (A kárhozat helyén 1872; Húsz év mulva 1876 [sic]; A feledhetetlenhöz 1882; Harminc év után 1892).

A Húsz év múlva a lírai életmű reprezentatív darabja, Ady Montblanc-embernek nevezte Vajdát. A metaforát, mely szervezi a verset, Vajda Schopenhauertől vette, akinél az én fájdalmának, magáramaradottságának kifejezője. A jelentés- és szövegkohéziót biztosító kép sajátos átmenetet mutat az allegória és a szimbólum között. Az allegória sajátosságait mutatja, hogy a hasonlatot végigviszi az egész versen és egyúttal föl is fejti értelmét. Ezzel együtt is a Mont Blanc-kép megőriz valamit a szimbólumok titokzatosságából, többértelműségéből. A 4 versszak harmonikusan elrendezve, a de ellentétes kötőszóval tükröztetve adja a szerkezetet. A szerelem már elszakadt a konkrét életrajzi mozzanatoktól, a megszépítő messzeség adja értékét, kapcsolódva az ifjúság képzetéhez is.

A Harminc év után esztétikai hitelét is rontja a kiosztott szerepek és értékrend egyértelműsége, a nézőpont magabiztossága, az ítélkezés fölénye. A személyes élménytől csak az utolsó versszakban, annak is utolsó két sorában tud elszakadni, amikor a legősibb költői eszközöket újszerűen felhasználva általános szintre emeli saját fájdalmát.

Politikai-közéleti művei közül az Önbírálat és a Polgárosodás, az Aristides álnéven írt két röpirata ellenbírálatok sokaságát váltotta ki. Vajda a radikális polgárosodás programjával lép föl, az „európai polgárosodó művelődés” elsődlegességét hirdeti. A politikai önállóság ehhez képest másodlagos, illetve ennek függvénye. Vajda szerint ki kell lépni a nemzeti elszigeteltségből, az Ausztriával való kapcsolat geopolitikai tény, s e szükségből kell erényt kovácsolni. 1878-ban jelent meg Hitágazatai című röpirata, mely szerint a németellenesség meghasonít bennünket az európai civilizációval.

A szabadságharc időszakában íródtak buzdító dalai: A honárulókhoz (1848); Éljen a köztársaság! (1849). Bach-korszak jelentős műve A virrasztók (1857). Vajda az allegóriában a költők, írástudók felelősségét hirdeti, az egyre fogyó remény, a múlt feledése időszakában. Az allegória jellegének megfelelően a képi oldal egyértelműen fölfejthető; a halott a nemzet, a virrasztók a költők, bár a következetes végigvitel néhány ponton zavaros.

A Credo (1888) című programvers a magyar közéleti költészet jellegzetes megszólalási sémáját használja, a feltételes-alárendelő szerkezetet. Vajda Széchenyit idézve a radikális polgárosodás feltételeit sorolja, szembeállítva a jelent az elérendő jövővel.

Filozofikus költészetéből a Sirámok I. (1853) sokat megőriz a népköltészet forma- és motívumkincséből, s Vajda képes az ősi költői eszközökkel a bizonytalanság, a kimondhatatlan félelem általános világérzetét megfogalmazni.

Vajda János sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-32. Somló Sári alkotása.

A vaáli erdőben (1875) filozofikus dal, a lied egyik legszebb reprezentánsa a magyar költészetben. A műfajban az egyéni érzés a kimondás pillanatában egyetemesül, bölcseleti érvényűvé válik. A névszói-igei állítmányhoz, mely feltételes módban van, főnévi igenévvel kifejezett általános alany társul. A halmozott alanyok az egyetemesítés eszközei, a hozzájuk kapcsolódó jelzők, határozók pedig konkretizálják a verset, illetve az élményt. Az élet küzdelmeiben megfáradt ember vágya fejeződik ki a megnyugvásra, a pihenésre, a végső pihenést is kifejező szerves halálra.

Az üstökös (1882) a XIX. század második fele egyik alapvető és meghatározó élményét, a meg nem értettséget, a polgári világgal való elvegyülés lehetetlenségét fejezi ki. Átvitt értelemben a művész és polgár, a művész és polgári világ antitézise fejeződik ki, s a kiválás folytán az egyediségét, felsőbbrendűségét megőrző művésznek osztozni kell a társtalanság tragikus fájdalmában is.

A Nádas tavon (1888) röviden felvázolt helyzet- ill. életképet tágít bölcseleti érvényűvé. A vers nem csupán a szubjektív idealizmus legszebb költői megszólaltatása, hanem kifejezi a századvég bizonytalanságérzetét, a dolgok megítélhetőségének lehetetlenségét.

Újságíróként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1857 és 1864 között a Nővilág című hetilap szerkesztője volt.[2]
  • 1861-ben a Csatár című politikai és ismeretterjesztő néplap szerkesztője[2]
  • 1860 és 1865 között a Magyar Sajtó szerkesztője[2]

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Költemények (Pest, 1856);
  • Vészhangok (költemények, Pest, 1860);
  • Polgárosodás (Arisztidesz álnéven, Pest, 1862);
  • Önbírálat (Arisztidesz álnéven, Lipcse, 1862);
  • Egy honvéd naplójából (Pest, 1869);
  • Kisebb költemények (Pest, 1872);
  • Újabb költemények (Bp., 1876);
  • Találkozások (Budapesti életképek versekben, Bp., 1877);
  • Összes költeményei (I – II., Bp., 1881);
  • Újabb munkái (Bp., 1887);
  • Költeményei (I – II., Bp., 1895);
  • Magyarság és nemzeti önérzet. Kóros áramok (Bp., 1896);
  • Összes művei (sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Bp., 1940);
  • Vajda János válogatott művei (Sajtó alá rendezte Komlós Aladár, Bp. 1951);
  • Válogatott politikai írásai (Összeállította és bevezette Komlós Aladár, Bp., 1954);
  • Vajda János Összes versei (Sajtó alá rendezte es bevezette Kozocsa Sándor, Bp., 1955);
  • Összes műveinek kritikai kiadása (1969–1982) Berta János gondozásában jelent meg.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Halálesete bejegyezve a Budapest VII. ker polgári halotti akv. 113/1897. folyószáma alatt.
  2. ^ a b c A Magyar Sajtó Története II/1. 1848-1867, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Vajda János témában.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Vajda János témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vajda János (költő) témájú médiaállományokat.