Kossuth Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kossuth Lajos
Kossuth-Photo.jpg
Magyar Királyság kormányzója
Hivatali idő
1849. április 14.augusztus 11.
Előd Batthyány Lajos
Utód Szemere Bertalan
Magyar Királyság pénzügyminisztere
Hivatali idő
1848. április 7.szeptember 12.
Elnök Batthyány Lajos
Előd
Utód Batthyány Lajos
Magyar Királyság Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke
Hivatali idő
1848. szeptember 16.1849. április 14.

Született 1802. szeptember 19.
Monok
Elhunyt 1894. március 20. (91 évesen)
Torino
Párt Ellenzéki Párt
Választókerület Pest, Belváros

Házastársa Meszlényi Terézia
Foglalkozás ügyvéd, publicista
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kossuth Lajos témájú médiaállományokat.
Kossuth Lajos portréja és aláírása (1848)

Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19.Torino, 1894. március 20.) magyar államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt.

„Amely percben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lennie e nemzetnek, aki bármely hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga.” Debrecen, 1849. április 14. Kossuth beszéde a képviselőházban Magyarország függetlenségének kimondásáról

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuthfalváról (ma: Kossuth nevű városrésze Turócszentmártonnak) származó, birtoktalan, evangélikus köznemesi család sarja. Családjának első okleveles említése 1263-ból való. Édesapja, Kossuth László 1763-ban született Turóc vármegyében, s itt lett lajstromozó a megyénél, majd uradalmi ügyész Monokon az Andrássyaknál. Viszonylag későn, 1800 körül házasodott, s vette el az olaszliszkai, evangélikus vallású postamester, tyrlingi Weber András lányát, Karolinát. A Weber család eperjesi eredetű volt, egyik felmenőjüket Caraffa végeztette ki Eperjesen.[1] Kossuth Lajos után még négy leánya született a házaspárnak:

  • Karolina, Breznay István felesége
  • Emília, Zsulavszky Zsigmond felesége
  • Lujza, Ruttkay József felesége
  • Zsuzsanna, Meszlényi Rudolf felesége

Kossuth Lajos születésének időpontjáról a szaktudományban is vita folyt. Kosáry Domokos azt írta, hogy Kossuth 1802-ben született Monokon, ám a tállyai anyakönyv, mely a születési bejegyzést tartalmazta, 1810-ben elégett. Feltételezések szerint szóba jöhetett az október, amit maga Kossuth is említett néha, ám legvalószínűbbnek mégis a szeptember 16–19. közötti időszakot tartották. Maga Kossuth így ír erről Hajász Pál lelkésznek címzett levelében:

[…] „Én magam a szüléktől 1802-ben születtem Zemplénmegyében, Monokon, hol atyám ifju korában a gróf Andrássy-család uradalmi ügyvéde volt. Ennyi az, amit egész bizonyossággal mondhatok. Többet nem. Emlékszem az aranyozott, rézcsattos nagy bibliára, melyből szokás volt atyám házánál vasárnaponként néhány fejezetet felolvasni s egy-egy zsoltárt elénekelni, s melybe az én nővéreim születésnapjaink, a keresztelés adataival, ősi szokás szerint be volt jegyezve. A szüleim iránti kegyeletnél fogva ereklyéül becsülném ezen rézcsatos bibliát, ha megvolna. De nincs. Elpusztult az is viharos életem fergetegeiben, mint sok egyéb, mire ész és szív becset helyeztek. S mert vidékünkön s koromban inkább a tágas körben ismert név, mint születésnapokat volt szokásban „megülni”; én pedig emlékezőtehetségem fiókjában nem igen tartottam érdekesnek hasznosabb dolgoktól helyet lopni a csekély magamra vonatkozó biographiai akták számára, hit biz' én lassan-lassan születésem napját és hónapját elfelejtettem emlékezetemben megtartani. Mind-össze is azon negativ reminiscenciám van felőlük, hogy nem a légmérsékleti változékonyság hónapjában, nem áprilisban születtem, hanem – hogy mikor? Azt teljes bizonyossággal meg nem mondhatom. Ugy rémlik előttem, hogy szeptember 16-ika és 19-ike közt; alkalmasint 19-én.” […][2]Nagynevű fiának hálás kegyelme jeléül… sulinet.hu

1841. január 9-én[3][4] Pesten feleségül vette meszleni Meszlényi Teréziát (1809–1865), akitől három gyermeke született:

  • Ferenc Lajos Ákos (1841–1914), első felesége Emilia Hoggins, második felesége kvassói és brogyáni Kvassay Mária
  • Vilma (1843–1862)
  • Lajos Tódor Károly (1844–1918).[5]

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A család 1803-ban Monokról Olaszliszkára, majd 1808-ban Sátoraljaújhelyre költözött.

Kossuth Lajos elemi iskolát Sátoraljaújhelyen a piaristáknál végezte. Tanulmányait Eperjesen az evangélikus kollégiumban folytatta 1816 és 1819 között, ahol a német nyelvet sajátította el, majd az 1819/20-as tanévet a Sárospataki Református Kollégiumban töltötte, ahol jogot tanult Kövy professzornál. Az iskola elvégzése után hazatért, s előbb apja mellett, később pedig az eperjesi Kardos Samu mellett töltötte egyéves joggyakorlatát. Innen Pestre került, ahol 1821-től 1823-ig a hétszemélyes, majd a királyi ítélőtáblánál joggyakornokoskodott. Ügyvédi oklevelét 1823. szeptember 26-án kapta meg. Pesten szeretett volna maradni, de végül 1824 őszén visszatért Zemplén megyébe. Ügyvédi oklevelét a sátoraljaújhelyi megyeházán hirdették ki 1824. október 9-én.

Fiatal évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth Lajos emlékhely Bodrogszerdahelyen
Kossuth Lajos-emlékmű az 1837. évi elfogásának helyszíne közelében

Az 1825–27-es pozsonyi országgyűlésen mint báró Révay Ferenc özvegyének és Szentiványi János özvegyének képviselője (ablegatus absentium) vett részt.

1824 és 1832 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vármegyében. Zemplén megyei karrierje gyorsan ívelt fel, hála apjának is, aki több nemesi családnak volt ügyvédje és így fiát is bevonta az ügyintézésbe, és fia nemsokára átvette apja munkájának egy részét. Először a sátoraljaújhelyi evangélikus egyházközség ügyvédje, 1827-ben már táblabíró, később pedig már Sátoraljaújhely ügyésze lett. Ebben az időben hivatali munkája mellett történeti kronológiákat, fordításokat készített. Az 1828-as országos összeírásban, melyben az adózókat vették számba az adózási aránytalanságok megszüntetése végett, Kossuth a zempléni rész számbavételénél segédkezett.

A megyei politikai életbe 1830-ban, a reformellenzék tagjaként kapcsolódott be. 1831-ben kolerabiztosként nagy szerepet játszott a járvány további terjedésének megakadályozását célzó átgondolatlan intézkedések miatt lázadó jobbágyok lecsillapításában és Sátoraljaújhely felkelők elleni védelmének megszervezésében. Ígéretesen induló megyei karrierjének aztán egy sikkasztási vád (az ún. árvapénz-ügy) vetett véget.

1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre, mint távollevő főrendek képviselője Vécsey Sámuel bárónak és több más zemplénvármegyeinek a megbízásából. Itt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat (1832–től 1836-ig), amelyben a liberális reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát (azért, hogy elkerülje a cenzúrát) sokszorosított magánlevelek formájában népszerűsítette.

A reformországgyűlés 1836 tavaszi berekesztése után az ellenzék elvei szolgálatában továbbra is ébren akarta tartani a közvélemény érdeklődését a közélet iránt és hasonló szellemben szerkesztette a megyegyűlésekről beszámoló Törvényhatósági Tudósításokat (1836–37). Ez az időszaki lap már nem állott diétai oltalom alatt; a nádor tilalommal lépett közbe és az egyes leveleket a postán lefoglalták. Szerzőjük a vármegyékhez fordult, nemzeti közsérelemnek nyilvánítva tanácskozásaik nyilvánosságának elnyomását és a törvényhatóságok nagy része, élén Pesttel, csakugyan mellette foglalt állást, saját közegei által küldözgette tovább a leveleket és ennek érdekében felírt a nádorhoz. A nádor második tilalma ellenére is megjelentek a füzetek, mire 1837. május 4.-éről május 5.-ére virradó éjjelen letartóztatták, és bevitték a Budán az «Isten szeménél» lakó Kossuthot a budai kaszárnyába, egyidejűleg pesti szállásán lefoglalták irományait és leveleit. A királyi tábla, szoros vizsgálati fogság után, három évi börtönre ítélte, a hétszemélyes tábla pedig még egy évvel megtoldotta a büntetést.[6]

Fogsága, minden szigorúsága ellenére, inkább fejlesztette, mint elzsibbasztotta szellemét. Mint ez időből eredő naplótöredékei mutatják, sokat olvasott és írt, különösen az angol nyelvben való kiváló jártasságát szerezte meg börtönévei alatt. Politikai tekintetben pedig egyenesen javára vált az üldöztetés: a mártíromság koszorúja minden szónál és írásnál fényesebben hirdette csüggedetlen hazafiságát.

1840 májusában szabadult, különösen Deák Ferenc erélyes közbelépése folytán, a többi politikai foglyokkal együtt amnesztiát nyert és kikerült a börtönből, a közvélemény előtt igen magas polcon állott. A Pálffy-Fidél-féle reakció végét érte és Kossuth mint a Landerer-alapította újságnak, a Pesti Hírlapnak szerkesztője közvetlen összeköttetésbe sietett lépni a minden hazafias iránt felbuzduló, minden új után mohón kapkodó közönséggel. Ugyanezen időbe esik házassága Meszlényi Teréziával, kit Széchenyi István igen érdekes nőnek, amellett tüzes honleánynak ábrázol. E házasságot - az ara katolikus volt - a pesti plébános nem akarta megáldani, mire a tanúk, köztük gróf Ráday Gedeon és Fáy András, protestáltak az 1790-91. törvényt sértő papi eljárás ellen. Így Kossuth személyesen is nagyon közelről volt érdekelve az azon korban a közvéleményt legerősebben foglalkoztató vegyes házassági sérelem kérdésében. Kossuth élénk részt vett Pest vármegye gyűléstermében az ezen kérdés körül megindult vitákban. Ekkor, 1840-ben nevezte el későbbi nagy ellenfelét, Széchenyi Istvánt, a «legnagyobb magyar»-nak.

1842-ben Tinnyére költözött, ahol 60 holdas földje volt. Négy évig, azaz 1846-ig élt itt.[7]

A reformkor egyik meghatározó politikusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth Lajos (1841)

1841 januárjától a Pesti Hírlap szerkesztője lett. Az állást Landerer Lajos pesti nyomdatulajdonos, a bécsi titkosrendőrség ügynöke ajánlotta fel neki. A kormánykörök úgy vélték, hogy a cenzúra és az anyagi érdekeltség majd megnyirbálja Kossuth ellenzékiségét, és amúgy sem tartották veszélyesnek a kis példányszámban megjelenő lap hatását. Kossuth azonban megteremtette a modern magyar politikai újságírást. Vezércikkei sorra vették a gazdaság és a társadalom égető problémáit. A cikkek a jelen bírálását a jövő felvázolásával kötötték össze, egységes programmá ötvözve és kiegészítve az addig felmerült reformgondolatokat. Ez szétsugárzott az ország minden zugába és magával ragadta a legkülönbözőbb rétegekhez tartozó olvasókat.

Programja a Wesselényi Miklós által kidolgozott reformpárti ellenzékiség és érdekegyesítés hagyományait folytatja. Kossuth önálló nemzetállamot akart a birodalmon belül (nemzeti önrendelkezés), de felismerte, hogy a nemesség nem birkózhat meg az új haza és új társadalom teremtésének feladatával az egész nép (főleg a parasztság) támogatása nélkül, ezért érdekegyesítést akart. Ehhez pedig szükség volt a jobbágyfelszabadításra. Az 1839-40-es országgyűlésen elfogadott önkéntes örökváltsággal csak a jobbágyság töredéke volt képes megváltani magát, ezért kötelező örökváltság bevezetésére volt szükség, amelynél a kárpótlást az állam magára vállalja.

Az anyagi alap megteremtéséhez elkerülhetetlen a nemesség megadóztatása, vagyis a közteherviselés. A nemzeti egység feltételezi a politikai szabadságjogok kiterjesztését (törvény előtti egyenlőség, a nemesi vármegye népképviseleti alapokra helyezése, hosszú távon pedig népképviseleti országgyűlés és felelős kormány). Kossuth látta, hogy a polgári átalakulás megvalósítása a feudális rendszerből megélni már képtelen polgárosuló köznemességre vár, mert a hazai polgárság gyönge, és részben nem is magyar. Nem mondott le azonban a polgárság erősítéséről és magyarosításáról (asszimiláció) sem.

1844. július 1-jén aztán „önként” elhagyta a lapot, miután összetűzésbe keveredett Landererrel, a Pesti Hírlap kiadó tulajdonosával. Kossuth a megszaporodó előfizetőkre hivatkozva – 60-ról 5200-ra nőtt a példányszám – béremelést kért, amiben meg is egyezett Landererrel, aki azonban (hónapokkal később) Bécs utasítására mégsem adta meg a kialkudott bért, így Kossuth felmondott, és ezután a Védegylet folyóiratába, a Hetilapba írta cikkeit.

Kossuth Friedrich List nyomán felismerte, hogy „ipar nélkül a nemzet félkarú óriás”, ezért önálló nemzeti ipart kell teremtenünk, de a szabad kereskedelem liberális elve helyett védővámokkal, mert közös vámterület esetén a cseh és osztrák ipar versenye megfojtaná a magyar kezdeményezéseket. (Erre az első ipari kiállítás, és Ausztriának a Német Vámszövetségbe (Zollverein) való belépési terve hatására jött rá.) Az 1843–44-es országgyűlésen azonban nem sikerült kivívni az önálló magyar vámterületet. A Védegylet megalapítását 1842-ben megyei szinten – Tolnában – a Perczel-fivérek kezdeményezték. A tagok arra kötelezték magukat, hogy csak hazai szövetet vásárolnak. A Védegylet 1844. október 6-ai pozsonyi alakuló gyűlésén elfogadott alapszabálya szerint a külföldi árukat ki kell szorítani a hazai piacról, amelyet a honi ipar számára kell biztosítani. A Védegylet tagjai becsületszóra megfogadták, hogy hat évig csak magyarországi árut vásárolnak: csak magyar mesterembereknél dolgoztatnak és olyan iparcikkből nem vesznek külföldit, amelyből belföldit is lehet kapni. Az elnök Batthyány Kázmér, az alelnök Teleki László, az igazgató Kossuth Lajos lett. A Védegylet a hazai ipart a belső fogyasztás, a tudatos vásárlás útján próbálta meg fejleszteni. A Védegylet a korszak egyik legnagyobb botrányával omlott össze. Kiderült ugyanis, hogy a Védegylet kitűzőit Bécsben készítették. Még a botrány kirobbanása előtt 1846. augusztus 20-án Kossuth bölcsen lemondott igazgatói tisztéről: a társaság ettől kezdve csak névleg működött. Jelentősége mégis az volt, hogy általa létrejött a liberális reformpártiak első országos szervezete, melyre a későbbiek során az ellenzék politikai intézményei is épülhetnek.

Kossuth nagy szerepet játszott abban, hogy 1847-ben megalakult az Ellenzéki Párt, melynek programját lényegében ő fogalmazta meg.

Kossuth Lajos kortesmenete a Nemzeti Múzeum előtt 1847-ben

Az 1847–48-as országgyűlésen, egy éles választási küzdelem után már Pest megye követeként vett részt. Az alsótáblán ő vezette az ellenzéket. Cikkeivel, szónoklataival, személyes beszélgetésekkel a nemesség elé tárta: az udvar megosztó politikájával szemben csak az addigi reformok összekapcsolásával, és egyszerre történő megvalósításával érhető el eredmény. Kossuth ugyanis, nem utolsósorban az 1846. évi galíciai felkelés tanulságai nyomán (a lengyel nemesek felkelését a fellázított ukrán parasztokkal verette le a bécsi udvar) rádöbbent: azonnali, érdemi előrelépés szükséges a jobbágykérdésben. Az örökváltság egyszerre történő megvalósítása viszont csak akkor lehetséges, ha az állam a kárpótlást magára vállalja. Az állam pedig csak akkor bírja ennek költségeit pénzügyileg, ha bevezetik a közteherviselést. A közteherviselés csak akkor elfogadható, ha Magyarország pénzügyi önállósága biztosított, az államjövedelmek nem folynak ki Bécsbe. Alkotmányos reformra (kormányfelelősségre) is szükség lesz tehát. Az azonnali örökváltság – állami kárpótlás – közadózás – pénzügyi önállóság – alkotmányos reform olyan egyszerre megvalósítandó programláncolatot alkot, amelyet még az 1847 végén kezdődő országgyűlésnek meg kell valósítania. A program készen állott. 1848 forradalma pedig lehetővé tette az érdemi áttörést.

Az első felelős magyar országgyűlés alakulását megelőző 1848-as választásokon Kossuth Pest szabad királyi város belvárosi kerületében indult, amit meg is nyert.

Kossuth és Széchenyi vitája, programjaik összehasonlítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Széchenyi a Kelet Népében (1841) Kossuth reformrendszerét támadta. Széchenyi mélységes aggodalommal figyelte az ellenzéki szellem térhódítását, mely nem kímélte az Ausztriához fűződő viszonyt, figyelmen kívül hagyta az arisztokráciát, s a nemesség tömegei mellett más társadalmi rétegekbe is behatolt. Az átalakulásban – a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében – nem kívánta kizárólagos szerephez juttatni a társadalom változó (tehát nehezen kiszámítható) erőit, legyenek azok kormánypárti vagy ellenzéki oldalon. Félve a reformmozgalom esetleges megsemmisítésétől, nem akart ujjat húzni Béccsel, ezért az ellenzékiség helyett a felülről jövő reformokban bízott. 1845-ben elvállalta a Helytartótanács közlekedésügyi bizottságának elnökségét. Hírlapbeli Kossuth-ellenes támadásait pedig az 1847-es Politikai programtöredékekkel tetőzte be.

Kossuth Lajos viszont úgy vélte, hogy a társadalmat semmilyen indokkal nem lehet passzív szerepkörbe kényszeríteni az átalakulás során. Személyes tapasztalatai – melyeket az 1831-es koleralázadás idején szerzett – és az európai forradalmak tanulságai arra figyelmeztették, hogy a politikából nem lehet tartósan kizárni a társadalmi mozgalmakat. Ezért demokratikus nézetrendszerekre támaszkodott, s nem hitt az elitek vagy a kormányzati hatalom mindenhatóságában. Politikai beállítódása tehát alapvetően eltért Széchenyiétől.

Gazdasági téren Széchenyi az angolszász szabad piaci elveket vallotta, Kossuth inkább a protekcionista, védővámos gazdaságpolitikát részesítette előnyben.

Kettejük ellentéte a modern sajtó szerepével kapcsolatban vált nyilvánvalóvá. Kossuth az 1840-es évek elején egyre inkább meg volt győződve arról, hogy a polgári átalakulás kikényszerítéséhez a Széchenyi alapította kaszinók nem elegendőek, a társadalom politikai aktivitását növelni és irányítani kell. Kossuth társadalom-felfogása mögött a jogok egységes eredetét hangsúlyozó szabadságfogalom állt, míg Széchenyi a politikai jogok gyakorlásánál számításba vette a vagyoni és a kulturális adottságokat.

Végső célja mindkettőjüknek a liberális, polgári nemzetállam megteremtése volt. Kossuth azonban gyorsabb változásokat akart, nem volt tekintettel az udvar érzékenységére, így küzdött a nemzeti önrendelkezésért is. Az arisztokráciával szemben pedig az ellenzéki köznemességet tartotta a változások irányítójának. Míg Széchenyi 1842-es akadémiai beszédében a nemzetiségekkel szembeni türelemre intett, addig Kossuth a kor szellemének megfelelően harcos nacionalista, az asszimiláció híve volt. Amíg Széchenyi empatikusan tekintett a Magyar Királyság területén élő nemzetiségiek törekvéseire, addig Kossuth nyíltan hangoztatta, hogy „én soha, de soha a magyar szent korona alatt, más nemzetet és nemzetiséget, mint a magyart elismerni nem fogok”.[8] Kossuth szeme előtt a francia forradalom példája lebegett, ahol egyszerű nyelvtörvényekkel létrehozták a homogén francia nemzetet. Nem vette figyelembe, hogy az azóta eltelt időben a nemzeti eszme és a nacionalizmus nagy fejlődésen ment keresztül.

Az ország közvéleménye és az ellenzéki politikusok mindenesetre az 1840-es években valamennyien Kossuth mellé álltak. A reformkor politikai küzdelmeiben a liberalizmuson belüli áramlatok harca – például Széchenyi és Kossuth vitája – tűnik meghatározónak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a korszak fő politikai frontvonala az áramlatokat magában foglaló, belső vitákat folytató liberalizmus és a nagyon is erős pozíciókkal rendelkező konzervatív-abszolutista-állagőrző politika között húzódott.

Kossuth 1885-ben Széchenyit liberális arisztokratának, míg magát demokratának minősítette. Ugyanakkor Széchenyi mélyreható és teljes társadalomrajza, illetve helyzetfelmérése nélkül a későbbi évek program-elágazásai nem jöhettek volna létre. Így kettejük nézetrendszere és vitája egymással szorosan összekapcsolódva alkotják a hazai modernizációs múlt alapvonalát, és egybekapcsolódó munkásságuk teremtett alapot – éppen eltérő megközelítéseiknek köszönhetően – a későbbi haladás ügyében bármilyen alternatív gondolkodás számára.

A szabadságharc vezetőjeként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth Cegléden 1848-ban

Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án felirati javaslatában az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a bécsi küldöttség kikényszerítette Bécs hozzájárulását. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett, nevéhez fűződik az önálló magyar pénz (Kossuth-bankó) megteremtése és az ország első költségvetésének összeállítása. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom eredményeit megszilárdítani törekvő kormány álláspontját képviselte, ugyanakkor mind szorosabb kapcsolatba lépett a radikálisokkal.

Az 1848 július elején megnyílt országgyűlésen ő volt megbízva a kormány politikájának képviseletével és a parlamenttel való érintkezéssel. Legnevezetesebb július 11-én tartott nagy beszéde. Beteges volt, ami külsején is meglátszott ez csak fokozta fellépésének érdekességét. «Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhivjam uraim, mentsék meg a hazát, e percnek nagyszerüsége szorítva hat keblemre. A haza veszélyben van. Egyfelől a horvát és szerb lázadás, másfelől az osztrák minisztérium áskálódásai fenyegetik a kivívott eredményeket. A nemzet nem bizhatik másba, mint saját erejébe. Mondják ki önök, hogy a nemzet el van határozva kormányának, alkotmányának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni, s hogy e tekintetben oly alkut, mely szabadságát és önállását legkevésbbé is sérthetné, senkitől semmi áron el nem fogad, hanem minden méltányos kivánatokat akárki irányában is örökké teljesíteni kész. E célból szükséges a haderőnek 200,000 főnyire emelése, ennek felfegyverezésére pedig 42 millió forint». Még mielőtt befejezte volna Kossuth, felkelt Nyáry Pál, az ellenzék vezére és esküre emelt kézzel felkiáltott: "Megadjuk!" Példáját pedig az egész ház követte. Kossuth keresztbe fonta mellén karjait s könnyes szemekkel mélyen meghajolt a ház előtt, így fejezve be beszédét: «Önök felállottak mint egy férfiu és én leborulok a nemzet nagysága előtt s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban s Magyarországot a poklok kapui sem döntik meg». Ez volt Kossuth legnagyobb szónoki sikere.

A király minisztere volt, de emellett nyíltan kikelt az ausztriai kormány ellen, mellyel Magyarország felmondhatta a barátságot. Visszatért régi foglalkozásához is: július 1-jétől jelent meg Kossuth Hírlap-ja, melyet ő sugalmazott és melyben ő írta a legfelrázóbb cikkeket. Az országgyűlésen nem a többség szimpátiáját kereste, mely inkább Deák és Batthyány felé irányult, hanem a radikálisokét, akiket előbb ő maga is «törpe minoritásnak» gúnyolt. Ez az állapot sokáig tarthatatlan volt de Kossuth nem tett semmit annak érdekében, hogy az ellentétek enyhüljenek. Mindent előkészített arra, hogy a nyílt szakítás Béccsel ne találja őt készületlenül. Legbizalmasabb barátai is azt hitték, hogy testőrséget szervez és szándéka a nádort vagy elfogatni vagy magyar királlyá kikiáltani.

A helyzetet tűrhetetlenné tette az osztrák minisztérium nyílt állásfoglalása az 1848-as törvények ellen, a magyar követség visszautasítása a bécsi Reichsrath által, és Jellacsics betörése. Batthyány közbenjárási kísérletei nem vezettek célhoz. Mikor lemondott, az országgyűlés már teljesen Kossuth befolyása alá jutott, kinek politikáját igazolni látszottak az események.

Kossuth-bankó

Szeptember 6-án Kossuth elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a védelmi szükségletek fedezésére.

A szeptember 11-ei kormányülés Kossuth vezetése alatt forradalmi határozatokat hozott a pénzügy és katonaság ügyében a megtámadott haza védelmére. Batthyány újabb kísérlete kabinet alakítására nem sikerült, Kossuth pedig kijelentette, míg más kormányt ki nem neveznek, ő megtartja székét. Hívei már szeptember 14-én felszólaltak, ruházzák őt fel diktátori hatalommal és a körülmények hatalma csakugyan azt adta kezébe.

Szeptember 15-én javaslatára választotta meg az országgyűlés a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szeptember 24-től nagy sikerű toborzókörúton (melynek állomásai Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Szeged, Szolnok és Abony voltak) szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágyfelszabadító forradalom védelmére. A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Kossuthot választotta elnökévé. Nemcsak az ausztriai kormány, hanem maga a nemzet is azonosítani kezdte személyét a forradalom, a szabadságharc ügyével. Ennek szervezésében csakugyan bámulatos tevékenységet fejtett ki. Meg kellett újítani a régi, nem éppen megbízható tisztikart; oly férfiakat kellett vezéri polcra emelni, kiknek tehetségében és jellemében megbízhatott a nemzet. Görgey Artúr és Bem József egyenesen Kossuthnak köszönték kinevezésüket. Schwarzenbergnek az a terve, hogy Magyarországot teljesen aláveti, még a mérsékelteket is Kossuth és a forradalom híveivé tette. Alkudozásról nem lehetett szó; a fegyvernek kellett döntenie, a háborúban pedig senki sem pótolhatta Kossuth szervezőtehetségét és azt a hatalmat, melyet az elmék fölött gyakorolt.

A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében.

Miután Windisch-Grätz 1848-ban legyőzte a felsődunai magyar sereget és Pesthez közeledett, Kossuth az országgyűléssel együtt Debrecenbe költözött. Itt fejtette ki a leglázasabb tevékenységet akkor, midőn mindenfelé azt ellenségei azt híresztelték, hogy kivándorlásra, menekülésre gondol. Beszédeket tartott az országgyűlésen, hol az igen erős Békepárt egyre nyíltabban kelt ki ellene, levelezett a hadvezérekkel, utasításokat, parancsokat küldözgetett, majd maga is elindult a táborba, vitézségre buzdítva a katonákat, összetartásra a vezéreket. Amellett még kezében volt az egész polgári kormány is, különösen a pénzügy. Neki kellett gondoskodnia a sereg utánpótlásáról, felszereléséről, élelmezéséről, a lelkesedésnek, áldozatkészségnek ébrentartásáról. Ezen tevékenységéért zárta őt szívébe, emelte nevét a csillagokig a magyar nép. Ugyanakkor ekkoriban kelt rendelkezései közt is volt sok olyan, mely kihívta a szigorú bírálatot. Görgey váci proklamációja óta teljesen független állást foglalt el a honvédelmi bizottsággal szemben; ő ezt az ellentétet sem lecsillapítani, sem határozott fellépéssel megszüntetni nem bírta. Dembinszky kinevezése fővezérré mélyen sértette mind a magyar tábornokokat. Azt mondták, hogy neje túlságos befolyást gyakorol reá politikai ügyekben is és egész kormányzásának némi családi szint tulajdonítottak.

Az 1849. március 4-ei osztrák alkotmány, mely Magyarország jogait végképp megsemmisítette, valamint az erdélyi és a tavaszi hadjárat szerencsés kimenetele újra igazolták irányát és politikáját. Kezdeményezésére a debreceni nemzetgyűlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, annak ellenére, hogy a képviselők igen jelentékeny része nyíltan vagy titokban ellenezte az elszakadást. Kossuthot ugyanazon az ülésen, Madarász László indítványára, ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották.

A szabadságharc végső szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a magyarországi nem magyar népek nemzeti jogainak biztosítására. Egyre világosabbá vált, mennyire bajos Kossuthnak, a polgári kormányzónak, kitől ellenfelei még a személyes bátorságot is megtagadták, igazgatni az országot akkor, mikor annak léte a háborútól és annak vezetésétől függött. Buda elfoglalása volt a magyar ügy utolsó diadala. Kossuth Pestre tette át a kormány székhelyét, de az osztrákok újabb betörése és az orosz intervenció miatt csak rövid ideig maradhatott itt. Az országgyűléssel együtt Szegedre, majd Aradra vonult. Ezalatt Görgey nyíltan megtagadta az engedelmességet a kormány iránt és maga a miniszterelnök, Szemere Bertalan is Kossuth ellen fordult. Midőn a haza már elveszett, a temesvári csata után, ahol Haynau legyőzte Bemet és Dembinszkyt, Kossuth 1849. augusztus 11-én Aradon Görgeyre ruházta a legfőbb polgári és katonai kormányzatot, aki röviddel ezután – mivel a nagyobb áldozattal járó további harc értelmetlenné vált – letette a fegyvert. Szeptemberi vidini levelében aztán Kossuth igaztalanul (a szabadságharc újrakezdésének feltételeit javítandó) árulással vádolta Görgeyt, ami 150 évig akadályozta a nagy hadvezér reális értékelését.

Kossuth még aznap eltávozott Aradról Lugos felé. Bem seregének romjaihoz csatlakozott, de a kormányt nem vállalta fel újra, bár Bem őt erre felszólította. A világosi kapituláció után török földre menekült, előbb azonban Orsovánál, magyar földön elásatta a Szent Koronát.

Emigrációban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth és családja, London, 1852 körül (litográfia, Antoine Claudet dagerrotípiája alapján)
Egy Kossuthról készült portré az emigráció idejéből
Kossuth, Amerikában, Southworth és Hawes 1852-ben Bostonban készült egészlemezes dagerrotípiáján (részlet)
Amerikában kiadott Kossuth bankó, 1852

Vidin volt az emigráció első állomása. Onnan írta Kossuth azt a levelet, melyben Magyarország katasztrófájáért Görgeyt tette felelőssé. A török szultán az osztrák és orosz követek beavatkozását visszautasítva, vendégszeretetében részesítette a menekülteket. Onnan Sumenbe ment Kossuth, ahol viszontláthatta nejét, aki Szerbián át menekült Garasanin segítségével. Gyermekeinek csak 1850-ben engedte meg az osztrák kormány, angol közbenjárásra, hogy atyjukhoz távozzanak. Ezalatt a porta, tekintettel Ausztriára és Oroszországra, Kis-Ázsia belsejébe internálta Kossuthot és kísérőit, mint egykor Thökölyt. Kütahyában laktak és Kossuth a törökök részéről kiváló tiszteletnek volt tárgya. Onnan 1851 szeptemberében egy amerikai gőzös szállította el: Angliába utazott. Útja valóságos diadalmenet volt. Alig ünnepeltek még úgy idegent angol földön, mint a magyar szabadság bajnokát. Nemcsak híre és személyes megjelenése által ragadta el a hideg angolokat, hanem különösen a klasszikus angol nyelvnek mesteri kezelésével. Southamptonból Londonba ment, onnan Birminghambe és Manchesterbe, mindenütt lelkesedést keltve és számos barátot szerezve a magyar szabadság ügyének. Komoly történetírók, mint MacCarthy, valódi tüneménynek nevezték fogadtatását és ünnepeltetését. Ez ünnepléstől azonban távol maradt a hivatalos világ. Amerikában ellenben, ahová 1851 végén érkezett, a köztársaság kormánya, országgyűlése és népe vetekedett egymással a Kossuth iránti tisztelet és bámulat zajos kifejezésében. Amerikai körútja során 1852. február 19-én Cincinnatiban felvették a helyi szabadkőműves páholyba.[9] Ezen utazásainak megvolt az a kettős eredménye, hogy eszközöket szerzett a Magyarország érdekében történő lelkesedés megújítására és hogy a világ nem feledte el Ausztria korona-tartományává tett hazánk önállóságát. Visszatérve, állandóan Londonban lakott, ahol a parlamenti és irodalmi világban sok fontos összeköttetést szerzett. Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel emigráns körökkel, mindenekelőtt Giuseppe Mazzinival, akinek hatása megmutatkozott az 1850-es évek eleji - kellően meg nem alapozott - felkelési kísérletek szervezésében. Az 1853–56-os krími háború idején felerősödött a Kossuth-emigráció aktivitása is, de mivel Ausztria nem állt Oroszország mellé, nem volt esély a magyar függetlenség angol-francia segítséggel történő megteremtésére.

A következő években Kossuth arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktusok mégiscsak lehetővé teszik Magyarország felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleon francia császárral. Mikor az 1859-i francia–olasz–osztrák háború előkészítése idején III. Napóleon és Camillo Cavour szárdpiemonti miniszterelnök kilátásba helyezték Magyarország felszabadításának elősegítését, Kossuth Lajos megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel és megindította a Magyar Légió szervezését. Miután III. Napóleon fényes solferinói csatagyőzelme után váratlanul békét kötött Ausztriával, mind egyértelműbben a függetlenségükért küzdő népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Magyarország felszabadítását. Még mindig jelentős nemzetközi erők támogatták a Habsburgokat, hogy birodalmuk fennmaradjon, mert Ausztriát a nagyhatalmi egyensúly fontos elemének tekintették. Garibaldi 1860-as szicíliai partraszállása azonban újabb reményeket ébresztett. Katonái között sok magyar harcolt, és sikerei újabb olasz-osztrák háborút eredményezhettek volna. Erre az esetre ismét létrejött a Magyar Légió, Kossuth pedig az olaszokkal való együttműködésről tárgyalt. A háború azonban elmaradt. Bár Magyarország osztrák uralom alatt maradt, de az önkényuralom itthon is kénytelen volt meghátrálni: a hazai ellenállás és az emigráció tevékenysége egymást erősítette, hiszen az ellenállást az emigráció tevékenysége tette fenyegetővé; Kossuth és az emigráció fegyveres készülődéséhez, nagyhatalmakkal folytatott tárgyalásaihoz viszont a néma és ellenálló ország adta a hátteret. A hazai és szomszédos testvérnépekkel való összefogás gondolatát sok utópisztikus elemet is tartalmazó tervekben, a jövőre nézve a már felszabadult népek majdani Dunai Konföderációjára vonatkozó, szintén utópisztikus tervében (1862. május) fejtette ki. Kossuth 1861-ben Itáliába költözött, ahonnan egyre nagyobb aggodalommal figyelte a kiegyezéshez vezető osztrák-magyar tárgyalásokat.

Kossuth Lajos portré kalapban
Kossuth Lajos 1851-ben (dagerrotípia)

A Deák Ferenchez intézett híres Cassandra-levél (1867) bírálta a kiegyezést, a nemzet önrendelkezési jogainak feladásával vádolta Deákot, és kitartott a teljes függetlenség követelése mellett. Szerinte az 1866. évi válság utáni porosz–osztrák háború nyomán komolyabb erőfeszítéssel elő lehetett volna idézni Ausztria felbomlását, de ha ez nem is történt meg, a nemzeti függetlenség eszméjét akkor sem szabad feladni, várni kell az újabb kedvező alkalomra. Nem szabad egy felbomlásra ítélt birodalomhoz kötni a magyarság sorsát, hiszen Ausztria olyan háborúba is belesodorhat bennünket, amely nemcsak a birodalom, hanem Magyarország felbomlását is eredményezheti: „A közös államiság végveszélybe sodorja Magyarországot”.

Deák és párthívei azonban az adott viszonyok között elkerülhetetlennek tartották a kiegyezést. Ez szerintük nagyobb védelmet jelentett a megerősödő Oroszországgal és Németországgal szemben, és ha a teljes függetlenség nem is valósult meg, Magyarország egyáltalán nem olvadt egybe Ausztriával. A szabadságharc katonai balsikerei megmutatták, hogy egyedül nem tudjuk legyőzni Ausztriát és az őt segítő külső erőket. Deák látta, hogy a kiegyezés adott viszonyok között elkerülhetetlen volt, miközben azt továbbfejleszthetőnek is gondolta.

Mai értékelésünk szerint ez a reális kompromisszumnak nevezhető kiegyezés volt az akkor elérhető, viszonylag legjobb megoldás, minden esetleges következményével együtt. A választást elsősorban az európai erőviszonyok alakulása korlátozta, az, hogy az erőegyensúly miatt a nagyhatalmak továbbra is szükségesnek tartották a Monarchia fennmaradását Európa politikai rendszerében. 1867-ben többen is úgy látták, hogy Ausztriát felbomlás fenyegeti, ezért nem kívánatos az ország sorsát hozzákötni, azonban a felbomlás veszélye nemcsak a soknemzetiségű Ausztriát fenyegette, hanem a soknemzetiségű Magyarországot is. Deák úgy látta, hogy Ausztria és Magyarország együtt elég erős menedéket tud nyújtani a kis nemzetek számára Európa e veszélyes részén, a pángermán és pánszláv törekvések metszéspontjában. Kossuth szerint viszont a nemzeti fejlődést nem lehet megállítani, ezért inkább a szomszédos kis nemzetekkel kell a magyarságnak megegyeznie, mintsem „egy zsákba varrnia magát egy hullával”.

Kossuth a kiegyezés után az ellenzéki Függetlenségi Párt képviselőihez intézett számos levélében intett a nemzeti érdekek következetesebb védelmére, a demokratikus törekvések támogatására választójog kiterjesztésére, a főrendiház eltörlésére, a virilizmus megszüntetésére, az állam és az egyház szétválasztására, stb. 1865-től – néhány éves megszakítással – Torinóban élt. Irataim az emigrációból címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859–1862 közötti tevékenységéről számol be.

1877-ben, országos érdeklődéstől kísérve, 100 ceglédi küldött találkozott a Turin (Torino névváltozata) melletti Collegnoban az emigráns Kossuthtal, hogy hazahívja a város országgyűlési képviselőjének. Kossuth nem jött haza, de a „turini százak”, majd leszármazottaik később minden évben megünnepelték az utazás évfordulóját.

Agg korára anyagi gondokkal kellett küzdenie. Különben sem jelentékeny vagyona áldozatul esett a torinói pénzintézetek bukásának. Helfy Ignác unszolására ekkor 1879-ben kezdte összeállítani életének emlékeit, különösen az emigráció történetére vonatkozó iratait. Ezeknek fényes sikere biztosította egzisztenciáját és késő öregségéig megvolt az a büszke öntudata, hogy munkájával keresi meg kenyerét.

Kossuth Turinban (1892)

1889-ben a magyar kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette magyar állampolgárságát, ami széles körű felháborodást váltott ki, és Tisza Kálmán miniszterelnök lemondásához vezetett. 1879-ben ugyanis a magyar képviselőház elé terjesztettek egy törvényjavaslatot a „magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről”. A törvény 31. §-a értelmében

azon magyar állampolgár, ki a magyar kormány vagy osztrák–magyar közös miniszterek megbízása nélkül tíz évig megszakítás nélkül a magyar korona területének határain kívül tartózkodik, elveszti magyar állampolgárságát.

A törvény nem vonatkozik azokra, akik a tíz év alatt valamely osztrák–magyar konzultól külföldön tartózkodási engedélyt kérnek vagy valamely konzuli község anyakönyvében felvetetik magukat. A törvényt 1879. december 20-án szentesítették.

Kossuth Lajos ekkor már 30 éve élt külföldön, száműzetésben. A törvényben foglalt követelményeknek nem felelhetett meg, mert „ez annyit tenne – miként Helfy Ignácnak, meghitt hívének 1889 májusában írta –, mint magamat osztrák–magyarnak vallani, ami soha életemben nem voltam, nem vagyok és soha nem is leszek semmi feltétel alatt, semmi áron”.

A tollat úgy szólván csak halálos ágyán tette le. Utolsó sorai Iratai V. kötetének 229-31. lapjain jelentek meg: «Nem a Habsburg-háznak, hanem az osztrák császári és magyar királyi méltóság egy személybe kumulációjának vagyok ellensége; ennek igenis, bár tehetetlen, de megtörhetetlen, de hajthatatlan ellensége vagyok és maradok mind halálomig».

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth Lajos koporsójának érkezését várják a Nyugati pályaudvaron 1894. március 30. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény)
Kossuth Lajos gyászmenete 1894-ben Budapesten (Klösz György felvétele)

Kossuth maga annyira hű volt a reformok tradíciójához, hogy még betegségében is arra intette a Függetlenségi Pártot, hogy támogassa az egyházpolitikai kérdésben a kormányt. Egész élete utolsó évéig megtartotta szavának bűbáját, társalgásának élénkségét, lelki frissességét.

1894 márciusában hosszabb betegeskedés után Kossuthot ledöntötte a lábáról az influenza, végleg ágynak esett. Utolsó betegségének minden mozzanatát mély részvéttel kísérte az ország. 1894. március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel meghalt. Halálos ágyánál fiai, húga, orvosa tartózkodtak. 1894. március 30-án, kevéssel éjfél után elindult Magyarországra a Kossuth, valamint felesége és lánya hamvait szállító különvonat. Osztrák területen dísztelenség és közöny kísérte a halottat, a csáktornyai határállomás után azonban gyászolók ezrei álltak, térdeltek a vasút mellett, beszédeket mondtak, a Kossuth-nótát énekelték azokon az állomásokon, ahol a Budapestre tartó vonat rövid időre megállt.

Kossuth Lajos, a nemzet nagy fia és a főváros díszpolgára holttestét nejének és leányának koporsójával együtt hazahozták, és két nap múlva, vasárnap, április 1-jén[10] a Magyar Nemzeti Múzeum csarnokában ravatalozták fel. Budapest városa, melynek díszpolgára volt, nevéhez és érdeméhez méltó temetésről rendelkezett, melyhez az ország minden részéből tódultak a gyászoló küldöttségek. Közadakozás folyt, hogy a Kerepesi úti temetőben levő sírját mauzóleum ékesítse és emlékét ércszobor hirdesse. Az országgyűlésen a képviselőház elnöke, Wekerle Sándor miniszterelnök, Apponyi Albert, Justh Gyula és Herman Ottó adtak kifejezést a nemzet gyászának. Temetésénél Jókai Mór, Horánszky Nándor és Herman Ottó búcsúztatták. Gerlóczy Károly helyettes polgármester a főváros képviseletében szólt. Az országgyűlés küldöttségét Andrássy Tivadar alelnök vezette, mivel az elnök, Bánffy Dezső „halaszthatatlan teendőre” hivatkozva nem tartózkodott Budapesten. Hozzá hasonlóan – Ferenc József utasítására – a temetésen sem a hadsereg tagjai, sem az államhatalmi szervek munkatársai nem vehettek részt hivatalosan. De a Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi úti temetőbe közel félmilliós temetési menet kísérte végső útján a magyar szabadság atyját.

Viták Kossuth szerepének megítéléséről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth Lajos síremléke a budapesti Fiumei úti temetőben

Kossuth Lajos politikai pályája során vitába került többek között Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel és Görgei Artúrral. Görgeit főleg az 1945 utáni, a Kossuth-kultusz fenntartása érdekében erősen befolyásolt magyar közvélemény tartotta a világosi fegyverletétel miatt árulónak. Pedig Görgey mint képzett katona, felismerve a hadi események valós állását, a fegyverletétellel a nagy és értelmetlen emberáldozatot elkerülte. Kossuth emigrációbeli tevékenységét is sokan elítélték: törekvéseit egyeduralmi ambícióknak fogta fel például a „Lajcsi parancsárságán” élcelődő Teleki László.[11]

Ugyanakkor Kossuth Lajos életének kilencvenkét éve alatt a polgári átalakulás, a demokratizmussal összefonódó liberalizmus, a szabad Magyarország ügye iránt elkötelezett politika szimbólumává vált, s ezt a jelképes erőt a magyar nép emlékezetében napjainkig megőrizte. A jobbágyfelszabadításban betöltött kulcsszerepe alapján alakja – 19. századi nagyjaink közül jószerivel egyedüliként – minden magyar történelmi tudatának részévé vált. Szent István mellett ő a legismertebb magyar történelmi személyiség.[forrás?] A magyar szabadság nemzetközileg is legismertebb alakja.[forrás?] Marx és Engels nagyra tartották és a magyar Dantonként ünnepelték.[12] Szobra áll New Yorkban, tere emléktáblával Párizsban,[13] továbbá ő az egyetlen külföldi államférfi, akinek szobrot állítottak a Capitoliumban.[14] Magyarországon neki van a legtöbb szobra,[forrás?] a települések nagy részén közterület viseli a nevét, kultusza pedig ma is élő.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az olaszliszkai közhit szerint Kossuth nem Monokon született, hanem Liszkán, miközben édesapja és várandós édesanyja hazafelé tartott a sátoraljaújhelyi tisztigyűlésről. Olaszliszkának Kossuth-emlékháza is van.
  • Hasonló legenda a tokajhegyaljai Tállyán, hogy Kossuthot nem Monokon, hanem Tállyán keresztelték meg, mivel ott volt a legközelebbi evangélikus templom.
  • Miután elveszítette magyar állampolgárságát, tiltakozásul több magyar város is díszpolgárává, sőt Diósjenő tiszteletbeli bírájává választotta.
  • 1817. február 19-én Sátoraljaújhelyen megszületett Kossuth Lajos harmadik húga: Zsuzsanna. Bátyja kezdettől fogva „ikerlelkemnek” nevezte őt.
  • Egy legenda szerint Kossuth Lajos 9 éves korában megbetegedett, és szülei elvitték Teitelbaum Mózeshez, a nagy tiszteletben álló rabbihoz, hogy gyógyítsa ki fiúkat a betegségből. Ám a rabbi nem csak meggyógyította a gyermeket, hanem azt is megjósolta, hogy "ebből a fiúcskából nagy ember lesz."
  • Legendás kalapja, a Kossuth-kalap, mely gömbölyű kupakú és felhajló karimájú pörge kalap, a szabadságharc leverése után egy ideig tüntető jelleggel viselték, majd később már igazi magyaros viseletté vált.[21][22]
  • Kossuth Lajos megtalálható a Guinness Rekordok Könyvében is. Ő az egyik legkorábban született ember, akinek rögzítették a hangját. Ez a torinói (Olaszország) beszéde volt, amit 1890. szeptember 20-án vettek fel. A hangját tartalmazó viaszhengert az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.[23] (a legkorábban született ember hangja az 1800-ban született Helmuth Karl Bernhard Graf von Moltke, akiről 1889-ben készült felvétel).[24]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kossuth Lajos családfája[25]
Kossuth Lajos
(Monok, 1802. szept. 19.–
Torino, 1894. márc. 20.)
politikus, államférfi
Apja:
Kossuth László
(Kossut, 1762–
Alsódabas, 1839)
uradalmi ügyész
Apai nagyapja:
Kossuth Pál
Turóc megyei táblabíró
Apai nagyapai dédapja:
Kossuth György
Apai nagyapai dédanyja:
Raksányi Katalin
Apai nagyanyja:
Beniczky Zsuzsánna
Apai nagyanyai dédapja:
Beniczky Péter
Apai nagyanyai dédanyja:
Prónay Éva
Anyja:
tyrlingi Weber Karolina
(Liszka, 1770–
Brüsszel, 1853)
Anyai nagyapja:
Weber András
postamester
Anyai nagyapai dédapja:
n.a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n.a.
Anyai nagyanyja:
Hidegkövy Erzsébet
Anyai nagyanyai dédapja:
n.a.
Anyai nagyanyai dédanyja:
n.a.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. „...miket a 17. század végével ért nemzetünk, midőn a szabad magyarnak alkotmányos hazáját idegen dühös katonaparancsnokok marcangolták...” – Kossuth 1837. február 19-én kelt levele Lovassy Istvánnak, 1844-es önéletrajzi töredékében is említést tesz ezen eseményről (Tinnye)
  2. Sulinet.hu nagynevű
  3. Sárváry 1993
  4. A házasságkötés körülményei - miután Kossuth nem adott reverzálist - szinte mindenben emlékeztettek az 1840-es püspökkari körlevél és prímási enciklika szellemére (templomon kívül, karing és stóla nélkül, minden egyházi szertartást mellőzően, áldás nélkül tudomásul véve a házasságot)
  5. Tolnay 2008
  6. Vármegye 1860-1919
  7. Később a ház elé emlékművet állítottak, a házzal szemben épült meg ezek után a Kossuth Lajos Művelődési Ház.
  8. Romsics 1998 88. o.
  9. Szk Kossuth
  10. Bart 2007
  11. W2.hu
  12. Marx&Engels Magyar
  13. Emléktábla Párizsban
  14. Ujszo.com Capitolium
  15. Vendegvaro.hu
  16. Kossuth Lajos
  17. ma a DÉMÁSZ Rt. központja
  18. Somorjai 2002
  19. Vg.hu Széchenyi Szoborlap.hu Békéscsaba
  20. http://www.unesco.hu/kultura/kulturalis-140919
  21. Kalap (magyar nyelven). Magyar Néprajzi Lexikon. (Hozzáférés: 2014. március 22.)
  22. Palágyi Edit: Kossuth-kalap, Petőfi-gallér, a szív fölött kokárda (magyar nyelven). szabadfold.hu, 2014. március 15. (Hozzáférés: 2014. március 22.)
  23. Fonográf 2008
  24. Amory Burchard: Bismarcks Stimme aus der Vergangenheit. In: Der Tagesspiegel. 31. Januar 2012.
  25. Révay 1915

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kevés magyar történelmi alak van, akiről hasonló mennyiségben írtak volna, mint Kossuthról. Az alábbi lista inkább csak válogatás, igyekszik a fontosabb művekre szorítkozni.

Világháló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Multimédia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Kossuth Lajos témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kossuth Lajos témájú médiaállományokat.
Elődje:
Magyarország pénzügyminisztere
1848
Utódja:
Batthyány Lajos ideiglenesen,
Duschek Ferenc intéző

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]