Nagysándor József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagysándor József
Nagysándor József tábornok.jpg
Született 1803. augusztus 19.
Nagyvárad
Meghalt 1849. október 6. (46 évesen)
Arad
Rendfokozata vezérőrnagy

Nagysándor József (Nagy-Sándor József, Nagyvárad, 1803. augusztus 19.[1]Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy[2], az aradi vértanúk egyike.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagyvárad-olaszi Római Katolikus Plébánia irattárában őrzött anyakönyvek tanúsága szerint 1803. augusztus 19-én született Sándor József János néven Nagyváradon, szülei Sándor József és Tatzel Jozefa. Összesen nyolcan voltak testvérek, akik közül Józsefen kívül csak Károly és Johanna érték meg a felnőttkort. A Sándor családnév Nagy-Sándorra történő megváltoztatására valamikor 1809 és 1816 között került sor, ennek pontos okát nem tudni.

Tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. Katonai szolgálatát a császári hadseregben kezdte, 1823-tól előbb az ötödik, majd a második huszárezredben szolgált. 1844-ben nyugállományba vonult. 1848-ban ismét szolgálatba állt a magyar hadseregben, őrnagyi kinevezést nyert a Pest vármegyei lovas nemzetőrségnél. Ezután Torontál vármegyébe vonult, ahol október–decemberben sikeresen akadályozta meg az aradi és a temesvári osztrák helyőrségek érintkezését. 1849 januárjában Kiss Ernővel részt vett Pancsova megtámadásában is. A déli harcokban való kiváló teljesítményéért előbb alezredessé majd ezredessé léptették elő. Damjanich Jánossal együtt Kiss Ernő lemondását sürgette. Amikor Damjanich János átvette a bánsági hadtestet, a lovasdandár parancsnoka lett.

Először az 1849. március 5-ei szolnoki csatában szétvert ellenség maradványait üldözte. Az ütközetben tanúsított hősiességéért 2. osztályú érdemjellel tüntették ki.

Dombormű az aradi Szabadság-szobor talapzatán

Damjanich Duna–Tisza közti harmadik hadtestével együtt részt vett a szolnoki, tápióbicskei, isaszegi és váci csatákban, ekkor (április 5-én) tábornokká léptették elő. Részt vett a nagysallói, majd április 26-án a komáromi csatában is. Görgey Artúr táborában harcolt Buda ostromában. Az ószőnyi csatában mint utóvéd játszott szerepet.

A tokaji átkelés után 1849. augusztus 2-án Debrecen mellett megütközött a hatszoros túlerőben lévő cári sereggel, amelytől vereséget szenvedett. Görgeyhez Nagyváradon csatlakozott, seregeivel Schlik tábornokkal készült megütközni, de Görgey parancsa ebben megakadályozta[forrás?]. Amikor tisztjeivel Lugosnál Bem seregeihez akart csatlakozni, megjelent a Görgey diktátorságáról szóló proklamáció, így ő követte Görgeyt Világosra, ahol letette a fegyvert.

Nem tartozott a Görgeyt támogató tisztek közé, többször is felhívta Kossuth Lajos figyelmét a szemmel tartására. A hadtanácsban kijelentette: „hogyha valaki diktátorrá akarna lenni, ő Brutusává válnék”.

Aradon kötél általi halálra ítélték, kilencedikként végezték ki (ötödik volt a kötél által kivégzettek sorában).


Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyváradi emléktábla

Nevét több iskola is őrzi, köztük a budakeszi gimnázium. Győrben, Debrecenben és Tatán utcát neveztek el róla. Nevét viseli a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Székesfehérváron.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nagyvárad-Olaszi Római Katolikus Plébániahivatal, Róm. kath. kereszteltek anyakönyve. I. köt. 334. o. és Merényi-Metzger Gábor cikke a Várad című folyóiratban, 2009. március
  2. Hermann Róbert. „Az 1849-1850. évi kivégzések”. Aetas 2000 (1-2).  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagysándor József témájú médiaállományokat.