Szemere Bertalan

Szemere Bertalan

Hivatali idő 1849. május 2. – 1849. augusztus 11. Magyarország miniszterelnöke
Előd	Batthyány Lajos
Utód	Andrássy Gyula

Született	Vatta, Magyar Királyság 1812. augusztus 27.
Elhunyt	Pest, Osztrák–Magyar Monarchia 1869. január 19. (56 évesen)
Párt	Ellenzéki Párt

Szemerei Szemere Bertalan (de genere Huba) (Vatta, 1812. augusztus 27. – Pest, 1869. január 18.) miniszterelnök, író.

Élete[szerkesztés]

Fiatalsága[szerkesztés]

A Borsod vármegyei Vattán született elszegényedett, régi nemesi család harmadik gyermekeként. Apja, Szemere László, katonaőrnagy, édesanyja Karove Erzsébet. Iskoláit szülőfalujában, ill. Miskolcon, Késmárkon és Sárospatakon végezte. Hamar megmutatkozott költői érdeklődése. Művei fiatal kora dacára megjelentek a Felső-Magyarországi Minerva című folyóiratban. Korai írásain érződik Kölcsey és Vörösmarty hatása is.

A reformkorban[szerkesztés]

1832-ben jogászként diplomázott és Pozsonyban kezdett dolgozni jogászgyakornokként (jurátus) és az országgyűlési ifjúság tagja lett, szabadelvű reformokat támogatva. Miután letette az ügyvédi vizsgáit visszatért Borsodba, ahol tiszteletbeli aljegyzőnek választották.

1835-ben több rokona segítségével hosszabb külföldi körutazásra ment, több jelentős és fejlett várost meglátogatott (például: Berlin, Amszterdam, Dublin, Lausanne), de Párizsban majdnem fél évet, London-ban pedig egy hónapot tartózkodott). Utazásai során szembesült azzal, hogy Magyarország a nyugathoz képest jóval elmaradottabb és azzal, hogy az országról kialakult külföldi kép mennyire hiányos és hibás. Úti élményeit és a külföldi demokratikus intézmények működéséről, felépítéséről írt esszéit színvonalas úti naplójában adta közre, s bár a szerkesztett változat 1839-re elkészült, a cenzúra miatt a könyv kiadása egészen 1840-ig váratott magára. Az Utazás külföldön meghozta számára a sikert, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta és egy második kiadásra is sor került.

Szemere Bertalan

Szemere Bertalan-emlékmű Dombóváron

1841-től 1847-ig Borsod vármegye egyik főszolgabírója, majd másodalispánja, végül alispánja volt és Palóczy László mellett a megye országyűlési képviselőjeként Pozsonyban, az 1843-44-es és az 1847-48-as reformországgyűlésen az ellenzék egyik jelentős vezérévé vált (az utóbbin az Országgyűlés jegyzőjévé is választották).

1846 tavaszán feleségül vette Jurkovich Leopoldinát, akitől hat gyermeke született. Első gyermekük, Mária 1847. január 25-én Miskolcon, Attila fiuk 1859-ben Párizsban látta meg a napvilágot. Később még négy gyermekük született.^[1]

Miniszter, kormánybiztos, miniszterelnök[szerkesztés]

Az 1848-as választásokon Miskolc mezőváros országgyűlési képviselőjévé választották. Az alakuló Batthyány-kormányban belügyminiszter lett, s így az ő feladatai közé tartozott az új országgyűlés előkészítése is; őt magát három választókerületben is megválasztották, de a miskolci mandátumot fogadta végül el. Minisztersége alatt megindult a kormány hivatalos lapja, a Közlöny. Az Országos Honvédelmi Bizottmányban az igazságügyért felelős pozíciót töltötte be. 1848 decemberében Felső-Magyarország kormánybiztosává nevezték ki, így Miskolcon részt vett a Franz von Schlik tábornok elől visszavonult felső-tiszai hadtest újjászervezésében. 1849. május 2-ától miniszterelnök és belügyminiszter Kossuth Lajos kormányzó mellett, egészen a kormány lemondásáig.

A Szemere-kormány[szerkesztés]

Bővebben: Szemere-kormány

Hivatalba lépésük után megszüntették a statáriumot, visszarendelték a kormánybiztosokat, továbbfejlesztették a jobbágyfelszabadítást. 1849. július 29-én elfogadták a nemzetiségi törvényt, amely szabad nyelvhasználatot engedélyezett a nemzetiségeknek a helyi közigazgatásban és az oktatásban. Céljuk ezzel a nemzeti kisebbségek megnyerése volt a forradalom számára.

Emigrációban[szerkesztés]

A világosi fegyverletétel után a gondjaira bízott Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1849. augusztus 23-án Orsován elásatta. Először Törökországba menekült, majd Párizsba emigrált, ahol szerény anyagi körülmények között élt. 1851-ben távollétében (in contumaciam) halálra ítélték.

Kiterjedt levelezést folytatott, támogatta a kiegyezést, ezért szembekerült Kossuthtal. A magyar emigráció című pamfletjében, majd a Politikai jellemrajzok című írásában nyíltan támadta a szabadságharc vezetőit, elsősorban Kossuth Lajost. Emigrációban töltött évei alatt megírta Utazás keleten című útirajzát is.

1865-ben amnesztiát kért és kapott, de már elborult elmével tért haza, dührohamai a Schwartzer-szanatóriumban csak súlyosbodtak. 1869-ben halt meg. Budán temették el, de 1871. május 1-jén Miskolcra szállították hamvait és az avasi templom temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Családja[szerkesztés]

Veje Kürthy Emil újságíró, dédunokája Magyar Bálint író, színháztörténész, ükunokája Magyar Bálint politikus.

Jegyzetek[szerkesztés]

↑ http://www.vatta.hu/szemere.php

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz Szemere Bertalan témájú médiaállományokat.

Irodalom, források[szerkesztés]

Hermann Róbert: Szemere. In: Erdődy G.: Batthyány – Hermann R.: Szemere. Fekete-fehér, Pannonica, 2002)
Pálinkás Mihály: Múltunk nagyjai ("Szemere Bertalan" címszónál)
Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1975