Perczel Dezső

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Perczel Dezső 1895-3.jpg

Perczel Dezső, dr. (Szekszárd, 1848. január 18.Bonyhád, 1913. május 20.) szabadelvű párti politikus, belügyminiszter, Perczel Béla egykori igazságügy-miniszter és királyi elnök fia.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja 1848-ban Tolna vármegye alispánja volt. Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, ahol ügyvédi oklevelet nyert. 1868-ban Baranya vármegye tiszteletbeli, majd első aljegyzője, 1871-ben Tolna vármegye völgységi járása szolgabírája, 1877-ben Tolna vármegye alispánja lett. A vármegye kormányzását tíz és fél évig erélyesen vezette; különösen nagy érdemeket szerzett vármegyéje közlekedési viszonyainak fejlesztésében, ahol részt vett a Budapest-Pécs vasútvonal és a szekszárd-rétszilai (helyi érdekű) vasút létrehozásában. Az 1887. évi választások alatt vármegyéjének két kerülete, a bonyhádi és pincehelyi kérte fel jelöltjéül, s ő a kettő közül az előbbinek megbízását fogadta el, amelyet azután is képviselt. A szabadelvű párthoz csatlakozott, ahol csakhamar nagy jelentőségre s népszerűségre tett szert.

Az 1887-1892 közötti ciklus alatt tagja és jegyzője volt a közigazgatási bizottságnak, mely őt a vármegyei reform-javaslat előadójává választotta; elnöke volt a kérvényi és az egyik bíráló bizottságnak is; azután pedig Bánffy Dezső elnök mellé a képviselőház másodelnökévé választották. 1895. január 15-étől 1899. február 26-áig ő volt a Bánffy-kormány belügyminisztere. Itt egyik fő híve volt a szabadelvű egyházi politikának, azon belül is a polgári házasságnak. Ő öntötte formába a törvényeket, amik ezen intézmény életbe léptetéséhez szükségesek voltak, mint például a polgári anyakönyvvezetést. Minisztériumában készült el a törvényhatóságok közigazgatási reformjának javaslata is. Ő terjesztette be a közigazgatási bírósági törvényjavaslatot is. 1896-ban valódi belső titkos tanácsossá nevezték ki. Perczel képviselte a nyitrai zoborhegyi ezredévi emlékmű felállításának ünnepén a kormányt; a jegyzők kongresszusának ő volt a védnöke és megnyitója. Számos intézkedést hozott a munkásmozgalom és a nemzetiségi mozgalmak letörésére.

1899-től 1901-ig és 1903-tól 1905-ig a képviselőház elnöke volt. Az 1903–1904. évi parlamenti küzdelmekben segédkezett gróf Tisza István miniszterelnöknek az ellenzéki obstrukció letörésében; 1904 októberében, mint képviselőházi elnök az ún. zsebkendőszavazással a házszabályok ellenére elfogadtatta Tisza javaslatát a házszabályok revíziójára. Tisza bukásakor visszavonult a politikai élettől. Az egyik alapítója volt 1910-ben a Nemzeti Munkapártnak, amelynek elnökévé és ismételten országgyűlési képviselővé választották.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]