Andrássy Gyula (politikus, 1860–1929)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrássy Gyula
Ifj. Andrássy Gyula, 1905.jpg
1905-ben
Az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere
Hivatali idő
1918. október 24.1918. november 2.
Előd Burián István
Utód megszűnt
A Magyar Királyság belügyminisztere
Hivatali idő
1906. április 8.1910. január 17.
Előd Kristóffy József
Utód Khuen-Héderváry Károly
A király személye körüli miniszter
Hivatali idő
1894. június 10.1895. január 15.
Előd Tisza Lajos
Utód Fejérváry Géza

Született 1860. június 30.
Tőketerebes, magyar
Elhunyt 1929. június 11. (68 évesen)
Budapest, magyar
Párt Szabadelvű Párt
(kb. 1884–1898)
pártonkívüli
(1898–1899)
Szabadelvű Párt
(1899–1904)
pártonkívüli
(1904–1905)
Országos Alkotmánypárt
(1905–1910)
pártonkívüli
(1910–1913)
Országos Alkotmánypárt
(1913–1918)
KNEP
(1921–1922)
Keresztény Földmíves és Polgári Párt
(1922–1926)
Választókerület Csíkszentmárton
(1884–1892)
Budapest VI. kerülete
(1892–1896)
Rozsnyó
(1897–1901)
Losonc
(1901–1905)
Olaszliszka
(1905–1906)
Kassa
(1906–1910)
Nagymihály
(1910–1918)
Miskolc I. kerülete
(1920–1922)
Budapest I. kerülete
(1922–1926)

Házastársa Zichy Eleonóra
Foglalkozás politikus, jogi szakíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrássy Gyula témájú médiaállományokat.

Ifjabb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula Gábor Manó Ádám (Tőketerebes, 1860. június 30.Budapest, 1929. június 11.) magyar politikus, belügyminiszter, jogi szakíró, pártvezető, az utolsó osztrák-magyar külügyminiszter, id. Andrássy Gyula miniszterelnök fia, az Andrássy család sarja. Államtudománnyal és történelemmel is foglalkozott.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután édesapja az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere lett 1871-ben, a család Bécsben, a Ballhausplatzon élt. A fiatal Andrássy Gyula nem járt iskolába, mindvégig magántanuló volt. A szünidőt együtt töltötték például Tiszadobon. Apja külügyminiszteri megbizatásának lejárta után többet foglalkozott gyermekeivel, külpolitikai nézeteivel is megismertette őket. Ifj. Andrássy Gyula pályája is a külügyek területén kezdődött: 1883-ban apja beajánlotta a konstantinápolyi követségre, ahol először fogalmazóhelyettes, 1884-ben - diplomáciai vizsgájának letétele után - Berlinben követségi attasé lett. Közben jogot hallgatott a berlini egyetemen; Eduard Gneist volt a tanára. Mindezek alapján a nemzeti liberális eszmék híve lett.

Politikai pályafutása 1906 előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1884-ben a Szabadelvű Párt tagjaként kapcsolódott be a belpolitikai életbe. Az 1884-es választásokon a csíkszentmártoni kerületben választották meg először országgyűlési képviselőnek. 1886-ban elhagyta a diplomáciai pályát. Az első Wekerle-kormányban - Tisza Lajos utódaként - 1894. június 10-étől 1895. január 15-éig a király személye körüli miniszter volt. 1898-ban rövid időre, majd 1904-ben, Tisza Istvánnak a parlamenti ellenzék letörésére irányuló erőszakos politikája miatt („zsebkendőszavazás”) ismételten kilépett a Szabadelvű Pártból, és a szövetkezett ellenzékhez csatlakozott. Hevesen támadta a Fejérváry-kormányt. Az 1905-ös választásokat követően társaival a 67-es alapokon álló Országos Alkotmánypárt alapítója és vezére lett.

1884 után az 1887-es és az 1892-es választásokon is mandátumot nyert előbb Csíkszentmártonban, majd Budapest Terézváros nevű részében. Az 1896-os választásokon kiesett a parlamentből, de 1897-ben Andrássy Géza kényszerű visszalépése után a megüresedett rozsnyói kerületben újra képviselő lett. 1901-ben a losonci kerületben, 1905-ben Olaszliszkán, míg 1906-ban három kerületben is megválasztották, amik közül ő a kassait tartotta meg.

Belügyminiszterként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második Wekerle-kormányban 1906. április 8-ától 1910. január 17-éig belügyminiszter; ellenezte a munkásság és parasztság szocialista mozgalmait, ellenezte az általános választójogot, a plurális választójog bevezetését szorgalmazta. Az ő idején történt a csernovai tragédia.

A Monarchia felbomlásáig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lemondása után pártját is feloszlatta, s pártonkívüliként a második Tisza István-kormány parlamenti ellenzékének egyik vezetője lett. Az 1910-es választásokon a nagymihályi választókerület mandátumát nyerte el. 1913-ban újból megszervezte az Alkotmánypártot. 1918. október 11-én Svájcban diplomáciai tárgyalásokat folytatott. Ez év október 24-étől október 30-áig az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztere volt. 1919-ben a bécsi ellenforradalmi Antibolsevista Comité egyik vezetője. 1919 után hazatért.

Legitimista politikusként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1920 januárjában pártonkívüli programmal képviselőnek választották Miskolc I-es számú választókerületében. 1921 februárjában elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnökségét. Részt vett a második királypuccsban IV. Károly király oldalán, emiatt Tatán elfogták, és néhány hétig vizsgálati fogságban tartották; ezalatt lemondott pártelnöki tisztségéről és kilépett a pártból. Kiszabadulása után a Friedrich-féle Keresztény Földmíves és Polgári Párthoz csatlakozott. Az 1922-es választásokon Budapest I. kerülete országgyűlési mandátumát hódította el. Az 1926-os választásokig maradt tagja a parlamentnek, de nem sokkal később bekövetkező haláláig folyamatosan támadta legitimista oldalról a Bethlen-kormány politikáját.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1867-iki kiegyezésről. Bp., 1896. 446 (németül: Ungarns Ausgleich mit Österreich vom Jahre 1867. Leipzig, 1897); Miként tartotta fenn Magyarország a középkorban alkotmányos szabadságát. Bp., 1900; A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. Bp., I. 1901, II-III. 1911 (angolul: The Development of Hungarian constitutional liberty. London, 1908); Zrínyi Miklós, a költő. Bp., 1909; A közigazgatás reformja. Bp., 1913; Drei Reden über auswärtige Politik. Wien, 1914, Bp., 1914; A száműzött Rákóczi. Bp., 1914; Háború és a társadalom. Bp., 1914; Entwicklung und Ziele Mitteleuropas. (Sonderabdruck. Deutsche Rundschau Berlin.) 1915; A jó béke céljai. Bp., 1915; Considérations sur les originés de la Guerre. Lausanne, 1915; A királykérdés jogi szempontból. Bp., 1920; Miért kell a törvényes király? Bp., 1922 („puccskarlista” álnéven); A világháború előzményei. Bp., I. 1925, II. 1926 (németül: Bismarck und Andrássy. Betrachtungen zur Vorgeschichte des Weltkriegs. Bp., 1924, Leipzig, 1924, angolul: Bismarck, Andrássy and their successors. London, 1927); Törvényes király és a magyar függetlenség. Bp., 1918; Folyóiratok: Széchenyi politikája. Magyar Társadalomtudományi Szemle. 1912; Anglia és Magyarország alkotmányos fejlődéséről. Budapesti Szemle, 1927; Európa diplomáciai történetéről. 1871-1914. Külügyi Szemle, 1923; A magyar királyság jövője. Magyar Helikon, 1928; A király fiainak jogai. Magyar Kultúra, 1922. I-II.; Még egy szó az angol parlamentárizmusról. Pár megjegyzés. Nyugat, 1912; Még egy szó az angol parlamentárizmusról. Nyugat, 1922;

Róla: Szalai Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula élete és pályája. MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2003; Bibliográfiája: Kertész János: Ifj. Andrássy Gyula gróf irodalmi munkássága 1896-1929. Bp., 1933

Részletes bibliográfia: [1]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2013-ban újratemették. Földi maradványait a Polgárdi temetőkápolnában helyezték el.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Újratemették a Batthyány-család több tagját Polgárdiban. ma.hu, 2013. augusztus 24. (Hozzáférés: 2013. augusztus 25.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrássy Gyula (politikus, 1860–1929) témájú médiaállományokat.


Elődje:
Burián István
Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere
1918. október 24. – 1918. november 2.
(magyar olvasatban az utolsó közös külügyminiszter)
Utódja:
Ludwig von Flotow (Ausztria)
Károlyi Mihály (Magyarország)