Andrássy Gyula (politikus, 1860–1929)

Andrássy Gyula
1905-ben
Az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere
Hivatali idő 1918. október 24. – 1918. november 2.
Előd	Burián István
Utód	megszűnt
A Magyar Királyság belügyminisztere
Hivatali idő 1906. április 8. – 1910. január 17.
Előd	Kristóffy József
Utód	Khuen-Héderváry Károly
A király személye körüli miniszter
Hivatali idő 1894. június 10. – 1895. január 15.
Előd	Tisza Lajos
Utód	Fejérváry Géza
Született	Tőketerebes, 1860. június 30.
Elhunyt	Budapest, 1929. június 11. (68 évesen)
Párt	Szabadelvű Párt (kb. 1884–1898) pártonkívüli (1898–1899) Szabadelvű Párt (1899–1904) pártonkívüli (1904–1905) Országos Alkotmánypárt (1905–1910) pártonkívüli (1910–1913) Országos Alkotmánypárt (1913–1918) KNEP (1921–1922) Keresztény Földmíves és Polgári Párt (1922–1926)
Választókerület	Csíkszentmárton (1884–1892) Budapest VI. kerülete (1892–1896) Rozsnyó (1897–1901) Losonc (1901–1905) Olaszliszka (1905–1906) Kassa (1906–1910) Nagymihály (1910–1918) Miskolc I. kerülete (1920–1922) Budapest I. kerülete (1922–1926)
Házastárs	Zichy Eleonóra
Foglalkozás	politikus, jogi szakíró

Ifjabb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula Gábor Manó Ádám (Tőketerebes, 1860. június 30. – Budapest, 1929. június 11.) magyar politikus, belügyminiszter, jogi szakíró, pártvezető, az utolsó osztrák-magyar külügyminiszter,id. Andrássy Gyula miniszterelnök fia, az Andrássy család sarja. Államtudománnyal és történelemmel is foglalkozott, jelentős címertani tevékenységet fejtett ki.

Életpályája

Gyermekkora

Miután édesapja az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere lett 1871-ben, a család Bécsben, a Ballhausplatzon élt. A fiatal Andrássy Gyula nem járt iskolába, mindvégig magántanuló volt. A szünidőt együtt töltötték például Tiszadobon. Apja külügyminiszteri megbizatásának lejárta után többet foglalkozott gyermekeivel, külpolitikai nézeteivel is megismertette őket. Ifj. Andrássy Gyula pályája is a külügyek területén kezdődött: 1883-ban apja beajánlotta a konstantinápolyi követségre, ahol először fogalmazóhelyettes, 1884-ben - diplomáciai vizsgájának letétele után - Berlinben követségi attasé lett. Közben jogot hallgatott a berlini egyetemen; Eduard Gneist volt a tanára. Mindezek alapján a nemzeti liberális eszmék híve lett.

Politikai pályafutása 1906 előtt

1884-ben a Szabadelvű Párt tagjaként kapcsolódott be a belpolitikai életbe. Az 1884-es választásokon a csíkszentmártoni kerületben választották meg először országgyűlési képviselőnek. 1886-ban elhagyta a diplomáciai pályát. Az első Wekerle-kormányban - Tisza Lajos utódaként - 1894. június 10-étől 1895. január 15-éig a király személye körüli miniszter volt. 1898-ban rövid időre, majd 1904-ben, Tisza Istvánnak a parlamenti ellenzék letörésére irányuló erőszakos politikája miatt („zsebkendőszavazás”) ismételten kilépett a Szabadelvű Pártból, és a szövetkezett ellenzékhez csatlakozott. Hevesen támadta a Fejérváry-kormányt. Az 1905-ös választásokat követően társaival a 67-es alapokon álló Országos Alkotmánypárt alapítója és vezére lett.

1884 után az 1887-es és az 1892-es választásokon is mandátumot nyert előbb Csíkszentmártonban, majd Budapest Terézváros nevű részében. Az 1896-os választásokon kiesett a parlamentből, de 1897-ben Andrássy Géza kényszerű visszalépése után a megüresedett rozsnyói kerületben újra képviselő lett. 1901-ben a losonci kerületben, 1905-ben Olaszliszkán, míg 1906-ban három kerületben is megválasztották, amik közül ő a kassait tartotta meg.

Belügyminiszterként

A második Wekerle-kormányban 1906. április 8-ától 1910. január 17-éig belügyminiszter; ellenezte a munkásság és parasztság szocialista mozgalmait, ellenezte az általános választójogot, a plurális választójog bevezetését szorgalmazta. Az ő idején történt a csernovai tragédia.

A Monarchia felbomlásáig

Lemondása után pártját is feloszlatta, s pártonkívüliként a második Tisza István-kormány parlamenti ellenzékének egyik vezetője lett. Az 1910-es választásokon a nagymihályi választókerület mandátumát nyerte el. 1913-ban újból megszervezte az Alkotmánypártot. 1918. október 11-én Svájcban diplomáciai tárgyalásokat folytatott. Ez év október 24-étől október 30-áig az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztere volt. 1919-ben a bécsi ellenforradalmi Antibolsevista Comité egyik vezetője. 1919 után hazatért.

Legitimista politikusként

1920. januárjában pártonkívüli programmal képviselőnek választották Miskolc I-es számú választókerületében. 1921. februárjában elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjanak elnökségét. Részt vett a második királypuccsban IV. Károly király oldalán, emiatt Tatán elfogták, és néhány hétig vizsgálati fogságban tartották; ezalatt lemondott pártelnöki tisztségéről és kilépett a pártból. Kiszabadulása után a Friedrich-féle Keresztény Földmíves és Polgári Párthoz csatlakozott. Az 1922-es választásokon Budapest I. kerülete országgyűlési mandátumát hódította el. Az 1926-os választásokig maradt tagja a parlamentnek, de nem sokkal később bekövetkező haláláig folyamatosan támadta a legitimista oldalról a Bethlen-kormány politikáját.

Művei

• Magyarország címeres könyve, Budapest I. 1913

Források

• Szalai Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula élete és pályája. MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2003 ISBN 963 8312 890
• Életrajza az 1922-1926-os nemzetgyűlés almanachjában

Külső hivatkozások

• Kuglics

Elődje: Burián István

Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere 1918. október 24. – 1918. november 2. (magyar olvasatban az utolsó közös külügyminiszter)

Utódja: Ludwig von Flotow (Ausztria) Károlyi Mihály (Magyarország)