Tisza Kálmán

Tisza Kálmán
Tisza Kálmán
Magyarország miniszterelnöke
Hivatali idő 1875. október 20. – 1890. március 15.
Előd	Wenckheim Béla
Utód	Szapáry Gyula
Született	Nagyvárad 1830. december 16.
Elhunyt	Budapest 1902. március 23. (71 évesen)
Párt	Szabadelvű Párt
Házastárs	Degenfeld-Schonburg Ilona

Borosjenői és szegedi Tisza Kálmán (Nagyvárad, 1830. december 16. – Budapest, Józsefváros, 1902. március 23.) politikus, miniszterelnök, nagybirtokos, az MTA tagja.

Élete

Családja és származása

Tisza Kálmán bihari birtokos nemesi családba született borosjenői Tisza Lajos (1798–1856) császári és királyi kamarás, Bihar vármegye alispánja, majd főispáni helytartója és széki gróf Teleki Júlia (1805–1863) negyedik gyermekeként. A hétgyermekes családban csak fiúk születtek, azonban közülük hárman kisgyermekként elhaláloztak.

Testvérei között tudhatta Tisza Lajost, a bihari főispánt, aki később a király személye körüli miniszteri tisztet töltötte be 1891 és 1894 között, valamint Tisza Domokost, költőt, aki 19 évesen hunyt el. Továbbá testvére volt Tisza László, akinek Holles Ottíliától született Ilona nevű lányát Tisza István vette feleségül.

1860 július 21-én a nyírbaktai Degenfeld-kastélyban Tisza Kálmán feleségül vette gróf Degenfeld-Schonburg Ilonát (1839–1913) Degenfeld Imre, a tiszántúli református egyházkerület főgondnokának és bökönyi Bek Paulinának leányát, akitől négy gyermeke – egy leány és három fiú – született:

• Tisza István (1861. április 22. – 1918. október 31.), Magyarország miniszterelnöke, felesége borosjenői Tisza Ilona volt, akivel elsőfokú unokatestvérek voltak
• Tisza Paulina (1862. november 9. – 1940. március 24.), férje sajókazai és radványi báró Radvánszky Béla
• ifjabb Tisza Kálmán (1867. március 17. – 1947. november 18.), grófi rangot kapott, felesége buzini gróf Keglevich Erzsébet,
• Tisza Lajos (1879. március 3. – 1942. február 20.), gyermektelenül halt meg, grófi rangot kapott.

Pályája

Tisza Kálmán és felesége

1848-ban a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztériumában segédfogalmazóként dolgozott. A Honvédelmi Bizottmánnyal Debrecenbe költözött. A szabadságharc leverése után másfél évre külföldre emigrált. Határozottan fellépett az 1859. szeptember 1-jei pátens protestáns autonómiát veszélyeztető intézkedései, majd a magyar törvényhozást a birodalmi tanácsnak alárendelő októberi diploma ellen is, és ezzel mint az alkotmányosság védelmezője nagy népszerűségre tett szert. 1860-ban visszautasította Bihar vármegye főispáni tisztjét, 1861-ben viszont már képviselőházi alelnök volt az országgyűlésen. A Teleki László-vezette határozati párthoz tartozott, majd amikor Teleki, aki történetesen Tisza nagybátyja is volt, öngyilkos lett, Tisza vette át rövid időre a párt irányítását. 1865-től tíz évig ő és Ghyczy Kálmán voltak a „balközép” vezérei. Ellenezte a deáki kiegyezést, 1868. április 2-án pártjával kiadták az úgynevezett bihari programot, amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és delegációkkal szemben. Célként az önálló magyar hadsereget, pénzügyi és kereskedelmi rendszert jelölték meg. A párt szavazóit a 48-asoktól szerezte, így jelentősége megnőtt.

1875. március 1-jén elfogadták a status quót, az adott közjogi berendezkedést, és a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrejött a Szabadelvű Párt, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül. Az új hatalomkoncentráció bázisa az arisztokrácia és a középnemesi nagy- és középbirtokosok, valamint a nagytőkések voltak. Tisza maga 1875. március 2. és október 20. között a Wenckheim-kormány belügyminisztere, 1875. október 20. és 1887. február 11. között miniszterelnök-belügyminiszter, 1887. február 11. és 1890. március 13. között miniszterelnök volt. Közben rövid ideig volt pénzügyminiszter és király személye körüli miniszter is.

Kormányfőként

Tisza Kálmán Borsos József felvételén (1865 körül)

Kormányzása idején pártja nagyon megerősödött, parlamenti hegemóniára tett szert. Ebben nagy szerepe volt Tisza ügyes politikai manővereinek, a párt frakciói közötti kompromisszumok taktikus kimunkálásának, személyi tekintélyének, és az úgynevezett „mamelukoknak” (a Tisza személyétől függő képviselőknek).

Az 1867-es kiegyezéshez mindvégig tartotta magát, az ő idejére esik az új dualista államberendezkedés megerősödése, a kapitalizmus magyarországi intézményes és jogi kereteinek kiépülése.

A feudális maradványok felszámolása és a modern polgári államszervezet és -működés kialakítása is politikai prioritás lett, ugyanakkor kiállt a hatalom megvédése mellett a szerveződő tömegmozgalmaktól. Az első intézkedései között volt az 1876-os megyerendezés, melynek során minden korábbi közigazgatási egységet (szék, kerület, mezőváros, vidék, szabad királyi város, stb.) felszámoltak és egységesen (elsőre 65) vármegyékbe szervezték, melyek határait is ésszerűsítették. A vármegyésítés alól csupán a magyar tengermellék (vagyis Fiume városa) maradt ki, ami megmaradt külön entitásnak (később sem lett vármegye).

1878-1879-ben bevezették az ország első magyar nyelvű büntető törvénykönyvét, a Csemegi-kódexet, 1882. január elsejével felállították a csendőrséget és Budapesten az államrendőrséget.

A közigazgatási reformok lényegi és látványos részének lezárultával, 1881-ben egyesítették a felvidéki Abaúj és Torna, valamint az erdélyi Krassó és Szörény vármegyéket értelemszerűen Abaúj-Torna vármegye és Krassó-Szörény vármegye néven, kialakítva a monarchia bukásáig fennálló 63 vármegyéből plusz a magyar tengermellékből (Fiume) álló közigazgatási rendszert.

Kormányának nemzetiségi politikája a magyarosításban foglalható össze, Tisza kísérletet tett a nemzetiségek kiszorítására a politikai életből és a közigazgatásból is. Az ő idejében elfogadott, Trefort Ágoston fémjelezte, 1883-ban és 1884-ben elfogadott iskolatörvények (amik egyben a magyarországi középiskolai alaptörvények is lettek a monarchia széthullásáig) is ebbe az irányba mutattak.

Számtalan később saját jogán is nevessé vált politikust „termelt ki”. Személyes felfedezettje volt például Baross Gábor, akit ő emelt előbb közlekedési államtitkári, majd miniszteri posztra, de miniszterei közül később négyen is miniszterelnökökké váltak: az őt váltó Szapáry Gyula, majd Wekerle Sándor (három külön alkalommal is), Széll Kálmán és végül Fejérváry Géza is.

Kormányához köthető Budapest és vele Magyarország történetének egyik leglátványosabb fejlődése, az 1879-es szegedi nagy árvíz után Szeged teljes, a korábbinál is szebb újjáépítése, a budapesti Országház tervpályázatának meghirdetése (1881), a győztes kiválasztása (1883) és az építkezés megkezdése (1885), ahogy a Magyar Állami Operaház megépítése is, országszerte számos más beruházással, folyamszabályozással (pl. al-Duna), vasútépítéssel együtt.

Keménykezű és gyakran ellentmondásos kormányzása, sok szövetségesének korruptsága és az 1889. évi véderő-törvényjavaslat – ami az újoncállítás korlátozásán keresztül szuverenitásvesztést jelentett volna Magyarországnak – gyorsan aláásták a tekintélyét. Szintén 1889-ben, annak is a legvégén, december 20-án történt, hogy a még 1879-ben ugyanezen a napon elfogadott állampolgársági törvény értelmében elkezdték elvenni minden olyan személy, (köztük Kossuth Lajos és köre) magyar állampolgárságát, akik a törvényben meghatározott 10 év megszakítás nélküli külföldi tartózkodás után sem kértek a Monarchiától külföldi tartózkodási engedélyt.

Lemondása és további karrierje

A Kossuth állampolgárságának elvételének hírére 1890 legelején kezdődött tüntetések kiegészülve az egyszerre a párton belül és kívül is kézzel fogható és látványos népszerűségvesztéssel végül oda vezették, hogy 1890. március 15-i hatállyal beadta lemondását. Távozását igyekezett úgy beállítani, mintha a bécsi udvar Kossuth-ellenes nyomásgyakorlása (vegyék el tőle is az állampolgárságot) ellen tiltakozna, noha valójában sem őt, sem kabinetjét nem izgatta különösebben a kérdés.

Lemondása után egészen 1901-es visszavonulásáig országgyűlési képviselő, illetve pártja egyik vezető személyisége maradt.

Származása

Tisza Kálmán családfája

gr. Tisza Kálmán (Nagyvárad, 1830. dec. 16.– Budapest, 1902. márc. 23.) politikus, miniszterelnök	Apja: Tisza Lajos (Nagyvárad, 1798. aug. 5.– Geszt, 1856. aug. 23.) alispán, cs. kir. kamarás	Apai nagyapja: Tisza László (Geszt, 1765 – Nagyvárad, 1831. okt. 4.) cs. kir. kamarás	Apai nagyapai dédapja: borosjenői Tisza László
			Apai nagyapai dédanyja: Szénásy Rebeka
		Apai nagyanyja: gr. Teleki Katalin (Nagyszeben, 1777. okt. 24.– Váradolaszi, 1820. aug. 7.)	Apai nagyanyai dédapja: széki gr. Teleki Lajos főkormányszéki tanácsos
			Apai nagyanyai dédanyja: nagyszalontai és feketebátori gr. Tholdy Sára
	Anyja: gr. Teleki Júlia (1805. szept. 29.– Geszt, 1863. febr. 16.)	Anyai nagyapja: gr. Teleki József (Szirák, 1777. dec. 25.– Kolozsvár, 1817. ápr. 7.) erdélyi kir. tábla elnöke	Anyai nagyapai dédapja: széki gr. Teleki József (Huszt, 1738. dec. 21.– Szirák, 1796. szept. 1.) főispán, költő
			Anyai nagyapai dédanyja: királyfalvi Róth Janka (Szirák, 1741. aug. 1.– 1814. okt. 12.)
		Anyai nagyanyja: gr. Teleki Zsófia (1784. dec. 4.– Gernyeszeg, 1844. aug. 10.)	Anyai nagyanyai dédapja: széki gr. Teleki Lajos főkormányszéki tanácsos
			Anyai nagyanyai dédanyja: nagyszalontai és feketebátori gr. Tholdy Sára

Forrás

• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 869–870. o. Online hozzáférés

Ajánlott irodalom

• Antal Géza: Koloman von Tisza. (Utrecht)
• Gratz Gusztáv: Modern magyar államférfiak. Tisza Kálmán In: Huszadik Század (1902)
• Vécsey Tamás: Tisza Kálmán (Celldömölk, 1931)
• M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió In. Értekezések a történettudomány köréből (Budapest, 1959)
• Magyarország története III. (Budapest, 1964)
• Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Budapest, 1904)

Külső hivatkozások

• Síremléke és a Tisza család kriptájában, Geszten

Elődje: Széll Kálmán ideiglenesen

Magyarország pénzügyminisztere 1878

Utódja: Szapáry Gyula

Elődje: Szapáry Gyula

Magyarország pénzügyminisztere 1887-1889

Utódja: Wekerle Sándor

Elődje: Wenckheim Béla

Magyarország miniszterelnöke 1875–1890

Utódja: Szapáry Gyula

A Szabadelvű Párt elnökei
elődje —	Tisza Kálmán 1875. március 1. – 1875. október 20.	utódja Gorove István