Knezić Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Knezić Károly
Knezić Károly.jpg
Knezić Károly
Született
1808. szeptember 6.
Veliki Grđevac
Elhunyt
1849. október 6. (41 évesen)
Arad
Rendfokozata honvéd vezérőrnagy
Egysége 3. hadtest
Csatái Tápióbicske
Komáromi csata
Buda ostroma
Peredi csata

Knezić Károly (Karlo Knezić, gyakran tévesen Knézitsként vagy Knezichként említik) (Nagygordonya, Horvátország, 1808. szeptember 6.Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy,[1] az aradi vértanúk egyike.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Knezić Fülöp horvát származású, de osztrák szolgálatban álló határőrtiszt volt, édesanyja magyar, Benkő Borbála, aki rokonságban állt a híres Latas Mihállyal, az osztrák hadseregből később megszökött tiszttel, aki Omer pasa néven török hadvezér lett.[2]

Knezić Grazban végezte el a katonaiskolát. Pályafutásának elejéről vajmi keveset tudunk. Valamikor az 1840-es évek elején helyezhették át Egerbe, 1842. július 14-én eljegyezte Kapitány Mihály egri szenátor Katalin leányát (†1853). 1844 júniusában kötöttek házasságot az egri főszékesegyházban[3] – ez időben Knezić már főszázados volt. Házasságukból két leány született:

  • Olga (1845 - Miskolc, 1898. május), aki Gröber József felesége lett[3]
  • Irén (1847 – Eger, 1882.augusztus), aki sógorához, Gröber Sándorhoz ment feleségül.

Katonai pálya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1848. március 15-ei forradalom után felajánlotta szolgálatát a magyar seregnek. Először a bányavárosokba küldték zászlóaljával a szlovák nemzeti mozgalom elfojtására. Részt vett a szerbek elleni hadjáratban, 1849 februárjában Törökszentmiklós környékén tevékenykedett. Várkony alatt találkozott Damjanich Jánossal. A tápióbicskei csatában ő foglalta el a Tápió hídját, a Komárom melletti csatában pedig a sáncokat. Részt vett az isaszegi és a nagysallói csatában is.

Katonai sikereinek köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán, Damjanich János lábtörése után vezérőrnaggyá és a harmadik hadtest főparancsnokává nevezték ki, e minőségében vett részt Buda ostromában.

A peredi csata után Görgey Artúr leváltotta. Kossuth Lajos kinevezte a felső-tiszai hadtest parancsnokává, majd a Honvédelmi Minisztériumban szolgált. Kossuth kiszemelte Erdély kormányzójának posztjára is, de a hadi helyzet romlásával inkább egy rögtönzött hadosztály élére állították.

Világos után, Arad[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Világosnál tette le a fegyvert. Amikor bekerült az aradi börtönbe, a felesége eleinte szorgalmasan látogatta, de az egri szüret közeledvén, Knezićné szeptember végén elköszönt férjétől, és hazament szüretelni.

Egy valamit mégis köszönhetünk Knezićné sajátosan és sajnálatosan gyors távozásának. A hadbíróság az utolsó kihallgatáson elkobozta a tábornokoktól a kitüntetéseiket. Knezić azonban, aki a szolnoki csatáért megkapta a III. osztályú és az április 26-i komáromi csatáért a nagyon ritkán adományozott II. osztályú katonai érdemrendet, nem tudta beszolgáltatni, mert elküldte azokat feleségével Egerbe, a lányainak. Az érmek ma egy-egy dédunokájánál vannak Egerben, illetve Budapesten.[4]

Kötél általi halálra ítélték, nyolcadik volt a kivégzettek sorában (negyedik a kötél által kivégzettek közül).

Csontjai 1932-ben, az aradi árvíz idején kerültek elő. Jelenleg az emlékoszlop kriptájában nyugszik.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hermann Róbert. „Az 1849-1850. évi kivégzések”. Aetas 2000 (1-2).  
  2. http://www.agria.hu/hnaplo/2000okt - Hevesi Napló X. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
  3. Vasárnapi Ujság 1898/22 (május 29)
  4. http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/2000/0en-40t.htm

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Knezić Károly témájú médiaállományokat.