Pilisvörösvár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pilisvörösvár
Vorsvar-templom.jpg
Katolikus templom
Pilisvörösvár címere
Pilisvörösvár címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Pilisvörösvári
Kistérség Pilisvörösvári
Jogállás város
Polgármester Gromon István[1]
Irányítószám 2085
Körzethívószám 26
Testvértelepülései
Népesség
Teljes népesség 13 885 fő (2014. jan 1.)[2]
Népsűrűség 557,08 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 24,30 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Pilisvörösvár (Magyarország)
Pilisvörösvár
Pilisvörösvár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 37′ 16″, k. h. 18° 54′ 40″Koordináták: é. sz. 47° 37′ 16″, k. h. 18° 54′ 40″
Pilisvörösvár (Pest megye)
Pilisvörösvár
Pilisvörösvár
Pozíció Pest megye térképén
Pilisvörösvár weboldala
Városháza
Pilisvörösvár légifotója

Pilisvörösvár (németül Werischwar) város Pest megyében, a Pilisvörösvári járás székhelye, Budapesttől 18 km-re északnyugatra, a 10-es út és a Budapest–Esztergom-vasútvonal mentén. A városban lakik – arányait tekintve – hazánk jelenlegi egyik legnagyobb lélekszámú német kisebbsége. 2011-ben a népszámlálási adatok alapján a 13 667 lakosból 3 804 fő – tehát a teljes népesség megközelítőleg 28%-a – a német nemzetiségi közösség tagjának vallotta magát.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pilisvörösvár a Pilisi- vagy Pilisvörösvári-medence nyugati felében terül el, az Aranyhegyi-patak és mellékágai vízgyűjtő területét alkotó hosszanti völgy mentén futó fontos közlekedési útvonal mentén létesült. A város területének déli fele az Aranyhegyi-patak, a középső része a Házi-réti-patak vízgyűjtő területéhez tartozik (a kettő között lényegében a 10-es főút vonala képezi a vízválasztót), a legészakabbi részek mezőgazdasági területei pedig a Határ-réti-árok vízgyűjtő területének részét képezik. Területe 4222 katasztrális hold, nyugati részén a Zajnát-hegyek 300-350 méter körüli magaslatai emelkednek, itt található a város legmagasabb pontja. A környék jellemző alapkőzete a dachsteini mészkő és a dolomit, emiatt a város határa folyó- és forrásvizekben is igen szegény, mert a dolomit majdnem teljesen elnyeli a ráhulló csapadékvizet. Néhány kisebb tó található itt, ezek többsége a 20. század első felében itt zajlott barnakőszén-bányászat következtében alakult ki. A vidék éghajlatában a hegyvidéki és az alföldi éghajlati hatások is érvényesülnek

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Őskor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pilisi-medencét határoló hegyek barlangjai már az utolsó jégkorszak végén lakottak voltak, ebből az időszakból több ősemberi lelet került elő, részint a pilisszántói kőfülkéből, részint a Kis-Kevély lakható barlangjaiból. A feltételezések szerint a gravetti törzsekhez tartozó pilisi ősemberek, akik lakóhelyüket minden esetben a síkságokra néző barlangokban alakították ki (olyan korszakban, amikor más környékbeli törzsek lakói már rég földkunyhókat építettek) szinte "nagyüzeminek" tekinthető rénszarvasvadászattal foglalkoztak, méghozzá valószínűsíthetően a szarvasok húsát a feldolgozás után máshová szállíthatták el. A leletek alapján az itteni ősember vadászterülete nemcsak a Pilisvörösvári-medencére terjedt ki, de Dorogtól egészen a Tétényi-fennsíkig.[3]

Ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rómaiak korában segédtábor állt a város Karátsonyi-liget (korábban Szabadságliget) nevű részén, ez valószínűleg Traianus császár uralkodása idején, vagy akörül létesült. Erre utalnak a Pilisvörösvár területén előkerült pénz- illetve sírkőleletek is: az itt előkerült domborművek egyikének faragásai jellegzetesen II. századiak. Pilisvörösvár területén – a solymári Szarvas-csárda irányából Pilisszántó felé – húzódott keresztül az Aquincumot Brigetióval összekötő római út is, melynek három mérföldköve, valamint az útalap számos kőtörmeléke is előkerült a város területén. A mérföldkövek feliratai közül kettőt tudtak megfejteni, ez alapján egyiküket, a VII. számot viselőt 305-306 körül, míg a VIIII. (IX.) számút 237-ben állították fel.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban több falu is volt a mai város helyén, illetve közvetlen környékén (Boron, Födémes, Garancs, Kande, Királyszántó, Kürt); ezek többsége már a tatárjárás előtt is létezhetett, nagy részük később a török hódoltság alatt pusztult el. Boron (Borony), Födémes, Garancs és Kande a város mai lakott részeitől északra elterülő, jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló területek helyén lehetett, míg a város mai területén egykor létezett középkori falu a feltételezések szerint Királyszántó / Kisszántó lehetett, ahol földművelésre kötelezett királyi szolganépek éltek.

A 16. század első felében a Podmaniczky-család volt Kisszántó birtokosa, 1528-ban már udvarházuk (castellum) is állt itt. 1562-ben azonban Podmaniczky Rafael utód nélkül hunyt el, ezért itteni birtoka az udvarházzal együtt a királyra szállt, aki másoknak ajándékozta azt tovább. Később, az 1696-os urbáriumban egy romot említettek erről a területről, az talán ez az udvarház lehetett.

A török hódoltság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buda törökök általi bevételét (1541) követően a pilisi térség is török kézre került, és már 1543-ban megkezdődött – valahol a mai Pilisvörösvár területén, de közelebbről nem ismert helyen – egy török palánkvár építése. A törökül Kizilhiszár palankaszi nevet viselő várat Lala Musztafa építette, az építkezés kezdete 1543. április 6., befejezése 1544. március 24. volt. Evlija Cselebi beszámolója szerint az 1000 lépés kerületű, széles árokkal körbevett, négyszögű, hármas palánkerődítmény egy réten épült, területén mintegy száz, deszkatetejű katonaházat alakítottak ki. A vár az Esztergomba vezető országút közelében létesült (ez vélhetően nem azonos a mai 10-es úttal); ugyanitt egy dzsámi, egy fogadó és öt bolt is állt.

A török uralom alatt a vidék hullámzó sikerű hadi cselekmények színhelye volt. Ezek közül a legismertebb a "vörösvári csata" néven elhíresült 1595-ös ütközet volt, amely ebben a térségben zajlott, és célja a török uralom alatt álló esztergomi vár császári csapatok általi felszabadítása volt. Előzménye egy sikertelen roham volt az esztergomi vár ellen, augusztus 25-én, aminek másnapján az egyesített keresztény egységek a Vörösvár térségében gyülekező török felmentő seregekre támadtak. A váratlan, és stratégiailag totális sikerű hajnali támadás következtében a törökök közül mintegy háromszázan haltak meg vagy estek fogságba, szemben a keresztény csapatok 83 halálos áldozatával. Néhány nappal később az esztergomi várat védő Lala Mohamed megadta magát.

Az újratelepítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török Magyarország területéről való kiűzésével járó hadi események, és főleg Buda várának ostroma úgyszólván lakatlan területté tették az egész környéket, ezért a birtokosoknak elemi érdekük volt, hogy minél előbb munkás kézzel népesüljenek be az egykor virágzó falvak. Az akkori földesúr Csáky László volt, aki az elsők között kért sváb parasztokat a Fekete-erdőből, így a mai Vörösvárott már 1689-ben megjelentek az első sváb telepesek; ekkor már Vörösvár volt az itt megalapított település neve (ez 1900-tól változott Pilisvörösvárra). Az első telepítési okiratokat 1689. nyarán keltezték, ezzel Vörösvár lett a Budai-hegység első olyan települése, ahol újra élet támadt a török hódoltságot követően. A település német plébániáját 1692-ben alapították (a vasárnapi és búcsúi nagymisék azóta is német nyelvűek).

A 18. századtól a vészkorszakig a településen jelentős számú zsidó lakosság élt. 1944-ben 50 családot hurcoltak el, a háború után csak öten tértek vissza. Az 19461947 időszakban más településekkel ellentétben a német lakosságot nem telepítették ki, ennek okairól mind a mai napig viták folynak. A háború utáni évek németellenes hangulata, a 19. század vége óta hiányzó német anyanyelvi oktatás és a vegyes házasságok egyre nagyobb gyakoriságánák hatására a nyelvi asszimiláció felgyorsult a hatvanas évektől kezdve. Így ma már Vörösvárról legjobb esetben is mint kétnyelvű településről beszélhetünk, annak ellenére, hogy a rendszerváltás óta pozítiv folyamatok zajlottak le a német nyelvi oktatás terén. 1895-től áthalad a falun a Budapest–Esztergom-vasútvonal.[4] A települést 1997-ben városi rangra emelték.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1906 és 1941 között egy belga érdekeltségű társaság (a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt.) Lipót aknaüzem néven szénbányát üzemeltetett. A szénbánya 1921-től villamosenergiát is termelt a község részére, 1921-ben jéggyárat és 1932-ben brikettgyárat is létesítettek. A 10-es számú főútvonal közelében a város határában 1908-ban az ország legjobb minőségű és legtisztább dolomitlelőhelyét tárták fel. Az itt található dolomitot napjainkban is bányásszák. Az itt termelt dolomit az építőipari nemesvakolat, az üveggyártás, a festékgyártás és a kohászat fontos anyaga. 1974 óta az ausztriai Terranova céggel közösen üzemeltetik a környezetkímélő üzemet, ami a gumiiparnak, műanyagiparnak is fontos beszállítója. Az üzemet 1993-ban magánosították.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A központ közelében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Városháza (Fő tér 1.)
Római katolikus templom

A török hódoltság után az akkori Vörösvárra betelepedett németek legelső templomát fából építették 1969 körül. Az első kőtemplom 1703-ban már állt, de csak 1705-ben szentelték fel Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok nevére. A 18. század derekán, feltehetőleg egy átépítés miatt újraszentelték a templomot Mindenszentek tiszteletére. Újabb néhány évvel később Nagyboldogasszony nevére szentelték át a templomot (1757-ben már így említik), azóta is a Magyarok Nagyasszonya az egyébként sváb többségű egyházközség és temploma védőszentje. A klasszicista stílusú templom építőmestere Johann Danckmayr volt.

Gizella-szobor (Templom tér)
Művészetek Háza (Fő utca 127, a Fő utca és a Szabadság utca kereszteződésénél)

A város mai kultúrháza helyén a 19. század második felében kocsma állt, amit az 1880-as években Hóman Bálint későbbi művelődési miniszter anyai nagyapja üzemeltetett. A kocsmát a későbbi tulajdonosok egyike 1929-ben színpaddal is ellátott többtermes nagyvendéglővé építtette át, ennek államosításával jött létre 1945 után a művelődési ház. A létesítmény a 2000-es években megkezdett felújítás óta viseli a Művészetek Háza nevet.

Sváb Sarok (Fő út 104.) az avatása előtt
Sváb Sarok (a Fő utca és az Iskola utca keresztezésénél)

2013. augusztus 17-én avatták fel a város legújabb rendezvényhelyszíneként, a Fő utca és az Iskola utca sarkán álló, néhány éve önkormányzati tulajdonban álló épület (egykori vágóhíd és hentesüzlet, később zöldségesüzlet, majd trafik, illetve lakóház) udvari szárnyának és melléképületeinek felhasználásával. A létesítmény az önkormányzat szándéka szerint a Tájház raktáraiban tárolt (a Tájház keretei között jelenleg nem bemutatható) néprajzi anyag időszakos kiállítások formájában történő bemutatására, illetve kisebb szabadtéri rendezvények lebonyolítására is alkalmas lehet. A kiállítóhely a vele közvetlenül szomszédos Művészetek Háza részeként, annak különálló telephelyeként működik.

Tájház (Helytörténeti gyűjtemény, Kápolna utca 10.)
A pilisvörösvári Maria-hilf kápolna
Maria-hilf kápolna (Pfeiffer-kápolna vagy Stui-kápolna, Vásár tér)

A kápolnát 1773-ban Steinmillner Mátyás építette, azóta többször is felújították.

Szent Flórián kápolna (Szent Erzsébet utca 1.)
Szent János szobor (Szent János tér)

Karátsonyi-ligeten és közelében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karátsonyi-ligeti Szent Család templom (Kisfaludy utca)

Az 1990-es évek elején épült, a templombelsőt az oltárral, az oltárképpel és az olvasóállvánnyal Perczel Dénes tervezte. Egyházjogi státusa misézőhely, ahol heti két alkalommal istentiszteletet, egy nap pedig igeliturgiát tartanak.[5]

Erdei kápolna (Kápolna utca)

A helyén már 1780 körül kápolna állt, amit Spiegelberger Gáspár emeltetett, és igen népszerű volt a zarándokok között. A mai kápolnát az 1840-es években építették és 1851. június 10-én szentelték fel a Hétfájdalmú Szűz és a tizennégy segítő szent nevére. Egyházjogi státusa misézőhely, ahol Húsvéttól októberig tartanak miséket, szombati napokon, illetve Pünkösdhétfőn. [6]

Kálvária-kápolna (Kálvária utca)

Pilisvörösvár első kálvária-kápolnája 1710 körül épült ugyanezen a helyen, a jelenlegi kápolna a 19. század közepe óta áll.

Katolikus temető (Csobánkai utca)
Zsidó temető (Lőcsei utca)

A második világháború előtt több tucatnyi zsidó család élt Pilisvörösvárott és a környező településeken, az ő temetkezési helyükül szolgált a Lőcsei utcai sírkert. Az 1940-es évek vége óta nem temetkeztek itt, a sírkert helyi jelentőségű műemlék, sok szép – jelentős részben még ma is olvasható feliratú – régi sírkővel.

Lahmkruam Helytörténeti Emlékpark (Petőfi S. u.)

A város egykori agyagbányája helyén 2009. szeptember 25-én átadott, mintegy 15 millió forintos költséggel létesített helytörténeti emlékpark neve a terület eredeti hasznosítására utal (a Lahmkruam svábul agyaggödröt, agyagbányát jelent). Területén sétányokat, tavat és kis szigetet alakítottak ki, az eredetileg egyetlen ismertető táblát 2011. május 29-én pedig újabb táblák felavatása követte, ezekről a látogatók megismerhetik Pilisvörösvár történetének legfontosabb stációit a németek több mint 300 évvel korábbi betelepítésétől kezdődően; szó esik a kétnyelvű táblákon a templom építéséről, az egykori vörösvári zenekarokról és az itteni szénbányáról is.[7]

Petőfi-szobor (Eperjesi utca)

Manhertz István alkotásának avatása 2013. május 1-jén történt.[8] Ismeretlen tettes az avatás előtti éjszaka felgyújtotta a leleplezésre váró szobrot takaró leplet[9], de ez nem okozott javíthatatlan kárt az alkotásban. Ez már a költő második szobra a városban 4 éven belül. Az elsőt 2010-ben állították és egy radikális párt adománya volt, ld. alább!

Mű-Hely Galéria (Hunyadi J. u. 70.)

Czeglédi Gizella festőművész magángalériája, amely rendszeresen ad otthont a házigazdán kívül más képzőművészeti alkotók vagy gyűjtők kiállításainak, irodalmi és zenés rendezvényeknek, illetve egyéb kulturális programoknak is.[10]

Bányatelepen és közelében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bányász emlékpark (Rákóczi utca)

Az emlékpark Zelenai István kezdeményezésére jött létre az egykori pilisvörösvári Bányatelep központi terén. Központi eleme Bajnok Béla szobrászművész azon emlékműve, amelyet eredetileg az akkori községháza előtti téren állítottak fel 1978-ban, az 1928-as nagy pilisvörösvári bányászsztrájk emlékére. Az emlékművet 2011 körül helyezték át az egykori városi Bányatelepre, a városháza előtti főtér átépítése miatt, és egy feketére festett (ily módon szenet imitáló) kődarabokkal megtöltött csille, valamint térburkoló kövekből megformált bányászjelképek felhasználásával alakították ki az emlékparkot. Néhány lépésre találhatóak innen az azóta nagyrészt lakóházzá alakított egykori bányafőtiszti, bányaigazgatósági épületek, melyek egyikében (ma Napos Oldal Idősek Otthona) bányász emlékszobát alakítottak ki, udvarában pedig szobrot emeltek Muttnyánszky Ádám egykori vörösvári bányafőmérnöknek, későbbi nagynevű műegyetemi professzornak.

Hősök emlékművei (Hősök tere)
Református templom (Árpád utca – Vágóhíd utca sarok)

Ezen a helyen korábban egy régi parasztház állt, amit 1947-ben kapott meg használatba a környék településeinek református vallású lakóit egyesítő református missziós egyházközség, és amit 1950-re templommá alakítottak át. A kis ház helyén az 1980-as évek első felében épült új templom Botzheim István tervei alapján; alapkövét – a település új lelkésze, Riskó János beiktatásával egy időben, 1981. június 28-án helyezték el, felszentelését 1985. október 13-án Berzétei László esperes végezte el.[11] Kertjében már 2009-ben emlékoszlopot állított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezete, a 2004. december 5-i népszavazás emlékére; a rovásírásos feliratú, fából készült oszlopon Nagy-Magyarország sziluettje és a Szent Korona stilizált ábrázolása is látható.[12] Nem messze ettől 2013. szeptember 15-én kopjafát állítottak Erőss Zsolt emlékére is, arra emlékeztetve, hogy a hegymászó tíz éven keresztül volt a város lakója. A kopjafán, melyet – a család szándéka szerint – egy székely fafaragó (Török Csaba) faragott hargitai fából, az "Ott nyugszom, ahová mindig vágytam" felirat olvasható, emellett a két oldallapján, egy-egy réztáblára felvésve ott szerepel Szilágyi Ákos amerikai magyar költő egy ünnepélyesebb, valamint Fogarasy Attila helyi újságíró-tanár egy tréfásabb verse is, melyeket a két szerző Erőss köszöntésére írt.[13]

Bányatelepi kápolna (Szent Borbála plébániatemplom, Fő út)
Varázskő galéria (időszakos kiállítóhely)

A város külsőbb részein[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Petőfi-szobor (Görgey utca)

Fából faragott mellszobor, amit a Jobbik helyi szervezete ajánlott fel a városnak. Először – hangsúlyozottan ideiglenesen – a Hősök terén állították fel 2010. március 15-én, később helyezték át a Görgey utcai játszótér mellett létesített pihenőparkba.

Kálvária (a Kápolna és a Kálvária utcák közötti dombon)

Közélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Önkormányzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A települési képviselő-testületben a rendszerváltás óta több-kevesebb sikerrel és gyakorisággal képviseltették magukat az aktuális kormánypártok és a parlamenti ellenzék pártjai is, ingadozó számú független, illetve civil szervezetek jelöltjeiként mandátumhoz jutó képviselők mellett. Országosan igen nagy feltűnést keltett, hogy a 2010-es önkormányzati választásokon a Fidesz (amely a helyiek körében megütközést keltve nem helyi lakost jelölt a polgármesteri posztra, hanem a térségi országgyűlési képviselő, Gulyás Dénes egyik, nagykovácsi lakhelyű bizalmi emberét indította), a polgármesteri választáson csak a harmadik helyezést szerezte meg, rendkívül szerény, 15% alatti (14,90%) eredménnyel; a jelöltet még a korábban szabad demokrata, ezen a választáson függetlenként induló korábbi polgármester asszony, Grószné Krupp Erzsébet is megelőzte a szavazatok számát tekintve. Ráadásul a nyolc választókör közül is csak egyetlen helyen tudott egyéni mandátumot szerezni Fideszes képviselő-jelölt, a többi egyéni győzelmet egy helyi civil egyesület jelöltjei szerezték meg.[14]

Oktatási intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Friedrich Schiller Gimnázium[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1963-ban alakult térségi középiskola, amely több átalakulás után, az 1990-es években német nemzetiségi gimnáziumként találta meg igazán prosperáló profilját. 1998-ban vette fel Friedrich Schiller nevét, akinek 2013-ban szobrot is emeltek az iskola bejáratánál, az intézmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából.

Vásár téri Általános Iskola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Templom Téri Általános Iskola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyházi élet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török hódoltság után létrejött településen 1692 óta működik római katolikus plébánia, 1696 óta saját plébánossal. Református egyházközség csak jóval később, a 20. században szerveződött meg a településen. A 20. század derekáig jelentős izraelita vallású népesség is élt Pilisvörösvárott, önálló hitkozséget alkotva.

Római katolikus egyházközség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település római katolikus plébániájának plébánosai és adminisztrátorai időrendi sorrendben az alábbi papi személyek voltak.

Izraelita hitközség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pilisvörösvári ortodox zsidó hitközség múltjára vonatkozó adatok nagyon hiányosak, sem az alapítókra, sem az első elöljárókra nem ismeretesek pontos adatok. A hitközség első ismert rabbija Engel Mózes volt, aki jesivát (zsidó vallási főiskolát) is vezetett itt. Utódai Josef Silberg, Josef Löffler, Schönfeld Mózes, Koppstein Simon és Baum Jakab voltak. A hitközség egyetlen intézménye a jótékonysággal, főként temetkezéssel foglalkozó Chevra Kadisa volt. A hitközség anyakönyvi területéhez tartozott Nagykovácsi, Pesthidegkút, Piliscsaba, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt és Solymár is; volt idő, amikor – egy bizonytalan adat szerint – a hitközség létszáma a 500-600 főt is elérhette. A hitközséghez tartozók közül 35 fő harcolt az első világháborúban, közülük hatan estek el.[15]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pillanatkép a 2013-as tutajhúzó versenyről
  • A település vasútállomásán forgatták a Csocsó, avagy éljen május elseje! című film jeleneteinek egy részét.
  • A városban 2007 óta minden augusztusban – a városi búcsú rendezvényeihez kapcsolódva – tutajhúzó versenyt rendeznek a helyi bányatavak egyikén, arra emlékezve, hogy a török hódoltság utáni első vörösvári telepesek jórészt tutajokon érkeztek új lakóhelyükre, a németországi Ulmból.
  • 2008-2009 körül a város központi részén olyan utcanévtáblákat helyeztek ki, amelyeken a közterületek hivatalos magyar neve mellett feltüntették az adott utca vagy tér régi népi elnevezését is, méghozzá "irodalmi" német írásmóddal és a helyi sváb dialektus transzkriptív átírásával is (a település mintegy 200 utcája közül 26 kapott ilyen utcatáblákat).[16]

Ismert emberek, akik a településhez kötődnek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pilisvörösvár legjobb emlékezetű földesurai közé tartozott Marczibányi István, aki egyebek közt az itteni templom felújítását is komoly adománnyal finanszírozta.
  • Pilisvörösvár utolsó előtti földesura volt karátsonyfalvi és beodrai gróf Karátsonyi Jenő, 1933-ban bekövetkezett haláláig.

Pilisvörösvár díszpolgárai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiadványok a településről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1998.
  • Fogarasy Attila (szerk.): Fogadj szívedbe. Portrékötet négy pilisvörösvári képzőművészről. Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület, 2010.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pilisvörösvár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 15.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. A Pilis hegység ősembere. In: Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 1998.
  4. Svábok
  5. http://www.szfvar.katolikus.hu/adattar/plebaniak/nagyboldogasszony-plebania-pilisvorosvar-
  6. http://www.szfvar.katolikus.hu/adattar/plebaniak/nagyboldogasszony-plebania-pilisvorosvar-
  7. http://varkapu.info/kozelet/20110529/mult-es-jovo-talalkozasa-%E2%80%93-gyereknap-tablaavatassal-vorosvaron-kepek
  8. Vörösvári Újság, 2013. május
  9. [1]
  10. [2]
  11. [3]
  12. [4]
  13. [5]
  14. [6]
  15. Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza, p142
  16. Német utcanévtáblák. Vörösvári Újság, IX. évf. 10. szám, 2009. október

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilisvörösvár témájú médiaállományokat.