Pilisborosjenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pilisborosjenő
Pilisborosjenő címere
Pilisborosjenő címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Pilisvörösvári
Kistérség Pilisvörösvári
Jogállás község
Polgármester Paksi Imre[1]
Jegyző Hegedűsné dr. Hovánszki Tímea
Irányítószám 2097
Körzethívószám 26
Népesség
Teljes népesség 3481 fő (2013. január 1.)[2]
Népsűrűség 369,26 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 9,27 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Pilisborosjenő  (Magyarország)
Pilisborosjenő
Pilisborosjenő
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 36′ 22″, k. h. 18° 59′ 31″Koordináták: é. sz. 47° 36′ 22″, k. h. 18° 59′ 31″
Pilisborosjenő  (Pest megye)
Pilisborosjenő
Pilisborosjenő
Pozíció Pest megye térképén
Pilisborosjenő weboldala

Pilisborosjenő (németül Weindorf[3]) község Pest megyében, a Pilisvörösvári járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fővárostól északra, a Pilis délkeleti lábánál lévő település a természetjárás szerelmeseinek kedvelt helyszíne. Megközelíthető a 10-es főútról. Lakossága: 2850 fő, belterülete: 124 ha, külterülete: 800 ha.

A Pilisborosjenői-medence[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagy-Kevély (537), Kis-Kevély (488), Ezüst-hegy (405), Kő-hegy (337), szemben Kövesbérc és más dombok kőzetszerkezetében a dolomit, a mészkő, a pannonüledék homokkő breccsa és a lösz 200 millió év időrendjében mutatható ki. A felszíni talaj agyagos vagy meszes. Az utóbbi évmilliók földmozgásai létrehozták az északnyugat-délkelet irányú Nagy-Kevély vonulatot, és lezökkenéssel az ugyanilyen irányú, mély medencét; ebben alakult ki Pilisborosjenő község. Az ófalu a fővárostól ÉNY-ra, a 0 km kőtől 13 km-re, erdős hegyekkel övezve, völgy mélyén csordogáló, hajdan bővizű patak két oldalán települt. Mára új stílusú házaival felkúszott az erdőkig. Pilisborosjenőhöz tartozik hosszan a 10-es főútvonal – a Bécsi út – egyik oldala. Pilisborosjenő ófalu részének látképét ma is uralja a templom. A Nagy-Kevély csúcsáról csodás panoráma nyílik hegy-völgyekre, a környező falvakra, a Duna szalagjára.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pilisborosjenő északnyugati határában lévő Mackó-barlang már a jégkorszakot követően menedéket adott az embernek. Az őskori leleteken kívül bronz-, római és Árpád-kori leletek is előkerültek az ásatások során. A rómaiak idejében a Pilisborosjenő északi határában lévő Nagy-Kevély csúcsa alatt húzódott egy római út, amely Aquincumba vezetett. A népvándorlás korában avarok jöttek erre a vidékre, és csaknem 300 esztendeig éltek a környéken. Az előttük itt megfordult népekhez hasonlóan ők is a dunai átkelőhelyek és az onnan nyugatra vezető utak mentén mozogtak. ĺgy jutottak el a mai Pilisborosjenő környékére is: a régészek avar temetőt találtak a téglagyár területén. A honfoglalás idején Borosjenőt a Jenő törzs tagjai vették birtokukba, majd a falu különböző családok magánbirtoka lett. Első okleveles említése 1284-ből való, ekkor Burusjenew néven szerepel. A szőlőművelést az itt lakó királyi szolganép már ismerte. A falu 1351-ben a pálosoké lett, majd 1357-ben a domonkos apácáké. Az 1490-es években a solymári várhoz tartozott. A török uralom idején teljesen elnéptelenedett. A törökök visszaszorítása után németek népesítették be Borosjenőt. A település a kincstáré lett, majd a budai klarissza apácáké. A 17. század első felében Budai Bornemissza Bolgár Pál pest megyei nemes birtokai közé tartozott, majd Muslay Barnabás komáromi vitéz vette át. Az 1695-ös összeírásban a települést már Weindorf néven említették. 1800-ban József nádor vásárolta meg Borosjenőt Ürömhöz és Piliscsabához hasonlóan. A falu neves bortermelő helynek számított, valószínűleg innen kapta a "boros" jelzőt a nevében. Majd a 19. század második felében lett Pilisborosjenő, megkülönböztetendő az ország más azonos nevű falvaitól. A község lakosainak a bortermelésen kívül még a tejgazdálkodás jelentett fontos megélhetési forrást. A betelepült német lakosokat a szorgalmas és kitartó munkavégzés mellett buzgó vallásosság is jellemezte. ĺgy a környékből sokan keresték fel a pilisborosjenői búcsújáróhelyet. A II. világháború után a lakosság 90%-át kitelepítették, helyükre a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről és Erdélyből jöttek magyar családok. Napjainkban német nemzetiségi falu, része a Duna–Ipoly Nemzeti Park területének.

Ősidők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kutatások bizonyítják a solymári és a Mackó-barlang eszköz-leleteire alapozva, hogy e vidéken ősember is élt. Késő bronzkori urnasírok kerültek elő a község Malomdűlő nevű részén. A római korból több útvonal, például a mai Szőnyből Aquincumba vezető egyik út településünkön át vezetett, ép részlete található a Nagy-Kevély alján. Lazareth településrészen római sírokat, másutt érméket találtak. E korból származik a település Vinidinum neve is.

1000-től[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jenő honfoglaló törzsből származók letelepedése miatt került a település nevébe, a Boros már a római időktől a bortermelésre utalást viszi tovább. Levéltári anyagokban sok névváltozat lelhető fel. (Például Borusieneu, Borusienew, és még sok írásmóddal Borosjenő, majd Weindorf; ma Pilisborosjenő. A környék több települése is felvette nevébe a Pilis előtagot, megkülönböztetésül a hasonló nevű más településektől) A legkorábbi oklevél 1284-ből való, majd levéltári birtok-csere és adólajstromok tartalmazzák Borosjenőt, mint lakott helységet. 1351-ben adták el a pálosok a borosjenői szőlőbirtokot az óbudai klarisszáknak, kiket, majd egymást a birtoklásban többször és többen háborgattak. 1525-től a király visszaadta szigeti premontrei prépostságnak a Podmanitzky Mihály által elfoglalt Borosjenőt, melyhez ekkor 4 jobbágytelek tartozott. Egyházi forrás még 1770 körül is a Szent Klára apácák birtokaként jegyzi, ahogy az a török időkben is maradt e forrás szerint.

A török kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mohácsról Budára vonuló törökök felégették a falut, mint sok sorstársát. 1580 körül Borosjenőt a Budai szandzsákhoz tartozóként említik, Üröm és Solymár ekkor puszta.

Újratelepítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Budától Eszékig elnéptelenedett vidékekre a földesurak kérésére a császár telepeseket – földműveseket, kézműveseket – hozott úton vagy a Dunán 1696-tól. A századforduló nem kedvezett a folytatásnak. A Rákóczi-szabadságharc, a spanyol örökösödési háború után a 20-as években a betelepítés újra lendületet kapott, és II. Károly, Mária Terézia, II. József alatt zajlott a három nagy betelepítési hullám. Zömmel katolikus hitű, vagy arra áttért németség nem mind svábok érkeztek.

Pestis, tűzvész, kolera[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1739-ben érte el Weindorfot a pestisjárvány. Amíg élt a falu papja, vezette az anyakönyvet, a későbbi áldozatokat, kihalt családokat a levéltárból lehetett azonosítani. Az újraindult fejlődést Mária Terézia urbáriumának birtok-adatai mutatják. 1782-ben József nádor tulajdonába került Weindorf is. 1826 áprilisában nagy tűzvész pusztított. 1831-ben a Galíciából behurcolt kolerajárvány ide is elért.

Forradalom, szabadságharc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1848-as összeírásban 3 borosjenői honvéd neve van feljegyezve.

Filoxéra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faluban jelentős erdőgazdálkodás folyt, a völgyfekvéssel korlátozott szántó- és legelő-terület szűkössége miatt csak átlagos mennyiségű az állatállomány. A lakosság száma növekvő, a határ szűkös, sok borosjenői vásárolt a környező települések földjeiből. Az 1895-ös összeíró bizottság kifejezetten jómódúnak, szorgalmasnak, józan életűnek nevezi a lakosságot, amely egész évre talál munkát, sőt, nagy munkaidőben más községekből jönnek ide, írják. Az 1895–98 közötti sertésvész után már csak kevés disznót tartottak. A szőlőtermelés a római kortól jellemző, de a századvégi filoxérajárvány után a 244 kataszteri hold szőlőterület a harmadára csökkent. Nagyobb telepítés csak most 20 éve történt, az Ezüsthegy oldalán. 1898-ban írják Borosjenőről: a falu inkább Steindorf, mint Weindorf, sokkal többen élnek kőfaragásból, mint bortermelésből.

Az I. világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az I. világháborúban a falubeliek az olasz, az orosz, a szerb és a román fronton harcoltak, 372 főből 67 halt hősi halált, hadiözvegyeket és árvákat hagyva hátra. 1925 óta áll a hősök emlékköve a templomkertben. A csonkult trianoni Magyarország és az 1929-es gazdasági világválság nehéz helyzetet teremtetett. A Monarchia felbomlása és a kommün után Horthy 25 éve alatt a közigazgatás helyreállt. A 30-as évek elején a német nevek magyarosítása elvárt volt, ez volt az első magyarosítási hullám.

A II. világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Felvidékre bevonulás, Észak-Erdély visszacsatolása után a Balkánon már háború, majd 1941-től a II. világháború dúlt. 16–44 éves kor között minden férfi katona lett. 1942–43 telén sok borosjenői fiatal halt hősi halált, vagy esett fogságba a Donnál, vagy a visszavonulás alatt. A szovjet megszállás Borosjenőt a karácsony előtti és utáni napokban érte, Buda elfoglalásáig front mögötti hadtáp-terület lett a falu. Pilisborosjenő a II. világháború után is 70 hősi halottat gyászolt. A II. világháborúból a monográfia sok információt tartalmaz. E kor történeteit még őrzik a túlélők és családjaik.

Kitelepítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kitelepítési törvény szerint Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki az 1941-es népszámláláskor német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát, vagy tagja volt a Volksbundnak, a Magyarországi Németek Népi Szövetségének, vagy aki visszavette eredeti német nevét. 1941-ben a népszavazáskor Borosjenő lakossága 1862 fő, ebből 1541 német. A nem németek az orvos, tanítók, tisztviselők, illetve az újtelep a Bécsi úti településrészen lakók között voltak. 1946. április 27-én, az ürömi búcsú szombatján csatolták a borosjenőieket a második ürömi transzporthoz. A solymári vasútállomásról marhavagonokban indították őket. A második borosjenői transzportot május 2-án indították. A kitelepítettek leszármazottainak zöme Steinheim am Albuchban és környékén él. Hogy az országból összesen hány főt telepítettek ki, azt a történelem tartja számon. Pest, Pilis, Solt, Kiskun vármegyéből, mintegy 30 községből, több mint 40 ezer főt. Kevesen tudtak mentességet szerezni, kikerülni valamiképp a kitelepítést. Még kevesebben voltak – s már nem élnek – a hazaszököttek.

Betelepítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kitelepítettek ingatlanaiba, ingóságaikba, 195 házába, földjére több turnusban hoztak Szigetmonostorról, Mezőkövesdről, Erdélyből, és a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről családokat. Neves művészek is kaptak itt – a kitelepítés után megüresedett – házat akkoriban. A negyvenes évek végére a lakosság mindössze 10%-át tette ki az őslakosság Borosjenőn.

1956-os forradalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pilisborosjenőn nem folytak fegyveres harcok. Elvittek ugyan a településről 2 ávóst, de ők épségben hamar hazatértek. Három borosjenőit elhurcoltak és majd egy évig fogva tartottak Kistarcsán. 1957-ben vitték el a településről a papot, a gyógyszerészt és még két férfit.

A rendszerváltásig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kádár-korszak a szegénység, de a relatív létbiztonság, a félelem, hangadók, besúgók jegyében telt, vagyis úgy, mint másutt az országban. 1948 szeptemberében alakult az első termelőszövetkezet Szikra néven, 1959-re többek beléptek, másokat erre kényszerítettek. Sokan gyári munkásnak álltak, de voltak helyi iparosok, kereskedők is. 1965-ben egyesült az ürömi és borosjenői MGTSZ Magyar-bolgár barátság néven, hamarosan megszerezte a murvabányát. Több környező települési termelőszövetkezet csatlakozásával, egyesülésekkel hatalmas lett a Rozmaring TSZ, melyből 1990-ben Üröm és Pilisborosjenő kivált. A megszűnés után felosztott vagyont 1996-ban kapták meg a borosjenői tagok, mintegy 200 hektárt. Nyugdíjasok kapták a Malomdűlőt, és hamarosan el is adták. 1950-től 70-ig külön Tanácsa volt Pilisborosjenőnek, 1970-től Ürömmel közös tanácsa, Üröm központtal, mely idő alatt itt helyben az elöljáró vitte az ügyeket. 1989 vége óta Pilisborosjenő ismét önálló község. A szétválást sok erőfeszítés előzte meg, de a kitartást siker koronázta, s nyilvánvalóan sok kompromisszum kísérte. Mint minden szétválást, ezt is úgy élte meg valószínűleg mindkét település, hogy megrövidítették. Pilisborosjenő közigazgatási területe ma azonos az egyesítés előttivel.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település határától nem messze épült fel az Egri csillagok című film forgatása során használt díszlet-vár, amely még ma is megvan.[4]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilisborosjenő témájú médiaállományokat.
  1. Pilisborosjenő települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 21.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)
  3. http://www.ungarndeutsche.de/de/cms/uploads/Ortsnamen_ungarndeutsche.pdf (Hozzáférés 2013 augusztus 15)
  4. Budapest mellett van az egri vár (Városban, 2011. október 6.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]