Pilis (hegység)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pilis
Okt 23.jpg
A Pilis a Nagy-Kevély csúcsáról

Hely Pest megye, Komárom-Esztergom megye
Hegység Dunántúli-középhegység
Legmagasabb pont Pilis (756 m)
Típus mészkő, dolomit
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 43′ 55″, k. h. 18° 55′ 07″Koordináták: é. sz. 47° 43′ 55″, k. h. 18° 55′ 07″
Térkép
HU subregion 5.3.4. Pilis hegység.png
A Pilis vonulata Dorog irányából

A Pilis vagy Pilis hegység (gyakran hibásan: Pilis-hegység) röghegység a Duna jobb partján, Budapest és Esztergom között. A Dunántúli-középhegység legkeletibb tagja. Nem magas, de természeti szépségei miatt sokan felkeresik. Fő csúcsa a Pilis (756 m). A Pilis hegységet a Két-bükkfa-nyereg és a Szentléleki-patak völgye választja el a Visegrádi-hegységtől, amelyet a köznyelvben – helytelenül – általában szintén a Pilis hegység részének tartanak, pedig geológiailag már az Északi-középhegységhez tartozik.

A Pilis hegység a nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta, eredetileg kopasz hegytetőt jelent, és összefügg a tonzúra jelentésű régi magyar pilis szóval.[1]

600 méter feletti csúcsai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pilis vagy Pilis-tető (756 m, a Dunántúli-középhegység legmagasabb csúcsa)
  • Nagy-Bodzás-hegy (717 m)
  • Nagy-Szoplák (710 m)
  • Kis-Szoplák (686 m)
  • Vaskapu-hegy (651 és 645 m – nem azonos az esztergomi Vaskapuval)

Az itt felsorolt csúcsok lényegében egy tömbben, a Pilis sasbércén helyezkednek el.

A Pilis délről, 2012

Nevezetesebb csúcsok még a Kevélyek (Nagy-Kevély, Kis-Kevély) és a sziklamászó gyakorlóterepéről ismert Oszoly.

Jelentősebb barlangjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1991-ig a helyi hosszúsági ranglista élén a kb. 600 méteres Pilis-barlang állt. 2010. december 12-én az Ariadne-barlangrendszer (14 km hosszúsággal) Magyarország 3. leghosszabb barlangja lett.

A Strázsa-hegy környékének főbb barlangjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pilis hegy főbb barlangjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dera-patak völgyének főbb barlangjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hosszú-hegy főbb barlangjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kevélyek környékének főbb barlangjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényföldrajzilag a Bakonyicum flóravidék Pilisense flórajárásának névadó tájegysége.

Zonális erdőtársulásai a cseres–kocsánytalan tölgyesek (Quercetum petraeae-cerris), a gyertyános–tölgyesek (Carici pilosae-Carpinetum) és a bükkösök (Fagio medio-europaeum, kevés). Jellemző erdőtársulása a mészkedvelő tölgyes (Orno–Quercetum pubescenti-cerris). A régibb korok erdőirtásainak eredményeként jelentős területet borítanak karsztbokorerdők. A meleg, déli lejtőkön dolomit sziklagyepek (nyílt dolomit sziklagyep – Festucetum pallentis – és zárt dolomit sziklagyepek – Brometum Pannonici), valamint dolomit lejtősztyeppek alakultak ki; a hűvösebb északi lejtőkre a hársas törmeléklejtő-erdők (Mercuriali–Tilietum) és az elegyes karszterdők (Fago–Ornetum) jellemzőek.

Madárvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pilis területén, és annak medencéiben fészkel a gyurgyalag, a holló, a héja, a vándorsólyom, az uhu, a fekete gólya, és a bajszos sármány, valamint a síkabb részeken a vörös vércse, a kabasólyom és a búbos banka is. A barna kánya az utóbbi években telepedett vissza mint költőfaj.

Főbb kirándulóhelyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára II. (L–Zs). 4. bőv., jav. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1988. 346-347. o. ISBN 963-05-4569-1

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Térképek: